Somogyi Ferenc
A TÁRGYI KULTÚRA LOPAKODÓ CSŐDJE
A nagytechnika szerepe az ökológiai válság kialakulásában
(részlet)

Az uralkodó közgazdaságtan azt vizsgálja, milyen tényezők határozzák meg a GDP növekedését. A mindent számszerűsíteni törekvő irányzatok abban közmegegyezésre jutottak, hogy a jövedelemnövekedéshez a termelési tényezők (föld, munka, tőke) 20-30 százalékban járulnak hozzá. A gazdagodás nagyobb hányadát - 70-80 százalékát - az ún. "technológiai változás" eredményezte. A technológiai változás gyűjtőfogalom, R. M. Solow vezette be a közgazdaságtanba. Mindazokat a vezetési, szervezési, marketing, műszaki, jogi és pénzügyi újításokat jelenti, amelyek egy nemzetgazdaság hatékonyságát emelik. Kritikusai a fogalmat parttalannak tartják, ezért - némi öniróniával - a "tudatlanságunk koefficiensé"-nek nevezik. A termelési tényezőkön belül a föld olyan csekély arányban járul a gazdagodáshoz, hogy legtöbbször el is tekintenek tőle. A GDP-növekmény 3-4 százalékáról van szó.
A 20-30 százalékból fennmaradó rész fölött a munka és a tőke fele-fele arányban részesedik. A technológiai változás mögött - állítják az uralkodó neoklasszikusok - az emberitőke-beruházások állnak. Emberi tőke-beruházásnak tekintették a szakképzéssel, az egészségüggyel, a kutatással és a migrációval kapcsolatos kiadásokat. A legújabb irányzat, az ún. "új növekedési elmélet" ezekhez a tényezőkhöz köti javaslatait, amitől természetesen a növekedési ütem élénkülését várja. Növelni kell a könyvtárak és az informatikai rendszerek színvonalát, a tehetséges emberek ösztönzési rendszerét meg kell újítani, a külgazdaság legyen nyitott az innovációkra, emelni kell az oktatás színvonalát, hatékonnyá kell tenni a tulajdonjog-védelmet, a szabadalmi jogrendszert, a szellemi termékek védelmi jogát.  A nyugati országok ugyan igyekeztek az elmúlt évtizedekben eszerint törvénykezni, de az eredmények kétségbeejtően elmaradtak. Az elmúlt húsz évben átlagosan csupán 1,5-2,8 százalékos növekedést értek el a legfejlettebb országok (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Nyugat-Németország, illetve Németország, Kanada, Olaszország).
    Az uralkodó közgazdasági irányzat fél évszázados vajúdás után rátalált arra a növekedési tényezőre, amely a szakma hajnalán - A. Smith korában - magától értetődő volt: az alkotó emberre, de nem tudja gyakorlattá ültetni az elméleti eredményeket. Vajon mi korlátozza a tanulság felismerését: talán kimerültek azok az értékek, célok, intézmények, szabályozó eszközök, motivációs rendszerek, amelyek megteremtették az anyagi jólétet? A jóléti társadalom olyan technikai-gazdasági rendszereket hozott létre, amelyek szemben állnak teremtőjükkel, az emberrel. Az ember ontológiai alapja, a természet, benne az emberi természet leépülése ugyancsak előrehaladott. A "technológiai változás" szülte tárgyi kultúra lokális csődjei egyre gyakoribbak és egyre intenzívebbek, s már láthatók azok az előjelek, amelyek globális méretű katasztrófák kialakulásának hírnökei. Noha nyilvánvaló, hogy a tárgyi kultúra lopakodó csődje mögött a nyugati szellem elbizonytalanodása áll, ezúttal mégis a felszínt, a tárgyi kultúra lényegi megjelenését, az ún. nagytechnikát teszem felelőssé. Válaszolni szeretnék a következő kérdésekre: 1. Milyen sajátosságai vannak a nagytechnikának? 2. Működése, kibontakozása során milyen társadalmi-természeti következményekkel kell számolni? 3. Mi a nagytechnika perspektívája?
    Az általánosítások talán könnyebben elfogadhatók, ha megnevezünk néhány nagytechnikai rendszert. Gondoljunk például a közlekedésre! A gépjárművek, a vonatok, a hajók, a repülőgépek az egész glóbuszt behálózzák. Működtetésük feltételei (utak, sínpárok, kikötők, repülőterek, karbantartásukat, üzemanyag-ellátásukat biztosító szolgáltatások) olyan szerteágazóak, hogy még egy nemzetgazdaság kisebb régiójában, egy városban sincs esélye, hogy valaki - akár egy szervezet - átfogja, s minden lényeges vonatkozásban belássa a működés rendjét és következményeit. Ugyanez mondható el a tömegkommunikációs és informatikai rendszerről, az energiaellátásról s a bontakozó biotechnikáról. Ezekben a nagytechnikákban közös: 1. "Számításon", tehát az alkalmazott matematikán alapulnak. 2. Gyorsak; az ember genetikai kódjában, reflexeiben rögzült sebességet többszörösen meghaladják, esetenként ezerszer, milliószor. 3. Grandiózusak; az egyénnek mákszemnyi esélye sincs, hogy átlássa a rendszer egészét. 4. Tömegszerűek; maguk alá temetnek minden felvetődő alternatív próbálkozást.  Mindezt érdemes közelebbről vizsgálni.
    1. "Számításon alapul." De milyen számításon? "Önmagában való szám nincs, nem is lehet. Mivel több kultúra van, több számvilág létezik." Az indiai, babilóniai, arab, görög-nyugati számvilág más-más világérzéshez és kultúrához vezetett. A püthagoreusok minden számához - s a szám minden dolog lényegét jelentette - mítosz tapadt. A püthagoreusi matematika tehát egyben mítoszvilág is. Az elmúlt 2500 évben a nyugati matematika fejlődése kiürítette a számok hordozta tartalmat: mítosztalanított. A matematika átváltozásai pontosan ugyanazt a pályát járják be, mint a szekularizáció. Elfogadhatjuk Spengler hipotézisét: a nyugati kultúra mélyében a matematika átalakulása áll. Természetesen nem valamiféle végső okról van szó, csupán a kultúra egészének szubsztanciális megjelenéséről, s ebben a minőségében tüntethető fel alapként. A szellemi-társadalmi tartalmától megszabadított matematika késő újkori pozitivista apostolai szeretnék ugyan így üdvözölni tudományukat: "igyunk a tiszta matematikára, hogy soha senkinek ne legyen jó semmire" - de a megrendelők és a felhasználók ezt nem így gondolják. A nyugati matematika pontosan tükrözi a társadalom hatalmi természetének átalakulását. Az istentől eredeztetett hatalom helyére - H. Grotius után - az arctalan tömegek nevében uralkodó diktátorok, oligarchák léptek; a 20. század végére egyeduralkodó szerepbe a libertinus oligarchák kerültek. (A fasizmus vonzódása a sebességhez, a gépekhez közismert, Lenin is a hatalom megragadásától plusz a villamosítástól várta a történelem beteljesedését, a kommunizmust.)
    Amíg a matematikusok "kiürített" számaikban az objektivitás abszolútumát látják, vagy akarják látni, a felelősségtől megszabadult hatalom ezekbe az "üres konstrukciókba" töltheti érdekeit. Ennek médiuma a piacgazdaság, célja pedig a GDP növelése. A cél ugyan évtizedek óta a leggazdagabb országokban sem teljesül, nem beszélve a Föld országainak összteljesítményéről, de a piacgazdaság mint megkérdőjelezhetetlen gazdaságszervező erő rendületlenül tartja magát. Pedig ez csak egy újabb médium, a hatalomgazdaság médiuma. Amíg a közgazdászok elbíbelődnek a tökéletes piacgazdaság matematikai modelljeivel, addig a valóságos gazdaságot uraló multi- és transznacionális társaságok - élvezve a libertinus államhatalom támogatását - egyre inkább kisajátíthatják a természetet és az embert. Az alkalmazott matematikusok, közgazdászok, mérnökök, informatikusok hangyaszorgalommal teljesítik a hatalomgazdaság megrendelőinek akaratát. A cél olyan technikai-gazdasági rendszerek elfogadtatása, amelyeket a tömegember pénzszavazatával törvényesíthetnek. Más, érdemleges visszacsatolás nincs. Az álpiacot szolgáló alkalmazott tudományok és édesgyermekük, a nagytechnika önmagukban hordják a legitimáló ideológiát: a nagyobb fogyasztás ígéretét, a kényelem kiterjesztését. Közvetlen negatív visszacsatolás hiányában a nagytechnika úgy terjedhet, akár a rákos daganat az élő szervezetben. Ez a céltalan expanzió pusztítja a természet reprodukciós köreit, a társadalom és az emberi psziché struktúráit.
    2. "Emberléptéket meghaladóan gyors." Az embert mint biológiai lényt sok millió év formálta olyanná, amilyen. A legnagyobb sebességet, amelyhez közvetlen tevékenysége során alkalmazkodnia kellett, lovaglással érte el. Alig több, mint száz éves a kihívás, amely genetikai kódjait, ontológiailag rögzült szokásos helyváltoztatásait átlépi. Alkalmazkodásának csődje ugyan számos formában felszínre tör, de a megváltoztathatatlannak gondolt civilizációs kényszerek tovább sodorják a túlélőket, ha lehet, még nagyobb, még végzetesebb sebességek felé. A közlekedési balesetek felszámolásának szakemberei (mentők, rendőrök, tűzoltók stb.) gyorsan "eltakarítják" a halottakat és a túlélőket az árokpartokról. A katasztrófavédelem logisztikai központjai tudományosan felkészültek, hogy egy-egy vegyi üzem, atomerőmű balesetekor városrészeket, városokat evakuáljanak. A biztosító társaságok hatalmas nyereség mellett lehetőséget adnak a túlélőknek az újrakezdésre, már ami az anyagiakat illeti. A tudatipar (média) pedig gondoskodik arról, hogy a katasztrófák érdeklődést keltsenek. A sebesség túlélő áldozatai - lelki alkatuktól függően - traumájukat sokszor tudatuk alá gyömöszölik, ahogyan a televíziónézők is - igaz, ők tudatlanul. A sebesség okozta láthatatlan katasztrófák (a tömegtájékoztatás információzuhatagának pszichében okozott torzulásai, az állatok és a növények sok millió év alatt zajló evolúcióját helyettesítő génmanipuláció okozta degenerációk) csupán egy rendkívül szűk társadalmi rétegnek jelentenek gondot. Ez a réteg nem köthető képzettséghez, a munkamegosztásban elfoglalt helytől függetlenül azonos értékmezőt képviselnek; a természet jelenségeit, az emberek együttélési viszonyát csodaként élik meg, s tisztelettel fordulnak a teremtő tradíció felé. Ez a társadalmi réteg semmilyen értékelhető hatást nem gyakorol a sebesség "szerelmeseire" és a sebesség érdekeltjeire. Az előbbibe azok a tömegek tartoznak, akik örömüket találják a Forma-1 verseny futamainak egy-egy "szép előzésében", esetleg egy ütközésben, ők azok, akik crossmotorjaikkal kíméletlenül szántják végig az erdőket, vagy "szörföznek" az interneten stb. Az utóbbiak, az érdekeltek gazdasági-katonai-politikai hatalmuk zálogát látják az újabb és újabb sebességrekordokban. A még gyorsabb gépkocsi, repülő, az evolúció természetes folyamatait felrúgó paprika, kukorica, sertés, baromfi, az újabb - természet által nem ismert - vegyület mind-mind gyorsaságával biztosítja a nagyobb profitot, a hatékony katonai "ütőerőt", a parlamenti mandátumokat. Nem ismerünk olyan társadalmi erővel is rendelkező etikus megfontolást, amely a sebességnek ellen tudna állni. És fel sem vetjük, hogy a politika, a gazdaság, a tudomány kínálhatná a sebesség "imperatívuszának" megkérdőjelezését. Ellenkezőleg, pontosan ezek a társadalmat formáló erők követnek el mindent, hogy az ember antropológiai adottságait, akár fizikai, akár vegyi vagy biológiai eszközökkel kiterjesszék. P. Virilio arról ír, hogy az embert maholnap "testkészülékké" alakítják, hogy legyőzhesse a teret és az időt. Mert az ember - repülőgépre ülve például - csomaggá válik, így a repülőgép a testkészüléke. Az informatikai technika pedig egyenesen elé megy az ember mobilitásának. Testöltözékként adóvevőket, televíziós képernyőket adnak, esetleg operálnak rá, hogy a "világ menjen" hozzá bárhonnan, bármikor. Az igényt, pontosabban az ellenállás elmaradását a megroppant méltóságú, szabadságáról önként lemondó manipulált individuum - ha az individuum szó eredeti jelentéséből maradt még valami - hordozza.