Egy aktív élet hozadéka

A Dabas Város Díszpolgára kitüntető cím legújabb birtokosa

 

Minden év március 15-éjén átadásra kerül a Dabas Város Önkormányzatának legrangosabb elismerése a Dabas Város Díszpolgára kitüntető cím. Idén ezt a díjat a dabasi civil közélet egyik ismert és nagyra becsült személye kapta, aki nyugdíjas éveiben is aktívan él, jelen van minden városi rendezvényen, kézműveskedik, és programokat szervez sorstársainak, hogy egyenlő eséllyel élhessenek, rokkantságuk ellenére is, egy teljes és tartalmas emberi életet. 2007 az Esélyegyenlőség Európai Éve és itt Dabason az Anyák Éve is. Nem véletlen, hogy ebben az esztendőben Erdélyi Lajosné Marika nénire esett a képviselőtestület választása, és ő vehette át Kőszegi Zoltán polgármestertől a Dabas Város Díszpolgára kitüntető címet.

Marika néni négyévesen tapasztalta, hogy romlik a látása, zavarta a petróleumlámpa fénye. Általános iskolás korában került orvoshoz ezzel a problémával, majd tovább élte a megszokott életét látáskárosodása ellenére. Férjhez ment, két leánygyermeket nevelt, de a családi élet mellett még jutott ideje a közösségi életre is. 1968-ban lett tagja a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének. 1989-ben megműtötték a szemét, azóta valamivel jobban lát. Marika néni tudja, hogy mit jelent az embernek a szeme világa, ezért elhatározta, hogy felkarolja helyi sorstársait és engedélyt kért a Vakok Szövetségétől egy helybéli klub megalapítására. 1992-ben kapta meg az engedélyt, 93-tól pedig a megbízólevelet. A segítő- és szervezőmunkában a személyes kapcsolattartás a legfontosabb, vallja Marika néni, ezért felkereste a környék szociális intézményeit, amelyek elvezették őt 36 érintett családhoz. A klub 16 taggal indult, számuk azóta 30-ra duzzadt. Az élénk és tartalmas klubéletet Marika néni irányította, nemcsak kulturális programokkal, hanem a fogyatékkal élőket érintő hasznos tudnivalókkal töltötte meg a klubnapokat.

Áldozatos munkájáért 2000-ben a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a Louis Braille-emlékérem ezüst fokozatával jutalmazta Erdélyi Lajosnét. 2003-ban a Főnix Újrakezdő Nők Egyesülete közösségi tevékenységéért Nagyasszony címet adományozott neki, majd tízesztendős klubvezetői tevékenységét Dabas Város Önkormányzata emléklappal ismerte el. Pest Megye Közgyűlésének elnöke a „Szegényekért és elesettekért” díjjal jutalmazta Marika nénit 75. születésnapja alkalmából.

A segítés mellett Marika néni időt szakít hobbijára, a tojáshímzésre is. Mikor Rómában járt, ott egy apáca tőle tanulta a tojáshímzés csínját-bínját, amelyet Marika néni művészi színvonalon művel, így számos kiállításon is részt vett kis remekeivel. A zengő-várkonyi Tojásmúzeumban is található közülük néhány, de rangos kiállításokon is szerepeltek: például az 1998 Kézműves Remekei, 1999-ben a Forma, Tér, Stílus című kiállításokon, valamint a budapesti Kongresszusi Központban megrendezett Művészetterápia Világkongresszusán 2003-ban.

Marika néni a Dabasi Újság egyik régebbi számában közölt interjúban azt üzente a fiataloknak, hogy mindig egyenesen éljenek, tiszta szívvel szeressenek. Ez az ő példamutató életének mottója is.

A díjhoz szívből gratulálunk! Kívánjuk, hogy még sok esztendőn át őrizze meg fiatalos lendületét, hiszen számítunk rá a továbbiakban is a dabasi közélet különböző színterein.

 

Kapui Ágota