Mesedobozok a vak gyerekeknek

 

Az ötlet 2006. nyarán született Lettországban egy nemzetközi szemináriumon, a megvalósítás pedig lett és magyar látó gyerekeknek köszönhető. A figurákat a Csákvári Általános és Alapvető Művészeti Iskola 3./C osztályos tanulói rajzolták meg, akik az átadó ünnepségre is eljöttek a vakok iskolájába. Készült egy CD is, melyen eredeti (lett, német és magyar) nyelveken hangzanak el azok a mesék, melyek figuráit rajzolták meg a látó gyerekek.

Boros Anikó tanárnő abból a szempontból is hasznosnak ítélte meg a programot, hogy ennek kapcsán a látó gyerekek megismerkedhettek vak kortársaik gondjaival.

Az ünnepség a vendégek és a vendéglátók kölcsönös műsorával és egy kis tízóraival ért véget.

 

Bartha Zsuzsanna