K.GY.-nak
mert álmomban hajdani-irodalmi játszótársammal
összeakadtam és a jelenet meg az érzület héjából
rám tapadó-támadó ötlet hajnali-januári négykor ahogy
kikászálódtam ágyamból nyomban belém állt –
mert
azóta is fészkelődik nyüglődve bennem s egyik részem
hangzatokat penget szóba hozná a másik meg tolja el
csak el minek a történet kétségtelenül elporzott beomlott
kanyarokban szétrongyolódott talán képzeteknél többre
csak személyes viszonylatainkban jutott lehetőségeit ma
ráncigálni –
s mert a hang mégsem nyugszik értés és érzés
örökös ketrecében csapkolódik gúnyol provokál merjek
akárhogyan is van volt lesz és adódik vagy alakítom
vágjak neki meséljem el a forma ítéletét mondjam ki rá
magamra hajrá jó legyen –
gyerekkori falum iskolájának
udvarán találkoztunk fényes nyári reggel vártam
a központból érkező ismeretlen elnök érkezését tanár
lehettem ott vagy micsoda ez homályban maradt csak
a vizsgáztatás feszítése volt testiesen valós és a kép
az utca túlfelén a templomkert hatalmas gesztenyéi
virágzó gyertyákkal –
június végén járhatott az idő
fehér vászonzakódat félvállra kanyarítva álltál a kapuban
s ahogy rád ismertem Gy. elszállt a szorítás de nem tudtam
mit mondjak hiszen különben ma voltunk –
két évtizede
esett meg közös könyvbemutatónk és azóta semmi közünk
semmiben csak el csak tovább külön úton az egyre
ostobább társadalmi térben elhűlve ámultam kiből mi lett
a kor kívánalmai szerint mi legalább a politikának nevezett
szétdarabolódásban nem ütődtünk össze személyesen –
hagytam hát magam elég öreg vagyok és elkínzott
hogy következményre ne tekintsek ezért míg kezet fogtunk
kiböktem „végre valami jó” és földerültem jó volt valóban
a gyerekkori iskolaudvarhoz hasonulva örültem megvan
a szó és ennyi az egész –
ezzel ébredtem az éber érzet se
kontrázott hosszú pillanatokig s még a kibukó
ötlet se hogy telefonálhatnék és elmondhatnám
semmi céllal és választ se várva s ha ez túlzás akkor
e-mailt küldhetnék kellő tartózkodással –
de nem
gyermeteg villanás még episztolára is vetemednék
levélszerű szövegre bár azt se küldeném el van elég
riasztó tapasztalatom az értelem hiábavaló szaltóiból –
ekkor egy Démokritosz töredék hullott elém
kapaszkodóul-e mellyel az érzékek az elme bírálatára
válaszolnak Szerencsétlen értelem, tőlünk veszed
bizonyságaidat, hogy aztán megdönts bennünket?
Győzelmed felettünk egyben bukásod is. –
megvan
ez az én l’art pour l’art-om ha megírom és aztán
egy gombnyomással kitörlöm
vagy palackpostázom a nyomtatott szótengerben Gy.
kétség nélkül merem jósolni a dekadencia pózától sem
félve szavaim nem jutnak el hozzád és ebben nincs
nem lesz semmi abszurd látványosság vagy játék alig