Kazinczy Gábor
ORFŰ
(részlet)

Jött a jegyző a hírrel: ásatnak a Vízfőnél. A pécsi régészek végre sort kerítettek az orfűi bencés kolostorra. A szóbeszéd szerint a Vízfő mellett, legalábbis a török dúlásig, bencés kolostor állt. A barátok, mint mindig, ennek építésekor is a legjobb helyet nézték ki maguknak. Hisz tapasztalhattuk: a természet szépségeinek gyülekező helyén a történelem is sűrűsödik.
    Itt, a Vízfőnél, a meredek fal tövében, a barlang rácsos nyílásán keresztül patak ömlik a felszínre. Tíz perc járásra innen, egykor ez a patak működtette Orfű egyik malmát. Ma ez a muzeális vízimalom főképp villanyárammal őröl, és olykor csupán a látvány kedvéért indítják be vízikerekét. A hely turisztikai értékét pedig tovább növeli a molnárház, a kenyérsütő kemence, a szárazmalom függőleges tengely körül vízszintesen, lóerővel hajtott hatalmas kereke, a kőből faragott kézi malmok, s az olykor nemzetközivé bővülő fafaragó tábor is. Aztán a patak tovasiet és táplálja a völgy hosszában duzzasztott négy tavat, az Orfűit, a Pécsit, a Herman Ottót és a Kovácsszénáit.
    De időzzünk még a Vízfőnél! A forrás vize eredetileg a nevét feltüntető márványtáblácska alatt, egy szifonon keresztül buggyant ki a föld mélyéből, a karsztbarlang természetes túlfolyójaként. Ez a mélyedés földcsuszamlás következtében betömődött, így mesterséges kaput kellett nyitni a sziklafalon. Ám a helyet nemcsak kőtábla jelöli, hanem egy annál lényegesen fontosabb és tiszteletre méltóbb objektum: a Csete György által megálmodott Forrásház, a magyar organikus építészet első, világszerte ismert építménye. Ez a fölfelé kétszintes betontulipán nem csupán esztétikai élmény, de hőskorában fontos szerepet is betöltött. Innen kapta a húsz kilométerre fekvő bányászváros, Komló az ivóvizet. Mégpedig úgy, hogy a barlang vízének szintjéig, a földbe két emeletnyi mélyen hatoló torony szivattyú-gépházba torkollik, ahonnan a hegy tetejére felnyomott víz szabadesésben jutott el Komlóra. A villamosközpontként rendeltetésszerűen működő emelet fölé még egy hangulatos, pihenést szolgáló, kör alakú faburkolatos termet is helyezett az alkotó, mely körbe-körbe, ágyakkal, szekrényekkel, világító testekkel folytatja a tulipános stílus diadalútját, és üvegkupolában fejeződik be.
    Miután a komlói vízellátást másképp, Duna-vízzel oldották meg, sajnos, ez a műemlék a Mecsek dzsungelének Angkorjaként kezdett feledésbe merülni. Megindult lepusztulása, kupolája alá beköltöztek a denevérek és a hajléktalanok. Igaz, utóbbiak csak gyors felfedezésükig, rövid időre. Legújabban a lakosság úgy értesült, hogy az önkormányzat kézbe vette a felújítás és az értékesítés ügyét.
    Helybéli hiedelmek szerint a középkorban Kisorfű még a patakon túli réten, a kolostortól nyugatra helyezkedett el. Akkori temploma harangját, úgy tudni, még ezen a réten ásták el, nehogy a török keze közé kerüljön. Az ugyanitt eredő (mai nevén) Barlangászok forrását pedig a környék régi temetőjének egyik sírköve jelöli. A törökök elvonulása után a falu a mai helyén épült újra, messzebbre a kolostortól, melynek kövei valószínűleg építőanyagát adták. Így aztán, idővel, már csak a romok föld alatti része maradt meg, kialakítva egy kis fennsíkot. Ide, erre a fennsíkra telepedett az utóbbi néhány évtizedre három cigánycsalád. Itt éltek boldogan, amíg meg nem haltak - a szó szoros értelmében. Utolsónak Mari néni maradt. Putrija még azután is ott állt, a vert falába sározott tükrökkel, hogy felépült a Forrásház. A Vízművek Forrásháznál posztoló őr mesélte, hogy Mari néni jól főzött, és többször is meghívta őt ebédre. Miután Mari nénit az önkormányzat leköltöztette a faluba, putrija összeomlott, de kis kertjének virágai és egresbokrai ma is virulnak. A helyet a hóolvadáskor előtűnő bogyókupacok tanúsága szerint téli szállásként birtokba vették az őzek és szarvasok.
    Ezt a fennsíkot kezdték most ásni. Száz négyzetméter átvizsgálása után az eredmény egy Árpád-kori, és ráépítve két XIV. századi rom. A két utóbbi épület egyikének a járószintje is megmaradt, míg a másiknak küszöbkövét és alapfalait tárták fel. A régészek óvatosak, egyelőre nem állítják határozottan, hogy templom, kolostor vagy vár maradványai kerültek-e napvilágra, annyit viszont megtudtak, hogy az épületegyüttes és a kerítőfal a feltártnál még huszonötször nagyobb területen folytatódik. A környező erdőben itt-ott elő is bukkannak a több évszázados építmény-maradványok. A vár-változat valószínűtlennek tűnik, jelenléte ezen a helyen nemigen indokolt. Vagy mégis? ... Ez magyarázná a helység eredeti nevét, a Vízfő-analógia alapján az Őrfőt? De mit őrizhetett? Hisz fontosabb út nem vezetett erre.
     Arra viszont már most jók ezek a kutatások, hogy beindítsák a múltat rekonstruáló kreatív gondolatokat. Egy nemrég megrendezett képzőművészeti kiállítás témája, A töredék metaforái itt is érvényes. A töredék olykor szebb, mint a hibátlan egész, szabad teret nyit a képzeletnek. A földből kihámozott alapokra építhetjük képzeletbeli kolostorunkat, mint ahogy néhány kilométerrel odébb, a Jakabhegy tetején, az illír-kelta földvár - "avar gyűrű" - közepén álló pálos kolostor még magasodó falai közé-köré a középkori élet képeit gondolhatjuk. A hegy sebeire, az itt-ott előtűnő vörös homokkőre pedig, (Zsongorkő, Babás szerkövek stb.) lokálpatriotizmusunk nagyítóján keresztül a roussilloni okkerbányák gazdag színskáláját képzelhetjük.