| Csongrád
Megyei Könyvtáros 34. évf. 1/4.sz. (2002)
Cs. Bogyó Katalin: A szó elszáll, az írás
megmarad 2001 októberében az Olvasás évéhez kapcsolódva hirdettük meg magyar szakos kolléganőmmel, Zs. Sejtes Györgyivel könyv- és könyvtárhasználati vetélkedőnket a szegedi 5-6. osztályos gyerekek számára. Az Olvasás éve jó alkalom volt egy régóta tervezett csapatverseny megvalósítására. A könyvtárhasználati tanulmányi versenyek sorában az országos Bod Péter verseny egyéni verseny. Mi a város 3-4. osztályosainak a Béke Utcai Általános Iskola által rendezett vetélkedőjét kívántuk folytatni a felső tagozatban. Abból indultunk ki, hogy az Olvasás éve programjai arról szóltak, hogy az olvasásnak a mai kulturális életben nemcsak prioritása van, hanem eszköz is a 21. század információéhségének legyőzésére. Az éves kampány a hiányok mögött létező társadalmi igényre is ráirányította a figyelmet. Olyan programok szervezése volt a cél, ahol a gyermekek nemcsak passzív befogadói az ismereteknek, hanem tevékenyen, kreatívan részt vehetnek az olvasóvá válás folyamatában. A verseny témája a könyv és az írás története volt. A vetélkedőt három fordulósra terveztük, s 5 fős csapatok jelentkezését vártuk. Az első forduló feladatait a gyerekek titkosírással és a megfejtéshez szükséges szakirodalommal kapták meg. A feladat beküldése jelentette egyben a versenyre való jelentkezést is. A számukra kiküldött feladatlapon első ránézésre nem látszott semmi, mert „láthatatlan tintával”, azaz citromlével írtuk. A szöveg előhívásával kapták meg a feladatot: Iskolátokba vendég érkezik. Készítsetek számára térképet, melynek segítségével eltalál a ti iskolátokból a mi iskolánkba. Jelöljetek be számára minél több irodalmi helyet (utca, intézmény, szobor, stb.)! Ne a legrövidebb út legyen, hanem a legtartalmasabb! 8 iskola 24 csapatától érkezett szebbnél szebb térkép. Az értékelésnél külön pontoztuk a helyismeretet (tartalom) és a kivitelezést (forma) 10-10 ponttal, s erről a csapatokat levélben tájékoztattuk a következő forduló feladataival együtt. A második fordulóban az írás története került a középpontba, s többirányú felkészülést tett szükségessé. A csapattagok ezáltal megoszthatták maguk között a tennivalókat. A 2. forduló feladatlapja a következő feladatokat tartalmazta:
A beküldött munkák színvonala minden várakozásunkat meghaladta, a tanulók nagyon alapos kutatómunkát végeztek, ötletes neveket választottak, s a legváltozatosabb formában mutatták be őket. Az értékelésnél ebben az esetben is részpontszámokat adtunk. Külön értékeltük a bibliográfiát (10 pont), a könyvajánlást (10 pont), a névtáblát (10 pont) és a kivitelezés minőségét (5 pont). A legtöbb pontot elért 8 csapatot iskolánk könyvtárába invitáltuk 2002. március 7-én, hogy itt dőljön el, ki a legügyesebb könyv- és könyvtárhasználó közülük. A előfordulók során beküldött munkákból kiállítást rendeztünk a döntő hetében. A döntőre Gutenberggel készült interjúkat hoztak a gyerekek, ezt adták elő a feladatok között. A versenyen készítettek iniciálét, használták a kézikönyveket, s tárgyi tudásukról is játékos formában adhattak számot. A könyvtáros- és magyartanárok nem csupán a felkészülést segítették, hanem a döntő aktív résztvevői is voltak. A jó hangulatú vetélkedő végeredménye a következő lett:
A vetélkedő szerepelt a Szeged városi tanulmányi versenynaptárban. Megvalósításához pályázatot nyújtottunk be Szeged Megyei Jogú Város Oktatásáért Közalapítványhoz, s a kuratórium 50 000 Ft-ot biztosított a program megvalósításához. Támogatta még versenyünket a Líra és Lant Könyvesbolt, a Tolkien Könyvesbolt, a Kövér Béla Bábszínház és a Szegedi Nemzeti Színház. |