HÚSVÉT UTÁN
(Lackfi János rímeire)

Íme, a földed, föld lakója. Tornyozd
csak, sírodon kihajt. A pőre kőzet
is, tűnt havak nyomán, megéled, tőzeg-
mohába lép a láb, erjed a komposzt.

Paraszti környezet. Tudod, mi vár rá.
Az elmúlás a föld alól dalol,
s az élet is, a falékony pajor:
az égbe száll, ott lesz cserebogárrá.

Üres a sír már. Álcáját a test
ledobta, az élőt ne itt keresd,
itt férget tálalnak eléd ebédül -

de nézd, amott rügyekben forr a vér,
kiontatott, a fű ettől kövér:
a sejtekbe az áldozat beépül.

SUHAI PÁL