Méhes Károly
ÖTVEN ÉV - ÉS MIND A TÖBBI
(részlet)

    A lüke kis Gabeszka azt mekegte a telefonba, ez az ötven év hogy? elszelelt. Minden olyan, mintha tegnap történt volna. Egyforma, ütött-kopott, sovány kissrácok voltak valahányan.
    Rimelly csak hümmentett a vonal túlsó végén. Elszelelt! Ötven éve nem járt otthon. Mindenkit úgy őrzött az emlékezetében, ahogy az érettségi után két évvel, ötvenhat decemberében otthagyta őket. Ilyen értelemben tényleg elszelelt. Ő is, az évek is. Nem tud róluk semmit. Amire emlékszik, hogy Fábiáni folyton az orrát túrta, hogy Bunyiknak pilótaórája volt, hogy Schwartz bélyeget gyűjtött, és az albumában egymás mellett voltak Ferenc József, Horthy Miklós, Adolf Hitler és Joszif Sztálin képével díszített bélyegek, lilás, pirosas, barnás árnyalatban. Ez a Gabeszka énekkaros volt. A nyalka Éliás Pisti, aki kijött vele Burgenlandba, de elkövette azt a hibát, hogy három hét után hazatelefonált, és az anyja sírása mindent eldöntött: hazaszökött.
    És Nyirati. Titokzatos barátja. Négy évvel volt idősebb náluk, úgy mondták, a háború miatt. Ők ketten arra voltak büszkék, hogy fél szavakból is megértik egymást. Sőt, utóbb már szavak nélkül is. Előreugró szemöldökcsontja volt Nyiratinak, kemény, szinte vad tekintete. Úgy képzelte, sokkal erősebb, sokkal többet a tud világról, mint ő. Négy év korkülönbség, hatalmas idő volt akkor. Holott Nyirati rosszul tanult, az orosz az istenért nem akart a fejébe menni. Mégis szentül hitte, hogy Nyirati mindegyiküknél okosabb. Ösztönösen vonzódott az idősebb társhoz, amióta az apja nem jött haza a frontról.

    Itt lesz Rimelly is? Hihetetlen. Mivel vetted rá?
    Megmondtam neki az igazat. Hogy ez az utolsó alkalom. Úgy hullunk, mint a legyek. Szegény Bábos Feri is...
    Mi van vele?
    Agyvérzése volt.
    Azt hallottam, de tudtommal összeszedte magát.
    Én találkoztam vele tegnapelőtt a téren. Nem szeretném megérni, hogy így nézzek ki.
    Rimellynek meg kell majd mondani.
    Mit?
    A Nyiratit.
    Hogy meghalt?
    Nem azt. Illetve azt is. Hanem, hogy ő volt a...
    Ja, igen.
    Hogy mit művelt. Miatta vitték el a Gruber Ákit, miatta rúgták ki Vincze Palit, Csizmadiát, a Popovits Gedeonnak az apját internálták.
    És szegény Éliás Pisti.
    Szegény Éliás Pisti.
    Ha nem jön haza, hanem Rimellyvel megy tovább...
    Mindig azt mondogatta, ő fogja a legmagasabb házat építeni Magyarországon.
    Állítólag teljesen szétverték a fejét. A koponyájából csak szilánkok maradtak.
    Kell ezt tudnia?
    Rimellynek? A legjobb, ha mindent tud. Ötven évig bujkált előlünk. Azzal, hogy hazajön, vállalja, hogy közénk tartozik. Úgyhogy tudnia kell.
    Biztos neki se volt könnyű.
    Ötven évig ki se tette a lábát Caracasból.
    Nem akarta fájdítani a szívét.
    Ugyan. Fáj az úgyis.

    Megérkezik egy városba, amit ismer is, meg nem is. Találkozni fog egy sereg öregúrral, akikről annyit tud, hogy valaha ők is gyerekek voltak.
    Maga elé tette a két fényképet. Az egyiken tizenhét éves volt, anyával ülnek egymás mellett Mátyus Viktor műtermében. A másik az útlevelébe frissen készült kép volt. Nézte a két arcot. Lehet mondani, hogy hasonlítanak egymásra. De csak picit, épp hogy, sejtelmesen. Vajon kije a fiatalember az öregnek? Fia? Unokája? Oldalági rokon? Netán puszta véletlen, hogy némely vonásuk emlékeztet a másikra?
    Ilyen bácsikkal fog találkozni. Akiknek arca mögött ott rejtezik egy ötven évvel korábbi arc. Az arcaik után kell majd kutakodnia. Vagy rájuk talál, vagy nem.

    Ne mondd, hogy nem emlékszel Rimellyre!
    Mi volt a keresztneve?
    Hát izé... Hirtelen akartam mondani. A rosseb azt a meszes agyamat.
    Olyan magas, szemüveges gyerek volt, nem az?
    Te a Vincze Palira gondolsz, akit kivágtak, mert Józsi bácsiként emlegette Sztálint. Nyirati műve volt az is.
    Na, a Nyiratira, látod, emlékszem. Meghalt, ugye?
    Meg, már régen.
    Nem is tudom, láttam-e az iskola után.
    Ötvenhat után elvezényelték innen. De aztán a hetvenes évek elején viszszajött. A piacon találkoztam vele. Egyszer csak megszólal mellettem egy borízű hang, Mi van, válogatunk, válogatunk, Bunyik elvtárs? Felnézek - kelkáposztát mustráltam -, hát a Nyirati az, de látszott rajta, hogy teljesen szétitta a fejét. Annyira zavarba jöttem, hogy kiesett a kezemből a káposzta. Lehajolt és felvette. Az ember ott segít, ahol tud, ezt mondta, és egyszerűen továbbsétált.
    A Rimelly mit csinált ötvenhatban? Mért ment ki?
    Szerintem semmi különöset. A medikusok a vágóhidat védték, úgy emlékszem. Amikor bejöttek az oroszok, visszamentek a laktanyába, leadták a fegyvereiket, aztán tanultak tovább.
    Csak szegény Éliás Pisti...
    Ma se tudja senki, mért vitték be. Tán csak Nyirati.
    Lesz miről beszélgetni, attól tartok. Bár ötven évet úgyse lehet egy este megbeszélni. Csak nehogy az legyen, hogy mindenki a testi nyavalyáit panaszolja, mert akkor osztálytalálkozóból átalakulunk sztk-folyosóvá.
    Kornél!
    Kicsoda Kornél?
    Hát Rimelly. Rimelly Kornél. Így se dereng?
    Aha... Csöndes, szőke fiú, nagyon éles választékkal a hajában. Latint is tanult. Orvos akart lenni.
    Pontosan. Ő az.