alatt gondolatomnak egy házat. Ez bizonyult a

legszebb építménynek a vidéken, sőt mi több,

egyetlennek. Beengedtem melegedni és

megvendégeltem az arra tévedt kóborlókat.

Annyira jól érezték magukat, hogy ott maradtak

lakni, először csak egy rövidebb időre, majd

később öt világháború idejéig. Amint elhagyták

ideiglenes otthonukat, az általuk otthagyott

tárgyak közt istenfélék születtek. A vízistenféle

éppen azon a napon, amikor kiszáradt a folyó, a

hegyistenféle, amikor kihaltak a madarak, a

versistenféle, amikor teljessé vált a némaság.

Megdöbbentően messze vagyok a fáktól, ugyanúgy

a nemlét állandóságától. Amikor mélyen magamba

néztem, téged láttalak, amint angyalcsapdákat

mellé. Szavaimat lehántottad, lemorzsoltad, éppen

úgy, ahogyan a száraz kukoricát szokták. A

megmaradt csutkákkal próbálod mérni a távolságot

köztünk. Én általában vasárnap délután

koporsómban fekszem, és onnan nézem emlékeim

csonkjait, mint valami távol-keleti szobrokat.

Néhány festményemet megkarcolta a macskám.

Azokon hegyezte a körmeit. Különösen kedvelte a

konceptuális műveket, és azok közül is inkább

azokat, amelyekben felfedezte Tadeusz Kántor

hatását. A régebbi, futurista alkotásokat alomnak

nézte. Tárgykollázsaimat használta esténként,

amikor eluralta személyiségét a vadászösztöne.

Napközben összecsavarodva aludt lírai

absztrakcióim mellett. Amikor éhsége fokozódott,

kereste legeredetibb munkáim. Leült melléjük,

nyávogott néhány mondat erejéig, majd megvárta,

míg a képből kihullt valamiféle kitalált motívum,

ezt egérnek nézte, és addig játszott vele, amíg

maximálisan megfelelt szándékainak, ezután

lefeküdt legújabb vásznam közepére.

Úgy tűnik, végleg feladtál mindent.

Összecsomagolod kapott leveleidet, adósságaid

lenullázod, az ég kékjével sminkeled magad,

ruhád, ami nem más, mint az elmúlt évek terhe,

lassan csúszik le rólad. Majd lecsúszik bőröd,

húsod. Ott vannak csontjaid teli gondolattal,

zuhanva, mint egy vízesés, születési dátumodtól

egészen a pusztaságban felejtett oltárokig.

Most már benned fekszem holtan és mondom

imáim. A sötétség és a világosság között igazából

van egy járható út, amelyen kőből faragott kutyák

lógatják nyelvük. Benned tél van, kegyetlen tél és

szerteszét szórt könyvek. Az elfelejtett jurták

csendjében még hallható harci kiáltások szelik át

napjaink. Az istenek kertjében gyűjtött száraz

gallyakból raktál egy kis tüzet, amelynél elégetted

azt a papírt, amire verseimet írtam. Érdekes módon

verseim megmaradtak, mint valami nagyon régi

leletek.