Öt helyen temették el a vértanút
A második világháború utolsó
stádiumában, Budapest ostroma idején, négy római katolikus pap halt meg
hivatásának teljesítése közben. Köztük volt a száz éve született Hummel Kornél
is. Július 12-én az ő vértanúi halálára emlékezünk.
Hummel Kornél 1935-től látta
el a Vakok Intézetének 120 lakója között a lelki szolgálatot. A főváros
hadszíntérré válásakor Hummel Kornél állandóan a vakok között tartózkodott,
hogy a nehéz órákban vigaszt, lelki támogatást nyújtson a hozzá fordulóknak.
A háború zivatarában a
Hungária körúti intézet lakói átköltöztek a Hermina úti intézet pincéjébe,
amelyben óvóhelyet alakítottak ki. A lakók kérésére Hummel atya egy kápolnát
rendezett be azon az új helyen.
Az intézet akkori lakói így
emlékeztek vissza a tragikus végkifejletre:
„1945. január 10-én jöttek be
az épületbe az orosz katonák. A helyzet komolyságának megfelelően mi, nemlátók,
igyekeztünk szerényen, fegyelmezetten viselkedni. Féltettük papunkat, mivel ő
képviselte a jelenlévő férfiak közt a bátorságot. Január 17-én a főtisztelendő
úr bennünket gyóntatott. Mielőtt az utolsó gyónó is megkapta volna a
feloldozást, az intézet gondnoka rémülten rohant be, s könyörgött, hogy azonnal
hagyja ott a gyóntatószéket és mentse meg a leányát az erőszaktól”
„Az oroszok nagyobb része
látta, hogy kikkel van dolga, emberséges, sőt egyik-másik határozottan jólelkű
volt. Az atya január 17-én erejét megfeszítve segítette a betegeket a kórházba
vinni. Estefelé gyóntatott. Lementem, megtudtam, hogy védően állt oda a lány
elé. Az orosz katona rákiáltott. Ő vállvonással jelezte, hogy nem érti, mit
mond. Közben reflexszerűen zsebre dugta a kezét. Lehet, hogy az orosz katona
azt hitte, fegyver van nála, de az is lehet, hogy részeg volt. Hirtelen két
lépést hátrált és a főtisztelendő urat pontosan szíven lőtte. Mire ő
hátrahanyatlott és kétszer érthetően, harmadszor csak szája mozgásával mondta:
Deo Gratias! (Istennek hála!) Ezután visszaadta nemes lelkét teremtőjének.
Beteljesedett az, amit Hummel
Kornél tizennyolc éves korában megálmodott, miszerint egy idegen katona fogja
agyonlőni.
Életének 38.,
áldozópapságának 16. esztendejében a Hermina út 19 szám alatt lévő, Hermina
kápolna kertjében temették el. De hatósági intézkedésre exhumálás után a
Kerepesi úti temetőbe vitték át földi maradványait 1945 tavaszán. „A vakok
papjának” földi maradványai onnét is továbbvándoroltak. 1978-ban a
Rákoskeresztúri Új Köztemetőbe, onnan 1998-ban a zuglói Kassai téri templomba,
majd végül a Budán lévő Batthyány László Gyermekotthon kertjébe, ahol talán
végső nyughelyet kaphat. Ott szép emléket állítottak neki ezzel a felirattal:
„A vak testvérek testvéreinek védelmében életét áldozó fiatal lelkipásztornak.”
Boldoggá avatását már többen
is kezdeményezték. Születésének századik évfordulóján hadd reméljük, hogy ezek
a kezdeményezések nem voltak hiábavalóak!
Lak István