Fekete István irodalmi emlékverseny Ajkán
Az idén Fekete István
(1900–1970) halála napjára, június 23-ra esett Ajkán
az az irodalmi találkozó, amelyet évről évre a helyi Látássérültek Klubja
rendez. A Fekete István irodalmi vetélkedő hetedik rendezvényére az idén már
látó érdeklődők is eljöttek. Ajka méltán érzi sajátjának Fekete István emlékét,
hiszen 13 éven át ott élt az író.
Miként minden évben, a játék
kezdetén Benkő Imre helyi tagtársunk most is megajándékozta a jelenlévőket
Fekete István egy szép versének elmondásával. Rigó Béla: A szerelmes giliszta
című versével a Szolnokról érkezett Hám Réka Ágnes tisztelt meg bennünket és az
író emlékét is. A Lentiből érkezett Kovács Béla tagtársunk Illyés Gyula: Bartók
című költeményét mondta el nagy átéléssel.
A versek után Németh Márta,
az ajkai Látássérültek Klubjának vezetője a játékok szervezőjeként köszöntötte
a megjelenteket, majd bemutatta a zsűrit, amelynek elnöke Horváth Tibor ajkai
középiskolai tanár, tagjai többek között: Bábics Valéria, az ajkai Nagy László
Városi Könyvtár és Szabadidőközpont igazgató-helyettese, Stollár Mihályné
nyugdíjas tanárnő és dr. Szőke László országos és Veszprém megyei elnök voltak.
A játékot Vallerné Horváth
Andrea művelődésszervező, az ajkai Látássérültek Klubjának régi patronálója
vezette, segítői közreműködésével a helyi Kaszinó nagytermében. Ebben az évben
Fekete István: Végtelen út című kisregényéből készülhettek fel a csapatok a játékra.
Az idén 11 megyéből 15 csapat
játszott, s ez rekordot jelent. A játék öt fordulóból állt. A kérdések
felölelték a regény minden mozzanatát. Az ötödik fordulóban ilyen kérdés
szerepelt: hogyan folytatná a regény történetét? Nagyon érdekes megoldásokat hallhattunk.
A játékban résztvevők jól felkészültek. A harmadik helyért három csapat
versengett (Békéscsaba, Debrecen és Szeged), s a pótkérdésekre adott válaszuk
alapján alakult ki a végeredmény.
Első helyezett lett Gyula
város csapata, amelynek tagjai: Ábrahám Györgyné, Dohyné Demkó Izabella,
Püspöki Jánosné, Fazekas Géza és Kovács Mihály voltak. A második helyen végzett
a nagykanizsai, a harmadikon a békéscsabai csapat.
Az eredményhirdetés után
Horváth Tibor, dr. Szőke László és e sorok írója is méltatta az ajkai irodalmi
vetélkedő jelentőségét.
Délután kiránduláson vehettek
részt az érdeklődők a közeli Parkerdőben.
Az idei rendezvényt támogatta
többek között: Ajka Önkormányzata, a Fekete István Irodalmi Társaság, az ajkai
Látássérültek Klubja és a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete.
Lak István