 |
 |
|
Mújdricza Péter PÉCSI POP-MODERN PIROGRÁNIT (részlet) Az ősi agyagművességből a kor legfrissebb technikai színvonalán kifejlesztett Zsolnay-kerámia másfél évszázados pályafutása azt sejteti, hogy Magyarország a korlátlan lehetőségek hazája. Egzotikus Vadkelet, egyfajta Kelet-Amerika. Földtörténeti korok magasságából is izgalmas jelenség ez, hiszen huszadik századi radiocarbon mérések tanúsága szerint közel negyvenezer éve a Bering-szoros befagyott jegén át Ázsiából az "Újvilágba" vándorolt "indiánoknak" éppúgy figyelemreméltó agyagművességen alapuló kézműves kultúrája volt, mint a Kárpát-medence szintén Ázsiából származó népvándorlás kori honfoglalóinak. Mindkét invázió közös vonása továbbá, hogy majdnem olyan horderejű ökológiai változások örvényében jöttek létre, mint amelyekhez hasonló napjainkban tapasztalható. Gondoljunk a globális felmelegedéssel együtt lassuló-leálló Golf-áramlatra, az El Nińo-jelenségre, katasztrofális éghajlati kilengésekre, földrengésekre, aszályokra és árvizekre, az élelemért és az egyre aggasztóbban apadó ivóvízért folytatott afrikai, ázsiai és balkáni háborúkra, vagy a hadiipari szennyezéssel járó savas esőkre. A savas esők például világszerte lerövidítették az épületek tetőfedésének élettartamát, bármiféle természetes, esetleg szintetikus úton előállított anyagból gyártották azokat. Ugyanakkor a Zsolnay Vilmos keramikus és Wartha Vince vegyészprofesszor által a tizenkilencedik század végi Magyarországon kikísérletezett pirogránit tetőcserepek és homlokzati burkolóelemek - művészi igényességű megjelenésükön túl - a savas esőnek is kiválóan ellenállnak, akár száz éve építették be, akár néhány évtizede. Az erősen tűzálló, tisztított agyagból magas hőfokon égetett és mázazott, érckeménységű, fagyálló és a legkülönfélébb savakat hosszú időn át elviselő anyag a terrakotta tökéletesített változata. A Zsolnay-pirogránitot ökológiai szempontból is előremutató tulajdonságai ismét olyan keresetté tehetnék Amerikától Ausztráliáig világszerte, mint szerencsésebb történelmi csillagzat alatt - Zsolnay Vilmos, és fia, Miklós fénykorában - a tizenkilencedik század végétől az első világháború kitöréséig. Zsolnay-pirogránit tetőcseréppel fedte Kistelegdi István építész annak a hagyománytisztelő és mégis újszerű, három szintes üzlet- és irodaháznak a tetejét, amely 1983-ban épült Pécsen a vasútállomásra vezető sugárút és a - Mecsek-hegy déli lábánál kelet-nyugati irányban elnyúló ellipszis alapraj-zú - középkori várfal déli szakasza mellett ívelő Rákóczi út találkozásánál, az 1907-ben felavatott Zsolnay-emlékmű közvetlen szomszédságában. Kistelegdi olyan művészek munkaközösségével ismerkedett, mint a plutonitból emelt emlékmű építésze, Schulek Frigyes, Zsolnay Vilmos bronz-szobrának alkotója, Horvay János, valamint Apáti Abt Sándor, akinek nevéhez a talapzat allegorikus alakjai - építészet, szobrászat, festészet, kémia és fazekasság - fűződnek. A Rákóczi út 17. alatti épülettömeg illeszkedése a városszerkezetbe éppúgy hagyománytisztelő, mint homlokzatán a kör alakú kirakatszegé-lyek és a megemelt lábazat zöld színű Zsolnay-kerámia burkolata. Újszerű a ház környezetét tükröző üveghomlokzat, valamint a magas tető gerincének a sugárút-, s egyben a Zsolnay-emlékmű meghosszabbított tengelyét metsző enyhe süllyesztése, mely piros, sárga és zöld pirogránit cserépfedésével repíti tekintetünket a négytornyú Székesegyházon át a Mecsek-hegyen emelt új, körkilátós televíziós torony felé. A vasútállomás felől a belvárosba igyekvő vendégeket és hazatérő pécsieket ez a nagylélegzetű, felemelő látvány fogadja, olyan talányos otthonosságot sugározva, mint egy spirituális szinten megfogalmazott városkapu-metafora. Kistelegdi István egyik alapító tagja az azóta nemzetközi elismerést szerzett Pécsi Ifjúsági Építészirodának, mely jellegzetes, késő huszadik századi magyar nemzeti építészetet teremtett. A hetvenes évek pályaindító pécsi építészei döntően a századforduló Osztrák- Magyar Monarchiájában építő Lechner Ödön, a huszadik században Budapesten és Erdélyben alkotó építész-író Kós Károly, valamint Bartók Béla és Kodály Zoltán ősi kárpát-medencei népzenei hagyományokra támaszkodó művészetének szelleméből merítettek ihletet munkáik során. Szintén Pécsett alkot Dévényi Sándor, aki elsősorban a mediterrán hangulatú mecsekalji város legutóbbi évszázadainak festői eklektikáját szövi tovább oly módon, hogy a történelmi belváros szerkezetét egyazon gesztussal fejleszti, rekonstruálja és gyógyítja. Dévényi e törekvésének talán egyik legszebb példája az úgynevezett Római-udvar épülettömbje, amely a városközpont és a déli városfal közt húzódó Jókai és Teréz utcát összekapcsolva épült 1990 és 1992 közt. A két-, valamint háromszintes és tetőtérbeépítéses házak két egymásba nyíló udvart zárnak maguk közé, melyek alatt egy római kori lakóház és a hozzá tartozó háromhajós, apszisokkal ellátott fürdőépület romjait tárták fel. Az udvarok egy-egy árkáddal közelíthetőek meg a Jókai utca 11., illetve a Teréz utca 11. számú házak felől. Az épületek pinceszintjein gépkocsiparkolók találhatók az ásatás eredményének tiszteletben tartásával, a földszinteken üzletek, banki és egyéb szolgáltató egységek tárulnak fel az utcák, az árkádok és az udvarok irányából. Az emeleteken és a tetőterekben lakások és műtermek vannak, többek közt Dévényi építészirodája is. A Zsolnay-pirogránit - az egyes udvarokban és homlokzatokon a teljes térrendszer hierarchiájában betöltött jelentőségének megfelelően - legendateremtő, mesélő, mediterrán otthonossággal lepheti meg a látogatót. A keleti udvar járószintjén, terméskő alapzaton pirogránitból költött korinthoszi oszlopfejezetek töredékei jelzik, mely korból származó romokat tártak fel néhány méternyire a lábunk alatt. A belső homlokzat földszintjén, vörös lábazatokon álló, világosbarna fél oszlopokkal keretezetten, a római kort idéző, figurális reliefek jelennek meg. A második szint félköríves záródású ablakai közé pirogránitból készített római farkas domborműve felett az ATRIO ROMANO felirat, alatta az MXMII évszám olvasható. Mustársárga, halványzöld, türkiz és vörös pasztellszínek díszítik a házak utcákra tekintő arculatait is, a türkiz-zöld oszloptestek feletti - cinóbervörös és mély ibolyakék színűre festett tölcséres- és buján "bongyorított" - oszlopfejezetekkel. |