Számadás a támogatásokról

 

A Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány 2006. évi beszámolója és közhasznúsági jelentése:

Az alapítvány 2001 óta működik, vállalkozási tevékenységet nem folytat, kizárólag az alapító okirat által meghatározott cél szerinti támogatások odaítélésével foglalkozik.

Célja a budapesti vakok lakáshelyzete megoldásának, vagy javításának elősegítése. Ennek érdekében, évi egyszeri alkalommal történő pályázat meghirdetésével, az alábbi konkrét célokat támogathatja:

A. lakásvásárlás, lakáson fennálló tulajdonközösség megszűntetése, csere;

B. lakás építése, bővítése;

C. lakás felújítása, tatarozása;

D.  illetve a fenti célok valamelyikével összefüggésben felvett bankhitel kiváltása  (a törlesztőrészlet csökkentése).

Ez alkalommal is fontos hangsúlyozni, hogy -  a korábbiakhoz hasonlóan -  a jelen beszámoló a naptári évhez igazodik, nem pedig az éves pályázat eredményéhez kapcsolódó pénzügyi mozgásokhoz.

1. Beszámoló

2006. évi eredmény-kimutatás adatai

Alapítói vagyon:                  28.000 E Ft

Bevételek

kamat bevétel:                       1.782 E Ft

Pályázati hozzájárulás:              34 E Ft

APEH 1%:                                 32 E Ft

Összes bevétel:                       1.849 E Ft

Kiadások

adott támogatások:

2005. évre nyújtott, de csak 2006 évben felhasznált:                                   279 E Ft

 2006-ban nyújtott:                 2.300 E Ft

2006. évben kifizetett támogatások öszszesen:                                       2.579 E Ft

Költségek

anyagi jellegű:                             25 E Ft

igénybevett szolgáltatás:            133 E Ft

egyéb (bank):                              49 E Ft

Kincstári támogatás visszafizetés:                                                        

                                                    47 E Ft

összes kiadás és költség:          2.833 E Ft

2006. évi eredmény (összes bevételek illetőleg kiadás és költség

különbözete):                           -984 E Ft

2006. évi mérleg adatok (2006. december 31-i fordulónap adataival):

Eszközök

befektetett pénzügyi eszközök:

lekötött:                                27.972 E Ft

bank: (folyószámlán):                298 E Ft

pénzeszközök

pénztár:                                       18 E Ft

pénzeszközök összesen:         28.288 E Ft

források

saját tőke:                             28.000 E Ft

eredmény tartalék:                 1.272 E Ft

2006 évi eredmény:                  -984 E Ft

források összesen:                 28.288 E Ft

2. Alapítványi vagyon, vagyon felhasználása a 2006. évben

Az alapítvány bevételét ebben az évben is jórészt az alapítói vagyon hozama (kamatbevétel) tette ki, mely a december 31-i fordulónapon 1.782 E Ft volt.

Az alapítvány alapítói vagyonát - a kuratórium döntése alapján -  ebben az évben is állampapírba (kamatozó kincstárjegy) fektettük be. Folyószámlán csak egy kisebb összeg került rövid futamidejű lekötésre, annak érdekében, hogy a pályázat nyertesei részére a kapott támogatást, illetve az esetlegesen felmerülő egyéb kiadásokat  folyamatosan, zökkenőmentesen tudjuk kifizetni.

2006-ban 34 pályázat érkezett az alapítványhoz, így a pályázati hozzájárulás címén befolyt összeg:             34 E Ft

Az APEH ebben az évben 32 E Ft-ot utalt át adó 1 % címén az alapítványnak.

A 2006. évi negatív eredményt ezúttal is a banki kamatok csökkenése, illetve az okozta, hogy az alapítói vagyont - a kuratórium döntése alapján - 2006 júliusában egy évi időtartamra kötöttük le.  Így 2006 decemberében (az eredmény-kimutatás és a mérleg a decemberi adatokat tartalmazza) a kamatbevétel nem jelenik meg, az csak a lekötés lejártakor jelentkezik. 

Ezenkívül a 2006. év kiadásait növelte az is, hogy a 2005. évi pályázat nyertesei közül két személynek 279 E Ft csak 2006 tavaszán került kifizetésre.

3.  Cél szerinti juttatások 2006. évben, a közhasznú tevékenység rövid bemutatása A 2006. évben 34 pályázat érkezett az alapítványhoz. Közülük - ahogy a korábbi években is - 10  pályázó kapott támogatást. A pályázaton odaítélhető összeg ebben az évben  2.300 E Ft volt.

Ezúttal mind a tíz nyertes pályázó felújításra kapott támogatást: heten 200 E Ft, hárman pedig 300 E Ft összegben.

A kapott támogatást minden pályázó a 2006. évben fel is használta.

Mint, ahogy az a múlt évi beszámolónkból is kitűnik, a 2005. évi pályázat nyertesei közül egy személy a kapott támogatás teljes összegét, míg egy másik fő annak egy részét csak 2006-ban tudta felhasználni. Emiatt a részükre kifizetett 279 E Ft  is a 2006. évi kiadásokat növelte.

Az alapítvány 2006-ban is a bevezetőben felsorolt célok vonatkozásában írta ki pályázatát. Sajnálatos módon - figyelembe véve a benyújtott pályázatok számát, illetve az azokban igényelt összegeket - ebben az évben is kis összeg állt rendelkezésre, így csak kevés pályázó volt, aki az általa kért támogatást teljes egészében megkaphatta. A kuratórium a beérkezett pályázatokat most is rászorultság alapján bírálta el, azonban figyelemmel kellett lenni arra is, hogy az egy pályázó részére jutó - rendkívül alacsony összegű - támogatás kinek nyújthat tényleges segítséget.

A 2005. évben, a Nemzeti Civil Alaphoz benyújtott pályázaton elnyert (kizárólag működési költségekre fordítható) 300 E Ft egy részét is 2006. évben használta fel az alapítvány.

A kuratórium döntése alapján ezt az összeget részint a banki költségekre, részint pedig újsághirdetésekre fordítottuk azzal a remélt céllal, hogy így az alapítvány további, támogatásokra odaítélhető bevételekhez jut. Az alaptól kapott támogatásból 2006. évben 133 E Ft-ot használtunk fel újsághirdetésekre.

Az alapítvány együttműködik az MVGYOSZ azon tagegyesületeivel, amelyek tagjai a pályázatok vonatkozásában érintettek.

4. Tisztségviselők részére nyújtott juttatások

A kuratórium, valamint a felügyelő bizottság tagjai munkájukat

- ahogy eddig – a 2006. évben is ellenszolgáltatás nélkül végezték, részükre az alapítvány semmilyen juttatást nem nyújtott.

 Az alapító okirattal, valamint az alapítvánnyal kapcsolatos tájékoztatás az MVGYOSZ budapesti tagegyesületeinél (Vakok Közép-magyarországi Regionális Egyesülete, Hermina Egyesület) kérhető.                  

 

Az alapítvány kuratóriuma