Csajka Gábor Cyprian
SZEIZA

Tóth Árpád szellemének

Szeiza: ülök a sarkamon.
Nyitott, védtelen hatalom
részese, része, eleven képe,
formátlan forma, alkalom,

ez vagyok: villámló nyugalom.
Két láthatatlan katana
hever hűsen a combomon,
egy angyal és egy bestia.

Én nem mondom, hogy lényem vagy
bárki létezőség kicsinyke volna.
Ez legyen sorsom keresztje, súlya,
amit tartok, s ami lenni hagy.

A kukákban nedvedző fonnyadékok
közt turkáló kéz az én kezem,
s lélegzetem is összeér sok...
Hiába nem látom - elhiszem.

Szeiza: lángok a térdemen.
Mind, amit várok, megvan és megvár:
se pajzs, se golyófogó kevlár
nem véd meg attól, hogy létezem.

Majd meglátjuk, majd meg lehet látni,
mivé s hová. Történhet bármi,
hallom a hívást, hát fel kell állni,
s szeretni, amitől él az életem.