Sümegi György

Az apokalipszis lovasai Bécsben

VIT-ellenes plakát, 1959

 

Szemerédi Tibor az 1956-os forradalom utáni bécsi emigráció kutatása során 2005-ben bukkant rá a Diákok. Szabad Magyar Egyetemisták Nemzetközi Szövetsége és Tagszervezetek című dossziéban[1] a négyrét hajtott plakát eredeti példányára. Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján rendezett legfontosabb bécsi történeti kiállításon[2] az utolsó teremben, mintegy záróképként ki volt állítva a plakát A/3-as méretű nyomatban. Ezzel nemcsak a nyomaton főszereplő Szalay Lajos (1909–1995) által készített rajz eredeti, az 1956-os forradalommal összefüggő jellegét hangsúlyozták, hanem a plakát-föliratokkal kiemelten utaltak a forradalom leverésére. A plakát eredeti föllelési helyén, a dossziékörnyezetben nincs utalás arra, hogyan került oda. Föltehető, hogy vagy a bécsi utcákra került példányokból, vagy közvetlenül a bécsi nyomdából szerezték be a magyar belügyi szervek, és mint a Kádár-rendszer ellen lázító bizonyítékot, bármiféle rávonatkozó információ nélkül megőrizték.

          Az alábbiakban interjút közlünk a Kocsis Gáborral, a plakát kiadójával, illetve egy, a bécsi VIT-ről készített állambiztonsági jelentés mellett bemutatjuk a plakát rajzi előzményeit.

 

1. Interjú a kiadóval, Kocsis Gáborral

 

Kocsis Gábor – eredeti és ma is használatos nevén Tunyogi Csapó Gábor – költő 1956. december 18-án hagyta el Magyarországot, és Bécsben kezdte újra egyetemi tanulmányait, amelyeket 1951 márciusában félbe kellett szakítania, tekintettel arra, hogy „destruktív politikai magatartása” miatt kitiltották az ország minden felsőoktatási intézményéből. Tanulmányai és (újság)írói tevékenysége mellett intenzíven vett részt a menekült magyar diákok szervezetének munkájában is. (Az írói név használatára a forradalomban való részvétele és az azonosítás megnehezítése miatt volt szükség.)

 

Hogy mit jelentett tartalmilag a VIT, ma bizonyosan egyre kevesebben tudják. Azt meg különösen nem, hogy az 1959-es bécsi VIT idején volt ellen-VIT is. Mit kell ez alatt érteni, valójában milyen tevékenységet takart, és kik végezték, mi volt a tartalma, és egyáltalán milyen céllal jött létre?

      

A három betű a Világifjúsági Találkozó (Teljes magyar név: Kommunista Világifjúsági Találkozó a Békéért és a Népek Barátságáért) rövidítése.

       A második világháború után több országban is megszületett a kétségtelenül jó szándékú, sőt nemes gondolat, hogy a világ népeinek ifjúságát rendszeres találkozókon a béke és barátság jegyében közelebb hozzák egymáshoz. Ezeket a találkozókat – fesztiválokat – eredetileg a Demokratikus Ifjúság Világszövetsége (World Federation of Democratic Youth) és a Nemzetközi Diákunió (International Union of Students) szervezte. Mindkét szervezet a háború után alakult nyugati ifjúsági szervek közreműködésével, azzal az illúzióval, hogy minden fajú diákot egyesítő, nem-politikai ifjúsági organizáció lesz. A kommunisták azonban rövidesen mindkét szervezetet infiltrálták, így kenyértörésre került a sor. A nem-kommunista ifjúsági szervezetek 1950-ben létrehozták a Világifjúsági Tanácsot (World Assembly of Youth) és a Nemzeti Diákszövetségek Koordináló Titkárságát (Coordinating Secretariat of National Unions of Students — COSEC).

       Ez utóbbi szervezetek a továbbiakban semmi közösséget nem vállaltak a fesztiválokkal. Az első hat ilyen találkozót Berlinben (Kelet!), Budapesten, Bukarestben, Moszkvában, Szófiában és Varsóban, tehát kivétel nélkül a vasfüggöny mögötti országokban szervezték.  A fesztiválok előkészítését kifelé a Nemzetközi Előkészítő Bizottság végezte, mely elvileg az egyes nemzetek Ifjúsági Fesztivál Bizottságainak delegátusaiból állt, gyakorlatilag azonban a kommunisták kezében volt a vezetés.

       1959 nyarára eredetileg a VIT színhelyéül Pekinget szemelték ki, de az akkor még nagyon zárt Kína olyan beutazási feltételeket szabott meg, amelyek lehetetlenné tették volna nem-kommunista küldöttségek meghívását, ami viszont szöges ellentétben állott a moszkvai szándékokkal, hiszen ezeknek a találkozóknak elsődleges célja éppen a nem-kommunista országok ifjúságának befolyásolása volt. Így esett a választás a szigorúan semleges Ausztria fővárosára, Bécsre.

 

Mindezzel szemben, az elmondottakhoz képest kell tételeznünk az ellen-VIT intézményét?

 

A nem-kommunista ifjúsági szervezetek már 1959. január végén, Londonban megtartott konferenciájukon leszögezték, hogy bojkottálják a bécsi VIT-et; ezt a nyilatkozatot 55 nemzet küldöttei írták alá. Ehhez csatlakoztak az osztrák ifjúsági szervezetek is, mint például az Österreichische Bundesjugendring (Osztrák Szövetségi Ifjúsági Kör).

       Ebben a kimondottan az ellen-VIT megszervezésére alakult „csúcsszervezetben” az akkor már teljesen jelentéktelenné vált Osztrák Kommunista Párt (KPÖ) ifjúsági szervezetén kívül minden osztrák ifjúsági szervezet részt vett.

       Mi, a Bécsi Menekült Magyar Diákok Szövetsége (melynek magam akkor elnöke voltam), hivatalosan csak „megfigyelő” státust kaptunk, mert Ausztriának nagyon kellett ügyelnie a semlegesség látszatának fenntartására, gyakorlatban viszont – ezt úgy hiszem, nyugodtan állíthatom – mi képeztük a legütőképesebb akció-csoportot.

       Ehhez még annyit: a bécsi VIT és így az ellen-VIT is 1959. július 26-tól augusztus 4-ig került megrendezésre. Ez évben lesz az ötvenedik évfordulója. (Tudomásom szerint nincs sehol szándék méltó megemlékezés megszervezésére, pedig – talán – megérné és megérdemelné a fáradságot.)

 

A Bécsi Menekült Magyar Diákok Szövetségében merült föl, hogy a város nagyobb nyilvánossága részére az utcákon terjesztett plakátban is megfogalmazódjon a magyar diákság akarata, VIT-tel kapcsolatos állásfoglalása?

 

Bécs városát már az év elejétől elárasztották a VIT tarka-barka plakátjai, amelyeken a világ csaknem minden országának nemzeti színű lobogói, jelvényei azt a benyomást akarták kelteni, hogy valóban az egész világ ifjúságának közös rendezvényéről van szó.

       Az Österreichische Bundesjugendring (továbbiakban ÖBJ) egyre szaporodó stratégiai megbeszélésein többször is szó volt arról, hogy ezen a vonalon is kellene tenni valamit, és minket is megkérdeztek, nincs-e valami ötletünk egy sajátosan magyar és 1956-os vonatkozású „ellen-plakát”-tal kapcsolatban. A kérdést meghánytuk-vetettük a mi szövetségünk vezetőségi ülésén is.

       A Bécsi Menekült Magyar Diákok Szövetségének történetéhez: Bécsben korábban is volt egy egyesület, amely a bécsi egyetemeken és főiskolákon tanuló néhány tucat magyar diák érdekeit képviselte; 1956 végén és ’57 elején viszont több mint 1100 magyar diák menekült az osztrák fővárosba, akiknek problémáit az egy elnökből és egy titkárból álló egylet természetesen nem tudta már kezelni. Ezért alakult 1957 októberében az említett szövetség, melynek elsődleges feladata a menekült diákok támogatása, segélyezése volt, kül- és belföldi ösztöndíjak szerzése, diákotthonok, nyelvtanfolyamok szervezése, természetbeni adományok – ruházat, élelmiszer – szétosztása, kulturális rendezvények támogatása stb. Mindez természetesen szigorúan politikamentes alapon. Az efféle gyakorlati problémákból persze soha ki nem fogytunk, így a kilenc tagú vezetőség még 1958-59-ben is hetente ülésezett.

 

Vagyis az ellen-VIT programjának alakulásával, bővülésével párhuzamosan formálódott a plakát-ötlet is, ha jól értem.

 

1959 januárjától kezdve az ellen-VIT előkészületei minden ilyen megbeszélésen szóba kerültek. A plakát-elképzeléseket illetően mindenki egyetértett abban, hogy a Nemzetőrben megjelent Szalay Lajos rajzok közül válasszunk plakátnak. Ehhez tudni kell, hogy a Nemzetőr szerkesztését 1957 decemberétől kezdve Kovách Aladár vette át, s bár ő maga mindig háttérben maradt, és csak különböző álnevek alatt írt a lapba, az anyag kiválasztása, összeállítása és tördelése is teljes egészében az ő műve volt. E munka során magam, aki 1957 januárjától kezdve a szerkesztőség tagja voltam, a legszorosabban együtt dolgoztam vele. Innen ismertem Szalay Lajos rajzait, tekintettel arra, hogy Kovách Aladár élt a művész engedélyével, és a Nemzetőr csaknem minden számába beletett egy-egy – néha több – rajzot is az 1956-os Szalay-sorozatból. A rajzokat így a Nemzetőr minden olvasója ismerte, természetesen a diákszövetség vezetőségének tagjai is.

       A vita voltaképpen csak akörül folyt, melyik rajzot válasszuk, de nagyon gyorsan megegyeztünk abban, hogy a Nemzetőr 1958. július 1-jei számának címlapján megjelent „Apokalipszis” lenne a legmegfelelőbb. Mindannyiunk közös aggodalma volt azonban, hogy a finom tollrajz fehér alapon el fog veszni a plakátözön tarkaságában; az én ötletem volt, hogy fordítsuk negatívba a rajzot, legyen fekete alapon fehér. Ebben elméletileg meg is egyeztünk, azt azonban sajnos nem tudom már, kinek a műve volt a végső, és nagyon hatásos terv, amely azután kivitelezésre is került.

       Nekem egészen más dolgom volt még a plakáttal kapcsolatban: meg kellett szereznem a pénzt a kinyomtatáshoz, valamint a terjesztéshez. Ami ennél sokkal nehezebben ment: a semlegességét féltve óvó Ausztriában ugyan sajtó- és véleményszabadság uralkodott, de nekem mint egy politikamentes menekült-szervezet elnökének a bel- és külügyi adminisztráció legfelső szintjéig kellett átverekednem magamat, míg megkaptam – természetesen „suba alatt” – a biztosítékot arra, hogy a plakát terjesztése miatt nem fogják bezárni szövetségünket.

 

Ennyi eltelt évtized után az vajon megmaradt-e az emlékezetedben, hogy mennyi példányban lett kinyomtatva a plakát, és hogyan, milyen sikerrel terjesztette a diákszervezetetek.

 

Bécsben normális körülmények között nem probléma bármit is kinyomtatni, az adott esetben azonban szokatlan nehézségeink voltak, tekintettel arra, hogy szinte minden nyomda túl volt terhelve a VIT Előkészítő Bizottságának megrendeléseivel. Kizárólag az ÖBJ egyik vezetőségi tagjának személyes összeköttetései tették lehetővé, hogy kinyomtassák a plakátot, ha jól emlékszem, ezer példányban, erre azonban ma már nem mernék megesküdni.

       A hatás, sajnos, csak negatívummal mérhető. Július 26-án megérkeztek a legutolsó küldöttségek is, s plakátjainkat – megrendelésünknek megfelelően – július 27-én hajnalban ragasztották  ki. Elsősorban a Práter és a nemzetközi vásárterület környékén, ahová a VIT-rendezvények javát meghirdették, valamint a belvárosban. Másnap – 28-án – reggelre ezeken a helyeken az összes plakátunkat letépték, vagy a felismerhetetlenségig összekarcolták/mázolták ismeretlen kezek.

 

2. További adalékok a plakáthoz

 

Az 1959-es bécsi Világifjúsági Találkozó időszakában a hivatalos VIT-tel egyet nem értők (osztrák ifjúsági szervezetek, magyar emigráns diákegyesületek stb.) VIT-ellenes tevékenységéről fönnmaradt egy 1959. július 16-án keletkezett állambiztonsági tájékoztató jelentés, amit teljes terjedelmében közlünk:[3]

 

BM. II/4. Osztály                                                             Szigorúan titkos!

    ÉT-csoport[4]     

    64-2873

    64-1438/59.

 

Tájékoztató jelentés

Budapest, 1959. július hó 16.

 

VIT-ellenes tevékenységről

 

Az alábbi, nem ellenőrzött, megbízható hírforrásból származó jelzéseket szereztünk a bécsi VIT-ellenes előkészületekről.

          Osztrák rendőrségi alkalmazott elmondta, hogy igen erősen megszervezik a VIT védelmét, azonban tudomása szerint a VIT összes nemzetiségi résztvevői saját rendfenntartó különítményt tartanak fenn a VIT táborhelyein az esetleges rendzavarások megakadályozására.

          Bécsben az SZDP égisze alatt működő „Október 23” disszidens magyar kör tagjai aktívan készülnek a VIT megzavarására. Ezt támogatja a szociáldemokrata ifjúság, amely rendszeresen ülésezik a „Die Presse” helyiségeiben, ahol megbeszélik a VIT-tel kapcsolatos teendőket. A VIT-et megelőző vasárnap monstre összejövetelt tartanak a lap helyiségeiben. Az az elgondolás, hogy kisebb akció-csoportokat szerveznek a VIT megzavarására, hogy esetleges rendőri intézkedések ne tudják az egész mozgalmat felgöngyölíteni. Dr. Fóti József, az „Október 23” egyesület elnöke élénken érdeklődött az iránt, hogy a VIT magyar résztvevőit engedik-e egyesével Bécsben járni. Elmondta, hogy már három VIT résztvevő részére kértek tőle két, illetve ezer-ezer forintot.

          A fesztivál időpontjának közeledésével Bécsben egyre több plakát látható. Az osztrák Népi Ifjúság által régebben kiadott „Barátságot igen, Kommunizmust nem!” plakát mellett megjelent az Osztrák Diákok Szövetsége által kiadott VIT-ellenes plakát is. A plakáton egy rabságot szimbolizáló bilincs látható, melynek végén egy sarló kalapáccsal ellátott vasgolyó van. A vasgolyóra bohóc-sapka van húzva, pávatollal. A sapkán Fesztivál felirat. Alatta: „mi nem akarunk résztvenni”. Fentieken kívül egy, sok nyelven – köztük magyarul is – írt plakát látható, melynek felirata: „Igazi demokrácia nélkül nincs szabadság, szabadság + demokrácia = béke”.

 

                                                                    Perényi Gyula r. alezds.

                                                                          osztályvezető

 

Készült:      5 pld.

Kapja:         Közp. táj.[5]

                 II/2. Oszt.[6]

                 II/3. Oszt.[7]

                 II/5. Oszt.[8]

                 Ny[ilván]t[ar]tó

Készítette: HS/Fné

Nyt.sz.:      94/620

                

          A VIT megzavarására – a rövid dokumentum szerint is – többféle technikát és megmozdulást (demonstráció, plakátok terjesztése stb.) alkalmaztak. Ugyanakkor a tájékoztató jelentésből is egyértelmű, hogy a VIT hivatalos magyar résztvevőire vigyáztak, nem engedték egyesével Bécsben járni őket, nehogy bármiféle „föllazítás” vagy információ-csere áldozatai (netán disszidálnának!) lehessenek.   A Diákok. Szabad Magyar Egyetemisták Nemzetközi Szövetsége és Tagszervezeteik című dossziéban – ahogyan a címe is jelzi – a magyar emigráns diákok szervezeteivel (működésük leírása, vezetőik jellemzése, támogatásaik rögzítése, politikai nézeteik, székhelyük stb.), azok működésével, létszámuk alakulásával foglalkoznak részletesen. S természetesen, ahány jelentő, jelentést fogalmazó – annyiféle módon.

          A VIT-ellenes plakátot kiadó szervezetről, a Bécsi Menekült Magyar Diákok Szövetségéről egy leíróbb jellegű, a legfontosabb tényekre szorítkozó jelentésből idézünk. „Működési területe Bécs és környéke. Címe: Wien, IX. ker. Berggasse 3. II. 5/a. Félfogadás van: szombat kivételével minden nap, de. 9-12-ig, du. 2-5-ig. Itt a diákok rendelkezésére áll a „Menekült Magyar Diák Könyvtár”, amely filmvetítővel és lemezjátszóval is rendelkezik. Felállításában közreműködött a World University Service, a Hollandiai Diákszövetség, a Caro segélyszervezet és az American House”.[9] S egy másik jelentés, amelyben a vezetők politikai háttere (lehetőleg „horthysta”) is kirajzolódik. „A Bécsi Magyar Menekült Diákok Szövetsége a Menekültügyi Iroda anyagi támogatása alapján alakult meg. A szövetség politikailag ugyan függetlennek vallja magát minden szervezettől, de ugyanakkor vezetője, Szentegyedi István volt horthysta katonatiszt és Lakos Endre büntetett előéletű rk. pap (az ellenforradalom előtt Csolnokon töltötte büntetését és az események után szabadult ki). A Szövetség egyik fő támogatója Lengyel Béla horthysta altábornagy, a »Pirot Aid for Hungary« nevű amerikai segélyszerv vezetője, az amerikai hírszerzés ügynöke”.[10]

          A korabeli, magyar nyelvű emigrációs sajtóban, a megjelent írásokban nyugati vagy emigrációs nézőpontból tükröződik a hivatalos és a nem hivatalos VIT-hangulat. Peéry Rezső erről egyenesen így indítja  a beszámolóját: „A Világifjúsági Találkozó bécsi forgatagában – amelyben inkább Bécs forgataga dominált, mint a találkozó”.[11] Az Autóbusszal a békéért – Világifjúsági Találkozó Bécsben – című írás szerzője, Örvényes András beszámol többek között arról, hogy „ a Ringen, a Béke és barátság felvonulása alatt, verekedés verekedést követ. A piszkos munkát az osztrák kommunisták „rohambrigádjai” végzik. Egy kis angol csoport […] „Tibetet se feledjük” – emeli magasba a táblát. […] A következő pillanatban már a földön hevernek (köztük lányok is), összeverik, megtapossák őket. […] Az Opera előtt amerikaiakat vernek meg, a Burggartennél leütnek egy lányt. Bécs undorodik. A náci SA-legények óta nem látott ilyen szervezett hadjáratot a vélemény és a gondolat szabadsága ellen. […] Nem lehet vitatkozni, minden érv fasiszta provokáció, akár a vasfüggöny, akár a magyar felkelés kerül szóba.” A tanulság szomorú, a szocialista országok küldöttségeinek elszigeteléséről szól. „A fesztivál gyakorlatilag, valójában már nem is létezik. A keleti küldöttségek fantomcsapatai rendezvényről rendezvényre robognak autóbuszaikon, megközelíthetetlenek, fáradtak, csak ablakon át lehet látni őket, elsuhanóban.”[12]

          Természetesen a plakátokat, az ellen-plakátokat, a vizuális ellen-propagandának e fontos, látványos utcai elemeit is üldözték, letépték, leszaggatták az osztrák hivatalosok, ahogyan Kocsis Gábor is emlékszik rá. Kísérteties a hasonlóság azzal, ahogyan az 1956-os forradalom leverésekor a pesti utcákról eltávolították a forradalom mellett kiálló falragaszokat (pl. Pleidell János: „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” föliratú művét[13]).

          A VIT-ellenes plakáton fölhasznált Szalay-rajz szervesen kapcsolódik az 1956-os forradalomhoz, ugyanis a rajzoló SOS. EL Drama de Hungría rajzsorozatának fontos darabja.[14] A rajz a forradalomban elesettek halma fölött megjelenített apokaliptikus lovasokkal együtt a forradalom leverésének, az erőszakos és kegyetlen pusztításnak adekvát vizuális kifejezője. Ikonográfiai forrásai között a Jelenések könyve ugyanúgy számításba veendő, mint Dürer metszete, amit Szalay aktualizált, a történeti időhöz igazított. Az ő első lovasa – mint Dürernél – a halált hozó, szigonnyal a kezében. A második csontváz-arcú, sarlót és kalapácsot emel magasra, a harmadik mérleggel a kezében az éhínséget jelképezi. A negyedik ötágú csillagos rohamsisakban, dobtáras géppisztollyal, fején olajágat szájában tartó galambbal az agresszor és a béke jelképének egy figurában történő páratlanul szuggesztív megjelenítése.

          Szalay már korábban is publikált apokalipszis-kompozíciót, illusztrációként,[15] ám azt akkor a második világháborúban szerzett élményei (megjárta a Don-kanyart) táplálhatták, és Steinbeck világához hangolva alakította ki

 

Szalay Lajos illusztrációja John Steinbeck: Lement a hold című könyvéhez

 

          Így természetesnek vehető, hogy az 1956-os forradalom ihlette rajzsorozatában más karakterű, a levert forradalomra hangolt, történeti jelképekkel meghatározott apokalipszist vizionált.[16]

          Szalay Bécsben Kovách Aladárral (1908-1979), a Nemzetőr szerkesztőjével volt baráti kapcsolatban (korábban ő adta ki első rajzkönyvét a Bolyai Könyvek sorozatban[17]).  Szalay művei, elsősorban az 1956-os forradalom idején született rajzciklusa[18] méltán kelthette föl a levert forradalom után Bécsben alapított Nemzetőrnek „A Magyar Szabadságharcos Írók lapjának” az érdeklődését. Kettőjük levelezéséből fönnmaradtak a Szalaynak éppen Argentínából, a forradalmi rajzsorozata miatti kényszerű eltávozásáról szólók, továbbá műveinek Európában való újbóli megjelenésével, annak lehetőségeivel, illetve az 1956-os sorozat kliséinek Bécsbe kerülésével foglalkozók.[19] Természetesnek vehető, hogy Szalaynak a teljes nyugati emigrációban gyorsan ismertté vált rajzsorozata, s annak egyes darabjai sorra megjelentek a Nemzetőr hasábjain[20]. A közvetlenül Nagy Imre halála után megjelenő Nemzetőr fekete gyászkeretben hozta címoldalán a lap főszerkesztőjének Tollas Tibornak (T.T monogrammal) A halottak élén című írást, Nagy Imre nekrológját. „Életével a magyar sors egyik leghatalmasabb fejezetét formázta: a Halhatatlan Forradalmat. Halálával tiszta eszme lett, fény, mely századokig világít előre bolyongó nemzedékek útján.” Tollas írásának középső hasábjában Szalay 1956-os apokalipszis-rajza, a fölirata: „Az Apokalpszis Négy Lovasa Magyarország felett”.[21]

 

Szalay Lajos Apokalipszis 1956 című rajza a Nemzetőrben

 

          Amikor a Bécsi Menekült Magyar Diákok Szövetségében fölmerült a plakát készítés ötlete, ehhez a rajzhoz fordult a plakátot megtervező Deéd Ferenc festő- és grafikusművész.[22] A plakáttervező Deéd Ferenc[23] frappáns és vizuálisan egyszerű megoldást választott. A rajzon kívüli mezőben fölül és alul (balról és jobbról) mintegy tépett papírra írta föl a rajz felé mutató, beszúrt szavakat: IHR FRIEDEN…IST DER TOD. UNGARN MAHNT! Magyarul: AZ Ő BÉKÉJÜK…A HALÁL. MAGYARORSZÁG FIGYELMEZTET![24]

          Szalay Lajos művészeti hagyatékában, a leányánál (Claire Phipps, San Diego, USA) fönnmaradt egy A/4-es méretű fénymásolat, amelyen fehér alapon fekete a rajz és a föliratok. Elképzelhető, hogy ez volt az eredeti terv (minden pontosan megegyezik rajta a kinyomtatottal, természetesen a kolofon is), és nyomdai úton – film közbejöttével – fordították át fekete alapon fehérre a rajzot, amely így a tömör fekete háttérből ijesztően lebegő, a halottak fölött már-már kísértetiesen vágtató lovasokat mutat.

 

Deéd Ferenc: Plakát-terv 1959.

 

 

 

Deéd Ferenc–Szalay Lajos: VIT-ellenes plakát, 1959.

 

         

          A VIT-ellenes  Deéd-Szalay-plakát[25] az 1959-es, 50 évvel ezelőtti bécsi Világifjúsági Találkozóra és maradandó, kiemelkedő művészeti értékű emigrációs falragaszára irányít(hat)ja a figyelmet[26].