Csongrád Megyei Könyvtáros 32-33. évf. 1/4.sz. (2000/2001)

Sáráné Lukátsy Sarolta

Könyvtáros-tanárok vallomásai (folytatás)


„Számomra mindig izgalmas kérdés volt, hogyan, milyen kerülőkkel jutott a pályára egy-egy kolléga, mennyire tartja szívügyének a kultúraközvetítői magatartást, mit tart fontosabbnak: az adminisztratív teendőket vagy a kapcsolatépítést. Az is érdekes, hogyan bírja a „gyűrődést”, milyen a közérzete általában és speciálisan, mennyire tud feltöltődni, és hol, otthon vagy szakmai közösségben, milyennek látja a kultúra, a kulturálódás helyzetét, jövőjét.”


  • Papp Éva (Szeged, Széchenyi István Gimnázium)
„Én vagyok a pótanyukájuk”

- Hogyan lettél könyvtáros?
- Teljesen véletlenül. A Béke Telepi Általános Iskolában az igazgatóm észrevette, hogy nagyon rendetlen a könyvtár, de nem volt gazdája. Én elvállaltam, hogy elvégzem az alapfokú tanfolyamot és rendbe teszem a könyvtárat. Megtetszett a munka, a Béke u. iskolába jártunk tanfolyamra. Tetszett az is, hogy minden gyereket ismerek, mire felkerülnek a felső tagozatra. Tanítottam is, magyart és oroszt. 1982 óta itt a gimnáziumban tanítok. Aztán váratlanul elment innen a könyvtáros, akkor derült ki, hogy nekem van alapfokúm. Így elvégeztem a középfokot is. Teljes óraszámban tanítottam, mellette jártam a Somogyi Könyvtárba...

- Emlékszem, hogy akkoriban tartottál egy szenzációs órát, művészettörténetit, anyák napjával kapcsolatban!
- Nekem nagyon tetszik az, hogy a könyvtáros milyen sokoldalú, mindenben tud segíteni. Az óráimat túlórában csináltam, aztán csak az idegenvezetés fakultációt vezettem.

- Tehát ilyen jellegű végzettséged is van?
- Igen, ezt is nagyon szeretem, itt is sok mindenhez kell érteni. Itt sok a kollégista, én felajánlottam, hogy elviszem őket városi sétára, hogy ne úgy menjenek el négy év után, hogy csak a Virág cukrászdát meg a Nagyállomást ismerik. Az idegenvezetést 10 évig csináltam, de elvették a középiskoláktól, és most sok pénzért csinálnak tanfolyamokat. Most csak könyvtár fakultációt vezetek, egy évfolyamnak heti 2 órában, a III-IV. osztályban min. 8 gyereknek. Ez írásbelivel és szóbeli vizsgával végződik.

- A hobbidról még nem beszéltél!
- A kutyák, macskák; a gyerekek is szeretik, mindenféle képet, folyóiratot kiteszek az állatokról. Némelyiknek van sajátja is, ezekről lehet beszélgetni.

- Mit tartasz a legszebb korszakodnak?
- Én nagyon szeretek dolgozni, szeretem a kihívásokat. Ha valami nagyon nehéz, és mégis megcsináltam, az büszkeséggel tölt el. Persze, a fiatalságára mindig nosztalgiával gondol az ember, de a gyerekek között mindig jól érzem magam. Ez az év nagyon nehéz volt, de családi okokból. Az a szerencsém, hogy ha valamit csinálni kell - mert ilyen is van -, akkor azt jól kell csinálnom, és közben meg is szeretem. Ezért végeztem el a iskolai könyvtár szakot is, pedig elég lett volna a középfokú. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végeztem 1996-ban. A két és fél év alatt összesen 2 nap szabadságot kértem ki. A vizsga napján is bejöttem dolgozni, úgy éreztem, hogy itt szükség van rám. A szakdolgozat-készítési idő alatt a város összes pótérettségisének a jegykönyvét vezettem. Láttad, mennyi munka van az ilyesmivel.

- Akkor hogyan készült el a szakdolgozat?
- Megírtam, és jeles diplomával végeztem. Emellett egy csomó filozófiai-pedagógiai vizsgát is le kellett tennem, mert tíz évnél régebbi volt a másik diplomám. Nagyon jó érzés volt, hogy még képes vagyok ezt végigcsinálni úgy, mint a fiatalok. Főleg a számítógéptől féltem, hogy szembesülök a saját korlátaimmal, de a szakdolgozatomat már magam csináltam, szövegszerkesztővel.

- Ezek szerint rengeteget dolgozol a hivatalos munkaidőn felül!
- Sokat, amíg gyerek van az iskolában, addig nem megyek el. Nem is tudom, mennyi a hivatalos munkaidő. A belső munkát közbe-közbe csinálom, amíg nem csöngetnek ki.

- Mert akkor állandóan jönnek a gyerekek, ahogy megtapasztaltam...
- Innen nem lehet elmenni, hogy elszaladok a magánügyeimet elintézni, meg hozzá is szoktattam őket, hogy mindig itt vagyok. Óra közben is lejönnek akármiért.

- Látom, hogy az iskolában még sok más feladatot is elvállalsz, pl. az érettségi jegyzőkönyveket, bizonyítványírást, az adminisztrációt, a diákmozgalmat, az iskolai ünnepségeket, SZEDIPESZ-t (Szegedi Diákok és Pedagógusok Szövetsége).
- Igen. Sokat segítek a gyerekeknek pályázatok írásában, a felvételi előkészítő feladatokhoz anyagot szedek össze nekik, városismereti, könyvtárismereti vetélkedőre is felkészítem őket - jó eredményekkel. A könyvtár-fakultációt már csak mi csináljuk a városban egyedül. Régebben volt Vásárhelyen meg a Radnótiban is. A gyerekek nagyon érdeklődők, elvittem már őket felnőtteknek szóló továbbképzésre is, és értettek mindent.

- Szoktál-e szakmai közösségbe járni?
- A szakmai közösséget igénylem is, szeretem is, csak a nagyobb kirándulásokra nem tudok elmenni, családi okokból. Nagyon élveztem a budapesti kirándulást is, a következő hónapban elvittem ugyanoda (a Széchenyi Könyvtárba) a fakultációs gyerekeimet is, jövőre meg Pécsre viszem őket, a pécsi városismereti vetélkedőre.

- Fantasztikus ez a munkabírásod, hogy jut időd a családra?
- Nem mondhatom, hogy unatkozom, anyukámat is ellátom - ő nagybeteg-, meg a testvéreim is gyakran jönnek vendégségbe hozzánk.

- Tudom, hogy alapvetően derűs természetű vagy, de mégis, milyen a közérzeted ebben a mai magyar valóságban?
- Még most jó, bár anyagilag érzem a nyomást, sok visszásságot tapasztalok, de még most fel tudom dolgozni magamban.

- Milyen a kapcsolatod a tantestülettel?
- Mikor megtudták, hogy én fogom csinálnia könyvtárat, azt mondták, hogy végre egyszer rendben lesz a könyvtár. Ez nagyon jól esett...

- Emlékszem, mikor először meglátogattalak, "ökörszántásos" módszerrel voltak polcra rakva a könyvek...
- Igen, még csak háziasszonyi rend sem volt; tönkrement, elrongyolódott könyvek voltak. Első dolgom a selejtezés volt, először csak ránézésre, aztán tervszerű apasztással a nem forgó, az elavult könyveket. A tantestület tudja, hogy mindig minden igényüket kielégítem, sokszor úgy is, hogy a helyükbe viszem. Azért már haragszom, ha a helyemre teszi a könyvet, és még egy cetlit se rak bele. Nem vagyok elégedett a kollégákkal, mert ritkán használják a könyvtárat, inkább használtatják. Túl messze van a könyvtár (az alagsorban)!. Nem tudok úgy fölmenni a tanáriba, hogy azt ne mondanák: De jó, hogy látlak! Pedig reggel óta bent vagyok a könyvtárban, de nem jönnének le! Meg kell ahhoz jelennem, hogy eszükbe jusson a könyvtár. Az igazgató is néha jön le, de határozott céllal, valamit meg akar beszélni vagy aláíratni, de nem igazán néz utána a dolgoknak. Én már annak is örülök, hogy használtatják a könyvtárat, mindig kapnak feladatot a gyerekek, hogy nézzenek utána a szivárványnak, a lézernek, a tetoválásnak stb. Nem biztos, hogy a tanárok ezt előre megnézik. Rendszeresen adnak feladatokat művészettörténetből, pedagógiából...

- Ez tulajdonképpen az óvónőképzés öröksége?
- Igen, ehhez keresnek a gyerekek verseket, manuális foglalkozásokhoz való feladatokat. Az egyik kislány bejutott az országos művészettörténeti versenybe, ezt az igazgató is megemlítette, mert tudta, milyen sokat foglalkoztam vele. Én is be szoktam számolni évente az értekezleteken, általában a forgalomról, a rendezvényekről.

- A konkrét munkádat nem nagyon ismerik?
 - Aki lejön ide szünetben, az elrémül, hogy hogyan bírom ezt, meg hogy ismerhetek minden gyereket. A többi azt képzeli, hogy itt milyen jó csönd van, hogy napestig olvashatok.

- Láttam, hogy nagyon szeretnek téged a gyerekek. Folynak-e másfajta beszélgetések is?
 - Igen. Bizalommal jönnek hozzám, mindenféle tanácsot kérnek, a leukoplaszttól a randevúig, olyan pótanyukájuk vagyok. És a nagy kajla fiúk is Éva néninek szólítanak, nem tanár néninek. Ez olyan kedves, megható. Elmondják a panaszaikat is, családi dolgaikat, megmutatják a titkos versüket, viselkedési problémáikra tanácsot kérnek. A kollégáim között vannak, akik csak a tanítandó alanyt látják, és nem az érző emberkét, akinek ugyanolyan fontos gondjai lehetnek, mint a felnőtteknek.

- Segíteni szoktak-e a gyerekek a könyvtárban?
- Nem, mindent magam csinálok. Amikor festés volt a nyáron, akkor segítettek a rendrakásban, azt nem tudtam volna egyedül. Ha új könyvek jönnek, a bélyegzést és a raktári jeleket is én csinálom. Még a könyveket is én rakom helyre, nehogy rossz helyre kerüljenek. Nagyon ritkán akad unszimpatikus gyerek, de az inkább nekem esik rosszul. Most pl. van egy "túl öntudatos" felfújt hólyag, olyan kislány, aki folyton a jogairól beszél. Persze, udvariatlanság, vagy inkább faragatlan modor is előfordul, azokat igyekszem leszerelni, leszoktatni őket a rossz modorról: "... kell nekem ...kéne... viszlát...". A többiek már kisegítik, hogyan kell udvariasan beszélni. Az egyik érettségiző kislány eljött és megköszönte, hogy már udvariasan köszön. De ha csinosak, megdicsérem őket.

- Könyvtárhasználati órákat szoktál-e tartani?
- A vízügyesek egy évben egyszer elhozzák őket harmadikban, de az elsős osztályfőnököket év elején meg szoktam kérni, hogy hozzák el a teljes osztályt általános könyvtárismertetésre. Egyébként kínálgatni szoktam a programokat, biztatom őket kiselőadások tartására, megismertetem velük a lehetőségeket. Kérem a kollégákat, hogy küldjék legalább a továbbtanulókat, hogy ne legyenek tájékozatlanok. Vannak kihelyezett könyvek is, de szakórákat nem tartanak. Szabadidős klubfoglalkozásokat nem tartok. A buszindulásokra, barátokra várók is bejönnek, olvasgatnak, de előre megbeszélt foglalkozások nincsenek.

- Mennyi a könyvállományod?
- Jelenleg 16 000 kötet, az AV-dokumentumok nincsenek itt, azokat külön technikus kezeli.

- Hány folyóirat jár az iskolának?
- Nem tudom pontosan, de egy év után ki is kölcsönzöm, pl. Autó-Motor, Pop Corn, Ifjúsági Magazin, Kutya-macska, Százszorszép, História, a Széchenyi-krónika, a Művészet, de ezt az utóbbit eldugtam, mert mostanában nagyon ízléstelen.

- Hogyan tekinted át a könyvpiacot?
- A Könyvtárellátóval van szerződésünk, persze a szakos tanárok is szólnak, ha olyan könyvet látnak. Általában nem szokták megtagadni a rendelést. Hallottam, hogy Debrecenben a végzősök egy-egy könyvet ajándékoztak a könyvtárnak. Én is bevezettem ezt a szokást, bele is írják a könyvbe - rendszerint drága könyvbe - az ajándékozás tényét. Ez inkább gesztus, de ugyanúgy leltározom, mint a többit.

- Hogyan tájékozódnak a gyerekek?
- A tájékozódást segítik a feliratok, nagyjából ismerik a gyerekek a rendszert, de rajta vannak a raktári jelek is, bár a szakjelzetek nem sokat mondanak nekik. A kollégák főleg a saját szakterületüket ismerik, de ha mondom nekik, hogy szépirodalom, akkor az "Sz" betűhöz mennek.

- Milyen katalógusaid vannak?
- Katalógusaim többé-kevésbé ki vannak építve, de csak katalóguscédula-halmazt örököltem. Egyenként összehasonlítom a könyvekkel a cédulákat - nincs, írok újat és sokszorosítom is, írógéppel. Számítógéppel cédulát még nem tudok nyomtatni, van egy öreg villanyírógépem. Távlatilag tervbe van véve a számítógépes feldolgozás, programot is néztem már. A katalógusban főleg a szakanyag van feldolgozva, a szépirodalomból az A, most tartok a B betűnél. Még elég sok a restancia, de a Könyvtárellátó céduláit rögtön berakom. Mostanában hangzott el az igazgató úr szájából, hogy talán meglesz a pénz a programhoz. A berendezési tárgyakat is úgy kellett kiimádkoznom, de végül is mindent megkaptam, a szőnyegtől a függönyig és az új íróasztalig. Ezeket a számítógépeket (kettő van a könyvtárban) a tanárok használják néha feladatlapok, névsorok készítéséhez.

- Vezetsz-e nyilvántartást a forgalomról?
- Statisztikai nyilvántartást csak évente egyszer készítek, közel 500 gyerek van, 18 tanulócsoporttal. A nyitvatartási idő gyakorlatilag a teljes munkaidőm. Selejtezni folyamatosan szoktam, most lesz egy nagy leltár.

- Milyen jövőt jósolsz a Gutenberg-galaxisnak?
- Engem teljesen lenyűgözött a CD-ROM, hogy mennyi mindent meg lehet találni benne, szinte lapozgatni lehet benne, de azt hiszem, a könyvet soha nem fogja pótolni. A könyv óriási érték, nem tűnhet el. Viszont a régi hanglemezeket nincs mivel lejátszani, a régi filmek tönkremennek, szóval a technikai érdekességek mennek inkább tönkre.

- És az olvasásnak milyen szerepe lesz szerinted?
- Sajnos, egyre kevesebben vesznek a kezükbe könyvet. - Sokszor már a kötelező olvasmányokat is ímmel-ámmal olvassák, vagy nem értik, megkérnek, hogy "fordítsam le" nekik magyarról magyarra, pl. Jókai, Katona J. Mindig lesz könyvszerető ember.

- Hogyan készültök a NAT-ra ?
- A tájékoztató füzeteket minden munkaközösség megkapta. Nagyon nehéz megváltoztatni a régi beidegződéseket. Nagyon fontosnak tartom az informatikai vonalat és a könyvtárhasználati ismereteket. A tantárgyfelosztásnál szóba került, de inkább a számítástechnika oldaláról. Részletekről, tantárgyi könyvhasználtatásról még nem esett szó. Úgy tapasztaltam, hogy ez általános iskolában jobban megy.

1997.

  • Baksáné Farkas Zsuzsa (Mórahalom, Általános Iskola és Szakiskola)
„Itt még van becsületük a tanároknak”

- Hogy kerültél kapcsolatba a könyvekkel?
- Soha nem akartam könyvtáros lenni, de érettségi után, 1979-ben nem volt más lehetőségem. Így kerültem a Somogyi-könyvtárba, és nagyon megszerettem. Fiókkönyvtárban dolgoztam, ahol jó hangulat volt, főleg nyugdíjasok jártak oda - a Felsővárosi Fiókkönyvtárba -, én meg 19 éves voltam. 1982-ben az Északvárosi Fiókkönyvtárban kezdtem a a munkát, először beosztottként, aztán vezetőként. 1986-ig dolgoztam a Somogyi Könyvtárban, akkor jött ez a lehetőség Mórahalmon. Éppen harmadéves voltam a főiskola könyvtár-földrajz szakán. Azóta itt vagyok. Annak idején, a gimnáziumban népnűvelés fakultációra jártam, ez középfokú végzettséget adott. Aztán végeztem még drámapedagógiai tanfolyamot is, az itteni művelődési ház színjátszó csoportját vezettem évekig. A lányom, Fanni születése után ez a csoport felbomlott, de azóta is szeretnék ilyen önismereti-önkifejezési foglalkozást tartani, kifejezetten hátrányos helyzetű felsős gyerekeknek. A tanfolyamot a szentesi gimnázium tanárai vezették, nagyon jól éreztem magam. A művelődési házban most is örülnének, ha ilyen csoportot vezetnék a nagyobbaknak, akik már kikerültek az iskolából.

- Hogyan lettél falusi ember?
- Egy évig ingáztam Szegedről, de akkoriban könnyű volt szolgálati lakáshoz jutni. Kaptam lakást, de nehéz volt megszokni a ház körüli munkát a favágástól a tűzgyújtásig. Most már nem mennék Szegedre, pedig lakótelepen nőttem fel. Itt még nagyobb a becsületük a tanároknak, mindenki ismeri a másikat, szóval, sok előnye van a falunak, bár már ez is város. Persze, a tantestületen belül van néha széthúzás, de ha valaki bajban van, azonnal mellé állnak. Ma is rendszeresen - szinte hetenként - bejárok Szegedre, vásárolni, ügyintézni, ez nem nagy távolság. Szegeden nagyobbak a távolságok.

- Van-e valamilyen hobbid?
- Jelenleg a családom a hobbim meg az olvasás. Zavar, hogy mostanában nem tudok annyit olvasni, amennyit szeretnék. Az én könyvtáramban nem találok megfelelőt, a városi könyvtárba nemigen szoktam járni, vásárolni meg nem tudok, mert nincs pénzem. Most nagyon szeretnék egy kisbabát, most ez köti le minden gondolatomat. (Azóta meg is született a baba, és Zsuzsa boldog, kétgyerekes anyuka. - a szerk.) Közösségbe is szívesen járok, táborozni szoktunk az iskola felszerelésével, néha jótékonysági bálat rendezünk. Ez nagyon jól szokott sikerülni, mi szolgáltatjuk a műsort. Ebből több százezer forint a tiszta haszon, amit persze, az iskola javára fordítunk. Szóval, ezt a fajta közösségi életet nagyon szeretem, sokkal családiasabb a légkör.

- Melyik korszakodra emlékszel vissza legszívesebben?
- Azért mégis a legszebb a Somogyi Könyvtárban töltött idő, éppen akkor kaptam miniszteri dicséretet, mikor eljöttem. Mindent, amit szakmailag tudok, azt ott alapoztam meg, itt inkább csak leépülök.

- Mennyit dolgozol hivatalosan és azon felül?
- Most sok mást is csinálok a könyvtáron kívül, az idén pl. napközis nevelő voltam heti 23 órában, a könyvtárat pedig túlórában vezettem. Elég sokat dolgozom a hivatalos munkaidőn felül, sok a helyettesítés, pl. az alsósoknál. Ez nagyon komoly felkészülést jelent, mert a kicsikkel másképp kell bánni. A Zsolnai-módszerre nagyon haragszom, szerintem maximalista, pl. a gyerekek nem értik a predikatív szószerkezetet vagy a videoidiotizmust. Ez nem nevel az olvasás szeretetére, akkora anyaggal bombázza a gyerekeket, hogy még a jobbak is elfelejtik. Talán a NAT majd több lehetőséget ad, legalábbis jobban kitolja a korhatárt, többet lehet "mesélni".

- Jársz-e szakmai közösségbe?
- Nem nagyon járok, bár vannak könyvtáros barátaim, akikkel tartom a kapcsolatot. Az itteni kollégákkal megbeszéljük a szakmai problémákat - már amit lehet -, a városi könyvtár vezetője meg egyre nehezebb ember. Mostanában inkább csak folyóiratokat olvasok vagy a régi kedves olvasmányaimat. Most csak ez fog meg.

- Milyen a közérzeted, a világlátásod?
- A magam kis világában jól érzem magamat, persze, féltem az állásomat, és ez sok mindent meghatároz. Nem vagyok elégedetlen típus, a legfontosabbnak az egészséget tartom. Itt kialakult egy nézet, hogy a könyvtár senkinek nem fontos, és ez visszahatott rám is. Egy kicsit meg is keseredtem emiatt, és a tanításban találtam meg az örömömet. A könyvtárban nem tudtam megvalósítani azt, amit szerettem volna. Persze, lehet, hogy ez az én hibám is.

- A tantestület és a gyerekek hogyan viszonyulnak a munkádhoz?
- A tantestület a saját munkájához igényli a könyveket, de nem mindig tudom kielégíteni az igényeket. Sokan tanulnak, de a pedagógiai állományom is kevés. Az elején, mikor főfoglalkozású könyvtáros voltam, bizony sokkal kevésbé tartottak egyenrangúnak, mint amióta tanítok meg osztályfőnök is voltam.
A gyerekek szívesen járnak be, másképp tudnak velem beszélni, mint a többi kollégával. A gyerekeket az elején kell erősen fogni. Látom, hogy néhány kolléga nem bír a gyerekekkel. Persze, a napközis nevelőket sem veszik komolyan, pedig ez is fontos munka. Megfelelő módszereket kell találni. - Már nincsenek gyereksegítségeim sem, évekkel ezelőtt volt kiskönyvtáros szakköröm is. Könyvtárhasználati foglalkozásokat tartok most is, de délután nincs is nyitva a könyvtár. Egyébként is csak az iskolai munkához keresik a könyveket. Egyre kevesebbet olvasnak, azt is főleg ismeretterjesztőt. Az alsósok nem is ebben az épületben vannak, így a meseállományunk a nullával egyenlő. Érdekes módon inkább az alsósok jönnek be a könyvtárba, de ez is a tanáron múlik. Még az ötödikesek jönnek, aztán kész. Év elején mindig több foglalkozást tartok, aztán ez lecsökken. Szaktárgyi könyves órát egyáltalán nem tartanak, pedig 25 gyerek le tudna ülni a könyvtárban, és példányszám is van hozzá. Ezért kb. 20 foglalkozást tartottam az idén, de nevelőtestületi értekezleten soha nem került szóba a könyvtár. Régebben mindig vittem az új könyveket a tanáriba, ma már erről is leszoktam. Inkább csak annak szólok, akit érdekel, de bárki megnézheti, hogy mi van meg a könyvtárban. Most már igazán nincs messze a könyvtár! Néha kapnak könyves feladatot a gyerekek, de ez nem jellemző. Ritkán technikából, rajzból, biológiából is kapnak feladatokat. Nekem kell döntenem, mit fejlesszek inkább.

- Mennyi az éves könyvbeszerzési kereted?
- Évekig nem fejlesztették a könyvtárat, de most, a vezetőváltás után az önkormányzat is partnernak tekinti az iskolát. A polgármestert is személyesen ismerem, de többnyire be kell tartani a szolgálati utat. Az iskolavezetés most már fontosnak tartja a könyvtárat is, a NAT-ban is hangsúlyosan benne van.
Kb. 7 000 kötet van most a könyvtárban, most kaptunk CD-ket és videokat, ezeket nem tudom, hogyan vegyem állományba. A revizorokat csak a számlák érdeklik, ezeket nézik. A műsoros kazetták nálam lesznek, de a technikus majd másolatot készít róluk, és onnan sugározza a stúdióból. Folyóirat alig jár, csak a Köznevelés, a közlönyök meg a Kincskereső. Ez az egy jár a gyerekeknek.
Könyvbeszerzési keretünk évekig 10 000 Ft volt, de a beszerzés néha fölment 50 000-re. Amikor jöttek a Nemzeti Kulturális Alap pályázatára a könyvek, annak nagyon örültem. Abban értékes könyvek voltak, de most a Soros Alapítvány könyvei borzalmasak, mindenhová, csak éppen nem az iskolai könyvtárba valók. Szerintem az elfekvő raktári készletből kínálnak. Egy évben legföljebb 100-120 könyvet tudunk venni. Most a fejkvótából, remélem, hogy több jut a könyvekre, de még mindig nem szabad könyvet vásárolnom. A Könyvtárellátóval évek óta nincs szerződésem, mert nem engedik. Néha bemegyek egy-egy könyvesboltba, így tájékozódom.

- Hogyan biztosítod a tájékozódást a könyvtárban?
- Ömlesztett állapotban kaptam a könyveket, ki kellett alakítani a raktári rendet: ifjúsági és felnőtt szépirodalom, ismeretterjesztő és kézikönyvek külön. Még mindig a raktárban van egy csomó könyv a katalógusszekrénnyel együtt, de nem tudok hozzájuk férni, mert ott van az iskola tábori felszerelése is előttük. Raktári jelzetek kevés könyvön vannak. Amikor elkezdtem, szorgalmasan csináltam, de aztán lekoptak a jelzetek. Nem túl nagy az állomány, ezért hamar el tudnak igazodni gyerekek is, felnőttek is. A kollégák sokszor fogják a kulcsot, megkeresik maguk a könyvet. Csak raktári és betűrendes katalógusom van, de nem is kérik a tanárok. A könyveknek csak egy része van földolgozva, a katalógushasználatot nem is tanítjuk. Inkább csak a betűrendeztetést...
A könyvtárban nincs számítógép. Beneveztünk a Soros Alapítvány pályázatába, de ha nem nyerünk, akkor is megveszi az iskola. A városi könyvtárban már a Szirénnel dolgoznak, de lehet, hogy átadják nekünk. Most kezdtem tanulni a számítástechnikát. Majd nyáron átmegyek a városi könyvtárba, tanulmányozom a rendszert. Az iskolában is elvárják, hogy értsek hozzá. Őszre megpróbálom előkészíteni az állományt az adatbevitelre.

- Milyen a forgalom a könyvtárban?
 - 22 tanulócsoportunk van, kb. 500 gyerekkel, de elég kis létszámúak az osztályok. A forgalomról nem vezetek napi nyilvántartást, csak füzeteset. Eleinte csináltam jelentést és munkatervet is, de senkit sem érdekelt. Az idén lesz leltározás, akkor lesz selejtezés is.

- Hogyan készültök a NAT bevezetésére?
- Most jöttek meg az átmeneti tankönyvek a 7. osztálynak - földrajzból. Eddig Európát tanítottuk, most az Európán kívüli földrészeket kell tanítani újra. A történelemből társadalomismeretet kell tanítani, ami inkább a középiskoláknak való. Nem tudom, az új kormány mit fog csinálni, de amit 8 évi munkával kimunkáltak, azt nem lehet egy tollvonással semmisnek nyilvánítani. Elméletileg a könyvtárhasználat is nagyon szép, de nem tudom, hová építik be. - Legalább havi egy órát rá kellene szánni! - Van, ahol tömbösítik... Ha ezt komolyan vennék, akkor másfajta felkészülést jelentene nekem is, de abba már nem férne bele a napközi. Év elején még belefér az óraszámba, de év vége felé már haladni kell a tananyaggal.

- Milyen jövőt jósolsz az olvasásnak, a könyveknek?
 - Nem vagyok túl optimista, egyre siralmasabb a helyzet. Szépirodalmat már egyáltalán nem olvasnak, legfeljebb mesét, de abban is legyen sok kép, legyen nagybetűs, legyen rövid. A gyerekek még kapnak könyvet ajándékba, talán vigyáznak is rájuk, de nem biztos, hogy olvassák. A házi olvasmányokon is kéne változtatni, inkább csak az örök értékeket kéne benne hagyni, pl. A kis herceg, Egri csillagok. Ha csak magamra gondolok, nincs hozzá időm, fáradt vagyok hozzá, a tévé előtt is elalszom. A lányomat próbálom olvasásra nevelni, minden este olvashat lefekvés előtt. Művelt kollégáim is alig olvasnak, meg a könyvek is nagyon drágák. Lehet, hogy a mai könyveket is úgy fogjuk őrizni üveg alatt, mint az ősnyomtatványokat? Félek, hogy nem lesznek mindennapi használóik.

1998.