A gyerekeknek játék, a szülőknek tapasztalatcsere
Miskolcon a Jókai út 18-as
számú épületének környékén gyakran látni fehér bottal közlekedő embereket is.
Ez nem véletlen, hiszen itt működik a Vakok és Gyengénlátók
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete, amelynek jelenleg közel 1300 tagja van.
Az egyesület igyekszik
segítséget nyújtani a látássérült embereknek a megváltozott élethelyzetbe való
beilleszkedésben, még akár egy magánlevél megírásával is. Ügyfélszolgálatuk
segít többek között a „Telefonnal a rászorultakért” alapítványhoz beadott pályázatok
összeállításában és továbbításában is. Tájékoztatást adnak az egyéb pályázati lehetőségekről és ha szükséges, az Internet által pályázati
adatlapok beszerzésében is segítenek. Székházukban
ügyfélfogadási időben tagjaik számára ingyenes az Internet használata is.
A megye nagyobb városaiban és
azok vonzáskörzetében területfelelősök tevékenykednek a közvetlenebb
kapcsolattartás érdekében. Néhány városban kihelyezett ügyfélfogadást is
tartanak.
Az egyesületnek
kultúrcsoportja is van, s azon belül a Horváth Attila énekkar hetente tart
próbákat, készül a fellépésekre.
A sportolni vágyók speciális
szabályok betartása mellett tekéznek a Denevér Sportegyesület keretében.
Hetente tartott edzéseken készülnek fel a hazai és nemzetközi versenyekre.
A miskolci Szabó Lőrinc
Könyvtár fiókkönyvtáraként székházukban történik az úgynevezett hangoskönyvek kölcsönzése. Audiokazettán
több száz szépirodalmi mű áll a művelődni vágyók rendelkezésére.
Nyári hónapokban autóbuszos
kirándulásokat is szerveznek, amelyek mindig sikeresek.
Minden augusztusban vendégül
látják az általuk ismert Borsod megyei látássérült gyermekeket egy játékos,
vidám találkozóra. A gyerekek általában családjukkal érkeznek, s ilyenkor van
éneklés, versmondás, ügyességi vetélkedő és sok egyéb szórakozás. Egy-egy ilyen
rendezvény jó lehetőséget kínál a szülőknek a tapasztalatcserére is.
A karácsonyi ünnepségükön
hagyományosan egy református és egy katolikus pap teszi a Biblia szavaival
meghittebbé az összejövetelt a meghívottak számára.
Kultúrcsoportjuk ilyenkor is
ad egy rövid műsort és az egyesület a lehetőségeihez mérten ajándékkal
kedveskedik a jelenlévő sorstársaknak.
Kerékgyártó Mihály