Tényfékező
Győrffy Iván
AZ IGAZSÁG SZÁJA
(részlet)

Az ismeretlen eredetű és célú felvételen egy ember "eteti" falevéllel a szobor talapzatán ülő kősárkányt. Van valami rövid, tétova pillanat, mielőtt a falánk szájba helyezné a hamis ételt, mintha attól tartana, valóban harapni fognak az ujjnyi vastag fogak. A felvétel éppen ezt a pillanatot, a bizonytalanság, a visszariadás, az erőgyűjtés másodpercét rögzíti. Tadeusz Konwicki írta egyszer, hogy a szó kimondása előtt, "zsidó", mindig van egy "kurta, riadt pillanat". És valóban: mielőtt az ember felkínálja magát a sárkánynak - legyen az az előítéleté, vagy a társadalomban rejtetten vagy nyíltan fellelhető ellenszenvé -, egy pillanatra megtorpan. Átgondolja, hogy ezt így lehet-e, megéri-e. Nem fizet-e túl nagy árat, ha kiszolgáltatja magát a feneketlen bendőjű szörnynek? Sokszor ez az érzés ki sem formálódik, nem jut el a gondolatig, megmarad valami beazonosíthatatlan kényelmetlenségnek, ami arra készteti az illetőt, hogy fordítson hátat, meneküljön, míg nem késő. Ne kísértse a sorsot, ne fogadja el önkéntes áldozatként az istenítéletet. És hiába az egész életen át gyakorolt állatidomítás, mindig marad egy görcs, amelyen nehéz, olykor lehetetlen keresztüllendülni. Annak ellenére, hogy a sárkány halott, vagy legalábbis merev, mint a kő. Ki tudja, hogy nem tetszhalál-e, nem a ragadozó ösztönös ravaszsága a nagyobb zsákmány reményében?
    Az ember, aki megeteti a sárkányt, tipikus kisember. Olyan, aki tudja magáról, hogy csak veszíthet. Profilból, na meg a mögé képzelt (alternatív) történet miatt kissé emlékeztet Nagy Imrére, az 1953-55-ös és 1956-os magyar miniszterelnökre, szemben a létező szocializmus mérhetetlen étvágyú (sztálinista-rákosista) sárkányával. Hiába próbálja beetetni, előbb-utóbb életre kel, és akkor nincs menekvés. De - ha félretesszük ezt az esetleges hasonlóságot, és csak az egyszeri kisemberre összpontosítunk -, észrevesszük, hogy félelme póz is. Azt játssza, hogy szörnyű veszély fenyegeti. Ő éppen riadt pillanatát éli - őszintén vagy hamisan, a látszat szempontjából egyre megy -, de könnyű elképzelni, hogy a fényképezőgép mögött álló szája széles mosolyra húzódik, a körülöttük gyülekezők majd megpukkadnak a kacagástól. Egy ember, aki dacolva minden körülménnyel, kihívja maga ellen a nála hatalmasabb, kiszámíthatatlan erők haragját - pedig megtestesítőjük már rég eltávozott az élők sorából. Innen a kontraszt, amelyet csak nevetéssel lehet valahogy kezelni. A sárkány ebben a szituációban a kisember trófeája, és a nevetségesség, amely a helyzetből fakad, őt is magával sodorja, hiszen nem szánni valóan nevetséges az, aki egy mások által elpusztított vadállat előtt feszít, és úgy tesz, mintha ő ölte volna le? Mintha ő szabadította volna meg az emberiséget a gigászi szörnytől?
    Pontosan így lesz a mítosz félistenéből népmesei hős, sőt az anekdoták szájhőse. Ahogy az "igazság szájából" is turistalátványosság lesz, utcai komédiák és hollywoodi romantikus filmek helyszíne (az 1953-as Római vakáció óta). Sőt, néhány dolláros udvari falikutak sablonja is. A Santa Maria in Cosmedin templom Rómában - az a hely, ahol a fotón ábrázolt életképet, a szörny játékos megetetését ipari mennyiségben gyártják a naponta odalátogatók - szemtanúja volt a mítosz kiüresedésének. Az itt található "Igazság Szája" (Bocca della Veritá) eredetileg ugyanis egy tritónt formált, változékony külsejű és nagy hatalmú tengeristent, aki az ókori település csatornavizét köpte maga elé, a Krisztus születése előtti 4. századtól. Ez a tengeristen a vízi világ Szilénoszaként és Szatüroszaként volt közismert, aki egyszerre csábította a hálójába kerülő fiúkat és lányokat, és keltett riadalmat bennük. Poszeidón gyermeke volt, miként Polüphémosz is, a küklopsz, a legendás Antaiosz óriás, vagy Órión és a Hárpiák. Hésziodosz szerint roppant erővel rendelkezett, nem csoda hát, ha birokra kelt magával Héraklésszal is, ám hiába változott egymás után kígyóvá, vízzé, tűzzé, Héraklész nem engedte szorításából, így kénytelen volt megmutatni neki az utat a Heszperiszek kertjéhez. De más nevezetes történetekben is felbukkant, hiszen az ő folyamánál ugrott elő Athéné apja, Zeusz főisten fejéből, és ő nevelte az isteni leányt mindaddig, amíg az harcjáték közben meg nem ölte édesleányát, Pallaszt. Ő volt az, aki a Minótaurosszal megküzdeni vágyó Thészeuszt apja, Poszeidón víz alatti palotájába vezette, ahol egyébként kagylótrombitával szokta kikürtölni rendeléseit. Később az argonautákat is útba igazította, sőt, emberi, majd állatfarkú isten alakjában (hiszen ő, akinek neve a "vízzel" függött öszsze, félig hal volt, félig pedig ember) meg is jelent nekik, és áttolta a megfeneklett Argót egy tóról a tengerre. Ez hát az a tritón, aki az embermagas márványlemezen tágra nyitja száját, hogy elnyelje, leharapja, vagy szorosan fogva tartsa feléje nyújtott kezét a hamisan esküvőnek - legalábbis a jóval később, a középkorban keletkezett legenda így tartja. Hogy ki, milyen célból helyezte a templom előterébe a 17. század harmadában, nem tudni. A tér, amely róla kapta nevét, mindenesetre sok mindennel találkozott már az eltelt évezredek alatt, így ezen sem csodálkozott. Látott etruszkokat, akik csatornarendszert hoztak létre, és ezzel előkészítették a legnagyobb római szennyvízelvezető, a Cloaca Maxima kiépítését a közelben csörgedező folyón, a Velabrumon. Zöldségárusokat és marhakereskedőket, akik itt, a mező közepén, a folyami kikötő mellett bonyolították le üzleteiket, amikor még Róma csak néhány dombot foglalt el. Hatalmas Herkules-oltárt, amelyre később keresztény szentélyt építettek (főoltárának, kissé szentségtörő módon, egy antik termálban használt vörösgránit fürdőkádat tettek meg). Látta a Győzedelmes Herkulesnek szentelt templomot, amelyik ma már Róma legrégebbi megmaradt temploma. Pénzváltókat és bankárokat, akik pultjaikon érmetornyokat sorakoztattak, görög bevándorlókat, akik Róma bukása után özönlötték el a városrészt, esküdöző kalmárokat, akik a tritón szájába dugták kezüket, hogy vevőjük vagy társuk higgyen nekik, bűnözőket, akiket guillotine-nal végeztek ki - köztük a felvilágosodás kori rémet, aki félezer ember fejét vágta le. És látott még tritónokat ábrázoló szökőkutat is, amelyet XI. Kelemen pápa készíttetett, valamint egy különös boltívet, amely négyfelé tekint, mintha az igazságot kutatná - pedig csak Róma szennyvizei fölött őrködik.