Csongrád Megyei Könyvtáros 32-33. évf. 1/4.sz. (2000/2001)

Takács Máté

„Hátra lépni és úgy nézni! A jövőt is csak az láthatja meg, aki Janus egyik arcával visszanéz”
(Déry Tibor)


Előszó

Az elmúlt héten sokat gazdagodtam… már tudom mennyivel lennék szegényebb, ha nem olvasom, ami az előszó után következik. De nem tudom, hogyan vehetném rá az olvasásra azokat, akik szeretnek tiszta forrásból inni. Mindazokat, akiket jó vagy rossz sorsuk szülőföldjüktől távol sodort, de legalább a ma is Mindszenten élőket, akik a lehető legtöbbet tehetik azért, hogy unokáik unokái is megértsék – megérezzék a gyökereiket, hogy ne csak múzeumi tárgyként találkozzanak a bokros füzikével és a pántlikafűvel, a zöldikével és a nádiposzátával, a napsugaras oromzattal és a téglakeretes ablakokkal.
Csak elismerés és köszönet illetheti a mű létrehozóit, amiért összegyűjtötték és most átadják nekünk olvasóknak mindazt, ami szívünknek kedves, amihez érzelemmel – értelemmel kötődnek és csodálkozó értetlenséggel adnak hangot az erdőirtásnak, a rombolásnak, a veszni hagyásnak.
Amit itt olvashatunk, csak töredéke a félévszázados gyűjtő-feltáró-kutató honismereti munkának, a helybéli tanítók-tanárok, diákok, népművelők-könyvtárosok, amatőr helytörténészek fáradhatatlan szorgalmának. Alig öt éve jelent meg Mindszent története és népélete című mű, mely tudományos értelemben kevesebbet, érzelmi töltetével, olvasmányos nyelvezetével és témaválasztásával feltétlenül többet ad a monográfiánál. A táji-természeti adottságok, a ma élő állat- és növényvilág bemutatása egyébként is nehezen volna illeszthető egy helytörténeti összefoglaló műbe, de az épített környezet még meglévő értékeinek bemutatása is kimaradt belőle. E kiadvány részben pótolja az előbbi hiányosságát, de a szerzők figyelmébe ajánlanék még néhány témát:

-
A település ősi része olyan tér-utca-telekszerkezettel rendelkezik, amely feltétlenül védelmet érdemel.
-
A Köztársaság tér század eleji beépítése és még néhány más utca és tér, mint városképi együttesek őrizendők.
-
A természeti táj és az épített környezet különösen szép – feltétlenül egyedi – találkozási pontjai ugyancsak figyelmet érdemelnek.

Keveseknek adatik meg, hogy gyönyörködjenek a világ legszebb kincseiben; többeknek, hogy megcsodáljanak egy-egy országos értékű műemléket, a helyi értékek mellett tömegek mennek el naponta anélkül, hogy a „csoda” tudatosulna bennük. Csak amikor már összedőlt, kiszáradt, elpusztult és esetleg vitrinben vagy fényképen látjuk, döbbenünk rá a veszteségre. Arra bíztatom a többségében fiatal szervezőket, hogy folytassák a rejtett-rejtőző értékek felkutatását, az ősök szellemiségét hordozó részletek feltárást a maguk örömére, a jövő nemzedékeinek hasznára.

(Örökségünk. Mindszent természeti, épített és kulturális öröksége. Szerk.: Fuchszné Benák Katalin. Mindszent, Keller Lajos Városi Könyvtár, 2000. 81 p. ill.: 20 cm .:(21 színes kép))