|
|
|
BETŰK A JUPITEREN - Greg Garrard
(részlet)
Vadon
A vadon, azaz a civilizációtól érintetlen természet eszméje az újvilági
környezetvédelem legjelentősebb szellemi teljesítménye. Az egyes
élőhelyek és fajok megóvására ösztönöz, ugyanakkor a város szennyétől
és moráljától megcsömörlött emberek számára felüdülést jelent. A vadon
már-már szakrális értékű, mert magában rejti a lehetőséget, hogy az
emberiség földhöz fűződő viszonya megváltozhat, és igazi kapcsolat
jöhet létre közöttük: tiszteleten és alázaton alapuló,
poszt-keresztény, tiszta szerződés. A vadon vizsgálata központi
szerepet kap az irodalmi és kulturális stúdiumok status quóját
megkérdőjelező ökokritikában, mert nem társadalmi szemszögből közelít a
hagyományos humán tárgyakhoz. A pasztoráltól eltérően a vadon fogalma
csak a 18. században vált ismertté, az ökokritikusok által tárgyalt vadon-szövegek
többségével a többi irodalmár nem foglalkozik. A legtöbb ilyen
természetleírás a szellemi fejlődés történeteként vagy filozófiaként
olvasható, tehát kívül esik a hagyományos irodalmi kritika érdeklődési
körén.
A vadon-elbeszélésekben és a jellegzetes
pasztorál-elbeszélésekben is fellelhető a menekülés és a visszatérés
motívuma, de természetolvasatuk teljesen különböző. A pasztorál az
Óvilág letisztult, otthonos táját jeleníti meg, az újvilági vadon
azonban - különösen az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában
- az egykori telepesek tapasztalatait, a látszólag érintetlen tájakat,
a természet és kultúra éles szembenállását mutatja be. Mivel a
telepesek kultúrája az óceánon túl érintetlenül őrizte meg az otthon
rögzült kategóriákat, természetképük elkerülhetetlenül magán viselte a
feledésre ítélt múltat. A korunkbeli vadon-felfogások megértéséhez
tehát meg kell vizsgálnunk az Óvilág vadonfogalmának történetét, és meg
kell kérdőjeleznünk a kritikusi véleményeket, melyek a vadont
összemossák az amerikai vadnyugattal - amiről feltételezték: a
gondviselés jelölte ki az euro-amerikaiaknak, hogy akadálytalanul
birtokba vegyék.
Az óvilági vadon
A pasztorál a zsidó-keresztény és a görög-római kultúra kettősében
gyökerezik, ám a 18. század elején a vadon fogalmához társuló
jelentések csaknem kizárólag a zsidó-keresztény történelmen és kultúrán
alapultak. Az angol wilderness (vadon) szó az angolszász wilddeorenből ered, amiben a deoren (vadállatok) a megművelt területeken túli világra utal. A wild (vad) szó annyira hasznosnak bizonyult a deoren
jelentéstartományának kijelölésére, hogy sem helyesírása, sem
elsődleges jelentése nem változott az elmúlt másfél évezred alatt -
annak ellenére, hogy az erdők számának megcsappanásával és az
érintetlen területek benépesítésével a szó új vonzatokkal bővült.
A vadon új fogalom az emberiség történetében.
Az emberi kultúra meghatározásakor olyan jellegzetességeket sorolhatunk
fel, melyek többnyire a mezőgazdasági tevékenységen alapulnak, hiszen a
vadászó-gyűjtögető ember számára a vadonnal és gyomokkal ellentétes
fogalmak, mint szántóföld és termés, nem léteznek. A földművelő a
vadonnal ellentétben definiálja az otthont, és hajlamos munkája
gyümölcsét a természettel vívott küzdelem eredményének, és nem
természeti áldásnak tekinteni, így a paleolitikum vadászó-gyűjtögető
emberének a neolitikum földművelőjévé alakulása lényeges fordulat,
valamiféle kiűzetés az ősi édenből. A mezőgazdaság a földtől való ősi
elidegenedés okává és tünetévé válik, és beindítja a folyamatot, amit a
monoteista vallás és a modern tudomány tetőz be. A paleolit korszak
Eurázsiájának életmódja tiszteletreméltó, hiszen képes volt az emberi
közösségeket szélsőséges időjárási viszonyok közepette már-már
felfoghatatlanul hosszú ideig úgy életben tartani, hogy mindeközben
rendkívüli szellemi, technológiai és művészi fejlődés is kialakult.
Snyder "25 000 éves töretlen művészi és kulturális hagyomány"-ról
beszél. Ennek ellenére nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy amikor a
vadon értékei mellett érvelők az elsődleges értelmet szembeállítják a civilizált értelemmel,
számos elkerülhetetlen nehézséggel kell szembenézniük. Például Max
Oelschlager magabiztos elmélete, a paleolit korszakbeli elme
rekonstrukciója írásos bizonyítékok hiányában az európai
barlangművészet igencsak ellentmondásos értelmezésén alapul.
Bármit is állítsanak a paleolit korszakbeli
értelemről, a legkorábbi nyugat-eurázsiai írások, például a
Gilgames-eposz, fenyegetőnek ábrázolják a vadont, és ez a zsidó szent
írások megszületése utáni időszakban sem változik számottevően. A
kiűzetés után a vadon a számkivetettség helyszíne. Ennek ellenére
Ábrahám a vadonba vitte népét, hogy az ígéret földjét megtalálja; Mózes
Izrael népével azon kel át hazafele menet, és sokkal barátságosabbnak
tartja, mint a civilizált, de rabszolgatartó Egyiptomot. A vadon a
Sátánnal asszociálható: "Akkor Jézus viteték a Lélektől a vadonba
(pusztába), hogy megkísértessék az ördögtől" (Máté 4:1). Ugyanakkor a
korai kolostori hagyományokhoz is kapcsolható, hiszen a római hatóságok
üldözései és a világi hívságok elől az őskeresztény remeték a pusztákba
menekültek. A vadon zsidó-keresztény felfogása tehát több olyan
vonatkozást hordozott magában, mint próba, veszély, szabadság,
megváltás, tisztaság - és ezek kevés jelentésmódosulással ma is élnek.
Számos ökokritikus szerint a nyugat-európaiak a
tudományos forradalom során újabb lépéssel távolodtak el az édeni
állapottól. A mélyökológusok és ökofeministák szerint Francis Bacon,
René Descartes, Isaac Newton és társaik elmélete, amely gépként
tekintett az univerzumra, megadta a kegyelemdöfést elődeink organikus
világának. Ha igaz, amit Louise Westling állít, hogy a paleolit kor
embere egy termékeny Magna Matert vagy ősanyát imádott, az imént
felsorolt tudósok csak befejezték, amit a férfias, égben trónoló,
zsidó-keresztény isten előtérbe kerülése kezdett: ennek az
anyafigurának a teljes kiiktatását.
A tápláló Földanya helyett olyan leegyszerűsített, teljességgel
megismerhető univerzumról beszéltek, amelynek részei szabályos
törvények alapján működnek. Descartes Baconhoz hasonlóan egy új,
gyakorlati filozófia alapjait akarta megteremteni, amely lehetővé tette
volna, hogy "a tűz, a víz, a levegő, a csillagok, az ég, és minden
minket körülvevő jelenség erejének és működésének az ismerete által" ő
és kortársai "a természet uraivá és birtokosaivá" váljanak. Az
értelem a természet fölötti teljes uralom megszerzésének eszközévé
lett, a természet pedig hatalmas, megismerhető természeti törvények
alapján működő, lélektelen gépezetté.
Az ökokritikusok úgy vélik, ez a
szemlélet leegyszerűsítő, mert a holisztikus, organikus világ helyett
szétszabdalt, mechanisztikus világot eredményez. Val Plumwood
rámutatott: mihelyt Istenről megfeledkezve az emberi rációt tekintjük
az értékek egyetlen hordozójának, a természet szerepe is csak annyi
lesz, amennyit a racionális ész kijelöl számára. "Nem véletlen
egybeesés, hogy ez a szemlélet éppen a természetet is piaci terméknek
tekintő kapitalizmus felemelkedésével lelt a legnagyobb visszhangra" -
állítja Plumwood. Ráadásul a tudományos forradalom nemi
problémákat is felvet. Carolyn Merchant szerint a 16-17. században az
ősanya teljesen elveszíti varázsát - ahogyan az utolsó követőinek
nevezhető boszorkányokat is kegyetlenül kiirtották -, hogy helyét a
férfias, racionális értelem vegye át.
A kritika egybeesik Heideggernek az en-framing
vagy instrumentalizmus elleni támadásával, amelyben a létezők pusztán
azért jelennek meg, hogy akaratunk eszközeivé váljanak. A Heidegger
által használt metafora, amellyel a puszta eszközrendszerré
csupaszított világot leírja, erdészeti terminus: Bestand, azaz:
fűrészáru-készlet. Kétségtelen, a tudományos forradalom mély hatást
gyakorolt az erdészetre, jegyzi meg Robert Pogue Harrison. Míg az
erdészet hagyományos szerepe az volt, hogy a törvény kiszabta, erdős
területeket megóvja, a tudomány elveinek előtérbe kerülésével az erdő
elveszítette eredeti rendeltetését és szimbolikus jelentését:
E felvilágosult humanizmus számára ... az erdő többé már nem a
jóslatszerű kinyilatkoztatások, különös, rémisztő vagy magával ragadó
epifániák, esetleg lírai nosztalgiázások, szerelmi tévelygések
helyszíne. Már nem természetes szentély, ahova az állatok biztonságosan
visszahúzódhatnak, távol az önpusztító emberiségtől, amely önös
?érdekeit? hajszolja. A természet csupán az ember tulajdona és
kiszolgálója, és az erdő sem több puszta haszonforrásnál.
A tudományos erdészet művelését a német Forstgeometer
fogalom bevezetése tette teljessé, amely az erdőket a matematika
segítségével kiszámítható hozamú fűrészáru-készletté degradálta, és így
végleg eltörölte a német történelem és legendavilág ősi, rejtélyes
erdejét. A mélyökológusok, ökofeministák és heideggeriánus
ökokritikusok a tudományos forradalmat ökológiai katasztrófának
tekintik, amelynek bekövetkeztével odaveszett valamiféle ősi hitelesség.
Ennek ellenére igen kétséges, hogy a
mechanisztikus világnézetnek olyan mélyreható és ártalmas
következményei lettek volna, mint a fenti írók sugallják. Keith Thomas
és Simon Schama kimutatta, hogy a modern időkben valószínűleg mindvégig
létezett ezzel ellentétes szemlélet is - maga Bacon is azt tanácsolta,
hogy kertünkben mindenképpen hagyjunk egy kis vadont -, és nem szabad
alábecsülnünk a tudomány mindennapi áldásait sem. Bármennyire
megváltozott a vadon szerepe a gyakorlatias gondolkodás következtében,
a romantika korában dívó érzékenység annak újraértékelését követelte.
Így a 18. században a vadont új színben tűntette fel a fennkölt mind népszerűbb fogalma.
MADARÁSZ LEVENTE fordítása
|