Varga Krisztián

Az 1945 előtti politikai rendőrség Wayand Tibor detektívfelügyelő önvallomásában

A II. világháború után Magyarországon a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek kézre kerítése az egyik legfontosabb feladatként hárult a rendőrségre. A leghírhedtebb háborús bűnösöket a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya (PRO) tartóztatta le. Péter Gábor szervezete az elfogott, majd vizsgálati fogságban tartott személyekkel nem ritkán önvallomásokat íratott, mely kihallgatási módszer esetenként eredményesebbnek bizonyult, mint a jegyzőkönyvbe „diktált” vallomástétel, mivel írója – a cselekményei „meggyónásával” – rávilágított az egyéni szerepvállalás és az események közötti összefüggésekre.

         Ilyen visszaemlékezéseket készítettek Kádár Gyula, Sigetter Viktor és Garzuly József honvéd vezérkari tisztekkel a Vkf (Vezérkari Főnökség) 2. (hírszerző és kémelhárító) Osztály szervezetéről és működéséről. E visszaemlékezések mellett a legismertebb önvallomásokat Ujszászy István vezérőrnagynak, az Államvédelmi Központ egykori vezetőjének feljegyzései jelentették, saját szerepéről, politikai és hivatali kapcsolatairól, a hírszerzési és kémelhárítási szolgálatok tevékenységéről.[1] Ugyanezen vonulatba illik több más politikai detektív és csendőrnyomozó kihallgatását megelőző (vagy azt kiegészítő) önvallomása, feljegyzése.[2] Ezek az „életrajzok”, visszaemlékezések nem önként, hanem fizikai bántalmazások, fenyegetésék közepette és nem kis félelemből íródtak. Az önvallomások szerzői – már csak korábbi szakmájukból kifolyólag is – tisztában voltak helyzetükkel, a PRO érdeklődésével, ezért igyekeztek olyan adatokat közölni, melyek önmaguk szerepét kedvező megvilágításba helyezhetik.

         A politikai rendőrség beosztottjai rengeteg hasznosítható információt és tényanyagot kaptak a visszaemlékezésekben szereplő eseményekről, személyekről a háború előtti „titkosrendőrség” működéséről. A kihallgatók elvárásainak többé-kevésbé megfelelően írott önvallomások különböznek a hagyományos memoárirodalomban használt „szabad stílustól”, mely az író személyét közvetlenül érintő (fizikai és lelki) kényszerítő körülményektől független, koherens visszaemlékezéseknek tekinthetők.

         Az önvallomások a PRO azon vizsgálati-koreográfiájának részét képezték, mely először a „kötetlen”, jegyzőkönyv nélküli kihallgatások, majd a jegyzőkönyvbe foglalt vallomástételek révén, végül az önvallomások elkészíttetésével kívánt terhelő adatokat szerezni a vallomás készítőjéről, illetve a politikai rendőrség által célkeresztbe vett személyekről.

         A Politikai Rendészeti Osztály vezetői maguk is megrendeléseket teljesítettek azzal, hogy a Magyar Kommunista Párt (MKP) vezetőitől – nem egyszer közvetlen instrukcióik formájában – kapták meg a vallomásokra vonatkozó útmutatásokat.  A párt vezetői – köztük egykori illegális kommunisták – kitüntetett figyelemmel kísérték a feljegyzésekből leszűrt információkat, saját tevékenységükről, az illegális mozgalomról, illetve a magyar királyi (továbbiakban. m. kir.) állambiztonsági szervek működéséről.

         A politikai rendőrség fogdájában Wayand Tibor volt m. kir. detektívfelügyelő is megírta feljegyzéseit, visszaemlékezéseit.[3] Ezek – miként sorstársa, Ujszászy tábornok jegyzetei – a PRO által előre meghatározott témakörökről, személyekről, eseményekről íródott „tanulmányok” voltak, melyek nemcsak a rendőrségi vizsgálat tárgyát képező anyagok kiegészítésére, hanem politikai koncepció szerint is készültek. Wayand önvallomásai ugyanúgy megtalálhatók voltak saját perének „bizonyítékai” közt, mint ahogyan több más háborús bűncselekménnyel vádolt személy nyomozási anyagában is felhasználták e visszaemlékezéseket. Ezek közül elsősorban korábbi főnöke, Hain Péter és társai ellen lefolytatott népbírósági pert, valamint a volt csendőrnyomozó parancsnokok elleni nyomozásokat érdemes kiemelni. Önvallomásait az említett népbírósági büntetőeljárásokon kívül a Demény-perben[4] is felhasználták, mely során az egykori politikai detektíveket és csendőrnyomozókat kijátszották Demény ellen.[5]

         Okkal merül fel a kérdés, hogy ki volt és milyen szerepet játszott egy volt detektívfelügyelő a két világháború közötti politikai rendőrségen? Milyen bizalmas információk birtokában lehetett a rendőrség politikai osztályának működésével és a kommunista ellenes nyomozások lefolytatásával kapcsolatban? Mit tudott a háború utáni állami- és pártvezetőkről, az illegális mozgalomban betöltött szerepükről, felső kapcsolataikról, lebukásuk körülményeiről, a kommunista párt szerveiről? 

         Wayand Tibor 1890-ben született Budapesten. Az I. világháborúban megjárta az orosz hadifogságot, majd 1920-tól felvételt nyert az államrendőrség detektívtestületébe. Kezdetben detektív-gyakornokként, majd detektívként vett részt az 1920-as évek elején lefolytatott illegális kommunista pártsejtek elleni nyomozásokban. Későbbi pályafutását – pozitív és negatív irányban egyaránt – nagymértékben befolyásolta, hogy jelen volt Rákosi Mátyás és Vas Zoltán 1925 szeptemberi elfogásánál.[6] Szolgálati ideje alatt végig a budapesti főkapitányság politikai nyomozó főcsoportjának baloldali alcsoportjában tevékenykedett és nemcsak a korabeli munkásmozgalomról, az illegális és legális pártok vezetőiről, aktivistáiról szerzett hatalmas ismeretanyagot, hanem közvetlen kollegáiról, főnökeiről is. Ezzel párhuzamosan – a szakmában egyre inkább elismert tekintélynek örvendve – a nyomozásokban eljáró, majd azokat irányító csendőrségi és kémelhárítói vezetőket és beosztottakat is megismerte.[7] Hivatali teendői mellett jog- és államtudományból doktorátusi végzettséget szerzett és lassan, fokozatosan, az évek alatt összegyűjtött tudása birtokában sajátította el a „szakma” minden fogását. Wayand tehetségére számtalan adalék áll rendelkezésünkre volt kollégáinak (Hain Péter, Cser István,[8] Koltay László, stb.) vallomásain keresztül a csendőrnyomozó parancsnokok (Hajnácskőy László, Árbócz János stb.) által adott jellemzéseken át, az ügyében írt PRO jelentéssel bezárólag.[9] A felderítésekben való sikeres közreműködésének köszönhetően 1939 elejétől detektívfelügyelőként átvette a baloldali ügyekkel foglalkozó detektívcsoport irányítását. A II. világháború alatt lefolytatott monstre-nyomozásokban, részint a felderítői munka egyik irányítójaként, részint „tanácsadóként” jelentékeny szerepet játszott a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) elleni eljárások sikereiben.

         A csendőrnyomozók többségével és egykori főnökével – Hain Péterrel – ellentétben nem volt sem elvakult németbarát, sem fanatikus szélsőjobboldali meggyőződésű[10] rendőrnyomozó, még csak a regnáló keresztény-nemzeti kurzus feltétlen hívének sem mutatkozott. „Apolitikus” detektívfelügyelőként a kommunistaellenes nyomozásokban tudása legjavát nyújtotta, ami egyaránt jelentette a fennálló törvények megsértése ellen végzett bűnüldözési szolgálatot, de a kíméletlen, olykor tettlegességig fajuló nyomozási módszerek alkalmazását is.[11] A megfigyelés alá helyezett, majd elfogott és őrizetbe vett baloldaliaknak azonban nem minden esetben kellett a legrosszabbra számítaniuk. Demény Pál életrajzi könyvében többször említette, hogy Wayand a korrumpálható detektívek táborába tartozott.[12] Ezt indirekt módon megerősíti a Demény-perben játszott szerepe is. Önvallomásában nem egy helyen maga Wayand írta le, hogy a nyomozások során több baloldali és kommunista személynek segített ügyét kedvező módon befolyásolni.[13] Azt viszont sem ő, sem más források nem említik, hogy e segítségnyújtás, milyen körülmények közepette zajlott le, mi volt Wayand pontos szerepe, motivációja az egyes mentőakciói során.[14] Érthető módon a PRO fogságában igyekezett kidomborítani emberbaráti szándékait az elfogott kommunisták és más baloldaliak irányába, épp ezért e forrásokat komoly kritika tárgyává kell tenni. Jellemére, erkölcsi karakterére vonatkozó adatok a jelenlegi kutatási szinten, sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudják az önvallomásai során leírtakat. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy a politikai osztály minden vezetőjét kiszolgálta azok politikai szimpátiáira vagy hatalmi ambícióira való tekintet nélkül.

         1944. március 19-től – Hain Péter bizalmatlansága miatt rövid ideig – mellőzött volt, de 1944 nyarától ismét felelős beosztásba került a politikai detektív testületben. Már az 1940-es évek legelejétől – mint a rendőrség baloldali ügyekben járatos csoportvezetője – az első számú kommunistaelhárító-detektív szaktekintélynek számított, ezért a nyilas puccs után újra nyeregbe került Hain Péter 1944. október végétől meghagyta beosztásában, sőt az összes felderítői és nyomozási feladatok irányításával bízta meg. Wayand ekkor dolgozta ki a front mögötti politikai hírszerző munka ügynökségi szisztémáját[15]és foglalta el a nyomozó osztály vezetői helyét. A németek háborús veresége, az állandó hátrálás és kitelepítés azonban megakadályozta az érdemi nyomozások koordinálásában. 1945 májusában a dél-bajorországi Ramsdorfban esett hadifogságba, majd 1945. november 14-én az amerikai hadsereg kémelhárítása letartóztatta. Még e hónapban a magyar hatóságok háborús bűnösként kikérték és a PRO vizsgálati fogdájába szállították. Wayand itt is készséggel együttműködött a PRO, majd az Államvédelmi Osztály (ÁVO) vezetőivel és a kéréseknek eleget téve megadta a kellő „bizonyítékokat”. Mindez azonban nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy az életét is megmentse. Az ÁVO vezetése valószínűleg számolt azzal, hogy Wayandot más politikai perekben is fel tudják használni, ezért 1946. november 19-én a Budapesti Népbíróság először életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. Wayand együttműködése fejében ígéretet kapott az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) vezetésétől ügyének kedvező elbírálására.[16]Az ÁVH-ért felelős pártvezetők – minden bizonnyal a személyes bosszú által is vezérelve – azonban másként döntöttek: 1949. április 23-án a Népbíróságok Országos Tanácsa – kegyelmi kérvényét elutasítva – kötél általi halálra ítélte. A jogerős ítéletet egy héten belül végrehajtották.[17]

         Wayand detektívfelügyelői rendfokozata és csoportvezetői beosztása alapján a rendőrség középvezetői közé tartozott, amit a VIII. fizetési fokozatba sorolása is megerősített. 1944 novemberéig funkcióját tekintve, még a politikai osztályon sem volt tagja a szűkebb vezetőgárdának, azonban részt vett a korszak összes jelentős baloldali- és kommunista ellenes nyomozásában és tudomással bírt a rendőrségi vezetés, valamint a politikai elit kapcsolatairól. Pontosan tudta, hogyan keletkeztek az egyes „ügyek”, ismerte azok politikai hátterét és tisztában volt azzal is, hogy a különböző nyomozással megbízott hatóságok – és azok vezetői – között milyen típusú együttműködés létezik. Tudomással bírt a társszervek közötti súrlódásokról, hatásköri és politikai természetű ellentéteikről, személyi és pozícióharcokról.[18] A baloldali és az ún. kommunista ellenes nyomozások kulcsfigurájaként számon tartott Wayand visszaemlékezései ezért is jelentettek az 1945 utáni politikai rendőrség számára felbecsülhetetlen értéket. Továbbá jelentőségét növelte, hogy így olyan információkhoz, adatokhoz jutathatott hozzá a politikai nyomozó hatóság, amelyeket máshonnan nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudott volna beszerezni. A háború alatt a fegyveres testületek és rendvédelmi szervek működési iratai jórészt megsemmisültek, vezetőik közül többen nyugaton maradtak és nem sikerült elérni kiadatásukat.[19]

A „horthysta” politikai rendőrség struktúrájának, tevékenységi körének megismerése érdekében a PRO az önvallomásokban található neveket, legyen szó akár egykori detektívekről, akár az illegális kommunista mozgalom tagjairól és vezetőiről, gondosan aláhúzta, kijegyzetelte és az értékelő-elemző munka során rendszerezte.[20] E visszaemlékezések így fényt derítettek a politikai ügyekben eljáró különböző nyomozószervek közötti együttműködésről, ellentéteik okairól, következményeiről. Az önvallomásokban végig nyomon lehet követni azt a fajta – nem egyszer személyes jellegű – hatásköri-irányítási konfliktust, mely a rendőrség és a csendőrség politikai ügyekben illetékes szervei között zajlott le.[21] Az irányítást – miként arról Wayand is ír – az 1920-as években egyértelműen a rendőrség politikai főcsoportja végezte, majd az 1930-as évektől fokozatosan a csendőrség központi nyomozóparancsnoksága vette át a kezdeményezést. A politikai nyomozások felügyeltében a II. világháború alatt a Vkf. 2. Osztály Defenzív (Def., kémelhárító) alosztályához beosztott csendőrnyomozó tiszteknek komoly befolyása volt.  Az 1942-ben felállított Államvédelmi Központ (ÁVK) „baloldali” összekötői csendőrnyomozók voltak, akiknek az akarata kiváltképp érvényesült az egyes nyomozásoknál,[22] de mint azt Wayand Tibor perében meghallgatott tanúk is nyilatkozták, az egyes nyomozások során Wayand is utasításokat adott a csendőrnyomozóknak.[23] Mindazonáltal a fegyveres testületek működésében ekkor már egyre inkább éreztette hatását az a folyamat, mely az állami és közigazgatási pozícióban lévő szélsőjobboldali erők előretörését, a kifejezetten németbarát politikai körök befolyását nagyban megnövelte. A végrehajtás különböző szintjein lezajlott hatalmi harcban – néhány kivételtől eltekintve – a rendőri vezetők a rendszer konzerválására, míg a csendőrségi parancsnokok a radikális jobboldali fordulatra törekedtek.[24] A politikai okokra visszavezethető és az önvallomásokban is tetten érhető hatásköri súrlódások megmutatkoztak az eltérő módszerek alkalmazásában[25] és az egyes nyomozások irányításában is. 

         Péter Gábor által felállított Politikai Rendészeti Osztály működése szempontjából is értékes feljegyzéseket tartalmaz az önvallomások jó része. A vallomások szövegét elemezve feltűnő a fogalmi és szerkezeti hasonlóság a m. kir. Államrendőrség Budapesti Főkapitányság Politikai Osztálya és az új „demokratikus” politikai rendőrség között. Az 1945-ben létrehozott PRO elnevezése, szakcsoportjainak tevékenysége több ponton is visszautal az önvallomásokban leírt politikai rendőrség szervezeti felépítésére. Nem véletlen az sem, hogy a PRO munkatársai ugyanolyan feljegyzéseket írattak a volt politikai detektívekkel és csendőrnyomozókkal, mint amilyeneket ők készítettek a baloldalellenes nyomozásaik során az őrizetbe vett kommunistákkal. Az 1940-es alagi, 1941-es észak-erdélyi, valamint az 1942-ben Andrássy-laktanyában és az 1943-ban Soroksáron lezajlott monstre-nyomozások alkalmával, a detektívek és csendőrnyomozók több önvallomást írattak az őrizetbe vett személyekkel. A letartóztatottak fizikai és lelki kényszerítő körülmények hatására írott feljegyzései nem egy esetben döntően hozzájárultak a nyomozások sikereihez.[26] 

         Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) Wayandnak két visszaemlékezése is megtalálható. Az A-795 jelzettel „Dr. Wayand Tibor feljegyzései horthysta pol. rendőrségi munkájáról” címmel írt önéletrajzi ihletésű vallomása, – utólagosan a PRO-n legépelt 96 oldalon – részletesen, az eseményeket időrendi sorrendbe állítva taglalja saját, illetve a Horthy-korabeli politikai rendőrség tevékenységét, a baloldali munkásmozgalom elleni nyomozások történetét. A dátummal fel nem tüntetett, ezért valószínűleg 1946 elején írott önvallomása helyenként színvonalas elemzésekbe bocsátkozik az egyes ügyek kriminálmetodikai és nyomozástaktikai kérdéskörében. Fő vonalvezetése azonban nem szakmai, hanem politikai vonatkozású, mivel a feljegyzések jelentékeny része a nyomozásokban közreműködő személyekkel összefüggésben készültek. Az önvallomás a Politikatörténeti Levéltár (PIL) őrzésében szintén megtalálható.[27]

         A Történeti Levéltárban Wayand Tiborral kapcsolatos fellelhető iratanyag között időrendi sorrendben talán a legelső az a visszaemlékezés, melyet a volt rendőrnyomozó 1945 késő őszén a PRO vizsgálati fogságában írt. A V-88537 jelzetű dossziéból kiemelt és alább közölt, A-417/1 jelzet alatt nyilvántartott visszaemlékezés nem egy kompakt egész, hanem több, tartalmilag jól elkülöníthető, logikailag is megkülönböztetett részből áll, mely feltehetőleg nem egyszerre íródott, illetve egyben a kihallgatók kérdéseire adott válasz (vallomás is) volt.

         A dátum nélküli – így pontos keletkezését közelebbről meg nem határozható – dokumentum címe „Vajand [sic!] Tibor Horthysta pol. dtv. visszaemlékezései”, mely utal arra, hogy több kérdéskört érint a feljegyzés tartalma. Ezek közül az első 5 oldal az 1944 márciusi német bevonulástól az 1945 őszéig a hadifogolytáborban eltöltött időszak végéig írja le az eseményeket, személyes élményekkel, nevekkel és bizalmas értesülésekkel vegyítve. A visszaemlékezés 6. és 7. oldala a volt m. kir. Államrendőrség Budapesti Főkapitányság Útlevél Osztályával, annak működésével, szervezeti tagolódásával, napi ügyintézésével foglalkozik. A 7. oldal alján található „Dr. Wayand Tibor dtv. felügyelő” aláírás megszakítja az eddigi visszaemlékezést, így valószínűleg időbeli és tartalmi határvonalat húz a feljegyzés korábbi és későbbi része között. A visszaemlékezés utolsó – egyben leghosszabb terjedelmű – szakasza a 8-tól a 28. oldalig több alegységre tagolható. Ezek az oldalak képezik a jelen forrásközlést. Ebben a már említett 1920 és 1945 közötti politikai rendőrség működésével, szervezeti felépítésével vezetőinek és beosztottjainak munkáival, hatáskörével foglalkozik.

            Wayand rövidebb terjedelmű saját kezűleg írt – majd a PRO-n géppel lemásolt – vallomása megegyezik a V-135778 jelzetű V-dossziéban elhelyezett, 1946. február 20-án az immáron gyanúsítottként tőle felvett kihallgatási jegyzőkönyv egy részével. A dosszié számozása szerint a jegyzőkönyv a 91–116. oldalon található, melynek 103–116. közötti oldalai a tulajdonképpeni visszaemlékezés egy részének dupluma. A gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyvben leírtak néhány ponton – elsősorban stilisztikailag – eltérnek a visszaemlékezés korábban kézzel, majd géppel írott szövegétől. Tartalmilag a különbség irreleváns, de összevetve a visszaemlékezés kézi és írógépi változatait, megállapítható, hogy néhány rész különbözőmódon szerepel az írásokban. Ezért a visszaemlékezést a forrásközlésben az eredeti kézzel írt szöveget alapul véve hoztam nyilvánosságra.

         Az önvallomásban található neveket, magyarázatra szoruló eseményeket és szervezeteket igyekeztem végjegyzetekben pontosítani. Néhány névről nem találtam adatot, vagy csak olyan életrajzi információt sikerült beszereznem, ami a forrásközlésben is megtalálható, ezért ilyen esetben nem készült jegyzet. 

Dokumentum

Wayand Tibor 1945 őszén a vizsgálati fogságban írt visszaemlékezése

Az első világháború előtti időben Magyarországon tömegmozgalmat csak a szociáldemokrata párt szervezkedése jelentett. E mozgalom is csaknem kizárólag Budapestre szorult, ezért ennek ellenőrzésével annak idején főként a Budapesti Főkapitányság Államrendészeti Osztálya foglalkozott. Az államrendészeti osztály akkori vezetője Andréka Károly[28] rendőrtanácsos (vagy főtanácsos) volt, ki mellé egy vagy két fogalmazáskarbeli előadó, egy segédhivatali tisztviselő, s talán 2 detektív volt beosztva. Akkor ez az apparátus elegendőnek mutatkozott a kormány tájékoztatására, ezért – tudomásom szerint – a detektívtestület kebelén külön politikai detektívcsoportot nem szerveztek.

Amint azt az idősebb detektívtestületbeli társaimtól hallottam, volt ugyan egy 5-6 főből álló csoport, melynek feladata a rendes szakcsoporti munkájuk mellett a Budapesten megforduló külföldi államférfiak személyi biztonsági szolgáltatásának ellátása volt. A detektívek maguk között a kis csoportot politikai csoportnak nevezték, bár tagjait csak bizonyos alkalmakkor foglalkoztatták politikai természetű ügyekben. Amint hallottam ezek közé tartozott; Kormos[29] nevű detektív, ki az 1918-as forradalomkor detektívfőnök lett, Nánási László, lovag Bialoszkurszky Géza, Kritzler Lipót[30], Hámos Elemér,[31] Kovácsevics Miklós detektív.

Úgy tudom, hogy a detektívtestületben külön detektívcsoportot először az 1919-es kommün alatt szerveztek azzal a céllal, hogy a kormányt a néphangulat hullámzásáról helyesen tájékoztassák. E csoport tagjai járták be nemcsak Budapest kerületeit, hanem az egész országot, s tájékozódtak a néphangulat felől. Természetesen őket foglalkoztatták a felmerülő politikai természetű ügyek nyomozásánál is.

A kommün bukása után e csoportot fejlesztette tovább a hatalomra lépő kormány rendőrfőkapitánya. 6 vagy 8 detektívcsoportot szerveztek, egy főcsoportba, melynek akkori vezetője úgy tudom Angyal László[32] detektív-főfelügyelő volt. E főcsoportot már „politikai nyomozó főcsoport” címen iktatták a többi detektív főcsoport közé (lopási, intellektuális, betörő, stb. főcsoport). A politikai nyomozó főcsoport a detektívfőnöktől kapta munkájára vonatkozó utasításokat, s ugyancsak a detektívfőnöknek referált munkája eredményéről.

Talán 1921 év őszén végzett a főcsoport a felszámoló munka zömével. Ekkor a főcsoportot újjászervezték. A főcsoportot, amely eddig közvetlenül a bűnügyi osztály alá volt rendelve, 3 csoportra csökkentették és az államrendészeti osztály alá rendelték. Nevét továbbra is megtartotta. Élére most már egy rendőr-fogalmazáskarbeli tisztviselőt (rendszerint egy rendőrkapitányt) állítottak, aki közvetlenül az államrendészeti osztály vezetőjétől, Andréka Károlytól kapta a munkára vonatkozó utasításokat, s annak referálta végzett munka eredményeit. Ez a főcsoport dolgozott az Andics Erzsébet-féle szervezkedés[33] felszámolásán.

1922 nyárutóján, amikor engem a politikai nyomozó főcsoporthoz helyeztek, az államrendészeti osztály vezetője, Andréka Károly főkapitány-helyettes volt. Ő rendelkezett a főcsoporttal, melynek élén dr. Bauer Ernő[34] rendőrkapitány (később Bártfayra magyarosította nevét) állott. A főcsoport három csoportból állott, csoportonként 16-18 detektívvel. A főcsoport összlétszáma nem haladta meg a 60 főt.

A főcsoportnak segédhivatala nem volt, ügyiratait is a detektívtestület iktatóhivatala útján kapta, s  feldolgozás után ugyanezen úton továbbította az illetékes ügyosztályoknak. Közvetlenül dr. Bártfay mellett egy detektív végezte a titkári teendőket, s ő volt megbízva a főcsoport szolgálatvezetői teendők ellátásával. Ő vezényelte a detektíveket különböző szolgálatokra (pl. gyűlésekre, figyelésekre, a hivatalban teljesítendő délutáni ügyeletes szolgálatra stb.). A dr. Bártfay mellett dolgozó szolgálatvezető úgynevezett „házi iktatatót” vezetett azokról a névtelen és bizalmas bejelentésekről, melyeket a bejelentők közvetlenül a főcsoporthoz kerültek. Csupán a házi iktatóba volt nyoma azoknak a nyomozati cselekményeknek, figyeléseknek, bizalmas puhatolásoknak, melyeket a főcsoport saját kezdeményezése alapján eszközölt. A házi iktatóra azért volt szükség, mert a szolgálati szabályzat értelmében a detektív iktatott ügyirat nélkül még bizalmas puhatolást, vagy figyelést sem eszközölhetett. Bizalmas természetű ügyekben, s a közvetlenül a főcsoporthoz kerülő névtelen levelekben, valamint a főcsoportnál tett bizalmas bejelentésekben a nyílt nyomozást minden esetben a hosszas és alapos bizalmas puhatolás, esetleg figyelés előzte meg. Ha az előzetes puhatolás és figyelés a bűnvádi eljárásra elegendő okot eredményezett, csak akkor került az ügy az illetékes ügyosztály iktatójához. Innen iktatás után visszakerült a főcsoportba, s csak azután indulhatott meg a nyílt nyomozás.

A nyílt nyomozás során a detektívek eljárásuk eredményeiről, az őrizetesek vallomásával detektív-jelentéseket szerkesztettek, a beszerzett bűnjeleket letétbe helyzeték, majd az őrizeteseket a nyomozati iratokkal együtt átadták az illetékes ügyosztály által kijelölt rendőrfogalmazás-karbeli előadónak. Az előadó a detektívjelentésekben megállapított tényekre vonatkozólag jegyzőkönyvileg kihallgatta az őrizetest, s ha arra elegendő okot látott, előzetes letartóztatásba helyezte. Róla fényképet és ujjnyomatot készíttetett, majd az ügyet az őrizetessel együtt az ügyészségnek adta át.

Ebben az időben a három csoport élén egy-egy detektívfelügyelő állt. Ezek: Hajdó János, Ökrös Ferenc[35] és Rubos János detektívfelügyelők voltak. (Rubos később Rétlakira magyarosította nevét.) Az egyes csoportok munkáját, dr. Bártfay osztotta ki. A csoportok munkája csaknem kizárólag a baloldali megmozdulások ellen irányult. Csak később, de még Bártfay idejében kezdett a Rubos-csoport a jobboldal elleni munkára specializálódni.

A csoportok hivatalos órája naponta 8-14 óráig tartott. A csoportvezetők a teljes hivatalos időt hivatalokban töltötték, csoportjukat azonban 2 részre osztották, s egy-egy rész csupán 3 órát (8–11-ig, vagy 11–14-ig) töltött a hivatalban, a többit ügyiratokban való nyomozással, figyeléssel töltötte. A napi hivatalos órák eltelte után, csupán délután 17–20-óráig volt a központban ügyeleti szolgálat rendszeresítve. Naponta 2 detektív tartott a szolgálatot a Bártfay szobájával szomszédos detektívszobában. Délután 17–20 óra között rövidebb-hosszabb időre Andréka is, meg Bártfay is bent tartózkodtak hivatalukban. Ilyen esetekben az ügyeletes detektívek tőlük kaptak utasítást az esetleges munkára. Ha távollétükben adódott valamilyen sürgős intézkedést igénylő eset, úgy az ügyeletesek személyesen, vagy telefon útján érintkezést kerestek Andrékával vagy Bártfayval, nekik jelentették az esetet, s a tőlük kapott utasítások alapján jártak el. Önállóan, utasítás nélkül az ügyeletes detektívek nem intézkedhettek. A délutáni ügyeleti szolgálaton kívül, rendszeresítve volt még az éjjeli készenléti szolgálat. Naponta 10 detektív volt kijelölve, kiknek este 20 órától másnap reggel 8 óráig otthon a lakásukon kellett tartózkodniuk. Sürgős szükség esetén ezeket a detektíveket rendelték be az őrszobák útján, vagy telefonon.

A Singer[36] és Szvétecz ügy felszámolása után a baloldal elleni munka már csak a névtelen feljelentésekre, s egyéb ügyiratok feldolgozására korlátozódott. A főcsoport saját kezdeményezése folytán nem tudott az illegális vonalakra jutni. Élénken emlékszem, magam is részt vettem hónapokig tartó figyeléseken melynek során megállapítottuk, hogy a megfigyelt személy nincs bekapcsolva az illegális munkába. Viszont az időben sok munkát, főként figyelő munkát adott a főcsoportnak a jobboldal. Az „ÉME (Ébredő Magyarok Egyesület)[37] a „Kettős Kereszt Vérszövetség”,[38] s különböző különítményekből leszakadt egyének önálló akciói foglalkoztatták a politikai nyomozó főcsoportot. A jobboldali veszélyes elemeket a Rubos-csoport tartotta nyilván, s az ellenük foganatosított rendszeres munkát velük végeztette Bártfay. A másik két csoport tagjai közül csak esetenként vezényelt detektívet Bártfay Ruboshoz kisegítésként, kik azonban csak részleges munkát végeztek összefüggően nem ismerték az ügyeket. Ezek ott csak részleges munkát végeztek.  Rendszerint egyes személyek mozgását kellett megfigyelniük, s néhány napi figyelőmunka elteltével, bevonultak eredeti csoportjukhoz.

1924 tavaszán felsőbb intézkedésre az egész Rubos-csoportot dr. Hetényi Imre[39] rendőrfőtanácsoshoz, az útlevélosztály főnökéhez vezényelték. Titokzatosan dolgozott a Rubos-csoport az útlevélosztály gróf Vigyázó Ferenc utcai helyiségében. Csak amikor a nyomozást befejezték, akkor tudtuk meg, hogy Hetényi az Erzsébetvárosi Kör elleni pokolgépes merénylet[40] tetteseit kerítette kézre. E nyomozás eredményes befejezésével egyidejűleg Andréka Károlyt és dr. Bártfayt áthelyezték más beosztásba, az államrendészeti osztály vezetését pedig dr. Hetényi Imrére bízták, s alája rendelték a politikai nyomozó főcsoportot is. Hetényi ugyanakkor szabadkezet kapott, hogy a detektívtestületből tetszés szerint válogassa ki a munkatársait, s szervezze át a politikai nyomozó főcsoportot. Számos detektívet helyeztetett vissza az anyatestülethez, s onnan helyettük maga válogatta ki, s vette maga mellé az általa ismert, vagy a neki ajánlott detektíveket. A csoportvezetők közül elhelyeztette Ökrös, majd később Hajdó felügyelőt. dr. Bártfay helyett dr. Schweinitzer József [41]rendőrkapitányt vette maga mellé. Ekkor került a politikához Hain Péter[42] is.

Főcsoportvezetői minőségben maga mellé vette Zdeborszky Oszkár[43] detektívfelügyelőt, ki később nevét Borszékyre magyarosította. Borszéky azonban a főcsoport munkájában nem vett részt, állandóan különleges megbízatásokban dolgozott. A főcsoportban három csoportot szervezett. Az egyes csoportok vezetésével Hain Pétert, Hajdó Jánost és Rubos Jánost bízta meg. Amikor pedig Hajdót elhelyezte a főcsoporttól, csoportjának vezetését dr. Hivessy Jenő[44] detektívre bízta. Az egyes csoportok taglétszáma lényegesen nem változott. Hetényi Hain Péterre a baloldali munkát, Rubos Jánosra a jobboldal elleni munkát bízta. A Hajdó-, illetve később a dr. Hivessy-csoporttal pedig, az államrendészeti osztály által adott egyéb ügyeket (egyesületi, szekták, állampolgári ügyek, stb.) dolgoztatta fel. Változást eszközölt a délutáni ügyeletnél is. Az ügyeleti szolgálat időtartama du. 14–20 óráig tartott. Az éjjeli készenléti szolgálatot változatlanul megtartotta. Beszüntette a házi iktatót és helyébe rendes iktatót állított. Vezetésével Csurgovits Gyula detektívfelügyelőt bízta meg. Az ügyiratok most már nem a detektívtestület iktatóján keresztül jutottak a főcsoporthoz, hanem közvetlenül az egyes ügyosztályoktól és a külső állami szervektől. Csurgovits által vezetett iktatón kívül dr. Schweinitzer is vezetett külön egy bizalmas iktatót. A Schweinitzer által iktatott ügyiratok nem kerültek ki a csoportokhoz, Schweinitzer ezeket magánál tartotta, s az ilyen ügyekben szükséges nyomozásokra szóval adta meg az egyes detektíveknek az utasítást. A főcsoportnak ebben az időben nyilvántartása nem volt. A priorálást csupán az Országos Bűnügyi Nyilvántartóban és a toloncházi csonka nyilvántartóban végezhették a detektívek. Azért nevezem csonkának a toloncnyilvántartót, mert annak egy része a kommün alatt leégett.

A nyilvántartót pótolta az egyes csoportok előállítási és eseménykönyve. Ugyanis minden csoport vezetett egy előállítási könyvet, melyben minden egyes előállított nevét, személyi adatait, lakását és az előállítás okát jegyezték be. Ha valakit több ízben állítottak elő, mindannyiszor bevezették az előállítási könyvbe. Az eseménykönyvbe a csoportok az egyes ügyeket, s a nyomozás során azokban elért eredményeket jegyezték fel. A nyilvántartásnak e módja ugyan megbízható volt, azonban a priorálás körülményes, hosszadalmas és fáradságos munkát kívánt, mert minden egyes priorálásnál, az összes csoportok előállítási könyvét végig kellett lapozni. Könnyen előfordulhatott, hogy a lelkiismeretesen prioráló detektív figyelmét is elkerülhette a lapozgatásoknál keresett név, s így a priorálás eredménye hiányossá, megbízhatatlanná vált. Hetényi ezért kb. 1926, vagy 1927-ben elrendelte, hogy a főcsoport egy nyilvántartást állítson fel. A végrehajtással Hain Pétert bízta meg. Csupán házi használatra szervezte, illetve állította fel Hetényi a nyilvántartót, azt idővel idegen hivatalok, hatóságok és minisztériumok is hivatalos jellegűnek ismerték el. Hain Péter előbb Németh Ernő, majd Kády József detektívekre bízta a nyilvántartó felállítását. Nevezettek előbb az egyes csoportok előállítási könyveiben szereplő adatokat írták át a Hain Péter által tervezett nyilvántartási lapokra, azután az egyes minisztériumok, s egyéb állami hivatalok által a főcsoportnak megküldött névjegyzékekben szereplő neveket és adatokat jegyezték külön lapokra. A lapokat ezután külön rendszer szerint kezelték. (Nem ABC rendszer.) A kezelési rendszert én sem ismerem. Nyilvántartónk meglehetősen tökéletlen volt. Sok felesleges dolgot jegyeztek ott fel, melynek következtében egyesekre igen komoly hátrány, kár hárult. Pl. az egyes ügyek felszámolás közben előállított egyének névjegyzékét a csoportotok leadták a nyilvántartóba. Ott a névjegyzékekben szereplőkről nyilvántartási lapot állítottak ki még abban az esetben is, ha az előállítottak közül egyesekre vonatkozólag a nyomozás terhelő adatot nem eredményezett, s azok esetleg szabadlábra kerültek. Lapjuk bent maradt a nyilvántartóban. Avagy, ha utcai tüntetések alkalmával a riadóautón helyszínre érkező rendőrök kisebb-nagyobb tömeget állítottak elő, köztük persze leginkább kíváncsiskodókat, a főcsoport készenléti csoportja névjegyzéket készített az előállítottakról, s azt leadta a nyilvántartóba. Ott a kitöltött nyilvántartó lapokra feljegyezték pl. „Előállítva az igazságügyi minisztérium előtti tüntetésről”. Ha, azután egyikről-másikról a nyomozás során megállapították, hogy a tüntetésben része nem volt, szabadlábra helyezték, de a lapja bent maradt a nyilvántartóban.

Csak az 1940-es évek elején küszöbölték ki a rendszertelenséget olyképpen, hogy a nyilvántartó vezetője utasítást kapott, hogy a jövőben nyilvántartásba vétel végett egyes detektívektől, csoportoktól anyagot nem vehet át. Ily anyagot kizárólag az egyes előadók küldhették le a nyilvántartóba, mielőtt a lenyomozott ügyek iratait az illetékes hatóságnak átadták. A nyilvántartó lapokra jegyzett szöveget azonban továbbra is az ott dolgozó detektív, vagy polgári ruhás rendőr fogalmazta. Dr. Haraszty Vince[45] rendőrtanácsos és az én kezdeményezésemre Sombor elhatározta, hogy a nyilvántartót átdolgozzuk, a végrehajtásra azonban sor nem került.

A politikai ügyekben dolgozó három detektívcsoport mellé Hetényi egy úgynevezett helyszínelő csoportot szervezett. E csoportnak a munkája kizárólag személybiztonsági szolgálat volt, mindazokon a helyeken, ahol a kormányzó megjelent (mozi, színház, lóverseny, stb.). E csoport 8-10 tagból állott, vezetője előbb lovag Bialoszkurszky Géza detektív-főfelügyelő, majd később végig dr. Juhász József[46] detektív-főfelügyelő lett. A csoport tagjai a hivatalos órák után este 20 óráig felváltva ügyeleti szolgálatot tartottak a hivatalban. Itt a csoportügyeletes megkapta az esetleges kormányzói programot, s a csoport többi tagját őrszoba, vagy telefon útján a helyszínre rendelte. 1938-ig, amíg Hetényit nyugdíjazták, ilyen szervezettel dolgozott a politikai nyomozó főcsoport, melynek élén az egyetlen beosztott fogalmazáskarbeli tisztviselő, dr. Schweinitzer József állott. Schweinitzer egyben, mint Hetényi helyettese is szerepelt, de csak kizárólag a politikai osztályon, mert az államrendészeti és útlevélosztályon az oda beosztott fogalmazáskarbeli tisztviselők rangidőse volt az osztályvezető helyettes.

A politikai nyomozó főcsoportnál sem Schweinitzer, se a detektívek jegyzőkönyveket nem vettek fel. Amikor az egyes csoportok a nyomozásokat befejezték, a detektívek megállapításaikról, a gyanúsítottak és a tanúk vallomásairól detektívjelentéseket szerkesztettek, majd a nyomozás iratait a detektívcsoport Schweinitzernek adta át. Schweinitzer az iratokat továbbította a bűnügyi osztályhoz. A bűnügyi osztályon beosztott fogalmazáskari tisztviselők a detektívjelentések alapján jegyzőkönyvileg kihallgatták a gyanúsítottakat, ha elegendő okot láttak fennforogni, azokat előzetes letartóztatásba helyezték, vagy ha ilyen okot fennforogni nem láttak, szabadlábra helyezték. Az ügy iratait azonban minden esetben az ügyészségnek küldötték meg.

Úgy emlékszem, hogy az 1930-as évek elején Hetényi a politikai nyomozó főcsoportot önálló osztállyá fejlesztette. Új nevet is vett fel, s a továbbiakban „Országos Politikai Rendészeti Osztály” néven működött.[47] Az osztállyá való fejlesztést véleményem szerint azért vitte keresztül Hetényi, mert egyrészt így a csendőrséggel szemben eredményesebben, nagyobb tekintéllyel tudott szembeszállni, (állandó harc volt közöttük, melyet Halbik[48] csendőr százados kezdeményezett és fűtött) másrészt, mert a kerületi kapitányságok vezetői és az osztályvezetők néhányszáz pengő havi vezetői pótdíjat élveztek. Halbik később Hajnácskőyre magyarosította a nevét.

Az átszervezés következtében munkarendünkben változás nem történt. Személyzetileg nem történt változás a korábbi politikai nyomozó főcsoportban. Az teljes egészében együtt maradt Schweinitzerrel az élén. A megalakult országos politikai rendészeti osztály a főcsoporttól tulajdonképpen különállóan, s attól függetlenül dolgozott. Ugyanis központja volt a vidéki főkapitányságokon működő politikai csoportoknak. A vidéki rendőrkapitányságokon a megbízott politikai előadók jelentették a kapitányságok működési területén történt politikai jellegű eseményeket, s eljárásukra vonatkozólag innen kaptak rendelkezéseket. A vidéki kapitányságokkal való kapcsolattartást, (úgy írásbeli, mint szóbeli) Nagy Sándor rendőrfőtanácsosra bízta Hetényi, ki mellé még egy fogalmazáskarbeli tisztviselőt, s egy gépírónőt rendelt. Nagy Sándor maga külön iktatót is vezetett. Ez[en] osztálynak mindössze irodai helyisége volt. Nagy Sándor kérte Hetényit, hogy a vidéki kapitányságok által jelentett budapesti vonatkozások nyomozására egy detektívcsoportot rendeljen mellé. Hetényi azonban a kérést elutasítva úgy rendelkezett, hogy ily esetekben az országos politikai rendészeti osztály, írásban keresse meg a politikai nyomozó főcsoportot. Hetényi ezt az osztályt később visszafejlesztette, bár az továbbra is megmaradt és működött, de utóbb már csak Nagy Sándor főtanácsos és egy detektívgyakornok volt itt foglalkoztatva.

Az országos politikai rendészeti osztály felállításával egyidejűleg éjjeli ügyeleti szolgálatot is rendszeresítettek. Egy detektív este 20 órától, másnap reggel 8 óráig ügyleti szolgálatot tartott a hivatalban azzal a feladattal, hogy a vidéki kapitányságok esetleges telefonjelentéseit felvegye, s ha azonnali intézkedést igénylő eset fordulna elő, az osztályvezetőt értesítse, s intézkedéseit kérje.

Hetényi pár hónappal később, hogy a politikát átvette, Hajdó János detektív felügyelőt áthelyeztette a külügyi osztályhoz, s helyette a csoport vezetésével dr. Hivessy Jenőt bízta meg. Idővel még egy detektívcsoportot állított be Hetényi, s azt kizárólag az államrendészeti osztály ügyeinek feldolgozására rendelte. E csoport vezetésével Lenkey Márton[49] detektívfelügyelőt bízta meg. Így óhajtotta tehermentesíteni a tulajdonképpeni politikai ügyekben dolgozó Hain [a] dr. Hivessy- és Rubos-csoportokat. Politikai nyomozásoknál a Lenkei-csoport tagjait csak kivételesen és kisegítésképpen használták fel.

A felvázolt munkarenddel és szervezettel dolgozott az osztály (politikai) Hetényi idején 1924–1938-ig, mikor is őt kényszernyugdíjazták, s a helyébe dr. Bártfay Ernő rendőrtanácsost rendelték.

Meg kell jegyeznem, hogy technikai segédeszközeink egyáltalán nem voltak. Évek után sikerült Hetényinek egyetlen öreg hivatalos autót biztosítani a politikai nyomozások és figyelések céljára. Ezt az autót hamarosan megismerték az illegális munka résztvevői. Már messziről megismerték, s így csak az elkerülhetetlen szükség esetében vettük igénybe. Leginkább előállítások alkalmával használtuk.

Az 1920-as évek végén Hetényi a minisztérium engedélyével telefoncenzúrát állított be. Előbb csak 2, később vagy 8 detektívet foglalkoztatott a távbeszélgetések ellenőrzésével. Az idevezényelt detektívek kizárólag a Hetényi által kijelölt távbeszélő állomások beszélgetéseit hallgatták le, s jegyezték fel. Egyidejűleg a levélcenzúrát is megszervezte. Gyakorlatilag úgy vitte ezt keresztül, hogy a főpostával, illetve annak egyik főtisztviselőjével közölte azt a nevet és lakáscímet, amelyre érkező levélpostai küldeményekre kíváncsi volt. E postatisztviselő naponta telefonon jelentette Hetényinek, hogy melyik kézbesítő hivatalba futott be egy-egy cenzúrára kért postai küldemény. A küldeményért detektív ment ki, azt beszállította Schweinitzernek, ki a leveleket észrevehetetlenül felnyitotta, elolvasta, lemásoltatta, vagy ha szükségesnek találta, lefényképeztette, majd visszaborítékolta és továbbítás végett visszaküldte annak a postahivatalnak, ahonnan azt elhozták.

Hetényi szerette tudni, hogy az egyes minisztériumokban, fontosabb állami hivatalokban a főtisztviselők politikailag milyen beállítottságúak. Ezért megbízható detektívet igyekezett elhelyezni a ilyen állami szerveknél (minisztérium, államvasutak, nemzeti bank, értelmiségi kormánybiztosság, stb.). A minisztériumban rendszerint a miniszternek ajánlotta fel udvarias formák között, hogy személyének védelmére egy-két detektívet bocsájt rendelkezésére. Egyéb helyeken pedig az ott felmerülő rendőri munkák házi kivizsgálása címén helyezte el a detektíveket. Ezek a detektívek azután szolgálati helyükön rendszerint a vezető tisztviselővel, s annak közvetlen környezetével megkedveltették magunkat, az intézménynél szabad mozgásuk volt, s így az ott folyó életre bepillantást nyerhettek. Detektívek voltak a miniszterelnökségen, a belügyminisztériumban, a közoktatási minisztériumban, annakidején a népjóléti minisztériumban, a MÁV-nál, a nemzeti banknál, az értelmiségi kormánybiztosságnál, a vezérkari főnökségnél, a defenzív osztályon.

1938. év nyarán Hetényit kényszernyugdíjazták. Az osztály vezetésével dr. Bártfay Ernő rendőrfőtanácsost bízták meg. Sombort napiparancsilag a bűnügyi osztályhoz helyezték át. Ténylegesen azonban a politikai osztályon maradt, s a hírszerzést, mint munkakört látta el. Csupán 3-4 detektívet hagytak rendelkezésére. Mellette maradt dr. Hivessy detektív-főfelügyelő, Makány Imre[50] detektívfelügyelő, Várkonyi János[51] detektív, s még vagy két detektívgyakornok. Sombornak az osztály munkájába beleszólása nem volt. Egyetlen szobában húzódott meg, itt tárgyalt a detektívekkel és bizalmi embereivel. Együtt járt Bártfayval a főkapitányi referádákra. (Az egész főkapitányság mosolygott, amikor a két ellenséget szótlan együttesben látták reggelenként a folyosókon, amint a főkapitányhoz igyekeztek.)

Bártfay felforgatta az osztályt. Három fogalmazáskarbeli tisztviselőt vett maga mellé, s azokat, mint előadókat foglalkoztatta. Ezeket időközben leváltatta, végül is megmaradt dr. Borbáth Samu[52] rendőr tanácsos, dr. Haraszty Vince rendőr tanácsos és dr. Csiky[53] rendőr tanácsos. Borbáth a jobboldali, Haraszty a baloldali, Csiky pedig az egyéb ügyek előadója lett.

Sok detektívet áthelyeztetett a bűnügyi területhez, s helyettük onnan másokat rendeltetett a politikához. A főcsoport eddigi szervezetét meghagyva, két újabb, egymást váltó csoportot állított fel, s azokat saját rendelkezésére tartotta fenn. A két csoport vezetőjéül Nagy József és Sasvári István detektíveket jelölte ki. E csoportokat „készenléti csoportok”-nak nevezte el. A készenléti csoportok egyike reggel 8–14 óráig volt szolgálatban, amikor is leváltotta őt egy másik, amelyik viszont este 22 óráig tartott hivatalos órát. A készenléti csoportok felállításával feleslegessé vált, s ezért megszűnt a délutáni ügyeletes szolgálat. A készenléti csoportokhoz futott be a rendes, hivatalos időn túl érkezett posta. Ide kerültek a hivatalos órák eltelte után érkező panaszok, bejelentések, bizalmas értesülések, előállítások, stb. Sürgősség esetén, ha esetleg a szakcsoport már nem szolgálatban, azonnal bevezették a nyomozást, majd amint azt tehették, amint arra alkalom nyílt, az ügyet átadták a szakcsoportnak.

A baloldali ügyekben dolgozó csoportnak továbbra is Hain Péter maradt a vezetője, a jobboldali csoport ügyekben dolgozó csoport vezetésével Bánhidy Ottó[54] detektívfelügyelőt bízta meg. Lenkey Márton detektívfelügyelőt meghagyta az államrendészeti osztálynak dolgozó csoport élén. Dr. Antal István[55] detektív-főfelügyelő vezetésével egy központi szolgálatvezetést állított be. A szolgálatvezető határozta meg, hogy egyes csoportok bizonyos szolgálatra hány detektívet vezényeljenek. A szolgálat ellátására személy szerint a csoportvezető jelölte ki az embereket.

1939 elején – amint azt hallottuk – a kormányzó egy alkalommal magához hívatta referádára Sombort. Bártfay ezért annyira megsértődött, hogy őt, mint az osztály vezetőjét mellőzték, hogy másnap beteget jelentett, majd áthelyezését kérte. Bártfay távozása után dr. Kálnay Gyula,[56] főkapitány-helyettes lett az osztály vezetője. Kálnay csak névlegesen állott az osztály élén, mert annak tényleges vezetője Sombor volt. Sombor irányította az egész osztály munkáját. Kálnaynak sem a főcsoportvezetők, sem a csoportvezetők, sem a detektívek nem referáltak, tőle megbízásokat nem kaptak. Sombor megtartotta Bártfay újításait az osztály szervezetét illetően. Hain követelőzésére 2 főcsoportba osztotta a csoportokat. Az első főcsoport vezetője dr. Hivessy Jenő detektív-főfelügyelő, helyettese dr. Antal István detektív-főfelügyelő lett, ki egyben intézte a központi szolgálat-vezetői teendőket is. E csoportba tartozott a baloldali ügyekkel foglalkozó csoport, melynek vezetője dr. Wayand Tibor detektív felügyelő lett. A jobboldali ügyek felszámolására három detektív-csoportot állított be. Vezetőik itt; Bánhidi Ottó detektív felügyelő, Szélesi Jenő[57] és Bödő Károly detektívek lettek. Néhány detektívből álló csoportot rendelt a szekták ellenőrzésére, s ennek vezetésével Fornády Gyula[58] detektívet bízta meg.

A második főcsoport vezetője Hain Péter lett. Hozzátartozott az állandóan vezényelt detektívek ellenőrzése. Így a kormányzósági detektív kirendeltség, mely eddig csupán állományilag tartozott a politikához, egyébként a testőrség parancsnoka alá volt rendelve. Ide tartoztak a miniszterelnökség, a belügyminiszter mellé állandó szolgálatra vezényelt detektívek. Ide sorolták a telefoncenzúrához, az értelmiségi kormánybiztossághoz állandó szolgálatra vezényelt detektíveket. Ezekkel azonban nem rendelkezhetett, őket nem is ellenőrizhette, s azok neki nem is tartoztak referálni. Hainnak a két főcsoport alakításával csupán az volt a célja, hogy ő, mint főcsoportvezető a kormányzó személybiztonsági szolgálatra rendelt detektívek szolgálatát irányítsa. Ugyanis ő, mint az osztály rangidős detektív-főfelügyelője, semmiképpen sem vállalta az első főcsoport vezetését, mert a nyilasok ellen nem akart dolgozni. Viszont nem bírta volna elviselni, hogy a rangban fiatalabb dr. Hivessy őt megelőzve főcsoportvezető legyen. Hain főcsoportja csak papíron volt főcsoport. Hain megelégedett, hogy a folyosón, s a hivatali szobája ajtójára kifüggesztett névtábláján, mint csoportvezető szerepeljen. Az erdélyi bevonulás után a testőrség parancsnoka Haint letiltotta a kormányzó személye körüli szolgálatról, viszont Sombor újabb beosztást nem adott neki. Hain ettől kezdve 1944. március 19-ig semmiféle szolgálatot nem teljesített, bár néha-néha bejárt a hivatalba. Hivatali szobáját meghagyták, névtáblája továbbra is kint függött a folyosón és a szobája ajtaján. Technikai felszerelés tekintetében semmiféle változás nem állott be. Továbbra is csupán egyetlen autó állott rendelkezésre.

1944. március 19-e után Haint bízták meg a politikai osztály vezetésével. Hain a hivatalt kitelepítette a Sváb-hegyre, az osztály nevét „Állambiztonsági Rendészet”-re” változtatta. Minden törekvése az volt, hogy a politikai rendőrséget függetlenítse a főkapitányságtól, hogy az közvetlenül a belügyminisztertől kapja a munkájára a vonatkozó utasításokat, s csak közvetlen a belügyminiszternek referáljon. Ezért német támogatással a „Gestapo” mintájára szervezte át a vezetésére bízott politikai osztályt. A vezetése alatt működő politikai osztály szervezetét csak hallomásból ismerem. Úgy tudom, hogy 5, vagy 6 osztályt szervezett:[59]

1.   Személyzeti Osztály, vezetője: dr. Kotsis Árpád[60] detektív felügyelő volt, ki egyben Hain Péter hivatalos helyettese is volt.

2.   Zsidó-ügyek Osztálya, vezetője: dr. Koltay László[61] detektív volt.

3.   Államrendészeti Osztály, vezetője dr. Körmendy[62] rendőrtanácsos volt.

4.   Ellenzéki Osztály, vezetője: dr. Juhász József rendőrtanácsos volt. (Ez az osztály végezte a baloldal elleni nyomozásokat, s töltötte be a tulajdonképpeni bűnügyi osztály szerepét.)[63]

5.   Külföldi Osztály, vezetője: Martinidesz Ödön[64] detektív-főfelügyelő volt.

6.   Bizalmi Osztály, melynek vezetője: dr. Versényi János[65] detektív volt.[66]

Hain engem, amint az osztály vezetését átvette, a bűnügyi osztályra helyeztetett át. A Sváb-hegyen működő politikai rendőrségen egyetlen alkalommal sem fordultam meg, így csak amikor elvétve találkoztam egyik-másik ott dolgozó detektívvel, kik korábban az én csoportomban működtek, ők mondották el nekem, hogy Hain által szervezett osztályok közül tulajdonképpen csak a Koltay által vezetett zsidó osztály működik. Koltai osztálya teljesen elkülönült a többiektől. Hivatali helyiségei nem a Lomnitz épületében voltak, hanem a németek által elfoglalt Majestic épületben[67] Koltai osztálya tehát a németekkel teljes egyetértésben, úgy lehet az ő irányításukkal dolgozott. A többi osztály munkája csak látszólagos volt, mert egyrészt hozzá nem értő emberek irányították, másrészt mert a beosztottak is járatlanok voltak.

Ugyancsak hallomásból tudom, hogy amikor a nyilasok Baky,[68]akkori belügyi államtitkár ellen nagy röpirat csatát folytattak, s a röpiratokat még a belügyminisztérium iroda helyiségeiben, folyosóin is szétszórták, s terjesztették a politikai rendőrség az ügyben eredményt elérni nem tudott, vagy nem akart. Baky kezdeményezésére és követelésére Jaross[69] akkori belügyminiszter elhatározta, hogy a Hain által szervezett „Állambiztonsági Rendészet”-et feloszlatja. Hain erről tudomást szerzett és kiutazott Berlinbe Kaltenbrunnerhez,[70] s kérte az ő támogatását. Kaltenbrunner levelet írt Winkelmann Ottó[71] SS vezérezredesnek, aki a Magyarországot megszálló SS szervezet parancsnoka volt. E levélben utasította Winkelmannt, hogy a magyar kormánynál járjon el Hain érdekében, hogy ne vegyék el tőle a politikai rendőrséget. Winkelmann közbenjárása azonban eredménytelen volt, mert 1944. július havában a belügyminiszter feloszlatta az „Állambiztonsági Rendészet”-et,[72] s a Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályának újjászervezésével, majd vezetésével Nagy Valér[73] rendőrfőtanácsost bízta meg. Ezzel egyidejűleg Hain Péter bizalmas embereit, élükön dr. Kotsis Árpád, dr Koltai, Martinidesz, stb. pedig a lakásügyi kormánybiztossághoz helyezte át. Hain Péter maga betegszabadságra ment, s ilyen címen szabadságon maradt [1944] október 15-ig, amikor a Szálasi kormány ismét rábízta a politikai rendészeti osztályt.

Nagy Valér által szervezett politikai osztály tagozódását és munkabeosztását sem ismerem, noha talán szeptember hó közepe felé Nagy Valér engem, s a velem együtt a Belügyminisztérium VII/d alosztálynál[74] szolgálatot teljesítő 9 detektívet a politikai osztályhoz helyeztetett át. Nagy Valér engem a Csillaghegyen dolgozó csendőrnyomozó csoportnál[75] hagyott, hová még a VII/d alosztály vezényelt összekötőként. E nyomozócsoportnál maradtam november végéig, amikor az feloszlott. Egyetlen alkalommal sem jártam fenn a Svábhegyen, ezért nem tudom, hogy milyen szervezettel és munkarenddel dolgozott az újjászervezett politikai osztály. Csak annyit tudok, hogy Nagy Valér egyetlen főcsoportba tömörítette a politikában dolgozó detektívcsoportokat és annak vezetésével dr. Szentiványi detektívfelügyelőt bízta meg. Több rendőr-fogalmazáskarbeli tisztviselőt is helyeztetett az osztályhoz, akik közül én csak Torma Tibor rendőrtanácsossal beszéltem egy-két alkalommal, s rendszeresen érintkeztem dr. Akantisz[76] rendőrkapitánnyal, aki ez időben a Csillaghegyre vezényelt K. Horváth[77] detektívcsoportot ott rendszeresen ellenőrizte, utasításokkal látta el. Akantisz időközben a Röck Szilárd utcába költözött nyomozócsoportot[78] is rendszeres látogatta minden második napon.

Emlékezetem szerint 1944. október elején Nagy Valér főkapitány-helyettest a főkapitány állandó helyettesítésével bízták meg. Ezzel egyidejűleg a politikai rendészeti osztály vezetését Torma Tibor rendőrtanácsos vette át. Nem tudok arról, hogy Torma valamilyen változást eszközölt volna a politikai rendészeti osztály szervezetében. Torma Tibortól [1944] október 16-án az osztály vezetését ismét Hain Péter vette át. Hain most ismét kísérletezett, hogy a politikai rendőrséget ismét függetlenítse a főkapitányságtól. Kísérletei azonban meddők maradtak. Elgondolásairól tervezeteket készítetett dr. Kotsis Árpáddal, s azt sora átadta a belügyminiszternek, belügyi államtitkárnak, s egyéb közéleti tényezőknek. A belügyminiszter azonban nem engedélyezte a szervezeti változtatást, mert Hain által tervezett, csak a belügyminiszternek alárendelt nyomozó szervet időközben felállította a csendőrség „Nemzeti Számonkérő”[79] címen. Bár Hain továbbra is ostromolta a belügyminisztert, a politikai rendészeti osztályon az összeomlásig szervezeti változás nem történt.

Amikor én 1944. november végén a Svábhegyre kerültem, ott a következő helyzetet találtam:

Hain Péter helyettese dr. Kotsis Árpád detektívfelügyelő volt. Mellé csupán egy detektív és egy gépírónő volt beosztva. Dr. Kotsis szignálta az osztályhoz befutó ügyiratokat az egyes csoportokra. Dr. Kotsis fogalmazta a minisztériumoknak szóló előterjesztéseket és jelentéseket. Dr. Koltai László detektív volt a zsidó ügyekben dolgozó detektívcsoportok vezetője. Dr. Wayand Tibor detektívfelügyelő a baloldal elleni dolgozó K. Horváth Sándor és a szabotázsügyekben dolgozó Cser István[80] [irányította] csoportok vezetője volt. Dr. Versényi János detektív a szigorúan bizalmas ügyekben dolgozó csoport vezetője volt. Dr. Antal István detektív-főfelügyelő a napi helyzetjelentés összeállításával, s személyzeti ügyekkel foglalkozott. Minden csoport mellé, tehát dr. Koltai, dr. Wayand és dr. Versényi mellé egy-egy detektívet vezényelt Hain, kik az előadói munkát végezték. Nálam dr. Szentpéteri Antal detektív végezte a munkát. Működött még egy iktató, egy házipénztár, s egy központi szolgálatvezető. Az osztály autóparkjának vezetője Sebestyén Károly detektívgyakornok volt. 10-12 különböző típusú személyautó és 2 teherautó állt az osztály rendelkezésére. Egyik autónak sem volt rendőrségi száma. Én magam az osztály autóit nem használtam, csupán 1944. december 25-én, amikor Budapestről Kázmér-pusztára utaztam.

November végén, amikor én felkerültem a Svábhegyre, rendszeresen csak a dr. Koltai csoportja működött. A többi csoportok működése megbénult, mert Hain már akkor megkezdte beosztottjainak Nyugat-Magyarországra való kitelepítését. Egy-egy csoportban már csak néhány detektív lézengett a betelepített pártszolgálatosok között. December 9-én már dr. Antal főfelügyelőt és dr. Versényit is Szombathelyre küldte. Ő maga ritkán volt a hivatalban látható. Hol Wienben, hol Nyugat-Magyarországon járt. Így érthető, hogy rendszeres munka az osztályon nem folyhatott. [1945] Januárban az osztály egy részét Nyugat-Magyarországról Wienbe telepítette ki, a többieket Szombathely[en], Sopron[ban] és Kőszegen csoportosította. 1945. március 27-én kiadta a parancsot; „Menjen mindenki Wienbe ahogyan tud!” az osztály törzséhez és ott a menekülésre vonatkozó további utasításokat megkapja.

Hetényi a baloldali mozgalmak felszámolásánál megelégedett azzal, ha az egyes vonalak működését rövidebb-hosszabb időre megbénítja. Tisztában volt azzal, hogy az illegális kommunista szervezkedést véglegesen felszámolni, kiküszöbölni nem lehet. A kommunisták [az] egyes lebukások alkalmával mozgalmi szüneteket rendeltek el, s ez alatt megállapították a lebukás okát (besúgás, konspirációs hiba, stb.), majd az okot kiküszöbölve, veszteségeiket pótolták és az illegális munka újból megindult. Soha nem kívánta, hogy az egyes vonalakat teljesen felgöngyölítsük. Igen sok esetben előfordult, hogy a figyelések során az egyes mozgalmi személyek kilétét, lakását megállapítottuk, s amennyiben a nyílt nyomozás során az előállítottak vallomásai [az illetőt] nem kompromittálta, érintetlenül hagytuk, s nem állítottuk elő. Tettük ezt főként azért, mert az ilyen „kint hagyott” mozgalmi ember későbbi figyelésével a felderítő munka rendszerint eredményre vezetett. De célszerű volt kint hagyni néhány mozgalmi embert azért is, hogy a KMP nyomozószerveit, kik a lebukások okának megállapításán dolgoztak, megtévesszük. Sokszor ez is sikerült, s így az esetleges besúgó felöl a gyanújukat eltereltük. S, mert a lehetetlenre nem törekedtünk, s nem akarhattuk az illegális mozgalmat véglegesen felszámolni, rendszeressé vált, hogy nyílt nyomozásaink egy-két hét leforgása alatt befejezést nyertek. Az ügyészségnek átadott személyek száma a legritkább esetben haladta meg a 10-15 főt. Az ily, nyílt nyomozások eredményéről Sombor egy összesített, úgynevezett „generális” jelentést szerkesztett és azt tetszetős formában Hetényi megküldte a kormányzónak, miniszterelnöknek, a minisztereknek, hangoztatva, hogy a megsértett jogrendnek elégtételt szerzett. Hetényi ezen elvét magáévá tette Sombor is. Én magam is helyesnek láttam, ezért végig ilyen szellemben dolgoztunk.

Sem Sombor, sem én nem helyeseltük a csendőrség által irányított nyomozásokat, ahol pl. az alagin 700-on felül, az Andrássy laktanyában 500-on felül, az erdélyi nyomozáson 1100-on felül, a két soroksári nyomozáson 600-on felül volt az előállítottak száma. A csendőrökkel szemben azonban tehetetlenek voltunk, mert a belügyminiszter akaratával szemben a vezérkar főnökségének akarata érvényesült.

Dr. Wayand Tibor

detektívfelügyelő

[ÁBTL 4.1. A-417/1 8–28. A géppel írt aláírás nélküli tisztázat. A dokumentumban szereplő nevek aláhúzással szerepelnek.]