Rába György

ÓRIÁSOK PANASZA
JÁNOS VITÉZRE


Legendájába burkolódzva jön ez a János
ez a mesealak a tarkabarka jelzők
akár egy dúsan fokhagymás ebéd
ma még felhőként lengik körül
holnap már gátlástalan szeszek
nyomják el a legendának vélt illatot

Ez a János munkanevén Kukorica
jön és egyre csak szapul minket
hogy kilógunk a tisztes sorból
nem is akarunk glédába állni
ahogy a többi jószándékú legény
más múlandók fölé tornyosulunk
ínyencfalatunknak a sziklát hírleli
csemegénknek a folyami kavicsot
tömködi is szánkat csupa érdes kővel
fuldokolunk ajkunkon nem fér ki az ének
mellyel a reggelt szoktuk köszönteni
se a testvéri érdeklődés
nincs javunkra egyetlen hiteles szó

Ahogy a követ sódert zúzalékot
abrakoljuk a föld csontjait
nyelvünket nem nedvesítheti párbeszéd
tagjaink mozdulatlanná dermednek
ki bazalttá válik ki gránittá mészkővé
kicsoda hiszi el nekünk ugyanúgy ejtjük ki
édesanyám éhes vagyok szomjas istenáldjon
az évkönyvek gonosznak örökítenek meg
ridegnek érzéketlennek kannibálnak
és aki kővel hizlalt bennünket
hőssé dicsőül majd egy eposzban
nem tanúskodik ellene egy fűszál sem