TÉNYFÉKEZŐ
Kárpáti György
LIDI-ROMÁNC


Lidi! Kitapétáztatom veled a falat. Megvesszük a Hárs utcai villát, a teraszosat, a kerttel, az araukária fákkal, amikre úgy vágysz, szólunk Pista hórukk-legényeinek, egy nap alatt átrámolnak, és kitapétáztatom veled, Veled a falat. Mádmoazel, leszel madám, az ígéret szép szó.
    Na, te csacsi. Nem is olyan bonyolult az. Pénzem, mint a tenger, abból a sok bankóból nem fogok papírhajót hajtogatni. Villát vásárolok és gusztusom szerint díszítem az én szépreményű Lidim képeivel. Szólunk a fotográfusoknak. Nem egynek: tíznek vagy húsznak. Legyenek a képek különböző árnyalatúak, húsz mester munkái. Levelet írok a legis-legjobb fotográfusokhoz. Kedves fotográfus urak! Kéretik megjelenni a Winton-Meyer Szálló kiscsarnokában, vasárnap délután. Kéretik hozni minden misi-masinériát, ami a képek elkészítéséhez szükséges! Mindenkit méltó jutalom illet! És el fognak jönni. Meglásd, hogy ott állnak majd, a Lónyai, a Kózmata Frigyes, a Bán, a Pfeiffer, a Munk. Meg az összes többi a Szárnyas körútról, a belvárosból, majd a hírlapban is nézgelődöm. Mi az, hogy bolondság? Mi? Nincsen semmiféle tapéta-ügy, Lidi. Mi? Nem szentély, csak a te tündér pofikád. Az lenne nekem otthonom! Mosoly, mosoly, mosoly. Lidi-mosoly. Vagy ha úgy kell, mint leendő férjed, diktálom ezt: a falakon a ház asszonyának arcképei lesznek és punktum. És ha vendégségbe jönnek a csúnya ismerősök, mindenki szíve elolvad a hatalmas Lidi-orcáktól. A bejárati ajtóval szemben Lidi-címer, a hallban Lidi-sor, a zongora fölött Lidi-románc. Ne tiltakozz!
    Vasárnap ebéd után nem fogod szokásos sziesztádat eltölteni. Én sem foglak újságpapír zörgésemmel idegesíteni. Automobillal úton leszünk a Winton-Meyer Szálló felé. Útközben hajadat igazgatod, kistükrödet több ízben is előveszed, bodorítod ezt a kis tincset. A szállónál aranyszín libériás inasok várnak, lassan meghajolnak, rád nem mernek nézni. A szálló tulajdonosa, a piciny Meyer tapssal fogad, kisétál a szivarfüstből, csodálattal sétálgat körülötted. A szálloda-kisasszonyok szeretettel vagy irigységgel néznek, feléd hajladoznak a pálmafák, és a többi. A szalonban már várnak a fotográfusok, ezek a csuda nagy mesterek, félbehagyják disputájukat, halkan hümmögnek talán, és kezdetét veszi a Lidi-akció. Kissé ideges vagy, még egyszer utoljára előveszed a kistükröt. Én nem merek orcádhoz érni, csak távolról röptetek egy csókot és félreállok, az oszlopfőhöz. A fotográfusok fölállítják masinájukat. Tekergetik, csavargatják háromlábú állványaikat. Némelyek összesúgnak, talán konzultálnak, mások vetélkedően kicsit előrébb helyezik felszerelésüket. Feszült a csend, büszke vagyok. Az egyik fotográfus már készen van, a másik még el sem kezdte. Pfeiffer Artúr még a szemüvegének lencséjét is letisztítja: rálehel, zakója belsejéhez dörzsöli. Ringhoffer-Rátonyi hátranyalja a haját, hunyorít, és fixíroz téged. Bán Lajos néz kifelé, az ablakon, a távolba kémlel, a felhők járását próbálja megállapítani. Kózmata valamit mond neki és a lámpákra mutat, Bán nem ért egyet vele. Munk Sanyi, az ismerősünk, veled szemben, gondolkodik, belenéz a keresőbe, megint fölnéz és gondolkodik. Markovics vadul kattogtat, a bajszos Hegedűs Miksa csak áll, nem tud mit kezdeni. Én meg előveszem a cigarettatárcámat, te már egyre jobban érzed magad, engedsz egy mosolyt, előveszek egy szivolát, lekopogtatom és rágyújtok. Amikor rágyújtok a cigarettára, kirajzolódik arcomon az a vonás, amit úgy szeretsz. Dohányzom. A Lidimet fotografálják.
    Végeznek a fotográfus urak. Mindnyájukkal kezet rázok, megköszönöm készségüket. Te még a varázslat alatt maradsz, Meyer bókjait hallgatod. Indul az automobil, esteledik, üres még az új ház, hálni térünk.
    Másnap futár érkezik a Lidi-képekkel. Harmadnap futár érkezik Lidi-képekkel. Negyedik nap futár érkezik...