Horgas Béla
BETŰTÁNCOLTATÁS

VOLT EGY ALMAFA

Volt egyszer, volt egy almafa.
Megálltam ősszel alatta.
Délután lett, adta magát,
mutogatta zöld hajlatát,
savó-sárga ég izzott körül.
Ringatott az alma árnya.
Ez lesz a kezdet. Almamag.
Fává lobban egy perc alatt.
Almafa-létra, "A" betű.
A világ kilenc kerekű,
gömbölyded álom, vad kocka -
emitt papírra kotyvasztva.


MÓRES

"Á"? Dehogy. De hogyan akkor
tovább, hogy a lendület el ne
hagyjon? Haladjunk, ha nem
egyvégtében, úgy két vágtában,
az is jó lesz talán, csak legyen
valami móres! Nem tanítani
szeretnélek, inkább figurázni
vele, veled. Sötétjébe mászni.
Jössz? Te, te! Ugyan ki más?
Módszerem neve: betűtáncoltatás.

A RITMUS ÁTVEZET

Beszéljünk, beszélj, itt a "B".
Botok, dobok: mind fölfelé
visznek, meleg szél zizeg,
hallod, a ritmus átvezet
két mancs, két hegy, két űr között,
hol vaskampókkal ördögök
dolgoznak, bűzük arcul csap.
Érzi az ember nap mint nap.
Egy szippantás és beleszédül.
Rímei letöredeznek.
Higgy az öregnek.


A LEGJOBB MÓKA

Ábécé rendben, csakis úgy.
Ne félj, hogy mára elavult.
Csálé "CS", te csempe, csorba,
csörgess cserfes, csikogj csóka,
csinálni - a legjobb móka.
"Csé"-im, csibéim, mind a kilencen,
ez itt a Van, és az a Nincsen.


VAN KÜLÖNBSÉG

Domború "D", domb, doromb, dió,
meg egy fiókban alvó dáridó.
Csupa vidám. De ha dagadt a "dé"
vagy büdös? Ha dobra verni kín, vagy
léha dísz, vagy dugába dől bután?
Én a dünnyögőst kedvelem,
a démonitól félek és eszembe
se jut, hogy két "dé" közt nincs,
hogy nincs különbség.