Faltól falig - a Nyugati pályaudvar

    A madár röpűlt csak eddig,/ Most az ember is röpűl!, ez a történet is Petőfivel kezdődik, vagy talán James Watt-tal, meg George Stephensonnal, a füttyös, barna szörnyeteg először Liverpool és Manchester között jár, és néhány éven belül meghódítja Európát: Franciaország, Németország, Oroszország után 1846-ban megépül az első vasútvonal Magyarországon is, a város szélén pedig Zitterbarth Mátyás vezetésével az indóház: nyitott faszerkezetű, vaselemekkel megerősített építmény, nagyjából a mai Nyugati pályaudvar helyén.
    A forgalom egyre nő, az indóházat bővíteni kell, de az elavult épület régebbi részei a rohamosan terjeszkedő, 4141 méter hosszú Nagykörút útjában állnak, a vasút tulajdonosa, az Osztrák Államvasúttársaság W. Agoston de Serres-t bízza meg az új pályaudvar megtervezésével, itt a jövő vasútat várja mind, az építést a később világhírűvé váló Gustave Eiffel cége végzi, ez afféle előtanulmány a tizenkét évvel későbbi Eiffel-torony megalkotásához. 1874-ben kezdik a munkát, a vasszerkezet darabjait Párizsban öntik, az építkezés három évig tart, és hogy ne zavarják a forgalmat, a meglévő épület fölé kerül az új csarnok, a régit csak akkor bontják le, amikor már állnak az oromzatos homlokzatot kilenc részre osztó, keskeny öntöttvas oszlopok, közöttük sűrű osztású üvegen szikrázik a nap, a virágokkal és szőnyegekkel díszített királyi váróban elégedetten mosolyog az uralkodópár, az eklektikus épületet kétfelől két-két tornyocska díszíti, meg dekoratív párkány. A hagyományoknak megfelelően fejpályaudvart építenek: minden szerelvény csak egy irányban indulhat, Tehervonatok tolatnak,/
A méla csörömpölés / könnyű bilincseket rak / a néma tájra.
    Dehogy néma, a pályaudvar és környéke hamar forgalmi csomóponttá válik, innen indulnak a gyors és kényelmes vonatok Nyugat felé, például Bécsbe, szegény Kosztolányi Dezső is itt száll vonatra (Jer, gőzparipám, menekülj e világtól), hogy száz év múlva valami Méhes nevű alak megírhassa ottléte történetét (lásd a 2004 decemberi számot), és az első budapesti villamos, a két kocsival közlekedő próbajárat is a Nyugatitól a Király utcáig szállítja utasait, egyáltalán, zajlik az élet: a vaspálya műhely munkásai nyílt levélben fordulnak a kereskedelemügyi miniszterhez, a miniszter úr alkotta meg a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényt, de éppen ennek e minisztériumnak tárczájához tartozó vasúti műhelyben pihenő szünideje nincs a munkásnak. Még a rendes napimunka után is kell dolgoznia és aki ünnep vagy vasárnap vagy pedig a nehéz munkától kimerülve az esteli szünidőben nem dolgozik vagy nem bír dolgozni, azt 50 krtól 1 ftig birságolják; pedig abból a csekély keresményből nemigen lehet birságokat lehuzogatni, mert anélkül is már alig jut a szükségletek kielégitésére, a levél névtelenül jelenik meg a Népszavában, a miniszter nyomozást rendel el, persze nem a visszásságok kivizsgálása miatt: a lázító munkásokat akarják kirúgni, mert még csak 1892-ben járunk, ilyesminek még nincs itt az ideje.
    A forgalom növekedésével léhűtők, szajhák, zsebmetszők és csalók lepik el a Nyugati környékét, és hamarosan a szervezett bűnözés is megjelenik, 1915-ben egy nagy árulopási ügy kapcsán nyolcvan embert tartóztatnak le, raktárosokat, hivatalnokokat, rendőröket, sőt egy rendőrellenőrt is. A közelmúltban még ennél is rafináltabb ügyletek zajlanak: egy leleményes vállalkozó 40 ezer márkáért eladja a pályaudvar acélszerkezetét egy német üzletembernek, szabályos, kétnyelvű szerződést írnak, aztán amikor az alpinisták megkezdték a tetőszerkezet bontását, a meglepett emberek kérdezgették az állomásfőnököt, tud-e róla, mi folyik itt. Lett nagy hangoskodás, vita, mindenki idegesen telefonálgatott, végül hívták a rendőröket. A furfangos magyar a szegedi gyors első osztályú kocsijából egy kávé mellett nézi a fejleményeket, végül egyéb stiklijei miatt lebukik, a pénzből vett lakást elkobozzák, marad az acélszerkezet is. Még az a robbanás sem ingatja meg, amit egy elborult fiatalember hátizsákjában rázkódó aceton-peroxid okoz, a villamoson utazó fiú az internetről tölti le a receptet, pofonegyszerű, akár egy gyerek is elkészíthetné, a kocsiban utazók többsége szerencsére csak karcolásokat és halláskárosodást szerez, egy világvárosban az ilyesmi igazán mindennapos.
     A pályaudvarhoz eredetileg egy kis kertet terveztek, hová nyáron a vendéglők kiterjeszkedhetnek, de vendéglők itt már nincsenek, csak amerikai gyorsétterem meg táncos szórakozóhely, szexbolt és bőrdíszműárus, a háttérben hatalmas tömbként felsejlik a bevásárlóközpont, ez a Nyugat Vége, szemközt, az egykori Berlini, majd Marx, majd Nyugati téren a másik, kissé már divatjamúlt, és jóval szerényebb méretű behemót meg forgó fényreklám, a pályaudvar lépcsőjén koldusok és hajléktalanok, galambszar. Kert nincs.

HORGAS JUDIT