Ülök a szobámban, csendben egyedül. Kint átláthatatlan sűrűségű nagy pelyhekben hull a hó. Idebenn - a csendet a falióra ütemes ketyegése töri meg. Azon kapom magam, hogy lelki szemeim előtt peregnek a múlt dolgos hétköznapjainak gondokkal telített történései, amelyeket az akkori életkoromnak (24 éves voltam) és a kor követelményeinek megfelelően kellett megoldani. A „kellett” szót idézőjelbe teszem, mert a megoldást elvárták a feletteseim.

1950 óta olyan feladatokat oldottunk meg könyvtárosként Hódi Klárával (Karszt Sándorné), amelyek férfiembernek is erőpróbát jelentettek volna: mégpedig a Körzeti Könyvtár működtetését, mely 1949 vagy 1950 elején Makón alakult meg. Ezt a könyvtárat több tízezer kötetével, berendezésével együtt át kellett költöztetni Szegedre. A földrajzi elhelyezkedést tekintve Szeged központosabb hely volt. Onnan történt a két járás, a szegedi és makói járás községeinek, iskolai és munkahelyi könyvtárainak kialakítása a Körzeti Könyvtár irányításával. E könyvtárak kialakítása azzal járt, hogy meg kellett keresni a könyvtárkezelésre legalkalmasabb embereket, s őket a könyvtárosi munkával megismertetni. Szép, sokoldalú, izgalmas és mozgalmas munkafeladat volt. Álljon itt egy korabeli fénykép.

Balról a 6. Berezvai Lászlóné - később szentesi járási könyvtárvezető; Papp Margit - később makói járási könyvtárvezető; Horváth Géza - később a tatabányai megyei könyvtár vezetője; Stermeczki Kálmán - később a szegedi járási könyvtár vezetője; és fent a 3. sor szélén Hódi Klára, aki később a Somogyi-könyvtár dolgozója volt. Itt és ekkor a könyvtárosképző tanfolyam gazdasági természetű ügyeit intézte, mint szállás, étkeztetés, stb. (a Hungária Szállóban). A többiek nevére már nem emlékszem, csak arra, hogy rendes, szorgalmas népkönyvtárosok voltak, illetve lettek, akiknek a későbbi időkben is a betű, az olvasás megszerettetése volt a szívügye. Egy másik csoport a könyvtáros tanfolyamról 1951-ben.

1. sor balról a harmadik: Stermeczki Kálmán, Papp Margit, Horváth Géza, Berezvai Lászlóné; balról a 2. sor Hódi Klára - jobbról a negyedik kecskés Miklósné, a többi névre nem emlékszem.

Majd a tanfolyam végeztével egy könyvkiállításnak a képe.

Fent középen Horváth Géza és Stermeczki Kálmán Némi nagyképűséggel mondhatnám: a háború után megújuló, illetve újrainduló könyvtáros pálya nagy öregjeinek képe tárul szemünk elé. A háború után, amikor a széles néprétegek felé kitárultak a közkönyvtárak ajtajai, ismeretlen volt az egységes nyilvántartás, a kártyakatalógus, szakismeretekre bontás, a tizedes osztályozási rendszer, katalóguskészítés, a könyvek raktározása katalógus szerint, azok mozgatása, a falusi és egyéb helyek nyilvántartásainak egységesítése. Ez nagyon sokszor éjszakába nyúló munkatempót követelt.

Ma boldogító büszkeség tölt el, amikor már nyugdíjasként láthatom, hogy azokat a kezdeményezéseket, amiket mi elhintettünk, ma továbbfejlesztve, tökéletesítve a csodálatos számítógépek alkalmazásával gyakorolják a ma könyvtárosai. Itt visszautalok az 1951-es könyvkiállítás mottójára: „Az Ifjúság feladata - tanulni.” No, de az élet állandó mozgása régen is előrelépéseket követelt. Így történt, hogy 1952 januárjában a Népművelési Minisztérium kidolgozta az „Irányelvek a könyvtárak továbbfejlesztése” című feladatokat. Ennek szellemében meg kellett kezdeni a két Körzeti Könyvtárból (Szeged és Szentes székhellyel) kialakítani Szeged, Makó és Szentes járási székhelyeken a járási könyvtárakat, a megyeszékhelyen - akkor még Hódmezővásárhelyen - a megyei könyvtárat. És hát erre a feladatra Szalontai József művelődési osztályvezető engem szemelt ki. Itt a korabeli igazolvány másolata:

Ez az igazolvány feljogosított engem arra, hogy az „Irányelvek” szellemében megbeszéléseket, tárgyalásokat folytassak a korábban felsorolt közigazgatási szervek vezetőivel helyiségek ügyében, azok kialakításának költsége ügyében. Majd az 1952. év derekán a költségvetésekbe be kellett terveztetni a fenntartási költségeket. A függetlenített könyvtárosok munkabérének biztosítása a járási tanácsok pénzügyi osztályainak feladata volt. Az akkori szűkös időkben sem ment ez olyan egyszerűen, mert a vezetők az ország gazdasági fejlesztését, a téeszek, állami gazdaságok kialakítását, gazdasági támogatását tekintették elsősorban fontosnak.

Ennek a korszaknak is vége lett. Az 1952. év végére Hódmezővásárhelyen, az Andrássy úton a Prónai féle házban kisebb átalakítás után megnyithattuk a könyvtárat, megkezdődhettek a könyvkölcsönzések, melyet Bodrogi Jani bácsi nagy szorgalommal és emberszeretettel végzett. Az én feladatom most már az lett, hogy az 1950-től működő Körzeti Könyvtárhoz tartozó 95 falusi, tanyai, iskolai könyvtárat járásokba osszam. Így a szegedi járáshoz akkor már 62 letéti népkönyvtár, míg a makói járási területéhez 33 letéti könyvtár tartozott. Ekkor Szalontai József művelődésügyi osztályvezető közölte velem, hogy én kerülök a makói járási könyvtár vezetői posztjára. Ez idő tájt még Szegedről, mindennapos utazással jártam a megnyílt Megyei Könyvtárba és a művelődési osztályra. 1953. február 7-én életemnek egy szerencsétlen időszakát éltem meg. Ugyanis ekkor az orvos sürgősséggel az I. kórházba szállíttatott, ahol perforált vakbél miatt azonnal kés alá kerültem. Közben 1953. március 1-jével kineveztek a Makói Járási Könyvtár vezetőjének. A betegségem miatt csak áprilisban tudtam a helyemet elfoglalni. Emlékeim szerint ez idő alatt történtek meg a személyi kinevezések: úgymint Jelencsik Sándor, Kirschner Márton, Vastagh József, Tóthpál József került ekkor a megyei könyvtárba, de a sorrendet, s hogy kinek mi volt a beosztása, címe már nem tudom. Nekem három munkatársam lett a Makói Járási Könyvtárnál (Makó, Lenin tér 17.): Kecskés Miklósné, Óvári Lászlóné és Márton János - később Fekete Józsefné. Szorgalmas emberek voltak, szerették a pályát és nagyon jó munkakapcsolat volt közöttünk.

Szegeden Stermeczki Kálmán lett a járási könyvtár vezetője, mellette Hódi Klára, Olasz Sándorné és Hajdú István és Magyar Józsefné.. Szentesen Berezvai Lászlóné lett a járási könyvtárvezető. Az én családi körülményeim úgy hozták, hogy haza kellett jönnöm Szegedre, a szüleimhez, ezért 1956 szeptemberében kértem a felmentésemet. A Makói Járási Könyvtárnál az utódom Balázs György lett. Itthon az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál helyezkedtem el. alapvetően más munkát kellett végeznem a könyvkereskedelemben, mint a könyvtárosi munkaterületen, de nekem a fő mindvégig az volt, hogy a könyv birodalmának egy icipici mozgatórugója legyek, a könyvek megszerettetésének és olvastatásának feladatát vállaltam egészen 1978-ban bekövetkezett nyugdíjaztatásomig.

Most, mint nyugdíjasok, újból összeverődtünk néhány évvel ezelőtt. Karszt Sándorné sz. Hódi Klára felelevenítette soha nem szűnő szervezőkészségét, ennek köszönhetően 56 tagja van ma a Nyugdíjas Könyvtárosok Klubjának. Nagyon jó újból együtt lenni. Klubunk a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete és a Somogyi-könyvtár támogatását bírja, 2002-ben pedig az Önkormányzat anyagi támogatását is elnyertük, melyért ezúton is köszönetemet fejezem ki. Kéthetenként jövünk össze. Klubvezetőnk Pávó Ferenc, a kendergyár nyugalmazott szakszervezeti könyvtárosa és Karszt Sándorné.

Visszaemlékezésemet azzal a ma is érvényes mottóval fejezem be, hogy „Az ifjúság feladata - tanulni!”