Kazinczy Gábor
AZ UTÓ-TÖPRENGÉS FOLYTATÁSA

Bíró Béla Utó-töprengés a kettős állampolgárságról című írásának utolsó mondatai meglehetősen rezignáltak. Meglátásai elejétől a végéig helytállóak, elemző töprengései széleskörűek és elmélyültek, helyenként mégis hiányérzetem támad. Igaz, nincs szakképzettségem, csupán újságolvasói kultúrámra támaszkodom - meg személyes élményeimre. Tíz éve élek Magyarországon (ötvenhárom évet Romániában töltöttem), és hat éve vagyok kettős állampolgár, mivel hivatalosan nem mondtam le román állampolgárságomról. Hogy a helyzet még színesebb legyen, olyan áttelepült vagyok, akinek szűk családja is részben a mai Magyarország határain belül élt, apai dédnagyapám Ferihegyen, nagyapám Albertirsán született, én viszont a Bánságban, a többnemzetiségű Temesváron, magyar szempontból, szórványvidéken.
    Minthogy Bíró Béla gondolatai nagyjából bennem is megfogalmazódtak, természetesnek és posztulátum-jellegűnek tartom az általa is idézett kijelentést, miszerint a magyarság lelkiség. Alapvető kérdés azonban, hogy ez a lelkiség hogyan alakul ki egy-egy személyben, és hogyan alakul ki a nemzet egészében. Az egyik és a másik esetben is ezt a kialakulást számtalan tényező befolyásolhatja. Az ismert okok mellett például mitől válik egy vegyes házasságban született és egyformán nevelt három gyermek közül az egyik agresszíven nacionalista magyarrá, a másik ugyanolyan románná, a harmadik meg teljesen semlegessé, aki a vegyes házasság gyakorlatát folytatva asszimilálódik anélkül, hogy törődne nemzeti identitásával. Nyilvánvaló, hogy a pozitív irányt az előbbi kettő saját opciójában látja, a harmadik pedig nem tartja fontosnak a kiállást. Tehát lennie kell néhány tényezőnek, mely az egyént egyik vagy másik oldalra állítja.
    A modern európai nemzetek esetében nem beszélhetünk tiszta etnikumokról. Ilyen szempontból a magyar is mozaiknemzet, de a történelem folyamán kialakult magyar lelkiség minősége attól függ, hogy milyen társadalmi háttérrel, milyen mentalitás, erkölcsi kiállás és szellemiség keretében nyilvánul meg. Az évszázadok folyamán Magyarországra begyűrűző (kis)polgári gondolkodás alapvetően megváltoztatta a régi, feudális viszonyoktól szabadulni vágyó nép gondolkodását. A polgárság kialakulásával együtt alakul ki a magyarságtudat, mely az ezernyolcszázas évek közepének forradalmi eufóriájában csúcsosodik. Mint ahogy a francia forradalom idején franciának, ez idő tájt magyarnak lenni is dicsőség volt, ezért e két nemzet könnyen asszimilálta a betelepülőket. Ehhez hozzájárult a kultúra is, hiszen a fejlett kultúráknak mindig is nagy része volt a nemzeti lelkiség erősödésében és térhódításában. Példaként említhetjük a latin kultúra elterjedését, messze a birodalom tényleges határain túl.
    Multikulturális környezetemből adódóan megismerhettem és összehasonlíthattam szülővárosom és vidéke magyar, román, német, szerb, zsidó, bolgár stb. kultúráit - érzékelve sajátosságaikat. Volt alkalmam azt is megfigyelni, hogy ezek a kultúrák miként hatottak egymásra és hogy ez a kölcsönhatás nem egyformán volt kompatibilis: talán a közös ortodox vallás miatt is, például a román és a szerb népművészet kölcsönhatása erősebb, a két etnikai csoport mentalitása is nagyon közel áll egymáshoz. Ugyanez mondható a magyar-német, szintén vallási kölcsönhatásról is. Együtt ezek a közösségek jóval toleránsabbak, egymással és kifelé is. Ezzel szemben az idegen náció által körülvett, enklávészerű, egységes etnikai tömböt képező, és önvédelmi álláspontra helyezkedő erdélyi (székelyföldi) "tiszta" magyarságnak, amellett, hogy folyamatosan vigyáznia kellett a békés egymás mellett élés látszatára, nehogy a többséget pártoló hatóság megsértse az alkotmányban lefektetett, elméletileg érvényes jogait.
    A gondolkodás, a szellemiség és ezek megnyilvánulási módja egyaránt a kultúrához tartozik, és mindenképpen jellemző az illető etnikai csoportra.Ezek alapján jellemezni e csoportokat, vagyis csupán meghatározni nemzeti sajátosságaikat anélkül, hogy ítélkeznénk felettük, gondolom, nem számít fajgyűlöletnek, rasszizmusnak, interetnikai gyűlölködésnek.
    A polgárosodási folyamat Erdélyben hosszabb időt vett igénybe, hiszen az erdélyi falu szigorú, de humánus és értelemszerű törvényei létrehozták azt a közmegegyezést, mely ezt a társadalmat tartóssá, homogénné kovácsolta. Az erdélyi székelység öntudatos része ma is büszke nemességére, mely manapság nem annyira a rangot, mint inkább a nehéz életkörülmények és a történelem viszontagságai által megedzett és az önkényeztetéstől mentes, következetesen egyenes gondolkodást jelenti.
    A kettős állampolgárság igényének elutasítása az anyaország részéről Erdélyben megdöbbenést és elkeseredést váltott ki. A magyar kormányok eddig, elméletileg elfogadták és hangoztatták az együvé tartozást, így nyilvánvaló volt, hogy ennek gyakorlatba helyezése lett volna a következő lépés, a kettős állampolgárság igényének megfogalmazásakor. Legalábbis az egyszerűbb, mondhatnánk naivabb erdélyi gondolkodás szerint. Hisz az erdélyi ember számára a "nem" egyértelműen és mellékgondolatok, vagy enyhítő körülmények nélküli, kategorikus NEM-et jelent. Az erdélyi ember, aki még nem élt Magyarországon, nem tud olvasni a magyarországi sorok között, és bár a fokozottan képlékeny romániai belpolitika közegében él, a magyar politikát nem veszi azzal egy kalap alá, sőt, "szentírásnak" tartja a magyar kormány kijelentéseit. Főképp, ha az ellenzék részéről jó ideje megkapja az Erdélyben oly népszerű és áhított szólamokat a nemzeti egységről, valamint a részben már beváltott anyagi támogatás ígéretét.
    Annak ellenére, hogy az 1920 és 1940 közötti román uralmat felváltó négyéves magyar világ, pontosabban, a kezdeti eufóriát követő idők népi tanulsága az volt, hogy azért a románokkal jobban ki lehetett jönni, mert jobban tolerálták az apróbb törvénytelenségeket, mert lefizethetőbbek voltak, a magyar hatóságoknál kevésbé szigorúak. Ugyanakkor az egészet tekintve, vagyis a közös történelem folyamán a román részről elő-előforduló atrocitások, az időnként népirtásig fajuló igazságtalanságok hatására Erdélyben a nemzeti vágyálom továbbra is a nemzet újraegyesülése maradt. Nem utolsósorban azért, mert a magyar lelkiség Erdélyben jó ideje erősebb, mint az anyaországban. Trianon sebének ismételt feltépése persze károsan hat, elsősorban az erdélyi magyarság közérzetére. Fokozza a románok rossz lelkiismeretből fakadó gyűlöletét. Felesleges és letargiához vezető az efölötti állandó sopánkodás, hisz egyrészt energia-vesztességgel jár, másrészt el kell ismernünk, nemzeti tragédiánk előidézéséhez jócskán hozzájárultunk. Meg aztán más nemzetnek is megvolt, többszörösen is, a maga Trianonja - elég Lengyelországra gondolnunk -, mégis van ereje előre tekinteni és nehézségei ellenére összefogni az ország fejlődése érdekében.
    Nem tudom, hogyan sikerült Horvátországnak észrevétlenül és a legnagyobb természetességgel bevezetnie a kettős állampolgárságot anélkül, hogy ezzel kiváltott volna valamilyen nemzetközi, államközi, vagy éppenséggel államon belüli megütközést. Nyilván hozzájárult ehhez a magyarországi horvát kisebbség számaránya is. Másfelől - és nem csak ebben a témakörben - Magyarországon az ilyen horderejű kérdésekben és főleg döntésekben nagyon sokat számít a nehézkes, rugalmatlan politikai gondolkodás. A belső gyötrődés, a százszor is meghányt-vetett, állandó hosszabbításokkal tűzdelt bal- és jobboldal közti fárasztó, energia-pazarló meccsek nem vezetnek optimális (helyes) eredményre. Viszont elérik, hogy a környező államok is a kérdésre koncentráljanak, hogy teljes erőbevetéssel kapcsolódjanak a probléma tárgyalásába, hogy befolyásukat latba vessék és igyekezzenek nyomást gyakorolni épp az érdekelt kisebbségeken keresztül. A késlekedés, mint oly sok más ügyben, ebben is nemzeti sajátosságunk. Az ellenzék által csapdaállításra és politikai zsarolásra használt kettős állampolgárság ügyének érdekében kiírt népszavazás indokolta a baloldal védekező állásfoglalását, viszont a nemmel való szavazásra való buzdítás csorbította a baloldal presztízsét, és sebet ejtett a kisebbségben élő magyarok lelkén is. És, sajnos, az átlagember politikai tájékozódását korlátok közzé szorítja a globális történelmi-politikai tájékozottság hiánya. Sokan vannak, akik szűklátókörűen rávetítik egyéni problémáikat az egész társadalom sorsát érintő kérdéskörre, más szóval, az olyanok, akik nem látják a fáktól az erdőt. Az ezúttal csupán szimbolikusan megvalósítható nemzeti egység megtagadása befelé kényszerű és hosszú távon indokolható belpolitikai lépés, kifelé viszont nemzeti köz- és önérzetet sértő gesztus. A jelen helyzetben a kettő összebékítése az anyaországi jobboldaliak és határon túliak gondolkodásában lehetetlen. Az anyaországiak több évtizedes félrevezetettsége és a határon túli magyarság illúziókat tápláló, mentalitásbeli mássága közti szakadék áthidalása a közeljövőben elképzelhetetlen, hiszen lényegesen különböznek Magyarország és az őt körülvevő államok magyarságának társadalmi hagyományai, különbözik politikai és gazdasági helyzetük. Egy vékony réteg fejlett társadalmi-politikai gondolkodása mellett mindenütt túlsúlyban van a konzervatív gondolkodásmód, mely nem vesz tudomást a helyzet bonyolultságáról. A megosztottság, a magyarság jobb- és baloldalra történt kettéválasztása nem fehér-fekete típusú ellentét, hanem sokkal bonyolultabb és árnyalat-gazdagabb. A haladó és a konzervatív gondolkodás hajszálerezete tulajdonképpen több ponton összefonódik. Van jobboldali és baloldali kispolgári mentalitás, aminek következtében, mindkét oldalon felszínre törnek téves elméletek, és előfordulnak rossz taktikai megoldások. A kettős állampolgárság ügyében a baloldal a pillanatnyi kényszerhelyzetben csakis az egyetlen rossz megoldást választhatta, ami nem azt jelenti, hogy kedvezőbb helyzetben ne oldhatná meg sikeresen a problémát. A kedvező helyzetet pedig, remélhetőleg az egyesült Európa fejünk felett lebegő eszméje fogja megteremteni. A jelen kedvezőtlen körülmények között a jobboldal, aljas módon, megkísérelte sarokba szorítani a magyar kormányt, és kikényszeríteni egy olyan lépést, amelyre a saját kormányzása idején nem volt és nem is lehetett képes. Ezzel, közvetve, sikerült olyan csapást mérnie Erdély magyarságára, mely sokkal súlyosabb annál a kárnál, mint amit az anyaországi baloldalnak okozott.