Szavaltak, énekeltek, sportoltak a Nyírségben
A Nyírségi Látássérültek
Egyesületének Aranyhíd Klubja július 6 és 8 között
nyári kulturális és sportfesztivált rendezett Nagykállóban.
Erre számos megyéből, valamint Romániából és Szlovákiából is érkeztek
résztvevők. A látássérülteket és kísérőiket Nagykállóban
a Korányi Frigyes Gimnázium kollégiumában helyezték el. Az épületben működő
konyha készítette számukra a vacsorát és a reggelit.
Az első nap délutánján
rendezték meg a kulturális programot. Petrus József,
az Aranyhíd Klub vezetője köszöntötte a mintegy 90 résztvevőt. A műsor előtt a Vilati Kft. munkatársa, Csizmadi Sándor rövid tájékoztatót és bemutatót tartott a
látássérültek közlekedését, tájékozódását segítő eszközökről.
A műsort a Látássérültek
Észak-alföldi Régiójának debreceni irodalmi csoportja kezdte. Dalokat, verseket
hallhattunk tőlük. Közreműködött Czeglédi Anita,
Horváth István, Horváth Istvánné és Szuromi Sándorné.
Romániából a látássérültek
Szatmárnémetiben működő Vega Együttese szerepelt.
Összeállításuk műsorközlője, Szűcs Anikó, énekelt is. Műsorukban Szabó Mária
román népdalokat énekelt. Paku Erzsébet egy fiatalon
elhunyt román költő versét mondta el nagyon szép szatmári nyelvjárásban. Könnyű
dallamokat hallhattunk Szűcs Tímea és Madai Angéla
előadásában. Az énekeseket Tímár István kísérte szintetizátoron, aki egy
dalcsokrot is játszott szájharmonikán. A szatmárnémetiek vezetője Veres Attila
és Katócz Ágnes irodavezető volt.
A Nyírségi Látássérültek
Egyesülete Szívvel Látók Klubjának Ambrózy dalárdája,
Jakab Sándorné Éva vezetésével, magyar népdalokat és
nótákat énekelt. Dalaikat Bálint Pál kísérte szintetizátoron. Ő nótáival,
zenéjével mindkét este szórakoztatta az érdeklődőket. Kiváló zenéjére sokan
táncoltak. A Szívvel Látók Klubjából Pták Istvánné és Szabó Sándorné
versekkel is szerepeltek.
A szlovákiai Vakok és Gyengénlátók Szervezetének Kassai Egyesülete is
bemutatkozott. Az ő vezetőik Petikova Terézia és Nagy
István voltak. E csoporthoz tartozik az Iglói Énekkar
is. Ők szlovák népdalokat és magyarnótát is
énekeltek.
A kulturális rész programját
a Debreceni Görbetükör Színpadának műsora zárta.
Együttesüket itt csak két tagjuk: Kovács Ferencné és Szalmási Józsefné képviselte,
segítőjük Kocsisné Mudra
Irén volt. Ők számos vidám jelenetet adtak elő, s nagy sikert arattak.
Vacsora után a résztvevők egy
csoportja városnéző sétára indult Nagy György tagtársunk vezetésével. Ő is az
Aranyhíd Klub tagja. Nagykálló több nevezetességét,
például a volt megyeháza barokk épületét is megtekintettük. Nagykálló
volt 1876-ig Szabolcs vármegye székhelye. Korányi Frigyes (1869–1935) egykori
lakóháza itt klaszszicista stílusban épült.
A második napon a városhoz
közeli Harangod település szabadidőközpontjában volt a sportfesztivál vidám,
játékos programja. A sportvetélkedés gyermek-, női és férfi kategóriában
zajlott. Volt zsákbanfutás, labdahajítás,
súlykitartás, kötélhúzás, lufifúvás, stb.
Szombaton este a szálláshely
ebédlőjében volt a kétnapos fesztivál értékelése. A résztvevők emléklapot, a
szereplők, a sportjátékok győztesei ajándéktárgyakat kaptak.
A rendezvény sikeréért nagyon
sokan dolgoztak. Főként a fiatalokból álló Aranyhíd Klub vezetője, Petrus József, aki kezdeményezte és szervezte a találkozót.
Sokat segített neki a klub két vezetőségi tagja: Duka
Gitta és Tóthné Zsuzsa is. A Nyírségi Látássérültek
Egyesületének elnöke, Jakab Sándorné és még többen
szintén munkálkodtak e dologban. Valójában egy igazi csapatmunka eredménye volt
a fesztivál sikere.
A rendezvényt támogatták: a Vilati Kft; Juhász Zoltán, Nagykálló
polgármestere; a helyi Korányi Frigyes Gimnázium és a kollégiuma; Nyíregyháza
Megyei Jogú Város alpolgármestere, Nagy László; a Nyírségi Látássérültek
Egyesületének vezetősége és még sokan mások.
Lak István