Egy alelnök a családjáról és megpróbáltatásaikról
Négy unoka aranyozza be az életüket
Hornyánszky Tivadarral, a
Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének alelnökével,
Kazincbarcika és térsége területfelelősével, már sokszor beszélgettem az
egyesület életéről. A közelmúltban arra kértem, hogy beszéljen már a saját életéről
is.
– Miskolcon születtem, 1934.
január 30-án erdész családban. Az öcsém erdészmérnök, a húgom pedig könyvtáros.
Mindketten miskolci lakosok. Én is Miskolcon jártam általános iskolába, a
Sárospataki Református Gimnáziumban érettségiztem, majd Kazincbarcikán
szereztem vegyésztechnikusi oklevelet. A barcikai Szénosztályozóban találtam
munkahelyet magamnak. Ott ismerkedtem meg Hölc Katalinnal. Jó barátok lettünk.
Sajnos, 1959-ben súlyos üzemi baleset érte. A mozdony első kereke levágta jobb
kézfejét. Ez természetesen nem akadályozott meg bennünket abban, hogy 1960.
december 16-án összeházasodjunk. 1962-ben a Szénosztályozóból elkerültem a
Rakacza-völgyi víztározóhoz. Az itteni Vízműveknél 1970-ig dolgoztam. Majd
újabb munkahely következett. A Borsodi Vegyikombinát dissous-üzemében
művezetőnek neveztek ki. Ott engem is elért a baj. 1983-ban baleset
következtében az egyik szemem látóidege leszakadt. Emiatt rokkantsági nyugdíjas
lettem.
– Gyermekeik vannak?
– Igen. 1962-ben született
Zsolt, aki vegyésztechnikus lett és jelenleg Kazincbarcikán dolgozik. 1966-ban
született Katalin, aki gyermekgondozó, ugyancsak Barcikán. Három lány és egy
fiú unokánk van. Főiskolára járnak. Ez nagy öröm számunkra.
– Mióta dolgozik a sorstárak
érdekében?
– 1983 októberében felkerestem
a Vakok és Gyengénlátók Miskolci Szövetségét, ahol felajánlottam
közreműködésemet. Egy év elteltével elnökségi tag lettem, majd három cikluson
át megyei elnök. Jelenleg a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Egyesületének alelnöke vagyok, kazincbarcikai lakosként.
Kerékgyártó Mihály