A mentők csak telefonon adták a tanácsot
Bodor Benedekné,
született Knyaskó Gabriella ózdi látássérült asszony
fiatalként nem gondolhatta, hogy nyugdíjas korában milyen sok egészségügyi
problémával kell majd megküzdenie a férjével együtt.
– Ózdon születtem 1940-ben.
Egyedüli gyereke voltam a szüleimnek. A József Attila Gimnáziumban tanultam.
Érettségi után az Ózdi Kohászati Üzemekben bérelszámolóként helyezkedtem el.
1962-ben férjhez mentem. Férjem is az Ózdi Kohászati Üzemekben dolgozott
esztergályos szakmunkásként. 1963-ban megszületett Tibor fiunk. Családos.
Szolnokon laknak. Ő is és a felesége is biológia-földrajz szakos tanárok.
Gimnáziumban tanítanak. Két kedves kis unokám van: Bálint és Áron.
Már gyerekkoromtól gyengénlátó voltam. Nyolc dioptriás szemüveget hordtam. A
szülést követően nagyon sokat romlott a látásom. Jobb szememre 17, a bal
szememre 21 dioptriás szemüveg kellett. Erre jött még a szürkehályog.
Az egyik szememet 1985-ben úgynevezett hármas műtéttel meg kellett operálni. Öt
év múlva pedig a másik szememet is. 1992-ben újabb műtéten
estem át. Két évig a jobb szememmel nagyon jól láttam, de végül fokozatosan
romlott mindkét szemem. A bal szememen hártyabemetszést hajtottak végre. Sajnos
jelenleg a jobb szememmel alig-alig látok, a ballal
pedig nincs látásom, csak fényérzékelés.
A legnagyobb bánatom, hogy a
férjem már több, mint öt esztendeje beteg. Úgy
kezdődött, hogy egy délután, amint hazajött a hétvégi telekről, egyik
pillanatról a másikra felszökött 280/180-ra a vérnyomása. Telefonáltam a
mentőknek. Kérdezték, mi a probléma. Mondtam. De nem jöttek ki, hanem közölték
velem, hogy milyen gyógyszert adjak a férjemnek. Az egész azzal végződött, hogy
a férjem a családtagokat is alig ismeri fel. A kiskertet is el kellett adni,
mert nem tudja megművelni. Majd a veséje is megbetegedett. Ezt követően
mélyvénás trombózis lett a jobb lábán, két év múlva
pedig a bal lábán. Ápoljuk egymást, ahogyan tudjuk. Esténként, ha bekapcsoljuk
a televíziót, én a hangot hallgatom, a férjem pedig a
képet figyeli. Így telnek napjaink.
Kerékgyártó Mihály