Az 1900. március 19-én, Rimaszombatban született Győry Dezsőnek a gömöri megyeszékhely volt szülővárosi gyökere, tápláló fénye. Abba a híres protestáns gimnáziumba járt, amelyben Mikszáth szívta magába a szabadságharc tanáraitól kapott örökséget. E város később sem csak a kártyázó dzsentrik fészke volt, hanem a szorgalmas bőriparosok, takácsok, ötvösök, fazekasok, vargák szülőföldje is. Itt látta meg a napvilágot Tompa Mihály, akinek az apját a helybéli vargák között találhatjuk.

Győry Dezső egy sokgyermekes család elsőszülött fia. Édesanyja Győry Ida, akitől később írói nevét örökölte, a Toldi szerelmében szereplő Győry Jakab János hajdúkapitány leszármazottja. A ’48-as hagyományokat őrző, puritán család szellemi környezetében gyorsan fejlődött a leendő poéta. Tizenöt éves korától rendszeresen írt verseket. 1918 márciusában hadiérettségit tesz, és 1919 januárjában – tanár apja kívánságára – beiratkozik a budapesti egyetem bölcsészkarára. Így kerülhet az Eötvös-kollégiumba, és látogathatja Babits Mihály szemináriumait. A kollégium küldöttségében díszőrséget állhat Ady ravatalánál a Nemzeti Múzeumban. A gyászszertartáson látja először a Nyugat írógárdáját, köztük Móricz Zsigmondot, aki őt később oly nagyra becsüli.

Budapestről még 1919-ben tér vissza Rimaszombatba, megőrizve emlékezetében a halott Ady arcát. Az ő halála jelentette neki egyben a történelmi ország halálát is. Élete olyan nagy megrendülését, amelyből Trianon után többé nem tudott felocsúdni. Elmenekült a tanári pályáról, és rövid németországi stúdiuma után visszatért szülőföldjére. A szomszéd megye jelentős városába, Losoncra kerülvén lett az YMCA néven ismert keresztyén ifjúsági világmozgalom helybéli szervezetének a titkára. Az egyesület törekvése: hogy az ifjúságban az YMCA égisze alatt magyarságtudatot ápolja. Ekkor már a kisebbségi magyarság szellemi életében ismertté vált a személye a Prágai Magyar Hírlapban megjelent versei révén. Költeményei alatt még olaszos hangzású neve, a Wallentini név szerepelt, és csak Losoncon vette fel édesanyja családi nevét. Jómagam és a korabeli losonci nemzedék tagjai büszkék voltunk arra, hogy Győry Dezső költői kivirágzásában és magára találásában oly sokat jelentett számára városunk és az a baráti társaság, amely akkor Simándy Pál (Gombos Ferenc) köré csoportosult. 1922 őszén Simándy lobbantotta lángra a fiatal költő lelkében szunnyadó poétai szikrákat. S mivel 1923-ban Madách születésének századik évfordulóját ünnepelték Losoncon, Simándy, Győry s a helybéli Darkó István, valamint Komlós Aladár Madáchról nevezték el baráti közösségüket.

Győry Dezső javasolta, hogy váljanak rendszeressé találkozásaik, amelyek az YMCA irodalmi köreként jöttek létre.

Simándy a saját elképzeléseinek igazolását és művészi megtestesülését látta Győry költészetében. Ezért fogadta oly kitörő örömmel és lelkesedéssel az ifjú poéta megújulást sürgető eszméiben az “újarcú magyarok” gondolatát, amely az elavult magyarságeszmény helyébe valami mást, reálisabbat akart. Losoncon a vele és barátaival folytatott, vég nélküli ligeti séták folyamán születtek és kristályosodtak ki Győryben azok a gondolatok, amelyek a későbbiekben a kisebbségi magyar fiatalság generációs öntudatának lírai kifejezéseként bukkantak fel költészetében. Az általuk teremtett légkörben vésődtek a fogékony költő tudatába olyan elvárások, hogy a magyarságnak – ha nem akar eltűnni a történelem süllyesztőjében – könyörtelenül szembe kell néznie önmagával, az “apáktól” mindig fényesnek hazudott történelmi múlttal, revízió alá kell vennie világnézetét. Szenvedéseiből erényt kell kovácsolnia, megpróbáltatásaiból a küzdéshez erőt merítenie, mélyen lelki sebeibe nyúlva egy tisztább, emberibb, igazabb és demokratikusabb magyarságot kell életre vajúdnia, hogy elrettentő példa helyett majdan követendő példája lehessen Közép-Európa népeinek.

Győry szellemi táplálékához tartozott a regösmozgalom, amelynek sikere elképzelhetetlen lett volna a losonci diákorgánum, az A Mi Lapunk írásai nélkül. A Vigh-nyomdában, Scherer Lajos tanár szerkesztésében megjelenő ifjúsági orgánum szabad teret biztosított lapjában a fiataloknak. A lap így hamarosan a cserkészet népi reformjának buzgó hirdetője lett, és közvetítette azt az irodalmi szemléletet is, amely fontos szerepet játszott a fiatal magyar értelmiség eszmei fejlődésében. Ebben fontos szerepet töltött be az Ady–Móricz–Szabó-triász és Győry Dezső politikai költészetének a hatása.

A Madách Kör fiataljaiban Losoncon Simándy tudatosította az Ady–Móricz–Szabó-írótriász gondolatvilágát, s a közösen olvasott Ady-versek különösen Győry Dezsőre voltak nagy hatással. Első verskötetének, a Rimaszombaton megjelent Százados adósságnak sok darabja Adyra rímel. Köztük az a vers is, amelyet Győry a losonci Madách Körnek ajánlott. A Praedestinatio című versben egyben a kötet címadó gondolatát is kifejti. Győry és a többi, országos hírűvé vált fiatal író felismerték: szembe kell fordulni a régi antiszociális szellemmel, mert a nemzedékükre vár a feladat, hogy haladó, demokratikus gondolkodást kialakítva a politika színterén oldódjanak meg a jelentkező társadalmi kérdések.

Az irodalomtörténészek közül sokan Ady művészi egyéniségének és költészetének szuggesztív hatásában vélték felfedezni a csehszlovákiai magyar líra gyors feltámadásának okát. Fábry Zoltán szerint is Ady költészetéből sugárzott az a lendítő- és irányt szabó erő, amely a csehszlovákiai magyar lírát útjára bocsátotta, főbb jellemvonásait, eszmei-politikai töltését meghatározta.

Amint Fábrynál olvashatjuk: “A szlovákiai magyar író a semmiből indult. Nem volt hagyománya, mintája és gyakorlata. A világháborúból jött: sebzetten, megundorodva, elárvult emberként. Nem volt senkije, semmije, csak egy könyve: A halottak élén. Ez volt a kezdet, ez volt az indulás, a felrázó, lökő indítás. Ady volt legnagyobb emberélménye, és így az »ember az embertelenségben« lett szinte egyetlen törvénytáblája. És ez sok volt, ez minden lehetett. Ady nyoma, indító szerepe, folyamatossága és jelenvalósága kimutatható minden szlovákiai magyar szellemi megnyilatkozásban.” És természetesen Győry Dezsőnél is, akiről nem véletlenül írt A vox humana poétája címmel máig alapvető értékű monográfiát Szeberényi Zoltán, hangsúlyozva, hogy Győry fejlődésében hasonló szerepet töltött be Losonc, mint Adyéban Nagyvárad.

Ez a vers visszhangzik a csehszlovákiai magyar fiatalok, a regösök lelkében. Ezzel indultak falujárásra, szociográfiai felmérésre, ez kerül az Újarcú magyarok mellett az Ifjú szívekben élek című röpiratba, ezt szavalja el Szabó Dezső az Ezer diák Ady-estjén részt vevő fiataloknak. Az utolsó – idézett – két sort ezzel a megjegyzéssel: “Ki merte mondani, amit még én sem mertem”.

Szabó Dezső megjegyzése találó. A kimondás bátorságában van “A magyar falu” költői ereje. A faluról többen is írtak korábban is, ilyen teljes odaadással azonban – higgyünk Szabó Dezsőnek – Győry Dezső veti reményét először a megváltó népbe. Ez a hang majd csak a harmincas években bontakozik dallammá a népi lírában.

Győry verskötetei: A láthatatlan gárda, az Újarcú magyarok, a Kisebbségi géniusz ezt a Madách-köri szellemet tükrözik. Hogy az akkori Szlovenszkón, a Felvidéken a később sarlósoknak nevezett népi mozgalom oly jelentős politikai és szellemi mozgalommá vált, amelyben “az újarcú” ifjúság az éltető kovász szerepét játszhatta, annak magyarázata a losonci Madách Körhöz nyúlik vissza. Ahhoz az ihletéshez, amely Győry Dezső költészetét ott érte. Maga Balogh Edgár a Hétpróbában, a Sarló-mozgalom történetét megrajzoló könyvében is utal arra, hogy Győry Dezső a Madách Körben melengetett eszmékkel előttük járt. “Delejjel telítődve követtük Győryt” – írta egyik vallomásában Balogh Edgár. És hogy Győry számára Losoncon személy szerint ki volt a legfőbb ihlető, azt a Százados adósság című kötetének Simándy számára átnyújtott alábbi szép dedikációja is tanúsítja: “Simándy Pálnak, aki vezérem, barátom és menekülésem volt, aki felnyitotta a lelkem, és igazabb útra, új hit felé igazított… aki sok-sok versem őse…”

A losonci baráti-írói körben vetődtek fel azok a gondolatok is, hogy a kisebbségi magyarságnak missziós küldetése van. Tevékenysége és példájának kisugárzása nem korlátozódhat arra a területre csupán, ahol élnie adatott, hanem közép-európai és európai mértékben kell gondolkodnia és cselekednie, hogy a nemzetiségi gyűlölségek egykori tájain katalizátora lehessen a haladó és a népek testvéresülését valló eszméknek. Ahogy Győry a losonci Madách Körben megfogalmazta: “Hittem, hogy nekünk, a szellem embereinek, a haladó magyar íróknak, akik kiábrándultunk a háborúból, minden erőszakpolitikából, és akik az elnyomást, íme, kettős teherrel viseljük, szent kötelességünk, hogy szemet nyissunk millióknak, és életünknek értelmet adjunk: új értelmet. Hogy az elnyomott kisebbségi magyarok haladó szellemű magyarok legyenek. És az anyaország határain túlkerült millió tömeg ezt a szellemet példájával teremtse át az egész magyarságba. És majdan a magyarság is másult szellemével és példájával igézze meg Európa népeit.”

Győry Dezsőnek az Újarcú magyarok című verskötete talán a legnagyobb hatást gyakorolta a Kárpát-medencei magyar értelmiségre. E kötetből kizengő bizodalmas magyar hang felrázó erejű volt akkor, amikor a kisebbségi költők még meglehetősen reménytelenül énekeltek a Kárpát-medencében. Németh László jól érzékelte, hogy e pesszimista hangnemmel szemben Győry Dezső hittel nézett előre, a megmaradás, a jövő új lehetőségeit keresve. Ezért lett lírája tettértékű, ezért figyelt fel az Újarcú magyarokra szinte azonnal négy ország magyarsága. Móricz Zsigmond egyenesen egy nép nagyságát olvasta ki Győry Dezső eme kötetéből. Már a kötet címét is megrendítőnek találta, és úgy érezte, hogy Győry Dezső “szintetikusan foglalja magában a kisebbségi magyar tömegének képét, annak céljait, vágyait, bánatát, s életerejét”.

A címadó verset – Újarcú magyarok – a magyar ifjúságnak ajánlotta Győry Dezső. A címadó vers zászlós verssé vált: fogalommá, programmá. Embereket hozott össze. Tettre mozgósított. Jöttek mindenünnen: Csallóközből, Mátyus-földről, az Ipoly mellől, Gömörből, Beregből. És olyan nevek, mint Balogh Edgár, Nagyidai Ernő, Boross Zoltán, Szalatnai Rezső, Jócsik Lajos, Horváth Ferenc, Dobossy László, Dobossy Imre, Balázs András, és annyian mások már a gyarapodó gárdához tartoztak.

Az Újarcú magyarok és a Zengő Dunatáj országos hírű költője – hirdetve Bartókkal, József Attilával és Németh Lászlóval az egysorsú népek összetartozását – amikor 1937-ben ismét Losoncra látogat, Éjszakai sétáink emlékére című versében állít örök emléket a Madách Körnek, a régi barátoknak, és ad megható kifejezést a város iránti szeretetének.

Már losonci éveiről is elmondhatjuk, hogy a sarlósok által nemzedéki szinten képviselt kisebbségi messianizmus első formáinak kialakulásában Győry Dezső jelentős szerepet töltött be. Igaza van a költő szakavatott ismerőjének, Turczel Lajos felvidéki irodalomtudósnak, aki szerint Győry a regösmozgalomból kibontakozó Sarlónak nemcsak házi költője, hanem egyik legfőbb ideológiai megtermékenyítője volt. Azt a rendkívüli hatást, amelyet a Kisebbségi Géniusz című messianisztikus kinyilatkoztatásával, az Újarcú Magyarok című verssel és egyéb sugalmazó írásaival a sarlós nemzedékre gyakorolt, a korabeli nagy nemzedék olyan jelentős alakja is nemegyszer hangoztatott, mint Szalatnai Rezső. Habár arra nem volt hajlandó, hogy “lírai beállítottságából a marxizmushoz tisztuljon le”, mint azt a sarlósok közül nem kevesen kívánták volna.

Győry életében Losonc után egy rövid kassai periódus következett, ahol egy esztendőt a Kassai Naplónál töltött. Győry Kassán találkozik Fábry Zoltánnal, habár eredetileg mindketten Gömörből indultak, rokon tájakról. A Kassai Naplónál ismerkedtek meg, ahol Győry egy rövid évig felelős szerkesztőként dolgozott. Ekkor Kassa volt a szlovákiai magyar irodalom egyik fellegvára. Hat magyar nyelvű napilapja volt akkoriban a városnak!

A legnagyobb tekintélye a Kassai Naplónak volt, melléklete szinte a hiányzó magyar irodalmi folyóiratot pótolta. Komlós Aladárt, Márai Sándort, Simándy Pált és Vozári Dezsőt közölte. Ide hozta be a törékeny, égő szemű Fábry Zoltán is írásait a közeli Stószról, ahol a háborúban szerzett tüdőbaját gyógyítgatta.

A Kassai Napló a húszas évek elején és derekán a szlovákiai magyar irodalom és publicisztika legfontosabb orgánuma volt. Az irodalmi központ – a kezdeti időben csakúgy, mint valamikor Batsányi és Kazinczy korában – Kassa volt. A Kassai Napló a legjobb tollú emigránsok szócsöve lett. Elég, ha itt Ignotus és Barta Lajos nevére utalunk. A szlovenszkói magyar írás lényegében innen indult: Darkó István, Győry Dezső, Jarnó József, Komlós Aladár, Márai Sándor, Merényi Gyula, Mihályi Ödön, Sebesi Ernő, Simándy Pál, Tamás Mihály, Vozári Dezső a Kassai Napló Vasárnapjában leltek megértő otthonra. Nem csoda, hogy ebben a környezetben, ebben a haladó szellemű szerkesztőségben az ifjú poéta Győryből csakhamar egyre rangosabb nevű, harcos, bátor tollú, vitára mindig kész publicista lett. Győry igen sokat köszönhetett Kassának. Ez a város szítja fel vitázókedvét, és itt edzi a város állhatatossá “változni és változtatni” akarásában. És itt válik intenzívvé Fábry Zoltán reá gyakorolt és fejlődésére szinte kitapintható hatása. A romantikus-nacionalista korszakából kinövő Fábry Zoltán ekkor került végleg Ady és a német expresszionizmus hatása alá. Ekkor írogatta az “emberirodalom”-ról szóló, máig is forrásértékű tanulmányait. Stílusa és gondolkodásmódja egyaránt hatással volt a fiatal Győry fogékony szellemére, aki így került az európai avantgardizmus erőterébe.

Azonban – Dzurányi László rábeszélésére – alig egy év múlva Győry otthagyta Kassát, és elvállalta a Prágai Magyar Hírlap készülő irodalmi mellékletének, a Magyar Vasárnapnak a felelős szerkesztői állását. Az 1925. november 1-jén megindult lap feltűnést keltett haladó irodalompolitikájával és a körülményekhez képest magas művészi színvonalával. Győrynek gyorsan kibontakozó irodalomszervező és irányítókészségét, szándékainak tisztaságát még a baloldali beállítottságú körök is méltányolták. A munkatársak megválogatásában legdöntőbb kritériumnak tartotta a tehetséget, így sikerült megnyernie a legjobb csehszlovákiai magyar írókat, de szerepeltetett határon túliakat is. Még az akkor Bécsben élő József Attilát is felkereste levélben, és közölt is tőle néhány verset. Így például a Nincsen apám, sem anyám is Prágában jelent meg.

Győry legnagyobb szerkesztői eredménye az Íróink arcképcsarnoka című rovat megszervezése és megindítása volt, ahol egymás után mutatta be a haladó írókat és költőket. Így Darkó István, Egri Viktor, Fábry Zoltán, Farkas István, Lányi Menyhért, Márai Sándor, Neubauer Pál, Sebesi Ernő, Szeberényi Lehel, Tamás Mihály, Vozári Dezső írótársait idézi fel önéletrajzi regényében.

Győry Prágába kerülve éjszakai sétáin az ott tanuló magyar főiskolás cserkészeknek, a Szent György Kör tagjainak terjesztette nézeteit, a kisebbségi géniusz eszméit. Ekkor írta meg ezt a vallomását a losonci A Mi Lapunk 1927. januári számában, amelyben ezeket a ma is időszerűnek ható sorokat olvashatjuk: “Ezt a népet szétdarabolták, de a részek új életet kezdtek… Szeressétek az elnyomottakat, tegyetek úgy, ahogy akarjátok, hogy veletek tegyenek… Legyetek ti minden lelki és testi kifosztás legerősebb ellenségei… Küldetése van a magyarságnak Európa népei között… Küldetése van a kisebbségi magyarságnak az összmagyarságban. Küldetésem van a kisebbségi magyarok között.”

Nevezetes esemény volt, amikor 1928-ban Budapesten Berzeviczy Albert az Akadémia elnöki székéből támadta a Győry ihlette Ady-kultuszt, a csehszlovákiai magyar ifjúságot, mondván, hogy azt a cseh hatóságok sugalmazzák, azért, hogy a kisebbségi magyar ifjúságot az anyaországgal szembefordítsák. Erre a kihívásra hirdették meg a hátbatámadott szlovenszkói és erdélyi Ady-hívők – Balogh Edgár kezdeményezésére – 1928. május 20-ra, Martinovics kivégzésének napjára az “ezer diák Ady-estjé”-t, amelyen védnökséget vállalt – többek között – Bartók Béla, Kodály Zoltán, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Juhász Gyula, Rudnay Gyula és Szabó Dezső. És a kisebbségi magyar ifjúság szónoka a budapesti Zeneakadémia nagytermében Győry Dezső volt. Négy ország magyarsága tekintett ekkor Győry Dezsőre, aki ekkor még csak 28 éves volt.

Nem csoda, ha Győry költészete áttörte a trianoni határokat, és olyan klasszikussá vált magyar írók, mint Móricz Zsigmond, Szabó Dezső és Kodolányi János is méltatták a nemzet sorskérdéseivel foglalkozó poézisét. Móricz – aki többször járt a Felvidéken és Prágában a magyarság között – személyesen is ismerte Győry Dezsőt, és “Ady leghivatottabb utódjának” nevezte őt. A Nyugatba írt cikkében azt írta róla, hogy “csak Ady élte át ennyire magyar voltát, ilyen kínlódva, ilyen verejtékesen, ilyen imádsággal, ennyire Sors-küldötten”. És ugyancsak a Nyugatban megjelent írásában így méltatja jelentőségét: “Benne van a magyar bánat egész régi skálája, de valami új erővel és szívvel… Győry Dezső szinte misztikusan foglalja magában a kisebbségi magyar tömegek képét, annak célját, vágyait, bánatát s életerejét.”

Győryről elmondhatjuk, hogy azonosulása magyar népével két úton folytatódott: a költőében és az újságíróéban. Birkózva és – ha kellett – védekezve ugyanúgy szólt cikkeiben, mint verseiben. Húsz éven át különböző lapokban folyton kereste a kisebbségi létforma pozitív lehetőségeit. “Versírása, mint közösséget segítő akarat, összekapcsolódott az újságírással” – vélte barátja és harcostársa: Szalatnai Rezső. És valóban: a kisebbségi magyarság felszabadításáért és az igazságtalanságok elleni tiltakozásért megfogalmazott gondolatai hol versben, hol cikk formájában öltöttek alakot. Ezért Győry műveiről találóan írja ugyancsak Szalatnai: “Versírása és a magyar valóságnak elkötelezett lírai publicisztikája jelentkezett újságírói munkájában is, felváltva. A szlovákiai magyar irodalmi élet azért nem feneklett meg vasárnapi műkedvelői szinten, mert volt Győry-líra, amelynek értékszintje hatásosan rajzolódott ki az újsághasábokon is.”

Róla elmondhatjuk, hogy neki jutott eszébe a legteljesebb közép-európai igazság megfogalmazása. Az egymáshoz kapcsolodó humanizmus legnemesebb értelmezését kapjuk egyik nagyszerű versében, az Én minden népet féltek attól címűben, amelynek első és utolsó versszaka így hangzik:

Volt is féltenivalója, hiszen közeledett a második világháború, és az anschluss után Hitler számára Csehszlovákia következett. Ebben az esztendőben, 1938-ban jelenik meg Győrynek Pozsonyban a híres Zengő Dunatáj című kötete. Költészetének eme második korszakában írt verseiben szinte mániákusan sürgeti a Duna-völgye népeinek összefogását. Győrynek – mint par excellence politikai költőnek – ez a korszaka a legmaradandóbb, legértékesebb és legemberibb dokumentumokkal gazdagította a magyar antifasiszta költészetet. Győry a Zengő Dunatáj verseiben 1937-ben és 1938-ban az egysorsú népek összetartozását hirdette, ugyanakkor, amikor Németh László a kis népek tejtestvérségéről beszélt, József Attila pedig közös dolgaink rendezését sürgette, Bartók pedig a népek testvériesüléséért dolgozott. Ebben az időben a fasizmus elleni összefogás jegyében szólaltak meg olyan cseh és szlovák írók is, mint Čapek, Novomesky, Poničan, E. Boleslav Lukáč, A. Straka.

Győry társadalmi helyzete akkor kezdett konszolidálódni, amikor a Prágai Magyar Hírlaptól kiebrudalt Dzurányi László megindította Pozsonyban a Magyar Újság című napilapot, és felelős szerkesztőnek őt hívta meg. A haladó szellemű és rangos szerkesztőgárdával induló lapnál magára talált költői ihlete és sokrétűvé vált publicisztikai tevékenysége. A Magyar Újságnál eltöltött éveket Győry egyik legtermékenyebb korszakának kell tekintenünk. Ekkor éri el fejlődésének tetőfokát, ez az időszak érleli meg benne a közép-európai költőt, a fasizmus kérlelhetetlen ellenségét.

De ugyanebben az időszakban Európa sorsa is eldől. Korszaka egybeesik a német fasizmus, a nácizmus uralomra jutásával. Az események ugyanakkor Győry társadalmi szemléletének radikalizálódását is okozták. Érdeklődési köre kitágult, erősebb szociális töltést kapott, művészi öntudata megerősödött, eszmei-térbeli hovatartozása tovább erősödött. Eme korszakának legfőbb lírai termése volt az 1938-ban megjelent kötete, a Zengő Dunatáj. E kötetéből is kiderül, hogy ekkor már nemcsak a kisebbség, hanem az összmagyarság, sőt egész Európa problémái foglalkoztatják. És mindez a Magyar Újságban megjelent publicisztikájában is megnyilvánult.

Amikor pedig a hitleri okkupánsok létrehozzák a Tiso-féle Szlovákiát, antifasiszta múltja miatt Pozsonyban üldöztetés vár rá. Lakását detektívek figyelik, hónapokig bujdosni kénytelen. Tiso rendőrségének zaklatásai mellett a magyar nacionalisták is háborgatják. Ennél csak az volt szomorúbb számára, amikor tudomására jutott az a hír, hogy szülővárosa reakciós körei már kiválasztották Rimaszombat főterén azt az akácfát, ahová elrettentő példaként őt fogják felakasztani, ha haza mer menni.

Így haza nem menekülhetett, azonban a sok hányattatás mégsem tudta letörni. Végül is Esterházy János Egyesült Magyar Pártja napilapjánál, az Esti Újságnál kap állást és védelmet. Ilyen előzmények után történhetett, hogy Győry lírájának betetőzéseként megjelenik az Esti Újság karácsonyi számában a később Emberi hang címen ismertté vált, ötvenstrófás költemény. Annak a költőnek a hangja szólalt meg ebben a hatalmas költeményben, aki kezdettől fogva következetesen vállalta népe sorsát. Ez a népcsoport, a szlovákiai magyarság Szalatnai Rezsővel, Fábry Zoltánnal, Peéry Rezsővel és – nem utolsósorban – Esterházy Jánossal az élen a fasizmus ellen küzdött. De Győryt – a Tiso vezérelte állapotokon kívül – az Emberi hang megírására az egész magyar forradalmi, szabadságharcos hagyomány ösztönözte, és az antifasizmus frontján küzdő olyan kortársak, akik tollal harcoltak a fasizmus ellen, mint József Attila, Radnóti Miklós, Márai Sándor és mások. Az Emberi hang volt az utolsó poémája, mondhatni, lírájának összefoglalása. És ezek után Győry Dezsőnek 1940 őszén – családi okokból – el kellett hagynia Pozsonyt, ahol a Csehszlovákiai Tudományos Irodalmi és Művészeti Társaság nagydíjával tüntették ki, és az országos irodalmi pályázaton Balassi Bálint-díjjal jutalmazták.

A Beregszászra költözés következtében elveszti éltető légkörét, és már csak emlékeit idézgeti. Itt kezdi újra – immár negyedszer – életét, ezúttal kárpátaljai, ukrajnai lakosként. Folytatja az írást ceruzája megmaradt darabjával, Európa ottani romjain, nagy szenvedésekben és egy új szerelem biztató melegségében, szelídült hangon. Sokat dolgozik, fordítja Gorkij elbeszéléseit, orosz klasszikusokat, FuŔik börtönnaplóját. Viszont versei ritkábbak, fáradtabb fénnyel születnek.

Kárpátaljáról, majdnem egy évtized után, 1949-ben települ át Budapestre, ahol az akkori politikai légkör nem kedvez még versei újrakiadásának sem. Szárnyszegetten áll a személyét ért méltatlan fogadtatás közepette, mígnem különös fordulattal – élete vége felé – áttér a prózára. Sokoldalú írói képességeinek köszönhetően egymás után adja ki regényeit jelentős számú olvasótáborának. Különösen a Viharvirág, a Tűzvirág, a Sorsvirág, a Vérehulló szerelem, valamint a szülőföldjéről szóló Gömöri rengeteg aratott olvasói körében sikereket. Mégis azt kell mondanunk, hogy amikor születési centenáriumára emlékeztünk, természetesen azt hangsúlyoztuk, hogy Győry Dezső nem eme regényeivel, hanem egyedülálló lírai mondanivalójával és bátor publicisztikájával írta be nevét a magyar irodalom és – főleg – a felvidéki magyarság történetébe.

Szeberényi Zoltán: A vox humana prófétája. Győry Dezső csehszlovákiai költészete. Bratislava, 1972, Madách.

Turczel Lajos: Portrék és fejlődésképek. Bratislava, 1977, Madách.

Szalatnai Rezső: Arcképek, háttérben hegyekkel. Esszék és emlékezések. Bratislava, 1969.

Fábry Zoltán: Stószi délelőttök. Bratislava, 1968, Madách.