Tehetség a magyar emberek javára

Zeneszerető közönség Hajdúdorogon

 

Márkus Norbert zongoraművész nagysikerű koncertet adott április 14-én Hajdúdorogon, a Görög Demeter Művelődési Házban. A művész a Fehér Bot Alapítvány meghívásának tett eleget. Az előadót elkísérte felesége és édesapja is. A vendégeket és a nagyszámú közönséget Csige Tamás, a város polgármestere köszöntötte. A település első embere elmondta, hogy a meghívóval kézhezkapott életrajzban két dologra lett figyelmes: az egyik: a művész úr és ő egy évben születtek, a másik: Márkus Norbert világot látott ember, külföldön is szép karrier várt volna rá, de ő hazajött. Hazajött, hogy tudását, tehetségét itthon használja a magyar emberek javára.

A köszöntés után Rózsa Dezső, a műsor szervezője és vezetője üdvözölte a megjelenteket.  Beszámolt arról, hogy több mint egy évig tartott a program előkészítése, időpontok egyeztetése, de az első perctől biztos volt abban, hogy a koncert megvalósul Hajdúdorogon. A műsorvezető a négy zenei blokk között életéről, munkájáról kérdezte Márkus Norbertet, aki minden kérdésre kedvesen és szívesen válaszolt. A művész 15 rövidebb darabot adott elő a klasszikus, a kortárs szerzők és a saját szerzeményei közül. A közel száz fős közönség minden számot nagy tapssal fogadott.

A műsor végén Dr. Szabó Miklós, a Fehér Bot Alapítvány elnöke köszönetet mondott Márkus Norbertnek a csodálatos koncertért, a hálás közönségnek pedig azért, hogy sok más tavaszi teendői helyett szombat délután a zenei programot választotta. Elmondta, hogy a nagy érdeklődés annak is köszönhető, hogy több mint tíz éve működik a városban zeneiskola, amely intézmény jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Hajdúdorogon sok zeneszerető és zeneértő ember él.

Fodor Antalné, a Hajdú-Sansz Kht. ügyvezetője egy hatalmas csokor virágot és a fogyatékos személyeket foglalkoztató Kht. által gyártott gyapjúszőnyegeket adott át Márkus Norbertnek.

A nagysikerű rendezvény résztvevői két ígérettel távozhattak: Dr. Szabó Miklós ígéretével, hogy a művész urat egy év múlva ismét meghívják Hajdúdorogra, és Márkus Norbert ígéretével, hogy a meghívást elfogadja.

 

Ancza Anikó