Tényfékező
Handi Péter
LEICA

Vannak fotók, amelyekben "minden benne van". Ebben: egy leigázott, felszabadított, majd visszaigázott ország. Szélcsend. A háborúnak még nincs vége, a szekér Berlin felé tart. Pihenő. A kocsis leugrott a bakról, húgyozni szaladt az útszéli fa mögé. Leica gépe szíjon lóg az oldalán, fegyvere mellett. Úgy gondolom, ő a fényképész. Onnan, a fa alól. Nem tudja, hogy történelmet fényképez. A láthatatlan rendező beállította a kellékeket, a szükséges szimbólumokat. Ennek a rendezőnek kiszemelt fullajtárjai vannak. Ezek rendszerint nem tudják, hogy üzenetet közvetítenek, vagy valamilyen küldetés megszemélyesítői. Némelyiküket úgy hívják, hogy Mozart, Einstein, Leonardo. Vegyes társaság: zenélnek, számolnak, ecsettel bíbelődnek. Fogalmuk sincs, mi jön ki ebből a játszadozásból. Csak csinálják.
    Ez a fényképező kocsis is közéjük tartozik. Az ő dolga, hogy kattintson. Azután már hajthat meghalni - elvégezte a küldetést. Mozartot sem tartóztatta soká a Rendező.
    Megmutattam a képet egy ausztrálnak. Szép, szép - mondta mosolyog-
va -, zsánerkép, falusi idill, még ló is van benne. Kettő is. Nagyon sáros az utca. Talán eső esett. De miért ülnek fegyveres katonák a szekéren? Ennek nincs értelme. Elrontja ezt az idillt. Nem gondolod?
    Amit látok, nagyrészt értelmezés kérdése. Kivételek: a napsütés, holdfény, lombok hajlongása, esetleg egy túrós rétes... Ezek egyértelmű esztétikai komponensek. Nem másért keletkeztek, értelmük - ha van - az, hogy megjelenítődnek. Ámde amit az Ember létrehoz, már valamilyen célból keletkezett. S ha nem - manipulálható.
    Caravaggio képén a kamasz fiú egy citrus-gyümölcsöt hámoz. A gyümölcstál ínycsiklandó kínálatának leghitványabbikát. A néző ellágyul a szépségtől, a gyümölcsök fényétől, frissességétől, a fiú arcán elömlő lágyságtól.
A festmény így ahogy van - bűvöletes. A művészettörténész azonban a néző mellé lép és így szól: "Ez nemcsak egy szemet-gyönyörködtető festmény. Ennek értelme, rejtett szimbolikája van. Miért választotta a fiú éppen a legkisebb, már fonnyadóban lévő gyümölcsöt? A festő ezzel a rejtjeles gesztussal érzékelteti a kép tulajdonképpeni témáját: a csábítással szembeni önmegtartóztatás erényét." Eszerint már a szemünknek sem hihetünk, azaz hogy amit látunk, azt nem egészen látjuk. Hátha még tudunk is mögötte valamit.
    Az ausztrál néző nemigen hibáztatható e fotó meglehetősen egyoldalú és naiv interpretálásáért. Honnan tudhatná, hogy a Közép-Európából jöttnek a fegyveres katonák oroszok, éppen felszabadítóban vannak, hogy aztán a nagypolitika katyvaszának szublimációjaként később elnyomókká váljanak. Azt sem tudhatja, hogy a szekér nem a Vörös Hadsereg szabvány hadviselő járműve, hanem az egyik magyar parasztház udvarából eltulajdonított alkalmatosság, a két fehér lóval együtt. A fehér ló a közép-európainak ismét csak felvillant valamit: egy ellentengernagy ilyen lovon ügetett be a szárazföldi magyar történelembe, részben előidézve a szekéren üldögélő katonák érkeztét - majd maradását. S ha olybá tűnik, hogy a kissé előtérben ülő katona azért tekint türelmetlenül karórájára, mert a hajtó a fa alatt hosszan bíbelődik mindkét szerszámával és még lekésik a hadtápnál a vacsoraosztást, akkor feltehetően téves az értelmezés: sokkal valószínűbb, hogy az imént, a kép hátterében lapuló egyik parasztház gazdájának karjáról lecsatolt Doxa-órára büszke. Hogy ilyen van neki. Hadd lássák az Ural környékén a falujabeliek, ha majd megkapják a fotográfiát.
    A fényképező kocsis most visszabotorkál a bakra, mint aki jól végezte dolgát. (És jól végezte dolgát.) Átveszi a kantárt a fiatal géppisztolyos elvtárstól, akinek a művelet előtt kezébe adta. A lovak közé csap. A zabrált lovacskák nagynehezen kimozdítják a szekeret a fél-kátyúból. A fényképész oldalán a Leica bőrtokjában himbálódzik a 6x9-es negatív.
    De lehet, hogy tévedek.