Nincs a világon akkora
áldozat, amelyet az igazi édesanya meg ne hozna a gyermekéért. És nincs az
igazi gyermek számára egyetlen olyan ember sem, akit oly nagyon szerethetne,
mint az édesanyját. Múlhatnak az évek, az évtizedek, az érzelmi
összekapcsolódásukon mit sem változtat az, hogy a fiatal édesanya öreg
nénikévé, a gyámolításra szoruló apró gyermek pedig meglett korú felnőtté
válik.
Minden május első vasárnapján
virágokkal és lírai, becéző szavakkal kedveskedik az emberséges ember az
édesanyjának. Az őt szerető, az őérte egy életet végigdolgozó, a miatta hol
aggódó, hol büszkélkedő édesanyának e napon minden igaz ember jelezni és
bizonyítani igyekszik, hogy elmúlhatatlan hálával repes a lelke a szülője
közelében.
Az anyák napjának
megünneplése egyébként egy amerikai nő, bizonyos Ann
M. Jarvis kezdeményezése alapján vált szokássá a
civilizált világban. Jarvis kisasszony egy szerelmi
csalódása miatt sohasem ment férjhez, gyermekei nem születhettek, viszont
édesanyjának egy május első vasárnapján történt elvesztése annak a
tudatosítására késztette, hogy ezen a napon az édesanyákat már életükben is
több szeretettel, ragaszkodással, ünnepléssel kell megörvendeztetni, mint ahogy
más napokon történik. Kezdeményezését Philadelphia akkori polgármestere is és
Amerika akkori elnöke is támogatta 1907-ben. Magyarországon 1928-ban egy
miniszteri rendelet az anyák napját az iskolai ünnepélyek közé sorolta.
Május első vasárnapjának kora
reggelén a gyermekeim idén is csokrot készítenek a kerti virágjaink legszebb
szálaiból és szokás szerint költői szavakkal velem együtt adják majd át azokat
édesanyjuknak, a Vakok Világa főszerkesztőjének. Aztán majd kimegyünk a
temetőbe, ahol a gyermek már én leszek, s én teszem le egy sírkő mellé a hála virágait.
Ugyanúgy, miként e napon
sok-sok millióan.
Cseri Sándor