Bíró Béla
A LIHEGŐ VIRÁG

Igen, én már megpróbáltam: a lelkem is test volt, s ütöttek rajta nagyot. Tűrtem, és sajgása is jóleső volt, mert megvetettem a lábam. Ellenálltam.
    Azok a régi szép idők! Amikor havonta-kéthavonta sikerült lenemzetárulóztatnom, kiutasíttatnom, megrágalmaztatnom és leköpdöstetnem magam. Milyen derűs és szép volt! Az ember kihúzta magát és elnézett a gyűlölettől fuldokló "törpék" feje felett.
    Aztán a lelkem testté vált, méghozzá a szó legprózaibb és diadalmasabb értelmében: programok, pártok, kormányzatok formáját öltve. Bénító élmény. Egy idő után - ha a józan eszemhez próbáltam ragaszkodni - mind nehezebbé vált, hogy a megvetett ellenséget az imádott baráttól megkülönböztessem. Sem az eszközökben, sem az érvekben nem maradt lényeges különbség - a gyakorlatban legalábbis: nem. Mert a szavak, azok még virágok voltak - saját síromon. Mikor először láttam a gyűlölet ellen nemes felháborodással tiltakozó barátaimat eszelősen gyűlölködni, egyszerre én is megéreztem a hitvány jövendők szelét. Akár Babits.
    Ha barátaimban csalódnom kellett, próbáltam kibúvót keresni, hátha eleve tévedésben voltam, és kezdettől a szemben állóknak volt igazuk. Sajnos, a tagadás tagadása is csődöt mondott. Rádöbbentem, hogy amiben hittem, annak az ellenkezője sem igaz. A jobboldal attól, hogy a bal hazudott, csalt, s tudj az ördög még mit nem művelt, korántsem vált igazzá, korrumpálhatatlanná, tisztességessé. Ha alkalma adódott, ugyanazt tette, amit ellenfeleinél a legmélyebb erkölcsi felháborodással elítélt.
    Mindig kételkedtem az emberi személyiség szétesésére, a személyiség felcserélhetőségére, az értelmezések, világképek egyenértékűségére, a nagy történet halálára vonatkozó posztmodern hipotézisek helyességében. De hogy a politikai személyiség - legalábbis Magyarországon - szétesett, hogy a szembenálló felek felcserélhetővé váltak, hogy a szemben álló értelmezések, világképek egyenértékűvé zagyválódtak, hogy a nagy történet minden változatában megbukott, az fokozatosan számomra is kétségtelenné vált. Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet például ma már anélkül cserélhetem fel, hogy akár a legkisebb változás mutatkozna. S ez annál inkább így van, minél ádázabbá válik köztük a gyűlölködés. (Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy éjszakánként összejárnak pezsgős-fácános dáridókra.)
    Igen, az ellenállás. Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás!
    És ha akkor is semmi vagy, ha vagy ellenállás, mert önmagadnak kéne ellenállnod?! Ahogyan korábban is önmagadat kellett megtagadnod... Hogy mi is légy akkor? Mégis és pusztán önmagad? Hiszen azt mindig is tudtad: csak másokban, mások által, másokkal együtt válhatsz önmagaddá. őrizzed árnyékodban szent, komoly s nyugodt dolgok biztos lélekzetét - ajánlja Babits.
    Árnyékom ugyan még van (annyiért, amennyit kérhetnék érte, nem is akadna rá vevő, a piac telített), de hol vannak ma már szent, komoly és főként nyugodt dolgok? És hol a biztos lélegzet. Köröskörül csak kínos lihegés. A gyűlölet, a törtetés, a futó gyönyör fojtott lihegése.
    Makacs csontod máris a lihegő virág alatt ül súlyosan és keményen.