Tamás Menyhért
Bűnfenyítők és befogottak
Dráma két felvonásban, elő- és utójátékkal
Első kép
Szín: Megegyezik az első felvonás kihallgatási színével. A bűnfenyítők szóváltás nélkül, időhúzó mozdulatokkal, hosszú pillantásokkal méregetve egymást ülnek asztalhoz. Különösen Josinczi Mihályon és Heidendorfon látszik, hogy a hetek óta tartó tárgyalássort ők is megszenvedik. Roth tábornok nyugalma megjátszott nyugalom. A tanú, Péter János elcsigázottan néz bírái felé.
ROTH (némi megvetéssel) Neve?
PÉTER JÁNOS (mélyet lélegzik) Péter János, Csíktószegről, harminchat esztendős, házas, öt gyerekkel… az első székely had…
ROTH A többit tudjuk… Arról beszéljen: a csíkszeredai vizsgálatkor az igazságot mondta-e.
PÉTER J. (mintha segítséget várna) Amennyire emlékszem: az igazságot mondottam… Látva mások verését, úgy megijedtem, azt se tudtam, mit csinálok… Annyira… másnap eret kellett vágni rajtam…
ROTH Mikor és miért tette le a fegyvert?
PÉTER J. (kivár) Tavaly… farsang fogytán… Láttam: nem vagyok katonának való… Emellett Frölich alőrmester szavait is biztatásnak vettem… aki Szépvízen kedvünkre hagyta, hogy akarunk-e katonák lenni vagy sem…
ROTH Akkor már katona volt.
PÉTER J. Falusi bíró lévén, még nem volt fegyver nálam… Utána vetették fel… küldött Kováts József, őfelsége fegyvereivel, az őrhelyre… kész volt a megverettetésre… Félésemben nem vettem fel a fegyvert…
ROTH Ki javasolta, hogy ne álljanak katonának, királyi fegyverrel ne menjenek az őrhelyekre?
PÉTER J. (nehezen kezdi) Egyiket se javasolta senki… Néhányadmagammal, kérvényt víve, Szebent is megjártuk, hogy a királyi főkormányszéktől megtudakoljuk őfelsége valóságos akaratát… Ha úgy veszem, Buccow generálistól kaptuk a legtöbb biztatást, aki is azt mondta: menjünk haza, szántsunk s vessünk békével…
Megmozdul a széksor.
SINTESPERGER (dohányos rekedtséggel) Kitaláció!
BAUMANN Úgy van! Kitaláció!
SZILVÁSI J. Uraim, egyikünk sem volt jelen…
ROTH A tanúé a szó.
Csönd.
PÉTER J. (kivár) Bruckenthál úr, hátlapra írt firkantással, visszaadatta a kérvényt… Meg lehet nézni, párja ide, a méltóságos bizottság kezibe ment…
ROTH Ismerjük, az azt követő találkáról beszéljen!
PÉTER J. (meglepetten) Igen… aztán… Az eredeti kérvényt, Szebenből jövet, Csíkban a Kálnoki-bizottsághoz juttattuk… Nem lévén kenyerünk, a kincstárnok urat kerestük meg, hogy cipót kérjünk… A kapu alatt álldigálva Dániel Istvánnal találkoztunk… aki felvitt a kincstárnok úr szállására…
ROTH Ahol is…
PÉTER J. (kivár) Jelen volt Bornemisza uram, a csíki főkirálybíró… (rövid töprengés után) más nem…
ROTH Gondolkozzon!
PÉTER J. (kigombolja az ing nyakát) Hanem… tusnádi Sánta Mihály, s egy ismeretlen úriember…
ROTH (rácsap) Egyszóval: titkon gyűltek!
PÉTER J. (megered a nyelve) Dániel úr felolvasta Bruckenthál úr hátiratát… Más egyébről nem esett szó… Mi ezt is elégedéssel hallgattuk. Hogyne hallgattuk volna, hogy hát (mintha olvasná) hálát adhatunk az Istennek, mert ez az igaz székely nemesség és szabadság… amit keresünk, vigyük hírül mindenüvé… Mert ha nem, annyi mennykő üsse a fejünket, ahány csillag van az égen… S még az is benne állt: a németek nem ismerik a székelyek törvényeit, tartsuk magunkat, mert megszabadulunk a katonaságtól… Az Isten megsegíti kendteket, úgy írta…
Csönd.
ROTH Lám, lám erre milyen pontosan emlékszik. Báró Bornemisza és az ismeretlen úr elégedéssel hallgatta?
PÉTER J. Úgy kellett hallgassák, ha jónak tartották…
ROTH Az ismeretlen úriember… öreg volt, fiatal? … milyen köntöst viselt?
PÉTER J. (bizonytalanul) Ifjú, nemigen nagy növésű… Kék magyar köntösben volt… A csíki főkirálybíró sógorának nevezte…
ROTH Ki másnál járt Szebenben?
PÉTER J. Erre nem tudok felelni… Hacsak azt nem, hogy Cserei uram szállásán egy ifjú legény, kinek a nevit nem tudom, a kérvényt lemásolta…
ROTH Részletezné, hogy a kérvényt miért kellett lemásolni?
PÉTER J. (száradó szájjal) Mondottam volt, hogy nem volt kenyerünk… Emiánt mentünk Cserei Elek guberniumi titkárhoz… A fogalmazványt megmutattuk Cserei uramnak és annak az ifjú embernek, hogy igazítsa meg, nehogy olyasmi maradjon benne, amelyért bajunk érkezne vagy fogságba vetnek… Én a kezemet ebbe nem elegyítem, tolta el Cserei uram maga elől a papirost. Az ifjú legény úgy találta, el kél rajta egy kis igazítás… Tett-e hozzá valamit vagy sem, nem tudom… mivel nem tudok olvasni….
Csönd. Csöndre robbanó kiáltozás.
SCHWARTZ Hazudik!
SINTESPERGER Még hogy nem tud olvasni!
SCHWARTZ Gyávasága is tettetett gyávaság!
BAUMANN A szeme másnak mutatja!
TELEKI KÁROLY (epésen) Különösen börtönverés után…
Csönd.
ROTH (intően emeli a kezét) Ismétlem: a tanúé a szó!… Vittek-e levelet Szebenbe, s onnét hoztak-e valakitől vissza?
PÉTER J. (kényszeredetten) Nem.
ROTH Dániel István szavait továbbmondta-e az említett Kálnoki-bizottságnak?
PÉTER J. Nem.
ROTH És jó barátainak vagy másoknak?
PÉTER J. (szájszögletnyi mosollyal) Mindenkinek nem mondhattam… Elég embernek mondottuk…
ROTH Mi történt ezután Csíkcsatószegen?
PÉTER J. (billent a vállán) Semmi. Békességben voltunk egészen őszig… amíg a küldött bizottság Gyergyóba nem jött… A falu nagyobb része, mikor Szebenbe mentünk, már letette a fegyvert…
ROTH Csíkszeredán mást vallott, Buccow őméltóságát citálta: Fiaim! Őfelsége azt akarja, hogy mind legyenek katonák. Báró Bruckenthál, mint fentebb állította, egészen mást mondott… Mi késztette, hogy változtasson vallomásán?
PÉTER J. (homlokát törölgeti) Nem tudom soha, mondottam-e Csíkszereda várában azokat a szókat… vagy nem… mert úgy féltem a vizsgálattól, kicsi híján belehaltam…
ROTH (sziszegve) Vissza! Vigyék az őrizetbe!
A szín elsötétül, rövid szünet, újra megvilágosodik.
ROTH Hogy mondhatta tegnap, hogy némelyek verésekkel, félelemből kényszeríttettek katonaságra, holott tény, többjük egyéb gonoszságért veretett meg.
PÉTER J. (kivár) A többit miért verték meg, nem tudom, én fenyegetésre, a verés elől esküdtem bé katonának…
ROTH Mire gyűjtögettek Csatószegen?
PÉTER J. Útiköltségre, semmi egyébre.
ROTH Hányszor járt Bors Lázárhoz s kivel?
PÉTER J. Kováts Józseffel… vagy kétszer…
ROTH Mi dolga volt ott?
PÉTER J. (kivár) Szebenből jövet fordultunk be a vicekirálybíróhoz, hogy megkérdezzük: kihez tartsuk magunkat, a katonatisztekhez-e vagy pedig a szék tisztjeihez… Őkegyelmessége, látva a gubernium végzését, azt mondta: tartsuk magunkat a szék tisztjeihez, míg más végzés nem érkezik.
Csönd.
ROTH (papírjait rakosgatja) Világosabban: mit értett azon, hogy a katonatisztekhez vagy a szék tisztjeihez tartsák-e magukat?
PÉTER J. Azt: maradhatunk-e a régi állapotunkban, adó alatt, hogy ne legyünk katonák…
ROTH Mire az alkirálybíró?
PÉTER J. Azt felelte: akik fegyver alatt vannak, azok tartsák magukat a katonatisztekhez, kiknél pedig nincsen fegyver, a szék tisztjeihez…
ROTH Minthogy felesküdött, Kováts Józseffel fegyver alatt is volt, hogy szeghették meg esküjüket, miért szedtek rá másokat is a fegyverletevésre?
Csönd.
PÉTER J. (nagy lélegzettel) A katonaságomról azért mondottam le, mert nem volt kedvem hozzá… Meg aztán az öt gyermek… A fegyverletevést egyedülvalóan olyanoknak mondtam, akik fel sem vették…
ROTH (bosszúsan lapoz az irataiba) Kik voltak a faluból a Borzas keresztfánál tartott gyűlésen?
PÉTER J. Nem tudom, akkor nem voltam odahaza…
ROTH Kováts József se volt ott?
PÉTER J. Ő ott volt.
ROTH S milyen hírrel tért vissza?
PÉTER J. Amit hallottam, azt már a tömlöcben hallottam… Hogy kérvényt csináltak…
ROTH A faluból ki ment legelsőbben az erdőre, és ki vezette az embereket oda?
PÉTER J. (rövid hallgatás után) Én, Csató József, két szentsimoni ember: András György, Sándor Pista és Endes János… Mentünk, mert elterjedt: Szentsimonon fogdossák az embereket… Szentsimonról, Csatószegről, aki tehette, ment az erdőre… Senki nem vezette a másikát…
ROTH (láthatóan belefáradt az ismétlődő kérdésekbe) A csíki fővebbek közül kik voltak az erdőn?
Hosszú csönd.
PÉTER J. (tűnődve) Szentmiklósi Ferentz Antal, akit addig nem ismertem, futkosott fel-alá a nép között…
ROTH Milyen szándékkal érkeztek le Madéfalvára?
PÉTER J. Hogy a kérelmet eljuttassuk a királyi főbizottsághoz.
ROTH A kérelem felolvasása után volt-e esketés?
PÉTER J. Erről semmit sem láttam, semmit se hallottam…
ROTH A főbizottság parancsolatairól sem hallott?
PÉTER J. (rázza a fejét) Az erdőn nem… Hanem Szépvízről Madéfalvára menet huszárkatonákkal találkoztunk, akik a gyülekezés okát tudakolták. Megmondtuk. Evvel a katonák visszamentek Madéfalvára…
ROTH Tovább… tovább…
PÉTER J. (a hangja megremeg) Balás Ádám vicekirálybíró s Zöld János széki küldött is megjelent… kikhez magam is bementem… Láttam, hogy a madéfalviakkal, akik pálinkával szolgáltak, erősen sustorognak. Ebből gondoltam, hogy tudhatnak valamit… Ezért amikor készülőben voltam, mondtam Balás Ádám uramnak: ha tud valamit, mondja ki, nehogy úgy járjunk vele, mint Krisztus urunk Júdással. Nyomban felelt: ne féljünk, ő maga hallotta a bizottságnál, hogy háromszáz katonával a kívánt számot is meghaladja, úgy mi békében maradhatunk…
ROTH (fölnéz a papírlapokból) A gúnyiratokat ki hintette a nép közé?
Csend.
PÉTER J. (keresi a szavakat) A gúnyiratokról most hallok először…
ROTH Egyebet tud-e a kérdésekre mondani?
PÉTER J. (megkönnyebbülten) Egyebet semmit… Mást igen: szabadulást kérek magamnak… Öt gyermekem van, kiknek háromnak a mostani feleségem mostohaanyja… Mellettük ágynak esett apám istápolása is rám maradt…
Csönd.
ROTH (megvetéssel) Vissza az őrizetbe! És állítsák elő Kováts Józsefet Csatószegről!
A szín elsötétül.
Második kép
Szín: viszonylag tágas erdei kalyiba, körben ülőalkalmatosságul farönkök, középütt kecskelábú asztal, az asztal mellett álruhában, alacsony farönkön térdepelve, kérlelő tekintettel Zöld Péter fennhangon imádkozik.
ZÖLD PÉTER Uram, felséges Istenem, gyámom és gondviselőm, minden cselekedetem vezérlője, hagyd, hogy ismétlőn Rád függesszem szemem világát, hagyd, hogy őrizetedben maradjak… s kérlek ma is öltöztess kegyelmedbe, hogy véghezvigyem mentő szolgálatomat: mielőtt időmből kifogynék, szabadulásukba vihessem ezt a magára árvult népet… erőm kitartson a gyimesi vámig, a vámon túli fogadóig, ahová a bujdosók menekítették kilátástalan életüket…
Ágak csapódása, surranó léptek, lopakodó beszéd veri föl a fák közé szorult csöndet.
HANGOK Fogjad a gyermek kezit, Enci!
Ne maradj le, Szabina!
Jövök… Csak már a lábam nem bírja…
Ki kell bírjad, hanemegyeb utolérnek a plájás katonák!
Kicsit pihenjünk, ha nem akarod, hogy belészakadjak..
Ott az a házacska…
Egy minutát sem veszíthetünk!
Anya, menjünk be…
Szedd a lábad, gyermek!
Elül a lopakodó beszéd.
ZÖLD P. (szemhéját leereszti maga elé) Segéld meg őket, Istenem… segéld meg… nem kevesebbet vettek magukra, mint testük vérzését… gúnyájukból máig szaglik a madéfalvi füst, orrukban az égett emberszag… lépésük szünetlen nyilallás…(Sírással küszködő hallgatás után.) Segéld… engem pedig végy ki zavartságomból… Segítetteimen kívül haragosom az egész világ. Mindenki, aki valamilyen formában elállt a székelytől…
Kinti lábdobogás, a lábdobogás fölött megindító sajgás.
HANGOK Az Oltnak árjai,
Sírnak vérhabjai,
Mert gátot vetettek,
Folyásán holt testek,
S lőn szegény fejünknek
Siculicidium.
Hasad a szép hajnal,
Vérbársony arannyal;
S zúg a nagy Hargita
Szüntelen sok jajjal;
Így vérzé fejünköt
Siculicidium.
Nagy csönd.
ZÖLD P. (az ablakocskáig szédül, fennhangon) Való hangot hallottam vagy csak a magamét? (Megrázza a fejét.) Valós kellett legyen, ennyi fájást benső búsongás nem hordhat… De hát hova libbent? Ilyen sebesen nem járhat, akit ekkora bánat húz… Szépen énekelte… Ha van szép fájdalom, ez az… Nem csodálom, ekkora csapást csak kiénekeléssel lehet elviselni…
Kintről: közel gyűlő beszélgetés.
HANGOK Biztos, hogy katonát láttál?
Biztos… olyanforma volt…
Volt, volt! Az ember izgalmában mindig többet lát.
Azt akarod, hogy felakasszanak?
Akarja a rossznyavalya…
Azért van ez a házacska, hogy meghúzódjunk…
Kurta ajtónyöszörgés, Bálint Mihály lép be.
BÁLINT MIHÁLY (Vigyázkodva pillant körbe, nyomban megrezzen a tekintete) Adjisten bujdosótárs!
ZÖLD P. (elharapott dörmögéssel) Adj…
ENCI (Bálint Mihály mögül) Van itt valaki?
BÁLINT M. Van.
ENCI Ismerős?
BÁLINT M. Nekem nem.
ENCI (harmadmagával benyomul) Hagyd, hogy lássam… (Jobban szemügyre veszi, felkiált.) Plébános úr!
Nagy csönd.
ZÖLD P. (fáradt örvendéssel) Ne haragudj…
ENCI (szinte sír) Az üzenetet megkaptam…
ZÖLD P. (ölelő karmozdulattal) Üljetek le, s szusszanjatok meg!
BÁLINT M. (állva marad) Én amellett volnék, hogy induljunk…
ZÖLD P. (az asztalig sétál) Meg kell várjuk a szürkületet…
BÁLINT M. Vakoskodással nem sokáig jutunk…
SZABINA Hallgass a plébános úrra…
BÁLINT M. Elégszer hallgattam.
Hosszú csönd.
SZABINA Fogd vissza magadat, Mihály!
BÁLINT M. (mély levegőt vesz) Nyugodj meg, visszafogom…
ENCI Fél Erdély szaglászik utána… neked ez se elég?
BÁLINT M. (hevesen) Itt és most elég…
ZÖLD P. (közel lép) Mindenki másnak mondtam… egyedül neked nem mondtam, hogy ne vedd fel a fegyvert…
Csönd.
BÁLINT M. Nem, mert úgy is tudta…
ZÖLD P. Tudtam a szándékodról… Azt is, hogy így akarsz szabadulni szegény sorodtól…
BÁLINT M. (remeg a hangja) Jobbágyságba taszított soromtól!
SZABINA (rimánkodva) Elégszer hánytorgattad… egyedül arra gondolj, hogy szabadulóban vagy…
ZÖLD P. Odaát kinyilazott telek vár…
BÁLINT M. (arca kikerekedik) Dolog alá vehető telek?
ZÖLD P. (könnyebbülten bólint) Dolog alá vehető telek.
BÁLINT M. (összedörzsöli a tenyerét) Isten veled régi élet!
Csönd.
ENCI (nagyot sóhajt) Odaát mond, ne itt…
BÁLINT M. (szétlendíti a karját) Odaát is mondom, égnek, földnek elmondom… csak egyszer, végre egyszer a magaméba álljak!
Megzörren az ablak.
SZABINA (odakapja a tekintetét) Édes Jézusom!
ENCI (Szabina után rezzen) Ha most rajtunk ütnek…
ZÖLD P. (nyugtató mosollyal) Csak az alkonyt keltő szél…
BÓRA (aprókat kacag) Szeretem a vörös szelet…
ZÖLD P. S aztán miért?
BÓRA Ő kelti a csillagokat.
ZÖLD P. Halljátok, mit mond? Javallom: legyen a csillagunk…
BÓRA Olyan, amilyent még a szárnya királyfi se látott?
ENCI (magához húzza Bóra fejét) Olyan, csak közelibb…
ZÖLD P. (teljes komolysággal) No, ha már csillagunk is van, hamarost indulunk…
Szélbe foszló szócsere.
HANGOK Meglátod, gazdagok leszünk…
Nem megy az egyik napról a másikra…
Már, akinek nem… nekem elég egyetlen szekerce, s
hajlékot teremtek a fejünk fölé…
Ne álmodj akkorát…
Akkorát álmodok, amekkorára erőm biztat…
Virtuskodj, csak virtuskodj…
Éretted teszem…
Rövid csönd.
ENCI (sírás fojtogatja) Sokáig húzzák a fenyítést, Erdély erősen megcsappan.
Csönd.
ZÖLD P. (feje lehorgad, mintha magának mondaná) Meg… erősen… Rajzik, megállás nélkül rajzik a nép… Akire lelkek bízattak, ebben az áradásban százszor is meg kell gondolja, hogy hova áll, a sodrás elé-e, vagy buzgatja folyását… Szakít, érzem, kettészakít özöne… Itt helyben tapasztalom: szorgos kezeit veszíti el ez a föld, katonáinak is jeleseit, akik csak idehon maradhatnak meg székelynek és vitéznek…
Csönd.
ENCI (megindultan) Ne eméssze magát, plébános úr… Eméssze az a sok bajcsináló…
ZÖLD P. (gyötrődéséhez sápad) Bajcsinálók mindig voltak…
ENCI (akaratlanul félbeszakítja) De nem ennyire elfajzottak…
BÁLINT M. Úrabbak az idegen uraknál…
ENCI A halál hamarabb a tükörbe néz, mint ők…
ZÖLD P. (ujjai nyugtalanul mozdulnak) Bármint volt… nézzünk előre… odáig is merészelve, ha helyreáll Erdélyben a világ, utunkat miképp fordítsam vissza…
Néma csönd.
ENCI Ez maradt a hívó szavából?
ZÖLD P. (hosszan hallgat) Bocsáss meg… a délutáni, kegyelemkérő imádságom óta csipetnyi időre meg-megfog a gondolat: bizonyos-e, hogy Isten megbízása, amibe belefogtam, amit véghez akarok vinni… (Mellére szorítja kezét.) Nem élném túl, ha csalatkoznátok, ha a fogadói gyülekezet csalatkozással fordulna el tőlem…
Csönd.
ENCI Rossz álmában se jusson ilyesmi az eszébe…
Erdei rajzás.
HANGOK Az első dolgom az lesz, hogy misét mondatok…
Lesz-e kivel?
Hogyne lenne, addigra a papunk is odaér…
S ha megint elfogják?
Harmadszor már vigyázatosabb lesz…
Nem a katonák, utoléri a püspök…
Az a guberniumot üli…
Fene nagyra nőtt…
Az udvar nagyra másztatta…
Elülő csönd.
SZABINA (félve) Megnyugodott-e?
ZÖLD P. (fejét ingatja) Azt hiszem, holtomban sem lesz nyugalmam.
ENCI (éllel) Hacsak Bajtay püspök…
ZÖLD P. (közbevág) Bajtay püspök hitben elöljáróm!
Nagy csönd.
BÁLINT M. (feláll) Indulásig kifújom magam…
SZABINA (karon ragadja) Meg kell beszéljünk valamit.
BÁLINT M. Ami beszélnivalónk volt, megbeszéltük.
SZABINA (sír) Kérlek, forduljunk vissza…
BÁLINT M. Vissza?
SZABINA Nem magam miatt…
Csönd.
ENCI (vizslatja) Áldott állapotban vagy?
SZABINA (reszket) Abba… s először érzett fájással…
BÁLINT M. Otthon is előjött volna…
SZABINA (könyörgőn pillant a papra) Győzze meg, álljon elibe, plébános úr!
ZÖLD P. (mélyet lélegzik) Jövendjét ölném meg.
BÁLINT M. (ujjong) Hallod, Szabina? Nem én mondom, szent ember mondja…
SZABINA (szemhéját leereszti) Istenre bízom magam.
ZÖLD P. Vegyen oltalmába!
A szín elsötétül.
Harmadik kép
Szín: ismét a tanácsterem. A májusba forduló meleg a tárgyalóba is beférkőzik. Sintesperger kapitány megállás nélkül az arcát törölgeti, Ribiczei Ádám színültig tölti a poharát vízzel, sűrűn belekortyolgat, Heidendorf betegesen sápadt, homlokát hideg verejték gyöngyözi, Sagmüller hadnagy jegyzetelésre szánt papírlappal legyezi magát, Schwartz ezredes gombolkodásba fog, mielőtt a nyakát szabaddá tenné, nyílik a nehéz ajtó, az őrtállók, csontsoványan világló szemekkel, Mihály Jakabot vezetik a bizottsági asztalhoz…
ROTH (társaihoz fordul) Kezdhetjük?
Meglepett csönd.
SCHWARTZ Hogyne, tábornok úr…
ROTH (Telekin tartja a tekintetét) A gróf úr szerint is?
TELEKI K. Részemről nincs akadálya.
ROTH Szilvási kapitány?
SZILVÁSI J. Részemről sincs…
ROTH Sintesperger kapitány?
SINTESPERGER (nehezen veszi a levegőt) A melegnél csak a hideget utálom jobban.
ROTH Baumann kapitány?
BAUMANN Nézzen rám, tábornok úr…
ROTH Sagmüller hadnagy?
SAGMÜLLER A kihallgatás a pokolban is kihallgatás…
ROTH Jegyző úr? Mintha lázas lenne…
HEIDENDORF (megborzong) Semmiség, tábornok úr, semmiség…
ROTH Időnként mintha nem is itt ülne…
HEIDENDORF Itt ülök, teljes erőmből itt ülök…
ROTH Figyeléséről se feledkezzen meg…
HEIDENDORF Dehogy feledkezem… Isten kezét látom ebben a megbízatásban…
Csönd.
TELEKI K. Elnök úr, a tanúról megfeledkezett…
ROTH (szúrósan néz Telekire) A tanú, az tanú!
TELEKI K. (állja a tekintetét) Csakhogy alig áll a lábán…
ROTH Annál tömörebbre fogja vallomását. (A tanúhoz fordul.) Éppen figyelmeztetni akartam: elég a fifikás beszédből! Csakis a magvát mondja! A magvát, megértette?
MIHÁLY JAKAB (tudomásul veszi) Meg.
ROTH ( papírjait rendezi) Neve?
MIHÁLY J. (erőtlenül) Mihály Jakab, menasági… negyvenöt esztendős, katolikus, négy gyermekkel, Geitler kapitány századához tartozó, létszám feletti közszékely huszár.
ROTH Miképpen lett katona?
MIHÁLY J. Nem szabad akaratomból.
ROTH Mikor?
MIHÁLY J. A veszedelem után…
ROTH Úgy tudom, előbb megmérették.
MIHÁLY J. Schröder úr megméretett, de a fegyvert nem vettem fel soha… Mint ahogy, kettőt levéve, egész menaság tette…
ROTH (önuralommal) Se a tanú, se a falu, okát látja-e?
MIHÁLY J. (visszanyert biztonsággal) Ahol a muszáj mellett a nem muszájt is kiszólják, ki az a bolond, aki a muszájt választja?
ROTH (élesen) Fifika nélkül!
MIHÁLY J. (keserű mosollyal) Úgy egy kicsit hosszabb…
ROTH (idegesen) Mondja, mondja!
MIHÁLY J. (erőt vesz) Amikor Buccow generális Csíkszeredába rendelt, a vár előtt seregelve a fegyver fel- s letételéről tanakodtunk, Sammler kapitány azzal jött ki a várból, hogy Buccow üzenetét hozza: őfelsége nem akar rajtunk erőszakot tenni… aki nem akar katona lenni, leteheti a fegyvert… oda, ahonnét felvette… Szépvízen járva is azt olvasták fel az egybegyűlt népnek… Most télben volt egy esztendeje Frölich altörzsőrmester két ágyúval jött Szépvízre, próbált meggyőzni a katonáskodásról. A méltóságos királyi guberniumból olyan leiratok érkeztek, hogy katonaságra ne erőltessünk.
Hosszú csönd.
ROTH (fojtott ingerültséggel) Hatvankettő telén miért gyűlt össze a nép, állítottak őrállókat s őrszemeket?
MIHÁLY J. Hogy magunkat őrizzük… az emberek szinte együtt háltak… Sose tudtuk, hogy a határőr katonák mikor törnek ránk, prédálják házainkat s vagyonainkat…
ROTH Menaságon kit prédáltak fel?
MIHÁLY J. Menaságon senkit… másutt annál többeket…
ROTH Volt-e a Kálnoki-bizottságnál… s ott milyen parancsot kapott?
MIHÁLY J. (kivár) Voltam… mert fogva vittek… Vittek, amiért nem mentem a határra… A falu azt végezte, hogy többször nem küld oda… Pedig Kálnoki generális egyre-másra javallotta, hogy legyünk katonák… mert az szép dolog….
ROTH Mit ért a falu végzésén s ki tanította az úgynevezett végzésre?
MIHÁLY J. (kifejezéstelenül) Madéfalva előbb megkötötte magát, hogy nem mennek többször határőrizetbe…. Onnét indult a hír… Ki kezdette a beszédet, azt nem tudom…. Menaságnál Csiszér István – aki megholt – volt mindenekben a tanítója…
ROTH (iratai között matat, három írást kiemel közülük, s Mihály Jakab elé emeli) Felismeri a keze írását?
MIHÁLY J. (közelebb hajol) Az első az én kezem írása… Siskovits altábornagy úrnak küldött panaszlevél…
ROTH A második?
MIHÁLY J. (bizonytalanul) Úgy tetszik, Beke papé.
ROTH A harmadik?
MIHÁLY J. Az is az enyém… Adorján Ferenc és Keresztes János kérvényét közösében fordítottuk deákra…
Rövid csönd.
ROTH (elégedéssel ejti vissza a leveleket az asztalra) A menaságiak fegyveresen mentek-e az erdőre, ha igen, mikor?
MIHÁLY J. (gondolkodóba esik) Karácsony utolsó napján… Némelyek puskát vittek, mások fejszét, vasvillát… Én üres kézzel mentem…
ROTH Ki beszélte rá a menaságiakat a kimenetelre?
MIHÁLY J. (nagyot sóhajt) Páter Beke akkorra már a felcsíkiakat rávette… onnét jött a hír hozzánk is. De hogy ki által, meg nem tudnám mondani… Mi Csiszér Istvántól kaptuk a biztatást…
ROTH Páter Beke semminemű biztatást nem küldött?
MIHÁLY J. Mi kerestük meg őt. (Éppen csak felpillant.) A falu lenmagot gyűjtött, hogy misét mondassunk: hogy az Isten fegyverdolgunkat a magunk javára, magunk akarata szerint segítse… A lenmag egy részit Danél Istvánnal a somlyai klastromba, a másik részit páter Bekének vittük… Ő beszélt a látott leiratokról…
ROTH A páter beszéllését a falunak ki mondta tovább?
MIHÁLY J. Lehet, hogy én…
ROTH Tagadás nélkül, előttünk tudott, ki volt az erdőre menetel fő indítója?
Rövid csönd.
MIHÁLY J. Az egybegyűlt falu előtt, magam is jelen voltam, Csiszér István tanácsolta…
ROTH Ki más lehetett volna! A halott felbujtó!
Döbbent csönd.
SCHWARTZ Halott társát is befeketíti, csakhogy mossa magát!
BAUMANN Egészen bizonyos, ő volt a főkolompos!
TELEKI K. A bizonyost hagyjuk a vizsgálat végére.
BAUMANN Az írásos bizonyítékok nem bizonyítékok?
TELEKI K. (nagy lélegzettel) De… ha a vallomás mellett el nem szegényednek.
ROTH (a fogai közt) Emlékeztetem a tanút, nem válaszolt indító szerepére!
MIHÁLY J. (fölnéz) Nem volt több szerepem, mint másnak… Nevezetesen Incze Józsefnek, Lőrintz Péternek, Bálint Péternek, Bálint Györgynek és újfalvi Bálint Istvánnak… Ha mind megnevezném, a fél falut elé kéne soroljam…
ROTH Más falvak adtak üzenetet a menaságiaknak? Kinek és ki által?
MIHÁLY J. Erről semmit sem hallottam.
ROTH Páter Bekével hányszor beszélt?
MIHÁLY J. Erdőn létünk alatt kétszer… Harmadjára amikor a miseszolgáltatásért levittem neki a pénzt… más alkalmatossággal, a delnei mise után, ötünket behívott magához egy ital égetett borra.
ROTH Akkor volt, amikor a kérvényt megmutatta?
MIHÁLY J. (tehetetlenül) Akkor nem mutatott semmiféle kérvényt, sem leiratot… minthogy ezt a kérvényt legelsőbben az erdőn láttam…
ROTH Az embereket minden faluban egybeeskették, Menaságon volt-e egybeesküvés?
MIHÁLY J. (kivár) Amikor Zöld pap más falukon az embereket megeskette, akkor én Maros-Vásárhelyt voltam. Zöld pap Menaságon is többször járt, de nem láttam, nem is hallottam, hogy nálunk ezt tette volna…
ROTH (türelmetlen kézmozdulattal) Őrizetbe!
A szín elsötétül, majd újra megvilágosodik.
BAUMANN (lúdtollát pecegteti) Meddig várjunk még?
SCHWARTZ Példátlan eset…
TELEKI K. (Schwartzhoz) Több mint példátlan.
SCHWARTZ (hisztérikusan) Becsülnöm kellene, amiért…
TELEKI K. Inkább a tanút becsülje.
ROTH Több fegyelmet, uraim!
TELEKI K. Többet és belátóbbat…
Kitárul az ajtó, Mihály Jakabot támogatják be.
ROTH (megvárja, amíg a tanút a helyére kísérik) Kérdezem a tanútól: tudja-e folytatni a kihallgatást?
MIHÁLY J. (megpróbálja felemelni a fejét) Mi mást tehetnék?
ROTH Tudja vagy nem tudja?
MIHÁLY J. (a hadbíróra emeli tekintetét) Legfeljebb negyedszer is elájulok…
Nagy csönd.
ROTH (kérlelhetetlen) A tegnap vallottak szerint: egyedül nem tett esküt.
MIHÁLY J. (halkan) Nem tudom, hogy egyedül voltam-e… másokat nem tudakoltam.
ROTH Tudott, hogy a csíkszeredai börtönben nyomtatott leirat volt a kezében, s azt húsvét másnapján átadta Márton Mihálynak.
MIHÁLY J. Jól tudott…
ROTH Kinél van most az a leirat?
MIHÁLY J. Nem tudom.
ROTH Kié volt?
MIHÁLY J. Csiszér Istváné…
ROTH Csiszér István halott!
MIHÁLY J. (keresi a szavakat) A házánál volt… onnét vette magához a falu…
ROTH Ha látná a leiratot, megismerné-e?
MIHÁLY J. Meg… biztos, hogy meg.
ROTH (felmutatja a leiratot) Ez volt-e?
MIHÁLY J. (erős hunyorgással) Ez… Várjunk csak… valaki levágta róla a neveket…
ROTH (papírlapot cserél) Az utolszori leiratok eljutottak-e Menaságra?
MIHÁLY J. Eljutottak s közre is kerültek…
ROTH (lankadatlan) Ki eskette meg az erdeieket?
MIHÁLY J. (gyötrött pillantással) Az egybeesküvésről ma sincs tudomásom…
ROTH Arról sincs, hogy azok, akik nem vették fel a fegyvert a fegyverletevőket nem vonták maguk közé?
MIHÁLY J. Nincs.
ROTH A fegyverletevőknek ki volt a szószólója?
MIHÁLY J. Nem emlékszem.
ROTH Ki olvasta fel a kérvényt és a tiltakozást?
MIHÁLY J. (az ájulás határán) Úgy jut eszembe, hogy Betze János… Ezen ott voltam. Amikor Ferentz Antal a tőkén állva olvasott, már nem voltam az erdőn…
Hosszú csönd.
ROTH Nyilvánvaló a tagadás. Nem marad más, mint a szembesítés. (Az őrtállóknak.) Hívattassék be Gergely Jakab, Getző Tamás, valamint Getző István!
Nehéz ajtónyikorgás, Gergely Jakab csoszog Mihály Jakab mellé.
GERGELY JAKAB (zavartan) Parancsolatukra…
ROTH Ismételt kérdésünk: Mihály Jakab szemébe meri-e mondani, hogy jelen volt, amikor megesküdtek az erdőn?
GERGELY J. (rezzenéstelen) Meg merem.
ROTH Ki mondotta elé az esküt?
GERGELY J. (időt akar nyerni) Nem emlékszem jól… szentmiklósi Ferentz Antal-e vagy menasági Mihály Jakab… A kettő közül az egyik bizonyosan.
ROTH Ki hívta a népet erre az esküre?
GERGELY J. Nem tudom…
ROTH (Mihály Jakabhoz) Még mindig kitart amellett, hogy nem volt része az esküvésben?
MIHÁLY J. (előrelép) Kitartok…
ROTH El… el velük!
A szín elsötétül.
Negyedik kép
Szín: viszonylag tágas, tisztes őrizetre fenntartott börtöncella, falközel meleg pokróccal letakart priccsek, hátsó falán keskeny, rácsos ablak, ajtaja vaspántos, súlyosnak tetsző, furcsamód alig szűri meg a folyosói zajt; az őrök visszhangzó lépteit, a cellákból felfelszakadó kiáltozást. Kováts József fel-feláll a priccsről, néhány lépést sétál, visszaül, Mihály Jakab az ablakrácson felejti tekintetét.
HANGOK (hol erősen, hol elhalóan) Foglár!
Vizet…
Ó, édes gyermekeim, mire maradtatok…
Istenem, végy ki ebből a záratott pokolból!
Orvost! Péter Jánost öli a betegség!
Hosszú csönd.
MIHÁLY J. (ültéből hanyatt veti magát) Nem bírom tovább!
KOVÁTS JÓZSEF (összerezzen) Szegény… megint eret kell vágni rajta…
MIHÁLY J. (izzással) Meddig? Meddig akarnak tapodni még?!
Csönd.
KOVÁTS J. (megáll) Míg szolgálóikká nem némulunk…
MIHÁLY J. (ökölbe gyűri a kezét) Azt nem érik meg!
KOVÁTS J. Már megérték.
MIHÁLY J. (rázza a fejét) A tömlöc engedelmessége még nem a székely nép engedelmessége…
Csönd.
KOVÁTS J. (félbehagyott bólintással) Nem, s mégis az…
MIHÁLY J. (felül) Francba a félszájú beszéddel!
KOVÁTS J. (szúrósan néz) Egészítsd ki, ha tudod…
MIHÁLY J. Csak kerüljek ki innét…
KOVÁTS J. (folytatja a járkálást) Ne áltasd magad, Jakab…
Csönd.
MIHÁLY J. (gyanakvó pillantással) Ahá… megint fordult benned a gondolat…
KOVÁTS J. (ledermed) Mi az, hogy megint?
MIHÁLY J. (falnak veti a hátát) Tegnapelőtt még…
KOVÁTS J. (közbevág) Tegnapelőtt még nem készültem a kihallgatásra!
MIHÁLY J. (megnyúlt arccal) Mind megjártuk a bizottságot…
KOVÁTS J. (önérzetesen) Nem mint nemes…
Csönd.
MIHÁLY J. (meglepve) Ahá… majd’ el felejtettem… táblabíró… birodalmi adóember…
KOVÁTS J. (eréllyel) Megállapodtunk, hogy nem mártjuk sárba a szót!
MIHÁLY J. Sárba? Csak visszatettelek a polcra…
KOVÁTS J. Engem ne tégy sehova… Azt, hogy hol vagyok, magad is szenveded.
MIHÁLY J. Ezért az osztrákra haragudj, s ne reám.
KOVÁTS J. (hátralép) Az osztrák le se ganyézza, hogy ki voltam… de te annál hamarabb eléhozod!
MIHÁLY J. Ki hozta elé a nemességedet?
KOVÁTS J. Azt én… a többit…
MIHÁLY J. Hivatalodhoz igazítottam… Emlékezz az első álmatlan éjszakára… Egyenlő grádust zengett minden szavad… hogy ősi gondolkodásunk nem tett különbséget székely és székely között… ez tartott meg minket minden bajban… hiba volt a nemes és szabad közé lépcsőket magosítani…
Hosszú csönd.
KOVÁTS J. Ma sem gondolom másként…
MIHÁLY J. (a pokrócot a vállára húzza) Nem is gondoltad?
KOVÁTS J. Be eltanultad a kérdezést.
MIHÁLY J. Ezek a magunk kérdései.
KOVÁTS J. A magam kérdéseire már végérvényes választ adtam… Különben nem lennék itt…
Felerősödő folyosói zajgás.
HANGOK Dánfalvi Both István!
Jelen.
Dánfalvi Albert József!
Jelen.
Dánfalvi Gál András!
Jelen.
Dánfalvi Albert György!
Parancsára…
Dánfalvi Szabó Barthalis!
Parancsára…
Csönd.
MIHÁLY J. Roth parancsára.
KOVÁTS J. (a rácsra pillant) Dánfalviak mind… Holnap rajtam a sor…
MIHÁLY J. (feláll) Mit gondolsz, ellened vallanak?
KOVÁTS J. Elég, ha az igazat mondják…
MIHÁLY J. (tekergeti a fejét) Bármit vallanak, ők húzzák a rövidebbet.
KOVÁTS J. Ők s én!
MIHÁLY J. (kétkedő mosollyal) Az urakat a legvégén számoltatják el… vagy még akkor sem…
Rövid csönd.
KOVÁTS J. (indulattal) Helyben vagyunk…
MIHÁLY J. (kivár) Te helyben, én hitetlenkedő ittléttel… Reggelente azzal keltem magamat: ébredj, Jakab, készülj a beszélgetésre, járj az adókönyvi biztos úr kedvibe… ugyebár… nem töltheti napját némaságban…
KOVÁTS J. (felfortyan) Ahá, hogy kölcsönvegyem kedvelt nekihorkanásodat, ezért a bizalmatlan beszéd…
MIHÁLY J. Isten lássa lelkemet…
KOVÁTS J. (megenyhül) Nem tudom, mit szólna hozzá… S mit szólnál te, ha bennem is megfészkelne a gyanú: mi okból raktak mellém…
MIHÁLY J. Mindent mondhatsz rólam, csak ezt az egyet nem!
Hosszú csönd.
KOVÁTS J. Mondtam?
MIHÁLY J. Nem… még nem…
KOVÁTS J. (szemébe néz) Nem is fogod hallani… Apámtól azt tanultam: sose azt nézd, hogy ki honnét jött, hanem hogy a szó és a tett egyezik-e benne… Vannak esetek, amikor az se számít, mit tett azelőtt, kivel cimborált. Mindnél fontosabb: amikor eljön az ideje, helyére áll-e , vagy sem…
Nagy csönd.
MIHÁLY J. (visszatelepszik a priccsre) Kicsit nyakon teremtettél…
KOVÁTS J. Többet nem is akartam.
MIHÁLY J. Hiányzó dolgokat beszélsz, de nem hagy békin: Bécs szolgájaként is így gondolkoztál?
KOVÁTS J. (keserűen mosolyog) Bécs szolgái… Még a király is szolgál, ha nem a népet, akkor az Istent… Be könnyen hiszi az ember, hogy a maga dolgát teszi… Generálistól a földesemberig, mindahányan parancsot teljesítünk, a különbség: egyiknek van hatalma, másikának nincs…
Csönd.
MIHÁLY J. (töprengve) Igazságod van… kár, hogy csak a börtönfal hallja…
KOVÁTS J. (elmosolyodik) Börtönfalnak érzed magad?
MIHÁLY J. (nevet) Én és a börtönfal…
KOVÁTS J. (eltökélten) Ma neked mondom, holnap másnak…
MIHÁLY J. Ha lesz kinek.
KOVÁTS J. Miért ne lenne?
MIHÁLY J. (kivár) Ahogy ismerem az embereket, elfordítják a fejüket (más hangon): nekünk ez az adóprés ne prédikáljon.
Rövid csönd.
KOVÁTS J. (egyre élénkebb) A más, a nagyobb prés, a katonai hatalom szorítása majd visszafordítja a fejüket.
MIHÁLY J. Akkor már fordíthatja… jobbágyostul, királybíróstul semmibe vesznek.
KOVÁTS J. (változatlan eltökéltséggel) Semmibe? Ez lesz, ami felnyitja a szemünket, megint egymás keresésére indítja cselekvésünket.
MIHÁLY J. (nagyot sóhajt) Hegyeken túli keresésére…
Hosszú csönd.
KOVÁTS J. (járkálni kezd) Rájuk is lesz gondunk… őszre, meglátod, minden menekülő megtér…
MIHÁLY J. Ebbe a pusztulásba?
Fel-felmorranó cellalárma.
HANGOK Már megint cibere!
Reggelre levest…!
Mint a disznóknak!
Ezt még a disznók sem ennék meg!
Hogy az anyjuk úristenit!
Csönd.
KOVÁTS J. (elgondolkodva) Úgy elégedetlenkednek, mintha otthon nem ezt ennék.
MIHÁLY J. Te csak tudod…
KOVÁTS J. Mit tudok?
MIHÁLY J. Hogy mire marad pénzük a borsos adók után.
Feszült csönd.
KOVÁTS J. (észbe kap) Már vártam…
MIHÁLY J. (feszeng) Mit tegyek… Nehéz összebékülni ezzel a fölfoghatatlan helyzettel.
KOVÁTS J. Nekem mennyivel könnyebb? Holnap Roth bírótól kapom a rosszallást…
MIHÁLY J. Ha kapod…
KOVÁTS J. Kapom, mert többszöri a vád.
MIHÁLY J. Mint másnak…
KOVÁTS J. (ingatja a fejét) Nem, nem… súlyosabb… Buccow akasztatását híreltem…
MIHÁLY J. Kik szerint?
KOVÁTS J. A tanúk szerint…
Hosszú csönd.
MIHÁLY J. A tanúkról elhiszed?
KOVÁTS J. Amilyen jóakaróim, el…
MIHÁLY J. (bizonytalan hallgatás után) Nem tréfa… Csöppet sem az… Ha javallhatom: a szembesítésre nagyon ügyelj…
KOVÁTS J. (kivár) Ügyelhetek… úgyis az lesz, amit a bizottság akar…
MIHÁLY J. (nekibátorodva) Az, nem az, a négy gyermek miatt is tartsd a szád…
Csönd.
KOVÁTS J. (járkálni kezd) Nem cserélhetem ki magam…
MIHÁLY J. Nem is kell… Csak tanulj meg hallgatni…
KOVÁTS J. (lendülettel fordul) Engem a hallgatás fullaszt… Akkor sem hallgattam, amikor Ernst alezredes vasra verve vitetett a szállására, onnét egyenesen ide…
MIHÁLY J. Nemest vasra verve?
KOVÁTS J. (kezét magasra emeli) Kiváltságomra tekintettel!
Nagy csönd.
MIHÁLY J. (szemével követi) Mégiscsak igaz: a foglyok sorsa írva vagyon.
Felnyisszen az ajtózár.
BÖRTÖNSZOLGA (két fatányérral kecmereg be a cellaajtón; mélyebbiket Kováts Józsefnek nyújtja) Ez az úré… (a másikat Mihály Jakab elé lötyögteti) ez pedig… (folytatás nélkül kihátrál.)
Egymásra merednek.
KOVÁTS J. Te érted ezt?
MIHÁLY J. Értem. Nagyon is értem.
A szín elsötétül.
UTÓJÁTÉK
Szín: Heidendorfék hálószobája, a falon árnyas pihenőt, vadászjeleneteket ábrázoló festmények, széles, faragott támlázatú ágy, karnyújtásnyira jegyzetkötegtől roskadó asztalka, mögött lepedőktől fehérlő sifonér, a felpárnázott ágy csupa gyűrődés, párnái közt viaszsápadtan, izzadságtól összetapadt körszakállal Heidendorf fekszik, félig önkívületben zihál, Marcella a homlokát törölgeti.
MARCELLA (virrasztásos szemmel) Reggel láz, este láz, éjszaka kibeszélt álom…
HEIDENDORF (hánykódik) Pa… pír… tűz… oda… oda nem…
MARCELLA (összekapja a kezét) Édes istenem, hozd vissza!
HEIDENDORF Víz… tűz… víz…
MARCELLA (a lepedők mögül kiemeli a teás kancsót) Istenem! Már kér… Vizet kér… Kapsz, adom a forralt hideg vizet. (Tölt, a poharat Heidendorf szájához érinti.) Igyál… igyál, Mihályom…
HEIDENDORF (hunyt szemmel kortyolgat, fele a nyakába folyik) Még… (iszik) még…
MARCELLA (feláll, szédültében a sifonérra támaszkodik) Kútnyit is, csak igyál…
HEIDENDORF (oldalra billenti a fejét, homályos tekintete a jegyzetkötegre esik) Nem égett el…
MARCELLA Hogy égett volna?
HEIDENDORF (szájszögletnyi mosollyal) Láttam, hogy égett…
MARCELLA Álmot láttál…
HEIDENDORF Utána akartam vetni magam, de nem volt erőm…
MARCELLA Hagyd most azokat a papírokat… a gyógyulás… a gyógyulásod érdekeljen… semmi más!
Rövid csönd.
HEIDENDORF (tagadó mozdulattal) Az irományom, semmi más…
MARCELLA (könyörgőre fogja) Kis időre… Néhány napra tedd félre…
HEIDENDORF (rázza a fejét) Nem, nem… Ez az én életművem…
MARCELLA Gyógyulásod után, Mihály…
HEIDENDORF Én ettől várom a gyógyulást…
MARCELLA Vagy ez visz el…
Csönd.
HEIDENDORF (megemeli a fejét) Engem? Ez a láz?
MARCELLA Ez a lázas betegség… Forróláz!
HEIDENDORF (szeme megrebben) Ki állapította meg, hogy forrólázam volt?
MARCELLA Nem volt… most is van…
HEIDENDORF Ki állapította meg?
MARCELLA Az orvos…
HEIDENDORF Melyik orvos?
MARCELLA Látod, arra sem emlékszel, hogy Klein doktor mindennap itt járt…
Csönd.
HEIDENDORF (hosszan töpreng) Mintha…
MARCELLA (szemlátomást még mindig nem szabadult meg virrasztó félelmétől) Mintha… mintha… Megállás nélkül hánykolódtál, folyt belőled a tudatlan beszéd…
HEIDENDORF (kivár) Szánalmas lehettem…
MARCELLA Ne akard, hogy elmeséljem…
Csönd.
HEIDENDORF (nevetni próbál) Reggeli után sem?
MARCELLA (hangja megfiatalodik) Ennél? Na végre! Mit kérsz?
HEIDENDORF (hátraejti a fejét) Hozzad, ami van…
MARCELLA (indulóban) Hozom, máris hozom…
HEIDENDORF (utánaszól) Várj csak…
MARCELLA (félfordulatból) Egyéb kívánság?
HEIDENDORF (felül) Ülj ágyközel…
MARCELLA Most?
HEIDENDORF Most.
MARCELLA (virrasztó kis székére ül) Mondjad…
HEIDENDORF Köszönöm…
MARCELLA Ennyi?
HEIDENDORF A többit tőled várom… Mi volt az a tudatlan beszéd?
Rövid csönd.
MARCELLA Lázbeszéd…
HEIDENDORF Semmit se tudtál kivenni belőle?
MARCELLA (előrehajol) Egy-egy szót…
HEIDENDORF Mondjad egy-egy szóval…
MARCELLA (vonakodik) Majd máskor…
HEIDENDORF Engem most érdekel…
MARCELLA (reszket) Hidd meg…
HEIDENDORF (közbevág) Te meg értsd meg!
Hosszú csönd.
MARCELLA Káromoltad az Istent, hogy Rothot az utadba vezette… ő okolható mindenért… a halálodért…
HEIDENDORF Halálomért?
MARCELLA Legalább tízszer felakasztottad magad…
Csönd.
HEIDENDORF (összekoccan a foga) Iszonyú lehetett…
MARCELLA Hát még hallgatni…
HEIDENDORF (kezét forgatja) Csak ezektől a vérfoltoktól tudnék megszabadulni…
MARCELLA Miféle vérfoltoktól?
HEIDENDORF (felmutatja a tenyerét) Nézd meg jobban a tenyeremet…
MARCELLA Nincs rajta semmiféle vérfolt!
HEIDENDORF (megrázza a fejét) Az előbb még volt…
MARCELLA (préselt szemhéjjal) Édes istenem!
HEIDENDORF (mereven néz maga elé) Omlott… egész éjszaka omlott fejemre a pénz… próbáltam… hiába próbáltam, nem tudtam feltartóztatni a vörös pénzt…
MARCELLA (sír) Térj eszedhez, Mihály!
Nagy csönd.
HEIDENDORF (hosszú szünet után, megváltozott hangon) Megvan még a pénz?
MARCELLA Milyen pénz?
HEIDENDORF (teljesen világos fejjel) Amit a szolgálatomért kaptam.
MARCELLA Annyi hiányzik belőle, amennyit Klein doktornak adtam.
HEIDENDORF Kérd vissza!
MARCELLA (türelmét veszti) Mi bajod van azzal a pénzzel?
Csönd.
HEIDENDORF (elvékonyult szájjal) A megvallatottak pénze volt…
MARCELLA (hitetlenkedve) Úgy értsem…
HEIDENDORF Úgy. Vasra veretés, börtön után a kihallgatás költségeit is velük fizettették meg…
Összenéznek.
MARCELLA Az udvar tudtával…
HEIDENDORF A haditanács tudtával…
MARCELLA (nyel egyet) Komédia!
HEIDENDORF (nehéz sóhajtással) Az volt… az… elejétől végig komédia…
MARCELLA Bűnkereső játék…
HEIDENDORF (száraz mosollyal) Bűnkeresés, négy két-két esztendőre ítélt fogollyal…
Csönd.
MARCELLA Hogy kértelek: ne vállald… találj ki valamit, jelents beteget, de ne vállald… Hogy mondtam: bármit csinálsz, bármibe fogsz, vérszaga lesz mindennek, amihez hozzányúlsz… Az lett… Tetejébe: ez a betegség…
HEIDENDORF (kézfejét a szemére szorítja) Ha mondtad, ne mondd többet! Inkább hozd be a háromágú gyertyát!
MARCELLA Reggel… gyertyát?
HEIDENDORF (föltámaszkodik) Minden betűjét látni akarom ezeknek a jegyzőkönyveknek! Még a betűk árnyékát is! Hamisítatlanul kell fennmaradjon, ha már hű kezekre bízta az Isten!
Nagy csönd.
MARCELLA (megkönnyebbüléssel) Hat hónapja várok erre a pillanatra… azt mond, hogy terved van… morzsányi is elegendő belőle, hogy épülésbe kezdj, hogy megállj magadban…
HEIDENDORF (mély légvétellel) Magamban s hitemben.
MARCELLA (magához szorítja) Szeretem, ha eltökélt vagy…
HEIDENDORF Szeretem, ha eltökélten szeretnek…
Összemosolyognak.
MARCELLA (ellép az ágytól) Délután hazahozom anyámtól a gyerekeket…
HEIDENDORF (arca elváltozik) Nem lehetne holnap?
MARCELLA Azt hittem, hogy örülsz…
HEIDENDORF (zavart mosollyal) Örülök… Nem akarom, hogy így lássanak…
MARCELLA Így is boldoggá teszed mindkettőjüket…
HEIDENDORF Játszani se tudok velük…
MARCELLA Elvannak játék nélkül is…
Rövid csönd.
HEIDENDORF (megadóan) Jó… hozzad őket…
MARCELLA Hozom a reggelit is… (Kisiet.)
HEIDENDORF (lehunyja a szemét, majd hirtelen elhatározással a jegyzetkötegért nyúl… maroknyit leemel, beleolvas) Praelacta confirmat et imposito silentio in priorem carcerem dimissus est… Az utolsó oldal… Hogy került a tetejére? Hozzányúlhattak? (Fejrázással elhessenti gyanakvását.) Roth ismételt dörgése: visszaküldetik a megelőző őrizetbe! Veres Mihály úgy hallgatta végig, mintha nemesi nyíltságával együtt moslékkal öntötték volna szembe…
Marcella siet vissza, fonott tálcával a kezében.
MARCELLA Mit olvasol?
HEIDENDORF (összerezzen, ijedtében markába gyűri a papírlapot) Innen nem szabadulsz!
MARCELLA (elejti a tálcát) Mi lelt, Mihály?
HEIDENDORF (préses markát Marcella fölé emeli) Elkaptam végre!
MARCELLA Mit kaptál el, Mihály?
HEIDENDORF (arca eltorzul) Az ártó szellemet… amelyik…
MARCELLA (közbesikolt) Mihááály!
Függöny
Zsidó Ferenc
Elmegyek meghalni
Grot Aurélt meghívták egy temetésre. Mivel a meghívó kellőképpen díszes kivitelezésű volt, szövege pedig extra large tiszteletteljes, elhatározta, hogy elmegy. Előtte alkalomhoz illő, hullaszagú kölnijével beillatosította magát, és liliomot vásárolt, mert úgy hallotta, hogy az hamar hervad.
A falu neve, ahol a temetésre sor került, egy kiejthetetlen keresztnévből származott, mintha ezt mondanánk: Trajzigfritzigfalva, csak persze valami egészen más. Grot Aurél elővette Kiss Lajos Földrajzi nevek etimológiai szótárát (Bp., 1988.), majd Szabó T. Attila – Szabó T. Ádám Erdélyi magyar történeti helynévmutatóját (Bp., 1994.) is, de a falu nevét nem lelte meg egyetlen lajstromban sem, eredetére magyarázatot nem talált. Ráadásul a névadás örömét sem érezte. Rossz előérzete támadt.
Grot Aurél gyalog indult el, hét pár vasbocskorban, de aztán rájött, hogy ekképpeni magahordozása anakronisztikus, s útközben beült autójába. Ezen nem illik csodálkozni. Egy emberélet útjának végén minden lehetséges. Ahogy a jó útról letért, meg is pillantotta a falu templomának tornyát. Innentől kezdve olyan álmodozva ment, pedig sűrű, sötét erdőknek nyoma se volt.
Grot Aurél nyárspolgár volt, pukkadni viszont nem kívánt, ezért minden helyzetet normálisnak fogott fel. Munkában szűnni nem akaró, dolgos két keze volt (könnyes szemmel bólogat); drága, jó férj (a vonások kitisztulnak), családapa (könnyű sóhaj), testvér és rokon volt. Nemes szíve, példás élete, önfeláldozó szeretete feljogosította az extra large tiszteletre. Azt, hogy valóságos személy, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy meghívták erre a temetésre.
Ahogy a faluba beért, meghökkentő látvány fogadta: gyászfeketébe volt burkolva minden ház. Grot Aurél félrehúzott autójával, kiszállt, s ujjai között kíváncsian megmorzsolgatta a gyászfeketét: nem valami olcsó műanyagos szövet volt, hanem szaténselyem. Látni vélte a fehér selyemhernyókat feketévé válni. Az elmúlás és újjászületés dialektikája. A változás nem zavaró.
Grot Aurél tanácstalanul visszaült autójába, s folytatta felfedezőútját. Az úton senki sem járt, a falu kihalt volt. Asszonyi sirámok sem hallatszottak. A meghívó szerint a temetésnek tíz perc múlva meg kellett kezdődnie. A levegőben az alkalomhoz illő, hullaszagú kölni lengedezett, Grot Aurél enyhén bosszankodva állapította meg, hogy ez az illat finomabb, rafináltabb, mint az ő kölnijéé. Úgy látszik, a hullák között is van különbség.
Ahogy a falu közepéhez ért, az úton keresztben megpillantotta a koporsót. Hát persze. Az út maga a ravatalozóasztal. A közlekedési táblák a szertartás elengedhetetlen kellékei. Grot Aurél nem tudta kikerülni a koporsót – bár legszívesebben ezt tette volna –, hát ismét kiszállt az autóból. Körbejárta a furcsa állású hullatartót, föl nem nyitotta, úgyis tudta, hogy még üres. Igazi asztalosremekmű, anyag és cél harmonikus egymásra találása. Ahogy jobban megnézte, rádöbbent, hogy az az anyag (vallani és vállalni) diófa. Elnevette magát, mert eszébe jutott, hogy diófából nem csinálnak koporsót. Belerúgott. Ha nem koporsó, mi lehet ide, a ravatalozóasztalra kitéve? – kérdezte magától. Óvatosan átlépett rajta, vigyázva, nehogy ráessen. Választ a túloldalon sem kapott. Sehol egy árnyék, a barlanghasonlatnak lőttek. Ő azonban úgyis tudta, hogy ez nem az a koporsó. Elhatározta, hogy legalább hosszára fordítja. Az sokat segíthet. A koporsónál úgysem az számít, hogy hol volt (eredetileg a diófában!) és hogy volt, hanem, hogy meddig van, ami volt. A feltámadás legfőbb akadályozója.
Miközben elmerülten szemlélte a diófa erezetét, váratlanul emberek jelentek meg körülötte, gorombán ráförmedtek, mit keres ezen az oldalon, mi jogon jött át. Összekeverte a sorrendet, mindent elrontott – szidták, ő pedig csak pillogott ijedten. A meghívóját követelték, reszkető kézzel kereste, nincs meg, verte ki a hideg veríték. Néhányan nagy dérrel-dúrral ismét keresztbe fordították a koporsót, s lovagló ülésben rátelepedtek, a többiek sötéten követelték tőle, hogy fogalmazzon új meghívót. Grot Aurél érezte, hogy el van veszve, mert semmi sem jut eszébe, sem az adekvát toposzrendszer elemei, sem a születés dátuma, de még a név sem, de az őt körülvevők csak sürgették, hogy a név úgyis mellékes, csak hamar, mert nemsokára megszólal a harang.
Meg is szólalt nemsokára, szétkongva a szomorú hírt. A falu megbolydult, az emberek csoportokba verődve föl-alá jártak, sugdolóztak: tudni vélték, miért. A bátrabbja rothadt almával meghajigálta a harangot. A harangozó előzetesen egy egész kosárra valót bocsátott rendelkezésükre. Velük ellentétben néhányan – a szentimentalistábbja – nagy, durva szövésű zsákokba gyűjtötte az egyedi harangszót, mely megkönnyíti a sírást.
Előkerült a falu díszpolgára is, aki szépprózát és széplírát ír. Mindenki körüludvarolta, abban a reményben, hogy ő is belekerül az alkalmi alkotásba. A parnasszusi egyed azonban nem találta megfelelőnek az alkalmat.
Grot Auréllal ekkor már senki sem törődött. Megtűrték maguk között mint szükséges rosszat, de senki sem állt szóba vele, tekintetét is kerülték. Ő nem csodálkozott ezen. Egykedvűen rázogatta kocsijának kulcsait, s megpróbált a koporsó közelébe férkőzni, de képtelen volt: az emberek tolakodtak, hogy bár egy pillanatra felpattanhassanak rá. Grot Aurél nem tudta, miért teszik ezt, gyalázatra semmiképp nem gondolt. Amikor a harangokat összehúzták, a hangulat a tetőfokára hágott. A két harang váltakozó kondulása közötti csöndben az emberek esztámos hangokat gurguláztak föl az égbe. A holtakért, az elevenekért.
Amikor a harangok elhallgattak, egyszerre mindenki elcsendesedett, és Grot Aurélra nézett. Várakozóan. Grot Aurél zavarba jött. Mit akarnak ezek tőlem – kérdezte magában –, talán beszédet kéne mondanom? Vagy azt várják, hogy én is meglovagoljam a koporsót? Azt már nem, mert diófából van! Eltelt egy perc, el kettő, a csönd egyre feszültebbé vált, a várakozás mind fenyegetőbbé. Grot Aurél megfutamodott. Az összegyűlt tömeg utána. Egyesek rothadt almát hajigáltak utána, néhányan vállukra kapták a diófakoporsót, és vészjóslóan nyomába szegődtek. Grot Aurél menekülés közben hátradobta a kocsijának kulcsait, kis előnyre téve szert. Ám a koporsócipelők feltartóztathatatlanok voltak. Már-már utolérték. Grot Aurélnak elképzelése sem volt, mi történik, ha ez bekövetkezik.
Elért egy folyóhoz. Mit folyóhoz: patakhoz! Ilyesmire nem számított. Zavarta, hogy a nevét sem tudja. Így hogy kérhetné meg, hogy mentse meg?! Ha legalább átmehetne rajta! Ahogy a parton kétségbeesetten nézelődött, egyszerre csak egy híd termett a lábainál. Grot Aurél nem hitt a csodákban, ezért nem ment át a hídon. A koporsócipelők utolérték, s hangos röhögéssel bedobták terhüket a patakba. Őt figyelemre se méltatták. Grot Aurél arra gondolt, jó lenne bevetni a kommandós csapatot, de erre nem volt lehetőség. A diófakoporsóra pillantott, amely büszkén úszott a vízen.
Látva, hogy minden bevégeztetett, az emberek távolodóban, Grot Aurél rezignáltan rálépett a hídra, amely összeomlott alatta, mert ő nem hitt benne. Grot Aurél esés közben arra gondolt, hogy többé nem fogad el ilyen meghívást, de ha mégis, akkor megjegyzi pontosan, hogy ki volt a meghívott. A vízbe pottyanva sebesen úszni kezdett, kétségbeesett kísérletet téve, hogy az elöl haladó diófakoporsót utolérje.
Tyúk-krimi
A csontjai még most is ott porladnak. Nem volt, aki eltakarítsa őket. Látszólag még a rothadás periódusában sem zavarta őket a néhai tyúk, azaz a bűze.
Még a kutyák is elkerülték.
– Biztos meg is volt mérgezve! – súgta sopánkodóan Juliska néni a szomszédasszonyának.
– Hát, ez a János, mindig tudtam, hogy van vele valami baj…
Nézzünk csak be János háza tájára: lássuk, mi a baj vele, és mit jelent az, hogy “meg is volt mérgezve”. Hát ilyen megaláztatást kellett megérjen szegény Kendermagi? Igen, így hívták a tyúkot, János abszolút kedvencét. És, hogy az “is”-t megérthessük: Kendermagit elütötte az autó (is). Így már jobb, ugye? Laposra gázolta, meg is csúszott rajta, s morbid poloskaként felmászott a szemközti ház falára. A méregtől pirosra gyúlt rendőr indulatosan kérdezett meg egy ott játszadozó kisfiút:
– Kié ez a nyomorult tyúk?
– Nekünk nincs lapos tyúkunk – válaszolta a megszeppent fiúcska.
Tényállás: nem elég, hogy elütötte az autó, meg is volt mérgezve, a méregtől kábultan szédült be a kocsi alá. (Ebből fabrikálj jelentést, konyé!)
Zavaró tényező: Mivel magyarázható az, hogy minden valószínűség szerint épp János mérgezte meg, holott a kedvence volt? (Ojjé, ha nem egyéb, be kell vetni a CIA-t!)
– Párizsi zölddel! – mondta rosszallóan Juliska néni –, mintha más nem is lett volna jó!
– Hallatlan, épp párizsival…! Hát ez a János – uram, bocsá’ – tiszta gógyé volt!
János sorsát köd borítja. Mi sem foglalkozunk sokat vele. Annyit mindenki tudott, hogy mindig zárkózott volt, tán szomorú is, de ez senkit sem érdekelt, mert János jövevény volt. Csak nemrég költözött a faluba. A lakásban, ahol új rezidenciáját elfoglalta, egy láda alá borítva Kendermagi fogadta. Biztosan elfelejtették elvinni a sebtében költöző elődök. Ahogy János fölemelte a ládát, a tyúk a nyakába zúdította minden panaszát:
– Ez mégiscsak borzasztó! Így itt hagyni engem, engem, aki a pávák között is császárné lehetnék!
És János megvigasztalta, és ellátta minden földi jóval, egyszóval tojatta, na! Én nem hallottam, de valószínűleg ő is elsírta neki bánatát.
Nincs ebben semmi furcsa. Miért vagyunk olyan biztosak abban, hogy a tyúknak nincs lelke? Hátha a maga részéről a tyúk is ezt gondolja rólunk? Miként tudnánk bebizonyítani, hogy nincs neki, ha sokszor a magunkéról sem tudunk számot adni!? Még szellemi fölényünket sem tudnánk igazolni, mert hiába mutogatnánk neki Rembrandt-festményeket vagy realista nagyregényeket, a tyúk rájuk se tojna. De az is lehet, hogy ő meg azért nem mutat nekünk semmi hasonlót, mert tudja, érdeklődésünk eleve ki van zárva. És akkor lehet, hogy éppolyan butának lát minket, mint mi őt, és az is lehet, hogy pont olyan érthetetlennek látja világunkat… mint amilyen valójában.
Itt van például ez a János. Esete merőben érthetetlen. Egy hónapja sem élt együtt Kendermagival, mikor egy kora délutánon – miután látszólag a legbékésebben heverészte át a tyúk társaságában a délelőttöt –, váratlanul bevett egy dupla adag párizsi zöldet (nagy mennyiségben vásárolt a patkányok ellen). Majd, mintegy időtöltésként (már vérében zöldellt az erős méreg) leült a küszöbre, és fölvágta az ereit.
Kendermagi oldalra hajtott fejjel figyelte János ténykedését, majd – talán kíváncsiságból, talán mert szomjas volt – inni kezdte a porban szétfolyó zöldes vért.