Unger Gabriella
Telefonfülke-betyárok
Röplapozók elleni
hajsza a nyolcvanas években
A diktatúrával szembeni ellenállás és tiltakozás
legkézenfekvőbb és legegyszerűbb formái közé tartoztak a röpcédulázások. A
Történeti Levéltár számos olyan irategyüttest őriz, amely ilyen ügyekkel
foglalkozik, hiszen az állambiztonsági szervek mindig nagy hangsúlyt fektettek
az „ellenséges propagandatevékenység” megakadályozására, a tettesek felderítésére.
S noha ez az esetek jó részében nem sikerült, ha elkapták a röpcédulák készítőit,
terjesztőit, államellenes izgatás vádjával állították őket bíróság elé.
1956 után a Belügyminisztérium (BM)
II/5-g. (röpcédula-elhárító) alosztálya, később pedig a BM III/III.
Csoportfőnökség 3. Osztály b. alosztálya (BM III/III-3-b.) foglalkozott ezekkel
az ügyekkel. Az alosztály irányítása alatt állt az 1965-ben felállított
Központi Kéz- és Gépírásminta Irattár, amelynek feladatai közé tartozott kategorizálni
az állam elleni izgatást megvalósító kézzel, írógéppel, egyéb sokszorosító
eljárással készült/írt anyagokat; őrizni az írásos anyagok tartalmi
értékelését, az F-dossziés (politikai bűncselekmény elkövetése miatt büntető eljárás alá vontak) gép- és
kézírásmintáit; de külön nyilvántartást vezettek az „ellenséges ellenzék”
tagjainak kéz- és gépírásmintáiról és kimutatással rendelkeztek a korábban
hasonló bűncselekményeket elkövetettekről is.[1]
A fővárosi röpcédulázási ügyekkel a Budapesti Rendőr-főkapitányság III/III-d. alosztálya
foglalkozott.
Az állambiztonsági szervek
munkáját „Az állam elleni izgatást
megvalósító írásos anyagok terjesztésével, megelőzésével, elkövetőinek
felderítésével kapcsolatos operatív és rendőri feladatok”-ról szóló, 1965.
április 12-én kiadott 0018-as számú belügyminiszteri parancs szabályozta még az
1980-as években is.[2]
Az 1956-os forradalom leverése
után a két legnagyobb ilyen ügy a Nemzeti
Híradó című illegális lap,[3]
valamint az „Emlékezz!” kezdetű, postai úton küldött röpcédulák terjesztése[4]
volt, de akkoriban tömegével jelentek meg hasonló, a Kádár-rendszerrel való
(fegyveres) szembenállásra felszólító felhívások. A hatvanas–hetvenes években
ezek ritkábban s jellemzően elszigetelten fordultak elő, a rendszer puhulásával
párhuzamosan, a nyolcvanas évek elejétől kezdve ismét gyakorivá váltak az ilyen
ügyben indított (bizalmas) nyomozások.[5]
A rendszerváltás előtti években annyi témában és olyan nagy mennyiségű röplap
jelent meg, hogy az állambiztonsági szervek számára is követhetetlenné vált az
ilyen ügyek feltérképezése.[6]
Azt, hogy az állambiztonsági
szervek mekkora energiát – és mennyi pénzt – fordítottak egy-egy nagyobb
röpcédula-terjesztés elkövetőinek felkutatására, jól példázza az alább bemutatandó,
1985-től 1989-ig húzódó nyomozás. A BRFK III/III-d. alosztálya 1985. október
31-én nyitotta „Lila” fedőnéven a Rendkívüli Esemény Dossziét, mert ismeretlen
tettes(ek) Budapest belső kerületeiben guminyomdával készített, „ellenséges
tartalmú” röpcédulákat szórt(ak). Az első alkalommal terjesztett röpcédulákból
(„Új rend, új hatalom kell, ha meg akarjuk állítani társadalmunk hanyatlását!
Ellenzék”) közel 350 db került az állambiztonsági szervek birtokába. Az ügyben
a BRFK III/1. (vizsgálati) alosztálya rendelt el nyomozást.[7]
1988 végéig összesen tizenkét alkalommal terjesztettek sorszámozott, „ellenzék”,
majd „rde” (Radikális Demokrata Ellenzék), illetve „rdp” (azaz Radikális
Demokrata Párt) aláírású – változó tartalmi színvonalú és sokszor helyesírási
hibákkal teli – röpcédulákat, amelyeket zömmel a Nagy- és a Kiskörút
telefonfülkéiben helyeztek el. A hosszú nyomozás során keletkezett közel 800
lap terjedelmű iratanyagot három dossziéban helyezték el.
Az ügy lezárásakor, az utolsó
összefoglaló jelentés szerint ez volt minden tekintetben a legnagyobb
röpcédula-terjesztés évtizedek óta, nemcsak azért, mert nagy mennyiségű,
összesen 4.000 db röplap jutott az állambiztonsági szervek birtokába, hanem
mert rendszeres időközönként és sok helyszínen szórták azokat.[8] Az
ügyben négyszer rendeltek el nyomozást, amelyeket rendre eredmény nélkül
szüntettek meg. Az operatív feldolgozásban nemcsak a BRFK említett osztályának
teljes személyi állománya vett részt, hanem annak más szervezeti egységei, önkéntes
segítők és a csoportfőnökségek osztályai, néhány megyei és az összes budapesti
rendőrkapitányság is.
Bizarr még elképzelni is, hogy a nyolcvanas
évek második felének Budapestjén operatív tisztek, önkéntes rendőrök évekig
különböző mozikból és egyéb helyekről telefonfülkéket kukkoltak titokban (azaz
konspiratív megfigyelést folytattak), s azokat, mint a bűnügy helyszíneit, számtalanszor
lefényképezték, sőt, 1987-től a fülkékben történteket videóra is felvették. (A
dossziéban rengeteg fénykép van a különböző – ám egymáshoz igen-igen hasonló
nyilvános telefonfülkékről és telefonokról, sőt, az egyik dossziéhoz
guminyomdát is csatoltak.) 1986 és 1989 között összesen 53 alkalommal, 13
rejtett figyelőhelyről egy-egy esetben 30–60 ember nézte a fülkéket, illetve
sétálgatott körülöttük (azaz operatív figyelő- és portyaszolgálatot teljesített).
Az ellenőrzéseket október 23-a és november 7-e, valamint március15-e és április
4-e körül szigorították.
A nyomozás – mai szemmel – számos groteszk
elemet tartalmaz: filmbe illő jelenet lehetett például, ahogy az operatív
tisztek a lehetséges tettes(ek) felderítése érdekében – és egy társadalmi
kapcsolattal támogatva – ellátogattak a Petőfi Csarnok görkorcsolya-klubjába.
A nyomozás „hétköznapi menete”
azonban ennél sokkal komolyabb, hiszen a különböző okokból „látókörbe került”
emberekről nagy alapossággal gyűjtöttek információkat: egymást követték a
titkos vagy leplezett munkahelyi és lakóhelyi ellenőrzések, a konspiratív
ujjnyom-beszerzések, a levél- és telefonellenőrzések. A nyomozás során rengeteg
emberről gyűjtöttek információkat, s ezen belül összesen 127 főt vontak szoros
operatív ellenőrzés alá, ebből 120-at nyílt vagy konspirált úton beszerzett
ujjnyomaik alapján zártak ki a lehetséges elkövetők közül. 16 esetben hajtottak
végre titkos kutatást munkahelyen illetve lakásban, 46 alkalommal történt ún.
konspirált meghallgatás – melynek során természetesen szintén konspiráltan
ujjnyomokat is vettek az érintettektől. Öt alkalommal vezették be a 3/a
rendszabályt (telefonlehallgatás), tizenötször pedig „K”-ellenőrzést
(levélfelbontás). A röpcédulázásokról összesen 31 állampolgári bejelentés
érkezett.[9]
Ahhoz sem kellett sok, hogy
valakit a lehetséges elkövetők közé soroljanak: a BRFK III/III-d. alosztálya
munkatársai gyakorlatilag a „mindenki gyanús, aki nem gyanús” elve alapján
ellenőrizték a röplap-terjesztések közelében álló házak – később egész utcák –
lakóit (különös tekintettel az egyetemistákra, főiskolásokra, gimnazistákra,
kutyatulajdonosokra, ideg- vagy elmebetegekre), a terjesztések útvonalába eső
művelődési házak, klubok, oktatási intézmények rendezvényeinek látogatóit és a
környékbeli szórakozóhelyek törzsvendégeit. Az 1986. március 15-i Batthyány
téri spontán megmozdulás – a „lánchídi csata” napján már délelőtt fiatalok gyűltek
össze a Batthyány téren – akkor igazoltatott résztvevői közül néhánnyal
elbeszélgettek. 1988-tól külön figyelmet fordítottak a szkinhedekre. Megkeresték
az összes kerületi ideggondozó főorvosát is azzal a kérdéssel, hogy van-e
telefonfüggő páciensük. A már említett parancs értelmében nyelvész- és
írásszakértői véleményt kértek, de egy pszichológus ügynökkel jellemzést is
írattak, aki olyan alapossággal látta el feladatát, hogy a guminyomdás szöveg
alapján még a lehetséges tettes lábméretét is meghatározta. Papíripari
szakértők jellemezték a röpcédulák papírjának minőségét, amelynek alapján
megpróbálták kideríteni, honnan származhatott a papír, és ki juthatott hozzá, a
BM III/V. Csoportfőnökség alkalmazásában álló vegyészek vizsgálták a röplapok
szövegét, újabb és újabb daktiloszkópiai vizsgálatot készíttettek. Bár, mint
megállapították, a guminyomdát nagy mennyiségben hozták forgalomba és bárhol
lehetett kapni,[10]
ellenőrizték a gyártó cég budapesti és vidéki telephelyeinek alkalmazottait is.
A titkos telefonfülke-figyelések
során több esetben látták is a röpcédulák elhelyezőit, azonban mire az operatív
tisztek vagy önkéntes segítőik a helyszínre értek, a tetteseknek a Nagykörút
forgalmában nyoma veszett. Az állambiztonsági tisztek, illetve civil szemtanúk
személyleírása alapján – és a pszichológus az elkövető testalkatára vonatkozó
jellemezését is figyelembe véve – többször mozaikképet, illetve grafikát készíttettek
a tettesekről. A rendszeres időközönként megírt összefoglaló jelentések rendre
megállapították, hogy bár a nyomozás eddigi iránya helyes, s rengeteg embert
ellenőriztek, majd zártak ki a lehetséges elkövetők köréből, mégsem jutottak
eredményre, s éppen ezért több emberre és természetesen több pénzre van szükség
a bűncselekmény tetteseinek felderítéséhez. 1989-re azonban megváltozott a
helyzet: az összefoglaló jelentésekben fokozatosan csökkent a röpcédulázás
jelentősége: államellenesből párt- és kormányellenesnek, majd
szocialista-ellenesnek minősítették, míg végül a feldolgozó munkát azzal
szüntették meg, hogy a társadalmi-politikai változások következtében a
röpcédulák társadalmi veszélyessége csekély.[11]
A nyomozás minden szálát, apró
mozzanatát az összes ezzel kapcsolatos iratot terjedelmi okokból nem érdemes ismertetni,
de az alábbi válogatásból nyomon követhető, hogy az állambiztonsági szervek
mekkora energiát fektettek egy-egy ilyen eset felderítésébe, s hogy milyen
módszereket alkalmaztak – az 1980-as években ugyanúgy, mint 1957-ben.[12]
Dokumentumok
1. Intézkedési terv
„Lila” fedőnevű ügyben, 1985. november
BUDAPESTI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG SZIGORÚAN
TIKOS!
III/III-D. ALOSZTÁLY
1. sz. pld.
Jóváhagyom:
Dr. Horváth József r. vezérőrnagy
csoportfőnök
Récsey Róbert r. ezredes
főkapitány-helyettes
Tárgy: „Lila” fn. ügyben
Intézkedési terv
Budapest, 1985. november „ „
[…][13]
Állampolgári beszolgáltatás,
rendőri intézkedések következtében és K-ellenőrzés útján eddig közel 350 db
röpcédula került a birtokunkba.
A röpcédulákat ellenőriztük a
központi gép- és kézírásminta irattárban. A kapott vélemény szerint az
elkövetésre felhasznált guminyomdának előzménye nincs.
A röpcédulák szövegét, előállítási
és terjesztési körülményeit, az eddig birtokunkba került elsődleges szakértői
véleményeket elemezve-értékelve arra a következtetésre jutottunk, hogy az
elkövető nem a „belső ellenzék” aktív csoportjához tartozik, de minden
bizonnyal velük és programjukkal szimpatizáló, ezt többnyire ismerő, hozzá periférikusan
kapcsolódó személy lehet.
A terjesztés útvonalát, idejét, a
postai gyűjtőjáratokat (7/1, 9/1, 10/1) figyelembe véve az ismeretlen elkövető
feltételezhetően a XII. kerület Kékgolyó utca környékén lakhat.
A röpcédula tömör, kifejező
szövegét figyelembe véve az elkövető radikális, anarchista beállítottságú, nagy
valószínűséggel egyetemista, főiskolás vagy felső évfolyamú középiskolás lehet.
Tekintettel a röpcédulák
tartalmára, nagy számára, s ebben rejlő társadalmi veszélyességére, az
ismeretlen tettes felderítése céljából javasoljuk
„Lila” fedőnéven bizalmas nyomozás keretében az alábbi feladatok – koordinált
intézkedések végrehajtását:
I.
A BM III/III-4. és 2. osztály,[14]
továbbá a BRFK III/III osztály hálózati személyeinek célirányos eligazítása a
röpcédulákkal és terjesztésükkel kapcsolatban, az elkövetőre vonatkozó
információk gyűjtése céljából.
Felelős:
BM III/III-4.
BM III/III-2.
BRFK III/III. osztályvezető elvtársak
Határidő:
folyamatos
A BM III/III-4. osztály elhárítási területén a „belső
ellenzék” periférikus kapcsolataként felmerült személyek vonatkozásában
elemző-értékelő munkát folytatunk annak tisztázása érdekében, hogy mely
személyek jöhetnek számításba a röpcédulák készítése és terjesztése
tekintetében. A felmerült személyek ellenőrzését végrehajtjuk.
Felelős:
Udvardi Ernő r. szds.
BM III/III-4. osztály
Papp Gábor r. őrgy.
BM III/III-3. osztály
Fekete László r. szds.
BRFK III/III. osztály
Határidő:
folyamatos
A BM III/III-2. osztály, valamint a BRFK III/III-A
alosztály elhárítási területén szűrő-kutató munkát végzünk. A felmerült,
elkövetőként számításba vehető egyetemista, főiskolás, középiskolás fiatalok
operatív ellenőrzését elvégezzük.
Felelős:
Papp Gábor r. őrgy.
Fekete László r. szds.
Határidő:
folyamatos
A BM III/4. osztályt[15]
tájékoztatjuk a röpcédula tartalmáról, terjesztésének körülményeiről, kérjük,
hogy amennyiben munkájuk során a cselekményre utaló információ jut a
birtokukba, arról soron kívül adjanak tájékoztatást.
Felelős:
Udvardi Ernő r. szds.
Határidő:
folyamatos
Intézkedünk a BM III/3. osztály[16]
felé arra vonatkozóan, hogy a birtokukba kerülő röpcédulákat eredetben
biztosítsák és küldjék meg szakértői ellenőrzés céljából a BM III/III-3.
osztálynak.[17]
Felelős:
Papp Gábor r. őrgy.
Határidő:
folyamatos
Budapest területén korábban guminyomdás eljárással
röpcédulát készített, terjesztett személyek (9 fő) operatív ellenőrzését
elvégezzük.
Felelős:
Fekete László r. szds.
Határidő:
folyamatos
A terjesztések helyszínein és azok körzetében konspirált
adatgyűjtést végzünk az elkövetők személyleírásának beszerzése, esetleges tanúk
felkutatása céljából.
Felelős:
Fekete László r. szds.
Határidő:
folyamatos
II.
A birtokunkba került röpcédulák ESDA írásbenyomódás
vizsgálatát soron kívül elvégeztetjük.
Felelős:
Papp Gábor r. őrgy.
Határidő:
folyamatos
A röpcédulák közül 9 db olyan röpcédula került
birtokunkba, melyet csak az elkövető fogott meg. Ezek daktiloszkópiai
vizsgálatát soron kívül elvégeztetjük.
Felelős:
Fekete László r. szds.
Határidő:
folyamatos
A BM III/V. csoportfőnökségen elvégeztetjük a röpcédula
előállítási körülményeinek tisztázása céljából
-
a
guminyomda típusának, gyártmányának behatárolását.
-
a
papíranyagok minőségének meghatározását
-
a
festékanyag típusának, gyártmányának, minőségének vizsgálatát
Felelős:
Papp Gábor r. őrgy.
Határidő:
folyamatos
III.
A BRFK III/1. alosztályára a röpcédulákat és a rendőri
jelentéseket megküldjük a nyomozás elrendelése céljából.
Felelős:
Fekete László r. szds.
Határidő:
1985. október 31.
A Budapesten folyamatban levő Európai Kulturális Fórum
rendezvényeit,[18] továbbá
az 1985. november 4-e és 7-e nyílt és operatív biztosítását végző BRFK operatív
és közbiztonsági állományát tájékoztatjuk a röpcédula terjesztésről, azok
helyszíneiről.
Felelős:
BRFK III/III. osztály vezetője
Határidő: folyamatos
Az esetleges további röpcédulázás megelőzése érdekében a
helyszínként felmerült, illetve számításba vehető frekventált helyek fokozott
ellenőrzése érdekében a BRFK központi és kerületi szerveinek személyi
állománya, önkéntes segítői, hivatalos és társadalmi kapcsolatai, hálózati
személyei tájékoztatására, eligazítására intézkedünk.
Felelős:
BRFK III/III. osztály vezetője
Határidő:
1985. október 31.
A röpcédula terjesztés ismert helyszínei, útvonala
fokozott ellenőrzésére a BRFK állambiztonsági szerve CB-s önkéntes rendőri
állományából figyelő portyaszolgálatot szervezünk 1985. november 3-tól 7-ig az
esti és éjszakai órákban.
Felelős:
Fekete László r. szds.
Határidő:
1985. november 3.
Kérjük a fenti feladatok végrehajtását engedélyezni. A felsorolt feladatok végrehajtásának
eredményétől függően teszünk további intézkedésekre javaslatot.
Javasolom:
Zima Péter r. alezredes
Papp
Gábor r. őrgy.
BM III/III-3-b. alosztályvezető
Gaál Dezső r. alezredes Fekete
László r. százados
BRFK III/III-d. alosztályvezető
Egyetértek:
Hanusz Gyula r. ezredes
BM III/III-3. osztályvezető
Agócs István r. ezredes
BRFK III/III. osztályvezető
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/1. 9–12. Gépelt eredeti, Zima Péter, Gaál Dezső, Papp Gábor, Fekete
László, Hanusz Gyula, Récsey Róbert és Dr. Horváth József aláírásával]
2. Jelentés adatgyűjtésről a
„Lila” fedőnevű ügyben, 1985. október 31.
BUDAPESTI
RENDŐRKAPITÁNYSÁG
Szigorúan
titkos!
III/III-d.
alosztály
Tárgy: Bp. V. ker. Kecskeméti u.
[…] ház előtti röpcédula-
szórással kapcsolatos
Jelentés
Budapest, 1985. október 31.
Jelentem, hogy 1985. október 30-án
adatgyűjtést végeztem a Bp. V. ker. Kecskeméti u. […] sz. alatt az 1985.
október 27-én történt röpcédulaszórással kapcsolatban. Az adatgyűjtés során az
alábbiak jutottak tudomásomra:
A házfelügyelő L. S. […] az első
megkereséskor szinte beszámíthatatlan részeg állapotban volt. Tekintettel arra,
hogy ilyen szituációban nevezettel a kapott szempontok alapján érdemi
beszélgetést nem tudtam folytatni, így másnap ismét felkerestem, akkor viszont
senki sem tartózkodott otthon.
Beszélgetést folytattam V.
L.-nével – férje a munkahelyén tartózkodott – aki a következő információkat
szolgáltatta. Több mint 10 éve laknak a házban. A házból főiskolai, illetve
egyetemi hallgatókat nem ismer, idegbeteg vagy gyengeelméjű személyekről szintén
nincs tudomása. A lakóépületet nyugodt, csendes háznak jellemezte, kb. 2 éve
volt utoljára kisebb rendbontás. A lakók többsége az idősebb korosztályhoz
tartozik.
Az adatszolgáltató két
kutyatartóról tett említést: […]
Nevezettekről bővebb adatokkal nem
rendelkezik, csak futólag ismeri őket. E személyek nappal dolgoznak. A
látókörbe került személyek adatainak megállapítása folyamatban van
Az adatgyűjtés során tudomásomra
jutott, hogy az előzőekben említett házban lakik Erdős József BM dolgozó is. A
vele való beszélgetésre, távolléte miatt nem került sor.
Simó Imre r. hdgy.
[ÁBTL 3.1.5. O-19848/1. 25. gépelt eredeti, Simó Imre aláírásával][19]
3. Ügynökjelentés a
röpcédulázásról, 1985. október 29.
BRFK
XIII. KER. RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szigorúan tikos!
BŰNÜGYI
OSZTÁLY
NÉPGAZD.
ÉS TT. VÉD. ALOSZTÁLY[20]
MÁSOLAT
„Gazdag” fn. tmt. 1985. október
28-i
jelentéséről
„…1985. október 26-án (szombaton) este 21.10-kor
hangoskodó fiatalokra lettem figyelmes az V. kerületi Jászai Mari tér 2. szám a[latt]i
espresszó előtt. Ezért álldogáltam és hallgatóztam egy kicsit, mert a Szt.
István krt. és Néphadsereg utca sarkán lévő Bizományi Bolt (Szt. István krt.)
kirakata előtt egy csomó friss vért
láttam a földön.
A 2-es villamos megállójából
figyeltem a fiatalokat és a homokos műanyagtároló tetején több ellenséges sokszorosított röplapot találtam!
Eléggé exponált hely, hiszen
néhány lépéssel odébb van az MSZMP KB székháza! 35 db röplapot mellékelek a
jelentésemhez…”
„Gazdag” s. k.
Budapest,
1985. október 29.
Dr.
Keresztes László
Kárpáti
József r. őrgy.
osztályvezető
ng.
és tt. véd. alo. vez.
kapitányságvezető-helyettes
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/1. 19. Gépelt szöveg Dr. Keresztes László aláírásával. Ráírva kézzel:
„- jelzett V., Jászai Mari tér 2. ai. eszpresszó a »Margit híd« diszkó, ahol
hajnalig van műsor - »Gazdag« idős személy, a fiatalokat nem ismeri - a »friss
vér«-nek nincs jelentősége, sem az ügy vonatkozásában, sem a XIII. ker.
részére. Fekete r. szds.”]
4. Intézkedési terv,
1986. május 6.
BUDAPESTI
RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG SZIGORÚAN
TITKOS!
III/III-d.
alosztály
Engedélyezem:
Agócs
István r. ezredes
osztályvezető
INTÉZKEDÉSI TERV
Budapest, 1986. május 6.
Az 1985. október 26-tól 1986. március 15-ig folyamatosan,
Budapest több kerületében, guminyomdával készített röpcédula terjesztésekkel
kapcsolatosan intézkedési tervet dolgoztunk ki, melyet végrehajtottunk.
Értékelő-elemző munkánk során az alábbiakat állapítottuk meg:
A terjesztések helyszínein
meghallgatott felfedező és szemtanúk elmondása alapján megállapítható, hogy
csoportos terjesztésről van szó.
A terjesztések általában az esti,
vagy kora hajnali órákban történtek, többségében telefonfülkébe elhelyezve.
A röpcédulák készítéséhez használt
guminyomdáról megállapítottuk, hogy kereskedelmi forgalomban kaphatók.
Az 1986. április 27-én történt
újabb terjesztés szükségessé tette további intézkedések megtételét, mivel az
eddigiektől eltérően „felhívással fordulnak minden becsületes gondolkodású
munkáshoz, hogy alakítsanak ellenzéki frontot, illegálisan csoportokba
szerveződjenek és terjesszék az ellenzéki eszméket, célokat.”[21]
Az előzményekre való tekintettel
feltehető, hogy további röplapterjesztésekre kerülhet sor. Ennek megelőzése
érdekében újabb feladatokat határoztunk meg:
-
Ellentétben
az eredetileg a készítő személyére levonható következtetésekkel – az újabb
röplapok helyesírási hibáinak alapján[22]
– megállapítható, hogy legfeljebb középfokú végzettséggel rendelkezhet, aki
bizonyos politikai ismeretekkel rendelkezik.
-
[…][23]
-
Tekintettel
a röpcédulák bő terjedelmére, a fogalmazó személyére levonható következtetés
céljából nyelvész szakértői vizsgálatra eljuttatjuk.
-
A
terjesztés szövegével azonos tartalmú falfirkálás történt a Keleti pályaudvar
egyik félreállított és lezárt vagonjában. Megállapítottuk, hogy a firkálást
csak ott dolgozó személy követhette el. [24]
-
Beszereztük
azon 266 személy adatait, akik kapcsolatba hozhatók a firkálással. Ebből az
írásszakértő 264 személyt kizárt. A két fennmaradt személy elsődleges
ellenőrzését, kézírásuk beszerzését és annak írásszakértőhöz való eljuttatását
a BM III/II-7 Osztállyal[25]
koordinálva elvégezzük.
-
[…][26]
-
Röplapterjesztések
helyszíneiről térképvázlatot készítettünk, melynek alapján megállapítható, hogy
a terjesztések helyszínei a 12 jelzésű autóbusz útvonalába esnek. Ezt erősíti a
nyomkövető kutya alkalmazása is, amely az április 27-i terjesztés útvonalát
bejárva a 12-es autóbusz megállójáig követte a nyomot.
- A térképvázlat alapján megállapítottuk,
hogy három helyszín távol esik a terjesztés útvonalától. Ezek: XVI. Ker. Centenáriumi
lakótelep, XI. ker. Bocskai út 11. és X. ker. Harmat u. 178. sz. Előző
röplapterjesztéses ügyekben már felmerültek olyan személyek, akik szóba
jöhettek az akkori terjesztéssel.
- Megállapítjuk nevezettek adatait,
ellenőrzésüket elvégezzük, különös tekintettel a terjesztés időpontjára
vonatkozóan.
- Szükség szerint beszerezzük nevezettek
ujjnyomait és a birtokunkban lévő inkriminált ujjnyomokkal az összehasonlító
vizsgálatot elvégeztetjük.
- Szemtanúk felkutatása esetén nevezettek
fotóit felismertetésre bemutatjuk.
- Feladataink végrehajtása során napi
koordinációs feladatot építünk ki a BM III/III-3, 2, 4 és BM III/3. és 4. osztályokkal.
A keletkezett információkat
folyamatosan elemezzük-értékeljük.
Tekintettel a megnövekedett
feladatokra szükségesnek látjuk az op. feldolgozó munkát a vonalon belül
kialakítandó feldolgozó csoport irányításával végezni.
Kérjük a fenti intézkedések
végrehajtását engedélyezi, melynek végrehajtásáért Holló Aladár r. hdgy.
elvtárs a felelős.
A felsorolt intézkedések
végrehajtásának eredményétől függően teszünk javaslatokat a további
feladatokra.
Gaál Dezső r. alezredes
Holló
Aladár r. hdgy.
alosztályvezető
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/1. 87–89. Gépelt eredeti Gaál Dezső, Holló Aladár és Agócs István
aláírásával. Kézzel ráírva: „Turucz[27]
és Holló elv-k. Hetenként kérek a megtett intézkedésekről, azok
eredményességéről tájékoztatót. 1986. V. 6. Agócs István”.][28]
5. „Vitéz” fn.
ügynök pszichológusi véleménye, 1986. november 23.
BUDAPESTI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG SZIGORÚAN TITKOS!
III/III-d. alosztály.
Jelentés
Budapest, 1986. november 23.
Feladatom volt hat röpcédula tárgya, nyomtatott szöveg
elemzése, különös tekintettel elkövetőjének személyiségére.
A következőkben az 1., 2., 3., 4.,
5., 6. számú röpcédulák elkövetőjének személyiségére a kapott anyag nyomán a
következők jellemzők: […][29]
A röpcédulák szövege:
A társadalompolitikai rendszer
ellen[i] nyílt támadás, a szocialista államrend megdöntésére irányuló lázítás
és szervezkedésben való aktív részvételt meríti ki.
Továbbá a Párt elleni súlyos bűnök
felsorolása, kollaboránsok, marxisták[30]
vádlása egészében nélkülözi a legkisebb bizonyítékát is a vádak özönével, így
nem fogható fel másként, mint súlyosan
terhelt elmeállapotban élő személy bűnös cselekményeként.
Fő veszélyét abban látom, hogy a
nemzetközi gazdasági válság idején a jelenlegi helyzetben fennálló állapotot
Külkereskedelem stb. [sic!] áremelések okozta velejáró elégedetlenséget tovább
szítja, súlyosbítja, nagyon megfontolt tudatossággal a párt és az államrendszer
elleni lázítás ténye. Ez felvetette bennem azt is, hogy – ez az összességében
erősen konstruktív – ellenséges propagandaanyag esetleg nyugati közreműködők
útján került ki az utcára.
Az elkövető személyének mielőbbi
könnyebb felismerése céljából röviden összefoglalom a már jellemző
személyiségjegyeket-vérmérsékleteket stb.:
Testi felépítése:
Nem pocakos, alacsony, pikvilens
típus, nem magas, szélesvállú atlétikus típus.
Nagy valószínűséggel kevésbé
széles, inkább nyúlánk vékony-keskeny vállakkal, izomzattal kevéssé ellátott,
karcsú csontozatú ujjakkal. Mellkas keskeny,
hosszú és eléggé lapos. A testsúly ennek
megfelelően kicsiny.
Az arc szemből rövid, tojás forma, oldalról nézve szögletes profilt
mutat. Az orr kissé hosszú, fejlett
(de nem vastag és széles). Az áll rövid,
fejletlen, bajusz két oldalon nem dús, kb. szájszélességű. Homlok: lapos, kissé hátracsapott. Szemek szinte rendszerint sötétbarna, szúrós nézéssel, vékony
arcbőrrel. Testtartás rendszerint
fegyelmezett-szabályozott. Lábfejméret közepes (40–42).
Lelki jellemzők:
A lelki funkciók egymástól
elkülönültek. A tárgyi és személyi világ elkülönülten él. Az egyedüllétet jól
tűrik (valószínűleg a mi emberünk egyedül álló életet él), mindazzal
rendelkező, akik az egyedül élést választják – rigiditás, hidegség, stb.
túlérzékenység, expresszionista (nem a valóságnak megfelelő érzékelés),
szubjektív fantázia – elképzelés szabad megvalósításának a vágya.
Gátolt mozgás, görcsös fellépés,
kissé szégyenlős magatartással. Túlingerelhetőség, túl gyors reakciók, szellemi
éberség, éles figyelem, túl szorgalmas-lelkiismeretes a munkában,
visszahúzódási vágy, az érzelmek elrejtése – emocionális fékezettség,
mimika-szen. mozg. [sic!], kontroll társaságtól való idegenkedés, nehezen alakít
ki szokásokat, tériszony, a magatartás kiszámíthatatlansága, fojtott
hanghordozás, legtöbb esetben elutasító stílus, fiatalos külső, fürge
viselkedés, merev emberi kapcsolatok, szellemiekben kiváló a teljesítménye,
alkohol tolerancia, bajban egyedül szeret lenni.
Az érett férfiakra a fentiek
jellemzők, emberünkre is.
Szociális beállítódása:
Segíti a ráismerést a típusra,
karakterre. Erősen társaságkerülő, esetleg felületes, de csak válogatottan a
neki megfelelő társaságot fogadja el.
Hasonló típusokkal igen mély
kapcsolata van.
Ellátja magát, függetlenségi
érzése, vágya erős.
Nem a tárgyi, hanem a szubjektív
viszonyokhoz igazodik. Általában mindenben a tárgyi valóság és az annak
megfelelő cselekvés közé egy szubjektív véleményt csúsztat. Képzeljük el, ha ez
a szubjektív vélemény még egyéb dolgokkal terhelten jelentkezik, pl. téves
eszmerendszerrel.
Szociálpszichés reakcióban:
Ha a tárgyi befolyást túlságosan
háttérbe szorítja (jelen esetben is), ennek nyomán a nem tudatosságban –
erősödik az elfojtott tárgy befolyása az eszmére és cselekvésre. Védekezni az
egyén nem tud, mert a tárgyhoz való kapcsolata a tudat előtt rejtve van. Minél
jobban küzd függetlenségéért és a tárggyal szembeni felsőbbségéért, annál
inkább kerül függő viszonyba a tudatalattiban lévő tárggyal. A szellem
szabadsága és az erkölcs a hatalom mámorában sugallt indítékokat a cselekvésre,
de a tudat fölényes biztonságát lassan elveszti és a tudatalatti támadása mind
szélsőségesebb irányba ragadják-ragadtatják el őt. (A röpcédulák is szubjektíve
elragadtatások.)
Gondolkozása: erős az absztrakciós készsége, élesen tud
disztingválni, a gondolatokat szisztematikus rendszerbe képes foglalni.
Realista viszonyt teremt, de gondolkodása anyagszegény, ezért fokozottan
törekszik a formai tisztaság elérésére.
Törekvése-akarata: sajnos ő az, aki a tapasztalatokból nem
tanul. Nincs belátással az eseményekre-tapasztalásra. Kompromisszumra képtelen,
fanatikus kíméletlenség jellemzi önmaga és mások énjével szemben. Eszményei
messze vannak a valóságtól. Éleseszűség és hideg arisztokratikus vonások
jellemzik.
Valóságidegenség, egoizmus,
uralkodni vágyás jellemzik. Az összefoglalóban foglaltak kiegészíteni kívánták
az első rész hat oldalában foglalt „jellemző” jelzőket.
A fentiek alapján fizikai és
pszichikai mozaikkép állítható össze
a nagyszámú BM nyilvántartó alapján.
„Vitéz” s. k.[31]
[ÁBTL 3.1.5. O-19848/1. 199–203. Gépelt
másolat, aláírás nélkül]
6. Átirat fantomkép
készítése tárgyában, 1987. február 16.
BUDAPESTI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG SZIGORÚAN
TITKOS!
III/III-d. alosztály
BRFK Bűnügyi Értékelő és Adatfeldolgozó Osztály
Vezetőjének
Budapest.
Kérem Vezető Elvtársat, hogy a megadott személyleírás
alapján készíttessen egy elképzelt személyről rajzot, vagy ún. „fantom” képet,
esetlegesen több variációban is.
Enyhén pocakos, kevésbé széles,
inkább nyúlánk vékony vállakkal, amik izomzattal kevéssé ellátottak. Karcsú
csontozatú ujjakkal. Mellkas keskeny, hosszú és eléggé lapos.
Az arc szemből rövid, tojásforma.
Oldalról nézve szögletes. Az orr kissé hosszú, fejlett (de nem vastag és
széles). Az áll rövid, fejletlen. Homlok lapos, kissé hátracsapott. Szemek
szúrós tekintetűek. Szájszélességű, nem dús bajusz. A fej tetején ritkás haj,
ami az oldal és a hátsó rész felé sűrűsödik. Pajesz a fül közepe alatt egy kicsivel
végződik.
A kért rajz vagy „fantom” képre operatív szakban van
szükség.
Budapest, 1987. február 16.
Somlai
Ferenc r. százados
mb. alosztályvezető
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/1. 226. Gépelt másolat Somlai Ferenc aláírásával]
7. Jelentés görkorcsolyások
megfigyeléséről, 1987. május 5.
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Szigorúan titkos!
III/III-d. alosztály
Tárgy: „Lila” fn. ügyben
Jelentés
Budapest, 1987. május 5.
Az 1987. március 27-i
röplapterjesztés felfedező tanúja M. A., 21 éves önkéntes rendőr (beo: XI.
kerületi Rendőrkapitányság, Kmb. Alosztály) elmondta, hogy a Bp. VIII. József
krt. 14. szám alatti röplapterjesztés időpontjában görkorcsolyával elhaladt
mellette két fiatal férfi, akik ránéztek.[32]
M. A. „megérzése” szerint a fiatalemberek
számításba vehetők az elkövetésben, ezért az általa adott részletes
személyleírás alapján nevezett segítségével mindkét fiatal férfiról mozaikképet
készítettünk.
A mozaikportrékat
személyleírásokkal ellátva a figyelő-portyaszolgálatban résztvevő önkéntes
rendőreink és operatív tisztjeink, a Metró Rendőrség Deák téri beosztottai,
valamint a Petőfi Csarnokban dolgozó megbízható kapcsolataink között
szétosztották.
Ezen kívül a bejelentővel
személyes felismerés céljából közösen részt vettünk a Petőfi csarnokban
rendszeresen megrendezésre kerülő Roller Skate Görkori Klub rendezvényein,
továbbá figyelést végeztünk a Deák téren is több alkalommal.
Az ellenőrzött területeken nem
került látókörünkbe ez ideig a mozaikportréhoz hasonló személy(ek).[33]
A továbbiakban a mozaikportrékkal
kapcsolatosan esetlegesen látókörbe kerülő személyek elsődleges ellenőrzésének
eredményétől függően teszünk javaslatot további ellenőrzésükre.
Füredi József r. hdgy
L: Fekete
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/1. 290. Gépelt eredeti Füredi József és Ferke László aláírásával]
8. Jelentés szagminták
azonosításáról, Budapest, 1987. május 4.
BUDAPESTI
RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG
SZIGORÚAN
TITKOS!
III/III-D.
ALOSZTÁLY
Jelentés
Budapest, 1987. május 04.
1987. április 14-én a BRFK Bűnügyi Technikai Alosztály
kutyatelepén szagazonosítást
hajtattunk végre az 1987. március 28-án rögzített és a már előzőekben rögzített
szagnyomok között.
A szagazonosításnál az 1986. 04.
27-én Bp. VII. ker. Lenin krt-on[34]
és VIII. ker. József krt-on talált, valamint az 1986. 11. 01-én Bp. V. ker.
Szt. István krt-on talált röplapokról rögzített szagnyomokat hasonlították
össze az 1987. 03. 28-án a Bp. VI. ker. Bajcsy-Zsilinszky u. 49. szám előtt
talált röplapokról rögzítettekkel.
Az azonosításnál alkalmazott három
kutya minden esetben azonosnak találta a szagmintákat.
Értékelés: A szagazonosításnál készült jegyzőkönyvek
alapján megállapíthatjuk, hogy mindhárom esetben egyazon személy volt a
terjesztő a különböző helyszíneken.
Füredi József r. hdgy.
L: Fekete r. szds.
[ÁBTL 3.1.5. O-19848/1. 279. Gépelt
eredeti Füredi József és Fekete László aláírásával]
9. Javaslat vizuális
felderítésre, 1987. május 15.
Budapesti Rendőrfőkapitányság Szigorúan titkos!
III/III-d. alosztály
Jóváhagyom: Tárgy: „Lila” fn. RED ügyben
Récsey Róbert r. ezredes 3/R rendszabály[35],
operatív figyelés
főkapitány-helyettes és
operatív tiszti rejtett figyelés
kombinált
alkalmazása.
JAVASLAT
Budapest,
1987. május 15.
[…][36]
A feldolgozó munka során ez ideig
23 fő szoros operatív ellenőrzését hajtottuk végre. Az ellenőrzés során
birtokunkba került adatok alapján, ill. daktiloszkópus szakértői vélemény,
szagazonosítás útján a látókörbe került személyeket az elkövetők köréből
kizártuk.
Jelenleg 5 fő – köztük „F”
dossziés személy is – szoros operatív ellenőrzése folyamatban van.
A többoldalú nyelvészszakértői
ill. kriminálpszichológiai vélemények alapján az elkövetőről grafikus által
készített profil, ill. arcképpel rendelkezünk.
A helyszínek bejárása során
adatokat szereztünk be arra vonatkozóan, hogy egy-egy alkalommal terjesztésre
került röpcédulák „feltűnés nélküli” elhelyezésére a telefonfülkékben
gépkocsival 30 perc, míg gyalogosan ill. közhasználatú jármű igénybevételével
60 perc elegendő.
Az operatív feldolgozó munkával
párhuzamosan saját erőből végrehajtott operatív tiszti ill. önkéntes rendőri
rejtett figyelő, ill. portyaszolgálatot az elkövető(k) tettenérését nem
eredményezte.
A végrehajtott figyelések
tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendelkezésre álló és ez ideig felhasználásra
került saját operatív erőnk és önkéntes rendőri állományunk a feladat
eredményes végrehajtására nem elegendő. A kialakított vezénylési rendszeren és
végrehajtási módszeren változtatni szükséges, valamint további operatív erők és
eszközök bevonása indokolt.
Az elkövető(k) kilétének
felderítése, az ellenséges cselekménysorozat megszakítása, továbbá a tettenérés
lehetőségének biztosítása érdekében az alábbi feladatok végrehajtását
javasoljuk:
I.
Az operatív feldolgozó munkát
jóváhagyott Intézkedési Terv alapján tovább folytatjuk, a látókörünkben lévő
személyek ellenőrzését meggyorsítjuk. Az értékelő-elemző munka során felszínre
kerülő adatok birtokában – amennyiben indokolt – további célszemélyekre
terjesztünk ki operatív feldolgozást.
Felelős:
Fekete László r. szds.
II.
A birtokunkba került adatok,
szakértői vélemények, valamint a figyelő-portya szolgálatok tapasztalatai
alapján megállapítható, hogy a bűncselekmény-sorozat elkövetője(i) konspirációs
kézséggel rendelkező személy(ek).
A terjesztési helyszínek és
környékük – Nagykörút – a terjesztések időpontjában is még olyan forgalmas,
hogy vizuális felderítéssel a
cselekmény csak igen közelről észlelhető, viszont ez a megfelelő
konspiráltságot nem biztosítja.
A tapasztalatainkat és
szakvéleményeket is figyelembe véve indokolt, hogy a várható terjesztési
terület két frekventált pontján 3/R rendszabályt alkalmazzunk.
Az operatív technikai eszköz
működtetését javasoljuk:
1. Bp. VIII. József krt. 5–7. szám
alatti Hírlapiroda helyiségéből
2. Bp. XIII. Szent István krt. 18.
szám alatti GELKA Kereskedelmi Igazgatósági irodából.
Mindkét helyszínen bűnügyi
fedéssel megfelelő kapcsolati rendszert alakítottunk ki.
Az 1. sz. „bázishelyről” lehetőség
nyílna a József krt. 5–7. szám alatti (háromszor volt terjesztés) valamint a
József krt. 14. sz. alatti (kétszer volt terjesztés) telefonfülkék folyamatos
rejtett figyelemmel kísérésére.
A rendszabály védelmét és
kezelését a működtetés idejére kettő-kettő fő operatív tiszt vezénylésével
tudjuk biztosítani. Hírösszeköttetés városi telefon ill. Maros B rádión
keresztül történne.
Tekintettel arra, hogy a
rendszabály bevezetése ill. alkalmazására tett elsődleges intézkedéseink a BM
V-1. Osztály felé nem jártak eredménnyel, javasoljuk vezetői szinten intézkedni
az igény kielégítésére.
Felelős:
Agócs István r. ezr. osztályvezető
III.
Az ismeretlen elkövető(k)
tettenérése céljából szükségesnek és indokoltnak látszik operatív figyelés
bevezetésére a Bp. VI. Rudas László u. és Bp. VII. Rákóczi u. által határolt
területszakaszára a Lenin krt.-nak. Adataink szerint e terület a
legfertőzöttebb.
Ezen a szakaszon hét olyan
telefonfülke található, amely kettő ill. három alkalommal szerepelt
helyszínként, ugyanakkor a hét terjesztés alkalmával összesen tizenhét
telefonfülkében volt terjesztés.
Az ismétlődő terjesztési helyek
ismeretében célszerű ill. optimális lenne két brigád mozgatása a terepszakasz
felezővonalától, a Népköztársaság útjától északra ill. délre a végpontokig.
A jelzett terepszakaszon
bázishellyel a VII. Lenin krt. 26. szám alatti Zrínyi Mozi irodájában
rendelkezünk.
Szükség, ill. igény szerint
bázishely a Bp. VI. Lenin krt. 88. szám alatti Új Tükör (Művész) Mozi
irodájában kialakítható.[37]
Javasoljuk osztályvezetői ill.
szükség szerint főkapitány-helyettesi szinten intézkedni, hogy az operatív
eszköz igénybevétele a BRFK Felderítő Osztály kapacitásából történjen.
Felelős:
Agócs István r. ezr. osztályvezető
[…][38]
VI.
Az akciók tervezett időpontjai
minden hét péntek, szombat, vasárnap sötétedéstől 24.00 óráig folyamatosan a
bűncselekmény-sorozat megszakításáig.
Az akcióhoz szükséges operatív erő
és technikai eszközök:
- 4 fő op. tiszt (3/R rendszabály
működtetésére)
- 4 fő op. tiszt (rejtett figyelőhelyeken)
- 1 fő op. tiszt (559-es szobában létesített
vezetési ponton)
- 3 fő op. tiszt (otthonülő szolgálat)
- 4+1 fő őr (felállítási helyeken + rádiós
559-ben)
- 2 db szolgálati gépkocsi
- 4 db őr CB-vel ellátott személykocsi
- 4 db Maros B tip. hasábrádió
Az akció lebonyolításának anyagi vetülete:
a. benzinköltség naponta 4 gk. 800
Ft. össz: 2.400 Ft.
b. személyek ellátása 14 fő 350
Ft. össz. 1.050 Ft
összköltség: 3.450 Ft.
A hétvégékre tervezett akciókban részt vevő 9 fő operatív
tiszt vezénylését állandó jelleggel az osztály állományából javasoljuk
megoldani.
Tekintettel a hétvégi szabadidő
elvonásra, valamint a nagyfokú igénybevételre, állandó jelleggel a hétfői ill.
keddi napokon a pihenést, szabadnap formájában részükre biztosítani szükséges.
Felelős:
Agócs István r. ezr.
osztályvezető
Kérjük a javaslatban foglaltak jóváhagyását és a
hatáskörbe tartozó szükséges intézkedések megtételét.
Somlai Ferenc r. szds. Fekete
László r. szds.
mb. alosztályvezető
mb. vonalvezető
Javaslom:
Agócs István
osztályvezető
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/2. 11–16. Gépelt eredeti Somlai Ferenc, Fekete László, Agócs István és
Récsey Róbert aláírásával]
10. Jelentés telefonfülke
figyeléséről, 1987. június 19.
Budapesti
Rendőr-főkapitányság
Szigorúan titkos!
II/I-6.
Osztály
Jelentés
Budapest, 1987. június 19.
20.20 órakor kezdtem meg a figyelést a Bp. VII. Lenin krt.
28. szám alatt lévő Zrínyi filmszínházból. 22.10 órakor egy 6-8 főből álló
fiatalkorú csoport állt meg a megadott telefonfülke előtt, többen körbeállták
és hangoskodtak, majd a másik telefonfülke elől is eltolták a szeméttárolót.
Mire leértem a beépülési helyről,
akkor már nem láttam őket.
A fiatalok között volt [egy] 165
cm magas, barna hullámos hajú, fehér kabátos, farmernadrágos lány. 17-18 év
körüli. Két fiúval távozott a Nyugati pályaudvar irányába.
A fiúk kb. 180 cm. körüli, szintén
17-18 éves fiatal, divatos, sportos öltözékben. Rádióutasítás értelmében a
kapcsolatommal kocsiba szálltam és a csomagot magamhoz véve indultam be a
Főkapitányságra. Útközben a kocsiból, menet közben észrevettem még egy
„csomagot” a Lenin krt. 81. sz. előtti telefonfülkében, ezt is magamhoz véve
bejöttem, ahol a jelentést megtettem.
Mást elmondani nem tudok.
Láng Lóránt Tamás r. őrm.
[ÁBTL 3.1.5. O-19848/2. 41. Gépelt
szöveg Fekete László aláírásával.][39]
11. Jelentés telefonfülke
figyeléséről, 1987. június 19.
Jelentés
1987. 06. 19. 20.00-kor léptem szolgálatba, a Blaha Lujza
térnél tartózkodtam. Kb. 21.45-kor a Zrínyi mozinál lévő kolléga közölte, hogy
a telefonfülkében röpcédulaszórás volt és a tettesek a Nyugati pu. felé
távoztak. Személyleírást adtak. Megindultam a Nyugati irányába, az utat és a
telefonfülkéket figyeltem. Az Aradi u. után lévő fülkében találtam egy
csomagot, átnéztem a túlsó oldalra, a Művész Mozinál lévő telefonfülkébe,
láttam, hogy ott is van csomag. A záróvonalon visszafordultam (mikor egy
szolgálatban lévő rendőrjárőr leírta a rendszámomat, közölte, hogy feljelent)
és kivettem a fülkéből a csomagot […][40]
Bodi Károly őr.
[ÁBTL 3.1.5. O-19848/2. 42. Gépelt
szöveg Fekete László aláírásával]
12. Jelentés telefonfülke
figyeléséről, 1987. június 22.
Jelentés
Bajcsy Zsilinszky u. 48. előtti fülkében lévő röpcédulákat
Eszes Pál (rendőrigazolvány száma: 26467) el akarta vinni. Felszólításomra
tette vissza a készülék tetejére. Vele lévő két hölgynek a röpiratokat
mutogatta.
Szabó János
őr. csop. vez.
A 14-425-ös telefonszámon a BM. Személyügyi
nyilvántartóban érdeklődtem Eszes Pál személyi adatai iránt, ahol Dóczi
alezredes közölte velem, hogy nevezett a BM központi állományában teljesít
szolgálatot. További adatokat nem szolgáltatott, mivel közölte, hogy olyan
állományban van Eszes, hogy semmit nem hajlandó mondani.
Budapest, 1987. június 22.
Csurka Zoltán
r. fhdgy.
[ÁBTL 3.1.5. O-19848/2. 44. Gépelt
szöveg Szabó János és Csurka Zoltán aláírásával]
13. Jelentés, 1987. július 5.
BRFK
KÖZBIZTONSÁGI PARANCSNOKSÁG
ŐR- ÉS
KÍSÉRŐ ALOSZTÁLY
JELENTÉS
Budapest, 1987. július 5.
Jelentem, hogy 1987. július 4-én 19.00 órától július 5-én
07.00 óráig teljesítettem szolgálatot a BRFK épületében, mint objektumőr.
Szolgálatom teljesítése során kb.
01.00 órakor arra lettem figyelmes, hogy a BRFK parkolója felől az Engels téri[41] buszpályaudvar
felé futott egy középkorú férfi. A férfi ruházata: citromsárga magas szárú
sportcipő, alul gumival húzott piros tréningalsó, citromsárga tréning
felsőrész, magassága kb. 170 cm. Fejforma: hosszúkás, arca telt, tasakos,
groteszk ábrázatú, barna haja hátrafésült.
Azért lettem rá figyelmes, mert
futása közben lábait kifelé dobálta, közben a felső testét rángatta. Kis idő
múlva az angol nagykövetség felé láttam feltűnni, a parkból kijövet a Bécsi
utca felé futott tovább.[42]
Az esemény után kis idő múlva a
következő három személy jött figyelmeztetni bennünket: T. Á. […], S. M.[…] és
T. P. I. […] alatti lakos, hogy a parkban röpcédulákat találtak.
A kapuban jelenlévő Takács Imre r. szkv. technikus ment a
helyszínre és összegyűjtötte a röpcédulákat.
Horváth József r. zls.
Ignácz Tünde r. őrm.
parancsnok
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/2. 71-72. Gépelt másolat Horváth József és Ignácz Tünde aláírásával]
14. Javaslat féléves
költségvetési tervre, 1987. július 17.
Budapesti
Rendőr-főkapitányság
Szigorúan
titkos!
III/III-d.
alosztály
Tárgy: „Lila” fn. ügyben
költségvetési tervezetre
Javaslat
Budapest, 1987. július 17.
1985. október 31-én „Lila” fedőnéven Rendkívüli Esemény
Dosszié keretében operatív feldolgozó munkát folytatunk ismeretlen tettesek (6–8
fő) felderítésére, akik Budapesten, elsősorban a Nagykörút telefonfülkéiben
A/5-ös nagyságú papírlapokra, guminyomdával készített ellenséges tartalmú
röplapokat terjesztenek.
A terjesztés időpontjai nem
határolhatóak be teljes bizonyossággal. Az operatív feldolgozó munka
feladatának megfelelően 1986. augusztusa óta folyamatosan operatív
figyelőszolgálatot hajtunk végre, amelybe később is tervezzük bevonni
osztályunk önkéntes rendőri állományát.
Az önkéntes rendőri állomány
figyelőszolgálati bevonása hétvégékre esik, szabadidejükben. A rájuk bízott
feladatokat a célszerűségnek megfelelően CB rádióval ellátott saját
gépkocsijaikkal látják el, amely viszont költségtérítési vetülettel jár.
Az Intézkedési tervben
meghatározottak értelmében az önkéntes rendőr elvtársak foglalkoztatását
továbbra is igényeljük. Szolgálatszervezésüket hétvégéken
(péntek-szombat-vasárnap) hajtjuk végre, általában ezen alkalmakkor 5 fő
önkéntes rendőr elvtárs igénybevételével.
1987. június 28-ig „B” ellátmány
keretéből 119.100 Ft-ot – azaz száztizenkilencezeregyszáz forintot – fizettünk
ki, (kettőszáztíz Ft/fő benzinköltség és huszonöt Ft/fő ellátási költség címén)
az elvtársaknak.
Számításaink az elkövetkezendő
félévre – 1987. december 31-ig:
- folyamatos szolgálatok idején (péntek-szombat-vasárnap)
naponként 5 fő: 1.125 Ft.
- megerősített szolgálatok alatt (aug. 20., október 23.,
november 1., november 7.) 7 fő: 1.575 Ft.
- azaz folyamatos szolgálat 66 nap: 74. 250 Ft.
- megerősített szolgálat 14 nap: 22.050 Ft.
És további, rendkívüli kiadásokra
szükség szerint még több elvtárs bevonása esetén számíthatunk: 3700 Ft.
Mindösszesen:
100.000.- Ft.
Kérjük, a 100.000 Ft – azaz
egyszázezer forint – „B” ellátmánykeret terhére történő engedélyezését.
A fenti összegből a
szolgálatszervezésnek megfelelően alkalmanként történne a részösszegek
kifizetése.
A szakvonal a pénzátvételekről
készült elismervényeket a 390-18/83-II. számú „Társadalmi Segítők” dossziéjába
lerakjuk.[43]
Somlai Ferenc r. százados
Fekete
László r. százados
mb. alosztályvezető
mb.
vonalvezető
Javaslom:
Agócs István r. ezredes
osztályvezető
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/2. 104–105. Gépelt eredeti Somlai Ferenc, Agócs István, Fekete László
és Récsey Róbert aláírásával]
15. Jelentés
telefonfülke-figyelésről, 1987. július 24.
BUDAPESTI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG
SZIGORÚAN TITKOS!
II/I-6. OSZTÁLY
11.sz. Figyelési Jelentés
„Fülke” fn. figyelésről
BRFK. III/III. Oszt. Vezetőjének
Budapest, 1987. július 24.
19.30 h-tól
24.00 h-ig a Bp. VI. ker. Lenin krt. 106. sz. előtti
telefonfülkét biztosítottuk, és az ott folyó eseményeket videóra rögzítettük.
Ezen kívül az op. osztály
dolgozóival a körút meghatározott szakaszán lévő telefonfülkéket biztosítottuk,
ahol említésre méltó esemény nem történt.
Budapest, 1987. július 27.
Mandur Ferenc r. őrgy.
Mikes
Zsigmond r. őrgy.
osztályvezető
alosztályvezető
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/2. 149. Gépelt eredeti Mandur Ferenc és Mikes Zsigmond aláírásával.]
16. Javaslat leplezett kutatás
végrehajtására, 1987. augusztus 3.
Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Szigorúan titkos!
III/III. Osztálya Szeged
2.
sz. példány
Jóváhagyom:
Tárgy:
leplezett kutatás
Dr. Várhelyi Ferenc r. alezredes
végrehajtására
főkapitány áb. helyettese
Javaslat
Szeged, 1987. augusztus 3.
Jelentem, hogy a BM III/III-D Alosztály megkeresése
alapján megvizsgáltuk a Somogyi Könyvtár negyedik emeleti raktárhelyiségében –
a „Lila” fn. bizalmas nyomozás célszemélyének munkahelyén – tartandó leplezett
vagy titkos kutatás lehetőségeit.[44]
A kutatás célja annak tisztázása,
hogy a célszemély, aki alaposan gyanúsítható ellenséges tartalmú röpcédulák
terjesztésével, tart-e munkahelyén röpcédulákat, vagy azok készítéséhez
szükséges anyagokat, eszközöket.
A Somogyi Könyvtár nemzetközi hírű
értékeket őriz.
A titkos kutatás a könyvtárban
alkalmazott vagyonvédelmi-biztonsági berendezések és intézkedések miatt (infra érzékelő
lánc, minden egyes emeleti ajtó zárása) csak hosszadalmasan és bonyolult
kombinációk alkalmazásával készíthető elő, ezért leplezett kutatás
végrehajtására teszünk javaslatot, melynek realizálására a következő tervek
dolgoztuk ki:
Lippai Jánosné igazgatóhelyettes
hivatalos kapcsolatunkat[45]
felkeressük és titoktartását kérve közöljük vele, hogy lakossági bejelentést
kaptunk, mely szerint egyik raktári dolgozójuk kábítószer forgalmazásával,
fogyasztással gyanúsítható, s azt a munkahelyén tartja.
Megkérjük, legyen segítségünkre
abban, hogy a bejelentés valódiságát vagy alaptalanságát minél előbb tisztázzuk.
Tájékoztatjuk arról, hogy nem
akarunk nagy riadalmat, feltűnést kelteni, vagy bárkit alaptalanul gyanúba
keverni, ezért este, munkaidő után az ő jelenlétében szeretnénk néhány
munkatársunkkal a raktárban körülnézni. Kihangsúlyozzuk, hogy az ügy diszkrét
kezelése és gyors megoldása mindannyiunk közös érdeke, ezért is fordultunk Tóth
Béla igazgató távollétében őhozzá.
Ezután megbeszéljük vele az
ellenőrzés lebonyolításának részleteit.
Az akció kezdetét 17.30 órára
tervezzük, mivel rendes körülmények között 17.00 órakor a portáson kívül minden
dolgozó elhagyja a könyvtárat. 17.15 órakor telefonon felhívjuk L. J.-nét, aki
közli, hogy az épületben rajta kívül tartózkodik-e valaki. Amennyiben nem, úgy
ő 17.30 órára lemegy a portára és ott vár bennünket. A portással közli, hogy a
rendőrségtől jönnek biztonsági és tűzvédelmi ellenőrzést tartani, ezért kéri
valamennyi szintnek a kulcsát. Először lifttel a IV. emeleti raktárhoz megyünk,
ahol a kutatásban résztvevők megkezdik a feladat végrehajtását. Dr. Bikádi
János r. szds. L. J.-nével a portás előtti legenda erősítése céljából az épület
többi szintjét járja végig. Ez azért szükséges, mert a portás a lift szintek
közötti mozgását figyelemmel tudja kísérni.
Az akcióban dr. Bikádi János r.
szds. elvtárson kívül részt vesz Kun Sándor r. hdgy., továbbá a BRFK III/III-D.
Alosztály kettő munkatársa, valamint egy budapesti technikus.
A technikus feladata lesz a
raktári dolgozók íróasztalainak felnyitása, az esetleg fellelt nyomdászati
eszközökről a lenyomatminta felvétele, a terhelő tárgyi bizonyítékokról
fotódokumentáció készítése.
Az akció befejezése után L. J.-né
kíséretében elhagyjuk az épületet.
L. J.-né részére szükséges a
munkatársai előtt a vagyonvédelmi ellenőrzési legenda bizonyítása, ezért
részére az akciót követő napon egy „Ellenőrzési jegyzőkönyv”-et adunk át,
melyet a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Népgazdaság és Társadalmi
Tulajdonvédelmi Osztálya állít ki.
Az akcióval kapcsolatos
eligazítást augusztus 6-án 15.30 órakor Nagy Béla r. szds. elvtárs tartja.
Dr. Bikádi János r. szds.
Balog
Viktor r. szds.
osztályvezető
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/2. 163–164. Gépelt másolat Bikádi János, Balog Viktor és Várhelyi
Ferenc aláírásával]
17. Átirat, 1987. augusztus 13.
BUDAPESTI
RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG SZIGORÚAN
TITKOS!
III/III.
OSZTÁLY
Gyimesi
György r. alezredes elvtársnak
A BM. III/II-7. Osztály vezetője
Budapest
Kérem Osztályvezető Elvtársat, nyújtson segítséget az
alábbi ügyekben:
1./ 1987. augusztus 10-én 16.30 órakor Csepelről a 124-es
fülkéből akart telefonálni V. L. budapesti lakos. Amikor a telefonkagylót
leemelte – véleménye szerint – magnetofontól ellenséges szöveget hallott, majd
rövid idő múlva megszakadt és vonalat kapott.
Kérésünk annak megállapítása,
hogy:
a./ egyáltalán technikailag lehetséges-e kivitelezni ilyen
esetet? Vagy áthallásról lehet szó?
b./ melyik telefonközponthoz kapcsolódik a telefonfülke
vonala, és a központban személy szerint kik voltak beosztva?
[…][46]
Kérem Osztályvezető Elvtársat, hogy a fenti információkat
konspiráltan szerezzék be, és lehetőleg rövid idő alatt a választ osztályunkra
kérjük.
Budapest 1987. augusztus 13.
Agócs István r. ezredes
osztályvezető
[ÁBTL 3.1.5. O-19848/2. 230. Gépelt
másolat Agócs István aláírásával]
18. Átirat, 1987. szeptember 8.
BELÜGYMINISZTÉRIUM
SZIGORÚAN
TITKOS!
III/II. CSOPORTFŐNÖKSÉG
7. OSZTÁLY
Agócs István r. ezredes Elvtársnak,
BRFK. III/III. Osztály Vezetője!
[…][47]
A XXI. Ker. Iskola tér 7. sz. ház
előtt lévő F 124-es nyilvános távbeszélő állomás a Ferenc Távbeszélő Üzemhez
tartozik. A készülék technikailag úgy van megoldva, hogy azt másik távbeszélő
állomásról meghívni, valamint beszélgetést folytatni nem lehet, ami az
üzemszerű állapotnak megfelel. Az F-124-es állomás több kilométerre van a
kapcsolódó központtól. Az összeköttetés egy része légvezetékkel van megoldva,
ami az áthallás lehetőségét nagymértékben megnöveli. A légköri viszonyoktól
függően vannak időszakok, amikor a Magyar Rádió adása a kagyló leemelését
követően a búgó hang előtt tisztán hallható.
Budapest, 1987. szeptember 8.
Gyimesi György r. alezredes
osztályvezető
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/2. 232. Gépelt eredeti Kovács Péter osztályvezető-helyettes
aláírásával]
19. Átirat egy-egy
környék összes fiatal lakójának ellenőrzése tárgyában, 1987. szeptember 17.
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Szigorúan titkos!
III/III-D. Alosztály
Csajkovits József r. ezredes Elvtársnak
Csoportfőnök-helyettes
BM Adatfeldolgozó és Tájékoztató
Csoportfőnökség
Rendszerfejlesztő és Gépi Adatfeldolgozó
Osztály Vezetője!
Budapest
Kérjük Vezető Elvtársat, hogy nyújtson segítséget az
osztályunkon operatív ügyben felmerült utcákban lakók 1960 és 1969 között
születettek adatai megállapításában és priorálásában az alábbi címek alapján:
XI. ker. Bocskai
út 11,
13, 15, 17, 21, 23, 25, 27,
12,
14, 16, 22, 24.
Fadrusz
u. 5,
11, 15,
14,
18, 20, 22
Kosztolányi
D. tér 7, 8, 9, 10, 11, 12
Könyves
György u. 3, 5 és 4
XIII. ker. Huba
u. 5/a, 5/b/11 és 8
XVI. ker. Újszász
u. 47,
78, 80
Pilóta
u. 22,
24, 26, 28, 30, 32, 34,
23,
25, 27, 29, 31, 33, 35, 37, 39
Szilágyi
M. u. 1, 3, 5, 7, 9, 11, 13,
2,
4, 6, 8, 10, 12, 14
Zsélyi
A. u. 20,
22, 24, 38, 40, 42, 44, 46,
21, 23,
25, 27, 29, 31, 33, 35, 37, 39
[…] [48]
Budapest, 1987. szeptember 17.
Agócs István r. ezredes
Somlai
Ferenc r. százados
osztályvezető
mb. alosztályvezető
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/2. 263–264. Gépelt másolat Agócs István és Somlai Ferenc aláírásával]
20. Összefoglaló
jelentés, 1987. október 2.
BUDAPESTI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG
SZIGORÚAN TITKOS!
III/III. OSZTÁLY
JELENTÉS
Jelentem, hogy a főváros területén 1985. október 26-a óta
több alkalommal nagy mennyiségben ellenséges röplap került terjesztésre. Ezért
1985. október 31. óta „Lila” fedőnéven rendkívüli esemény keretében folytatjuk
az ismeretlen tettes(ek) felderítését.
A röplapok 10x15 cm nagyságúak,
guminyomdával készültek, tartalmuk társadalomellenes, a párt vezetését támadó. Egy-egy
alkalommal közel 200 és 500 közötti mennyiség kerül terjesztésre, főleg
telefonfülkékben, postaládákban[49]
és kis mennyiségben utcán elszórva. Ez idáig tíz esetben történt
röplapterjesztés, 83 helyszínen, valamivel több, mint 4 ezer példányban,
összesen 11 kerületet érintően.
A röplapok technikusi elemzése
érdekében 6 szakértői vizsgálatot kértünk, így: írás-, nyelvész-, vegyész-,
nyomdaipari-, pszichológiai- és daktiloszkópiai; 32 esetben azonosításra
alkalmas ujjnyom került rögzítésre, Tíz helyszínen rögzítettünk szagmintát.
Valamennyi szórás alkalmával elvégeztük az ESDA-ellenőrzést, amely nem hozott
eredményt. A szakértői vélemények
összesítése:
-
A
röplapok készítője 40 év feletti, közepesen képzett, több irányban olvasott
személy (vallás, filozófia, napi politika, szakszervezet stb.)
-
Személyisége
nem kiegyensúlyozott, személyiségzavarral küzdhet.
-
A
röplapok azonos guminyomdával, azonos festékkel készültek. A felhasznált
papíranyag a kereskedelemben kapható, a Szolnoki Papírgyár terméke.
-
A
rögzített ujjnyomok többsége fiatal női kézre utal. Az ujjak redői nem
kopottak, nem sérültek. Ettől eltér az esetenként rögzített hüvelykujj nyom,
amely feltehetően idősebb férfitől származik.
A felderítés során eddig összesen 4 esetben rendelt el
büntető eljárást vizsgálati alosztályunk. Három alkalommal készítettünk
összefoglalót és 4 esetben állítottunk össze intézkedési tervet, 7 esetben
adtunk le tájékoztató információt.
Intézkedéseink során
-
120
személy került látókörünkbe, ezen kívül 4 (5–8 fős) csoport. Jelenleg F. R., B.
P., F. J. és K. S. operatív ellenőrzését végezzük. A többi személyt kizártuk.
-
31
állampolgári bejelentés történt, a legtöbb esetben a röplapok megtalálásával
voltak kapcsolatban. Érdemben az elkövetőkről nem tudtak adatot szolgáltatni.
-
A
társszervektől összesen 20 információt kaptunk. Ebből: a bűnügyről 4, a társ
állambiztonsági szervektől 16 db információ érkezett, melyek általános adatokat
tartalmaztak, hasznosításuk csekély mértékben vált lehetővé.
-
Eddig
15 esetben tartottunk titkos, vagy leplezett kutatást lakáson, vagy
munkahelyen, eredményre nem vezetett.
-
Szemtanúk
felkutatása során 23 személyt hallgattunk meg. Megerősödött a feltételezésünk
abban, hogy a terjesztők 18–20 év körüli fiatalok, fiúk és leányok, akik
csoportosan folytattak szórást és néhány alkalommal egy-egy fő egyénileg is
előfordult.
-
Operatív
eszközeink közül 3/a rendszabályt alkalmaztunk 5 személy esetében,
K-ellenőrzést vezettünk be 11 esetben, külön
kérésünkre a BM III/3. osztálya figyelést is végez guminyomdás levelek,
küldemények esetében. Így került látókörbe F. R., K. S., B. P. személye is;
14 alkalmi társadalmi kapcsolatot létesítettünk, 1 alkalommal tmb. bevezetésére
is sor került.
A megelőzés érdekében figyelő-portya szolgálatot, valamint
rejtett figyelést folytattunk 53 alkalommal, egy-egy nap 37 fő volt
szolgálatban.
A szolgálati időn túl
(péntek-szombat-vasárnap) teljesített többletmunkáért 600 szabadnapot adtunk ki
(4896 túlóra).
Eddig e munkában a BM III/II. és a
III/III. csoportfőnökségek valamennyi osztálya, a III. Főcsoportfőnökség
valamennyi önálló osztálya is segített, de támogatott a III/IV. és a III/V.
csoportfőnökség is. Együttműködtünk a Békés, Borsod, Bács-Kiskun, Csongrád,
Pest, Szolnok és Szabolcs megyei Rendőr-főkapitányságok III/III. osztályaival.
Segítettek a BRFK társ rendőri szervei, a kerületi kapitányságok is.
Értékelés
Az ügyben végzett felderítés
iránya kezdettől fogva helyes. (A látókörbe került konkrét személyek operatív
ellenőrzése, az általános szűrő-operatív felderítés, a megelőzés –
figyelő-portya szolgálat). A felderítés üteme, intenzitása – a megerősítéssel –
emelkedett. Mindezek ellenére az eredményesség elmaradt.
Feladat
1. A látókörben lévő személyek
operatív ellenőrzését folytatni kizárólag a rendkívüli események csoportjával.
Itt jobb munkaszervezéssel kell a feladatokat szétosztani és a vezényléseket
meg kell szüntetni.
2. Az általános felderítést jobban
kell tudatosítani: e bűncselekmények tetteseinek megállapítása összrendőri
feladat. Pontosan ki kell dolgozni a szakterületek felé az igényeket.
3. A megelőző munkába bevont
személyek számát csökkenteni kell. Erőinket összpontosítjuk a legcélszerűbb, a
legjobban fedett figyelőhelyekre.
Budapest, 1987. október 2.
Agócs István r. ezredes
osztályvezető
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/2. 277–279. Gépelt másolat Agócs István aláírásával]
21. Jelentés a
nyomozás állásáról, 1987. október 15.
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Szigorúan titkos!
III/III-d. alosztály
Jóváhagyom:
Agócs István r. ezredes
osztályvezető
Tárgy: „Lila” fn. ügyben
Jelentés
Budapest, 1987. október 15.
Jelentem, hogy az ügydosszié I–II. kötetében lerakott
anyagok értékelése, elemzése alapján eddig kellően fel nem tárt,
feltételezhetően használható részinformációk kerültek felszínre, melyek
összefüggésben való vizsgálata a további felderítő munka irányait képezhetik.
Az adatok egy része az elkövetői
körre, más része a helyszínekre vonatkozik.
A röplapterjesztés elkövetői
vonatkozásában szemtanúk közvetlen észlelése, ill. közvetett utalások alapján
megállapíthatók, ill. esetlegesen valószínűsíthetők az alábbiak:
[…][50]
A terjesztések elkövetői minden
valószínűség szerint 25 év alatti fiatalok csoportosulása. A legutóbbi gyanús
észlelés alapján helytálló lehet a korábbi következtetés, hogy az elkövetők
egyike a röplapok szellemi szerzője, felnőtt személy.
Egyes röplaptalálási helyszíneket
(még inkább találási pontoknak nevezhetjük ezeket) a korábbiakban úgy
minősítettük, hogy azok továbbterjesztések lehetnek. Nem lehetetlen azonban,
hogy a találási pontok egyes elkövetők lakhelye, vagy munkahelye, iskolája,
kollégium címét, ill. közvetlen környezetét képezik.
Sajátossága ezen feltalálási
pontoknak, hogy a tömeges terjesztések útvonalából kiesnek.
[…][51]
Javaslataim a végrehajtandó feladatokra:
-
adott
körzetek 16-25 év közötti lakosai adatainak megállapítása (Előzetes értékelés
szerint összességében 500 fő körül lehet.)[52]
-
munkahely,
iskolai adatok pontosítása KLH útján
-
priorálás[53]
[…][54]
-
adott
körzetek kollégiumai, közép és felsőfokú tanintézmények 25 év alatti hallgatói
és pedagógusai adatainak beszerzése 1985/86 és 1986/87. tanév vonatkozásában.[55]
Kollégiumi nyilvántartásból (amennyiben
megállapítható a fiatalok kollégiumba érkezésének esti, hajnali időpontja)
kigyűjtjük az elkövetési napokra vonatkozó adatokat.
Valamennyi objektum vonatkozásában
tisztázandó, hogy az adott intézményben működik-e, ill. működött-e önképző
(stb. megnevezésű), de politikai kérdésekkel foglalkozó kör, melyek
tematikájában szerepeltek-e a röplapokon megfogalmazottakhoz hasonló jellegű
kérdések.
Tehát szakszervezet, nőmozgalom,
alkoholizmus, munkásosztály helyzete, párt vezető szerepe stb., s ezek a kérdések
kik között, milyen vitákat váltottak ki.
Végrehajtja: III/III-a. alosztály Hi [határidő]: folyamatos
Lukács Fürdő vonatkozásában
tisztázni, intézményesen kik jártak oda. (Sportkörök, iskolák, akiknek bérlete
van)
-
Névsoraink
birtokában adott körzetekben személyes felderítő munka, idős kommunisták,
pártmunkások, lakóbizottsági felelősök, megbízható társadalmi aktivisták
felkeresése, hogy jellemezzék a fiatal családtaggal rendelkező családokat. Jellemezzék
a fiatalokat adataink teljesebbé tétele, kiegészítése céljából.
Végrehajtja: III/III-d. alosztály
RED vonal.
-
Beszerezzük
a terjesztési útvonalakon működő ifjúsági klubok tagjainak adatait, összevetjük
a találási pontok környékén lakó fiatalok adataival.[…][56]
Végrehajtja: III/III-b. alosztály
Hi: folyamatos
-
FRE
rk. Lapnyilvántartásából adott terjesztési időpontok alkalmával igazoltatott 25
év alatti férfiak, nők adatait összevetjük a találási pontokat övező címekkel.
Végrehajtja: III/III-d. alosztály
Hi:
-
ELTE
előkészítő tanfolyamain 1983-tól magyar-történelem kurzusokon részt vett
személyek adatait, lakcímét kigyűjtjük, összevetjük a találási pontokat övező
címekkel.[57]
Végrehajtja: III/III-d. alosztály
Hi:
-
1986.
március 15-én rendzavarás miatt igazoltatott, iskolák szerint csoportosított
diákok adatainak és a találási pontok közötti értékelést elvégezzük.[58]
Végrehajtja: III/III-d. alosztály
Hi:
Adatokat szükség szerinti mennyiségben számítógépbe
tápláljuk (így különböző nyilvántartásból, klubok, kollégiumok, főiskolák,
középiskolák, uszoda, postai munkahely, igazoltatottak stb) és összevetjük a
GAO által közölt adatokkal, valamint a találási pontok koordinátáival. A
külön-külön irányokból beszerzett adatokat ugyancsak összevetjük egymással.
A személyes értékelés és
számítógépes feldolgozás által metszéspontba került különösen figyelemreméltó
személyek vonatkozásában célirányos ellenőrző-feldolgozó munkát javasolok.
A továbbiakban javaslom
konkrétabban felhasználni a BRFK II/I-1. és II/I-5. Osztály hálózati lehetőségeit,
azaz a találási pontok koordinátái közé eső, ill. közeli szórakozóhelyek és
egyéb, az ifjúság által látogatott helyiségek feltérképezését követően konkrét
hírigényt támasztunk a kutató-szűrő munkára.[…][59]
Tekintettel a várhatóan élesedő
belpolitikai helyzetre, megítélésem szerint a „Lila” elkövetői az ideológiai
diverzió és a röplapterjesztés veszélyesebb módszereit is elkövethetik (pl. az
iskolák, gyárak közelében), ezért a fentiekben javasolt felderítési irányok,
kutató-szűrő munka elrendelését javaslom.[60]
Egyetértek:
Somlai Ferenc r. szds.
Fekete László r. szds.
mb. alosztályvezető
vonalvezető
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/2. 285–293. Gépelt másolat Somlai Ferenc, Fekete László és Agócs István
aláírásával]
22. Összefoglaló
jelentés, 1988. augusztus
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Szigorúan titkos!
III/III-d. alosztály
Jóváhagyom:
Récsey Róbert r. ezredes
Tárgy:
„Lila” fn. RED ügyben
főkapitány-helyettes
féléves
Összefoglaló jelentés
Budapest, 1988. augusztus
[…][61]
Az 1988. január 18-i összefoglaló
jelentés óta az alábbi feladatokat hajtottuk végre:
A perifériás találási pontok
közelében lakó 270 fő fiatalt ellenőriztük a BRFK ÁB Szerv HKA[62] nyilvántartásában;
a BM III/III-1. és 2.; valamint a BM III/II-1. és 2-es osztályok helyi
adattáraiban. Az ellenőrzések során megállapítottuk, hogy a 270 fő ez ideig nem
került a III. Főcsoportfőnökség látókörébe.
A találási pontok körzetében lakó
aktív hálózati személyek eligazítására intézkedtünk, de információt nem
kaptunk.
Elsődleges ellenőrzéseink során
nem került birtokunkba olyan adat, amely indokolttá tenné a fenti fiatalok op.
ellenőrzését.
- Szoros operatív
ellenőrzés alá vontuk: S. A. […] és Dr. B. F. […] alatti lakost. Az ellenőrzés
során olyan adat nem került birtokunkba, amely az üggyel őt, vagy családtagjait
kapcsolatba hozná. A daktiloszkópiai összehasonlító vizsgálat sem mondta
azonosnak ujjlenyomatait a röplapokon találtakkal.
1988. május 22-ig, 2–4 hetenként
figyelő-portyaszolgálatot hajtottunk végre osztályunk op. tisztjeivel, de mivel
ez idő alatt terjesztés nem történt, így ez adatokat nem szolgáltatott.
Ifjúsági Alosztályunk F-dossziés
személyének – T. I. – ellenőrzését kértük szorosabbra vonni az üggyel
kapcsolatban. A keletkezett op. adatok alapján megállapítottuk, hogy nevezett a
Bajcsy Zsilinszky Társaság[63]
tagja, erősen nacionalista beállítottságú személy. Az eddigi ellenőrzési adatok
nem mutatnak arra, hogy röpcédula készítéssel foglalkozna, vagy tanítványait
ilyen tevékenységre buzdítaná (nevezett a Teleki Blanka Gimnázium tanára). A
rendelkezésre álló adatok alapján megállapítottuk, hogy személyisége, családi
háttere, kapcsolati köre lényegesen kultúráltabb, mint a „Lila” fn. ügy
elkövetői lehetnek. Az ügy keretén belül további ellenőrzése nem indokolt.
1987. december 17-én Budapest,
XI., Szakasits Á. út[64]
71. szám előtt (BM lakóház) talált 1 db röplap terjesztőjének feltalálása
érdekében a 69., 71. és 73. számú lakóházakban op. adatgyűjtést végeztünk és
alkalmi op. kapcsolatokat foglalkoztattunk. Értékeltük-elemeztük a házban lakó
fiatalok politikai beállítottságát, mozgási útvonalát, összhangban a röpcédulák
feltalálási helyszíneivel. Az ellenőrzés során nem került a felszínre az elkövető(k)
személyére utaló adat.
Fentieken túl szakvonalunk „Lila”
fn. ügy adataival összevetette az elhárítási területünkön tárgyidőszakban
felmerült valamennyi egyéb politikai jellegű bűncselekményt és az elkövetők
adatait.
Értékelésünk-elemzésünk szerint az
egyéb jelzések a „Lila” fn. üggyel összefüggésbe nem hozhatók. (Így például a
TRODAT nyomdás röpcédulák és guminyomdás levélfeladók.)
Az ügyben az értékelt időszak
alatt szervezett és végrehajtott intézkedéseink és op. rejtett
figyelő-szolgálataink során dekonspirációra utaló körülmény nem merült fel.
A Szakasits Á. u. és a Rudas
László utcai „utánterjesztett” 3 db röpcédulán kívül[65]
immár 13 hónapja nem történt tömeges terjesztés. Szakvonalunk értékelése, hogy
a nem ellenzéki körökhöz tartozó elkövető(k) a belpolitikai életünkben
folyamatban lévő változásokkal kapcsolatban jelenleg „várakozó” álláspontra
helyezkedett (helyezkedtek), de további röpcédula terjesztésre számítunk.
A két „utánterjesztés” –
megítélésünk szerint – arra utal, hogy a fiatal, ideológiailag fejletlen
elkövetők jelenleg nincsenek
akcióegységben, az utócselekmény egyikük-másikuk egyéni tevékenysége lehetett.
[…][66]
Az utóbbi hónapok során – zömmel a
június 16-ai tüntetéssel és a június 27-ei tiltakozó felvonulással kapcsolatban
– számos olyan személy került látókörünkbe, akik röpcédulákat, szórólapokat
terjesztettek, illetve ellenséges politikai magatartást tanúsítottak.
Ezen személyek közül „Lila” fn.
ügy keretén belül javasoljuk szoros op. ellenőrzés alá vonni:
- P. J. […]
- J. V. […]
- N. T. […] alatti
lakost.
Nevezettek 1988. április 22-én a
Belvárosi Művelődési Házban „Nagy Magyarországot” ábrázoló pólóban jelentek
meg. Mivel a „SKYN-HEAD” [sic!] csoportosulás tagjai, 1988. április 24-én a
Kőbánya-Kispest METRO végállomáson a kubai állampolgárok bántalmazásában is
részt vettek. P. J. a fenti bűncselekmény miatt jelenleg előzetes
letartóztatásban van. Fogdahálózati ellenőrzésének megszervezésére intézkedünk.
- H. I. […] alatt
lakó személyt. Nevezettnél a Moszkva téren történt igazoltatása során 1 db
„FELHÍVÁS” kezdetű szórólapot találtak, melynek eredetéről magyarázatot nem
adott.
- D. GY. […] alatti
lakost, - a BM ÁB és BÜ nyilvántartásában nem szerepel -, aki 1988. június
21-én a Petőfi Csarnokban a tiltakozó felvonulásra felszólító szórólapokat
terjesztett. Elmondása szerint a szórólapokat
a „Lenin krt-on találta”.
– R. A. […] alatti lakost – BM ÁB és BÜ
nyilvántartásaiban nem szerepel -, aki 1988. június 17-én a késő esti órákban
korábbi munkahelyéről, a Révay Nyomdából nyomtatásra alkalmas műnyomópapírokat
kért az ottani dolgozóktól eddig ismeretlen okból.
- A. SZ. G. […]
alatti, és
- P. A. […] alatti
lakosokat, akiket 1988. június 20-án a Felszabadulás téri[67]
METRO aluljárórendszerben „FELHÍVÁS” kezdetű, nyomdatechnikai úton
sokszorosított, kézzel írt, irredenta jelszavakkal kiegészített, a tiltakozó
felvonulásra felhívó szórólapok falra ragasztása közben tettenértek. Állításuk
szerint „a röplapokat egy ismeretlen középkorú férfitól kapták
továbbterjesztésre a Felszabadulás téri templom előtt”.
- V. J.[…] alatti,
K. S. […] alatti és SZ. A. […] alatti lakosokat – a BM ÁB és BÜ nyilvántartásaiban
nen szerepelnek - , akik feltűnő magatartást tanúsítottak a Batthyány
örökmécsesnél 1988. június 16-án, és ezért igazoltatták őket.
- H. A. […] és H.
A. […] alatti lakosokat – a BM ÁB és BÜ nyilvántartásaiban nem szerepel - ,
akik 1988. június 23-án a késő esti órákban a IX. ker. Tanács bejárati kapujára
felvonulásra felszólító szórólapokat ragasztottak ki.
Értékelésünk szerint a fenti
személyek vonatkozásában az elkövetési magatartás sajátosságai, emberi habitus,
foglalkozás, életkor, lakóhely, mozgási terület stb. alapján közvetett
összefüggések, hasonló figyelemre méltó sajátosságok állapíthatók meg a „Lila”
fn. ügy egyes adataival (pl. nyomdai jellegű papírok iránti érdeklődés és azok
használata; fürdő előterében történt elhelyezés; újság közé rakott röpcédula
terjesztés; szakértői vélemények szerint a készítő középkorú férfi; fiatalok
csoportos elkövetése; esetenként nacionalista hangvétele a röplapoknak, stb.)
Kérjük a tervezett op.
ellenőrzések végrehajtását engedélyezni, melyekben alapvető feladat-megjelöléseink:
- konspirált
lakóhelyi és munkahelyi ellenőrzése;
- „K” ellenőrzés
bevezetése;
- 3/a rendszabály
bevezetése;
- hálózati személy
bevezetése lehetőség szerint;
- BÜ hálózati
jelentések nyilvántartóban történő ellenőrzése;
- alkalmi op.
kapcsolat, TK és HK szükségszerű létesítése;
- szükség szerinti
meghallgatások végrehajtása.
A „Lila” fn. RED
meghosszabbításával, a tervezett feladatok végrehajtásával az irányító BM
III/III-3/b. szakalosztályunk egyetért.
Hi: 1989. január 18.
Somlai Ferenc r. százados Fekete László r. őrnagy
alosztályvezető
vonalvezető
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/3. 48–55. Gépelt eredeti Somlai Ferenc, Fekete László és Agócs István
aláírásával ]
23. Jelentés
szkinhedekről, 1988. november 24.
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Szigorúan titkos!
III/III-d. alosztály
(selejtezésig)
Tárgy: P. J.-ről, J. V.-ről és az
N. testvérekről
Jelentés
Budapest, 1988. november 24.
Tanulmányoztam a „Lila” fn. üggyel való kapcsolatba
hozhatóság céljából az 1988. április 22-én „nagy Magyarországot” ábrázoló póló
viselése miatt látókörbe került, majd skin-head mozgalomban való részvétel
miatt feldolgozásra került P. J., J. V. és N. CS. […] alatt lakóval
kapcsolatban keletkezett Fővárosi Főügyészségen lévő anyagokat.
A skin-head-ekről készült anyagok
tanulmányozása során megállapítottam, hogy 24 személynél tartottak házkutatást,
ezek között volt P. J., J. V. és N. CS. is.
A házkutatás során guminyomdát,
guminyomdával készített röpcédulát, vagy más fajta társadalomellenes röpcédulát
vagy propagandaanyagot nem találtak.
A jegyzőkönyvekből
megállapítottam, hogy csak olyan füzeteket, írásokat, magnókazettákat és
jelvényeket találtak, amik mind a skin-head felfogáshoz és tevékenységhez
tartoznak.
[…][68]
Értékelés:
A „Lila” fn. ügy során keletkezett
11 db röpcédula szövegének és a skin-head-ek irományainak összehasonlítása
során megállapítottam, hogy nincs eszmei azonosság.
A különböző szakvélemények sem a
skin-head felfogást és eszmefuttatást jelölték meg, ami közel állhat a „Lila”
gondolatvilágához.
Az elkövetés kezdetén – 1985-ben –
ezek a fiatalok 14 évesek voltak és a „Lilában” leírtakhoz képest fejletlen
gondolatvilágú gyermekek lehettek.
A házkutatások során guminyomdát,
vagy inkriminációt nem találtak egyik skin-head-nél sem.
A feldolgozás során nem került a
rendőri szervek birtokába olyan adat, vagy információ, amely nevezetteket
kapcsolatba hozhatná a „Lila” fn. üggyel.
A daktiloszkópiai ujjnyom
összehasonlítás megállapította, hogy nevezettek nem hozhatók kapcsolatba a
„Lila” fn. üggyel.
A fentiek értelmében javaslom
személyük kizárását az ügyből.
Füredi József r. hdgy.
L: Fekete őrgy.
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/3. 67-69. Gépelt eredeti Füredi József és Fekete László aláírásával]
24. Jelentés a
Különlegességi Cukrászda teraszán történtekről, 1988. augusztus 3.
Budapesti rendőr-főkapitányság
Szigorúan
titkos!
III/III-d. alosztály
Tárgy: „Lila” fn. RED ügyben
Jelentés
Budapest, 1988. augusztus 3.
Bejelentés útján tudomásunkra jutott, hogy ismeretlen
személy „Szabad Magyarok Pártja Dicsőség a Hatalom Magyarországon” szöveggel,
Trodat tip. guminyomdával röpcédulákat készített és terjesztett a
Népköztársaság útján lévő házakban. Az adatgyűjtés során látókörünkbe került F.
J. […] alatti lakos, akit a Különlegességi Cukrászda[69] teraszán
láttak, hogy Trodat guminyomdával papírszeletekre lenyomatokat készít.
Annak megállapítása céljából, hogy
F. kapcsolatba hozható-e a „Lila” fn. RED célszemélyével, szoros op. ellenőrzés
alá vontuk.
Az ellenőrzés során
megállapítottuk, hogy F. J. […] Iparművészeti Főiskola végzettségű, szabad
szellemi foglalkozású, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának tagja.
Életvitele szabados, jelenleg
mérsékelte az italozást orvosi javaslatra.
Politikai megnyilvánulása és
magatartása lojális a rendszerrel szemben.
A BM antidemokratikus és hálózati
nyilvántartásaiban nem szerepel.
Lakóhelyi ellenőrzése során
megállapítottuk, hogy a BM III/II-4. Osztály egyik hálózati személye szintén a
házban lakik és kapcsolatban áll célszeméllyel. F. ellenőrzésére közös
intézkedést dolgoztunk ki a fenti osztállyal, melynek kapcsán közvetlen
információkat szereztünk F. kapcsolataira, tevékenységére, politikai
megnyilvánulásaira. Lehetőség nyílott bizonyító adatok beszerzése céljából a
lakásba való behatolásra.
Szóbeli engedély alapján F.
lakásán a BM III/II-4. Osztály hálózattartó tisztjével akciót hajtottunk végre,
hálózat bevonásával.
Az akció során kevés bútorzatot és
rendetlenséget tapasztaltunk.
Pecsételő- vagy guminyomdát,
iskolai vignyettát, továbbá társadalomellenességre utaló írásokat nem
találtunk.
Az akció lebonyolítása során
dekonspiráció nem történt.
F. J. ellenőrzésére 3/a
rendszabályt vezettünk be. A rendszabály alkalmazási ideje alatt
társadalomellenes kijelentéseket, vagy arra utaló megjegyzést nem
tapasztaltunk, azonban szűkebb baráti körét, munkakapcsolatát megismertük.
A felderített kapcsolatokat
ellenőriztük a BM nyilvántartásokban, megállapítottuk, hogy nem szerepelnek.
A BM III/3. Osztályon keresztül
ellenőriztük F. levelezését, de op. adatot nem kaptunk a rendszabályon
keresztül.
Hálózat útján F. ujjnyomát
konspiráltan beszereztük, de az nem volt értékelhető.
Az ujjnyom nélkül is
megállapítható volt, hogy nem hozható összefüggésbe a „Lila” fn. üggyel.
Értékelés:
Nevezett ellenőrzése során
megállapítottuk, hogy „Lila” fn. üggyel és más ellenséges guminyomdás
röpcédulakészítéssel nem hozható kapcsolatba.
A fentiek értelmében ellenőrzését
megszüntettük.
Intézkedés:
Javasoljuk az összefoglaló
jelentésen kívül a többi anyag megsemmisítését.
Füredi József r. hdgy.
L: Fekete őrgy.
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/3. 45–46. Gépelt eredeti Füredi József és Fekete László aláírásával]
25. Jelentés
röpcédulák beszolgáltatásáról, 1989. január 2.
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Szigorúan titkos!
III/III-d. alosztály
(selejtezésig)
Tárgy: „Lila” fn. ügyben
JELENTÉS
Budapest, 1989. január 2.
Vezetői utasításra a VI. ker. Rendőrkapitányság hivatalos
helyiségében meghallgattuk Rozmán Rita kpa. elvtársnőt, aki elmondta, hogy:
1988. december 29-én 15 óra körül
a kapitányság épületében egyedül tartózkodott mivel az állomány elfoglalta új
körzetét a Dózsa Gy. úti épületben.
Rozmán elvtársnő a
kapitányság-vezető titkársági helyiségében tartózkodott.
15.00 óra előtt pár perccel egy
férfi érkezett, aki közölte, hogy miközben lányának akart telefonálni
röpcédulákat talált – valamelyik – telefonfülkében, és ezeket „behozta”
tartalmuk miatt.
A férfi könnyed hangnemben
folytatta, hogy nem akarja terjeszteni a röplapokat…
Rozmán elvtársnő a férfi adatait
nem jegyezte fel, pontosabban nem is kérte tőle személyazonosságának
igazolását.
A röpcédulákat beszolgáltató férfi
személyleírása: 180 cm magas, sportos testalkatú, kopaszodó sötét hajú,
sötétkék pufi-dzsekit és sötét szövetnadrágot viselt.
A röpcédulákat kabátzsebéből vette
elő és adta át.
Az ismeretlen férfi közölte, hogy
sem ideje sem kedve nincs a Dózsa Gy. úti VI-VII. ker.-i Rendőrkapitányságra
menni, majd sietve távozott.
Rozmán elvtársnő megjegyzése
szerint a férfi intelligens stílusban adta elő mondanivalóját – „nem valószínű,
hogy munkás”. Mást az üggyel kapcsolatban elmondani a megkérdezett nem tudott.
Kurta István r. fhdgy.
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/3. 82–83. Gépelt eredeti Kurta István aláírásával]
26. Jelentés
fantomkép készítéséről, 1989. január 20.
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Szigorúan titkos!
III/III-d. alosztály
(selejtezésig)
JELENTÉS
Budapest, 1989. január 20.
A VI. kerületi Rendőrkapitányságon ismeretlen személy
által beszolgáltatott röpcédulák kapcsán Rozmán Rita kpa. elvtársnővel ismételt
beszélgetést folytattunk, majd elmondása alapján grafikai portrét készítettünk
a röpcédulát beszolgáltató személyről.
A VI. ker. Tanács Szervezési
Osztálya révén beszereztük a helyszín közvetlen közelében lakó tanácstagok és
aktivisták névsorát.
A grafikai portrét a VI. ker.
Barcsay utcában a névsor figyelembevételével mintegy 30 személynek mutattuk be.
A felkeresett személyek az
arcképet, annak figyelmes tanulmányozása ellenére sem tudták azonosítani
egyetlen környéken lakó személlyel sem.
A helyszín bejárása során
megállapítottuk, hogy a Barcsay u. és környékén klubhelyiségek nem találhatók,
az egyetlen ifjúsági klub a Madách Gimnáziumban működik.
A röpcédulákat beszolgáltató
ismeretlen férfi arcképvázlatát bemutattuk a VI. és VII. ker. ideggondozó
intézetek vezető orvosainak akik a gondozásuk alatt álló betegek közül egyetlen
személlyel sem tudták azonosítani.
A megkérdezett ideggyógyász
orvosok egybehangzó véleménye szerint az arckép 40 év körüli debilis,
feltehetően alkoholista személyt ábrázol.
Értékelés:
Az adatgyűjtés és a grafika
felismerése bemutatása alapján megállapítható, hogy a röpcédulákat
beszolgáltató személy azonosítása eredménytelen volt.
Kurta István r. fhdgy.
Varga Pál r. hdgy.
Láttam:
Fekete őrgy.
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/3. 86–87. Gépelt eredeti Kurta István, Varga Pál és Fekete László
aláírásával]
27. Összefoglaló
jelentés, 1989. január 26.
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Szigorúan titkos!
III/III-d. alosztály
(selejtezésig)
Jóváhagyom:
Récsey Róbert
Tárgy: „Lila” fn. RED
főkapitány-helyettes
ügyben
féléves
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS
Budapest, 1989. január 26.
1985. október 31-én „Lila” fedőnéven Rendkívüli Esemény
Dossziét nyitottunk ismeretlen tettes(ek) felderítésére, aki(k) 1985. október
26-tól 1987. július 18-ig 10 esetben terjesztett(ek), összesen 3475 db A/5
nagyságú, „rdp” aláírású, gyermek guminyomdával készített röpcédulákat, zömmel
a Nagykörút és a Kiskörút telefonfülkéiben elhelyezve.
A tömeges terjesztések utáni
órákban kisebb mennyiségű – 1–10 db – röpcédulák feltalálására,
beszolgáltatására is sor került a fő elkövetési területeken kívül eső II., X.,
XI., XII., XIII., XIV. és XVI. kerületekben is, amely arra utal, hogy vagy
utánterjesztés történt, vagy az elkövető(k) lakókörnyezete lehet a találási
pontok övezete.
A röpcédulák szövege minden
alkalommal változott, túlnyomórészt kommunistaellenes tartalommal bírtak.
[…][70]
A bevezetett figyelőszolgálatok és
adatgyűjtések során olyan adatok kerültek birtokunkba, melyek szerint a terjesztők
fiatalok.
Az intézkedési tervek alapján
1988. augusztus 18-ig 27 főt vontunk szoros operatív ellenőrzés alá.
85 fő 10 ujjas, illetve töredék
ujjnyomatát hasonlítottuk össze a röpcédulákon talált ujjnyomokkal. Ezen
személyeket operatív ellenőrzésük adatai és a daktiloszkópiai összehasonlító
vizsgálatok alapján az elkövetésből kizártuk.
Vezetői döntés értelmében a
feldolgozó munkát 1988. augusztus hónapban meghosszabbítottuk, mert
- 1988. július 27-én a Bp. VI. Rudas László u.
41. sz. előtt a járdán 2 db röpcédula terjesztése történt;
- számításba vettük, hogy az 1988.
május-június-július hónapban történt ellenzéki jellegű tüntetésekre felszólító
szórólapokat, röpcédulákat terjesztő és ismertté vált személyek közül többen
hasonló jellemzőkkel rendelkeznek, mint „Lila” fn. ügy ismeretlen elkövetői.
A fentiek alapján intézkedési
tervet dolgoztunk ki, amely 1988. augusztus hónapban jóváhagyásra került.
Az intézkedési terv feladatainak
végrehajtása, eredményessége az alábbiakban állapítható meg:
[…][71]
Intézkedési tervünk másik
feladatköre alapján 13 személyt vontunk ellenőrzés alá annak tisztázására, hogy
mint ismertté vált ellenzéki jellegű röpcédula-terjesztők, azonosíthatók-e a
„Lila” fn. ügy röpcédula terjesztőivel.
A személyek operatív ellenőrzésére
külön-külön feladattervet dolgoztunk ki, melyeket többnyire végre tudtunk
hajtani, végső célként tűzve ki a személyek ujjnyomainak beszerzését és a „Lila” fn. ügyben rögzített
ujjnyomokkal való összehasonlítását.
Ily módon operatív ellenőrzésünk
adatai és beszerzett ujjnyomaik alapján a 13 fő közül kizártuk az elkövetésből.
[…][72]
Összességében a 3 éves
feldolgozómunka során készült 6 intézkedési terv alapján eddig 40 főt vontunk
szoros ellenőrzés alá, illetve 96 fő ujjnyomát szereztük be, de az ismeretlen elkövető(ket)
felderíteni, azonosítani nem tudtuk.
A feldolgozó munka további
meghosszabbítását javasoljuk részint a fentebb jelentett ellenőrző feladataink
befejezése, részint az 1989. december 29-én történt újabb röpcédulaterjesztés
miatt.
[…][73]
A 3 éves feldolgozó munka
tapasztalataival összevetve az újonnan kialakult operatív helyzetet, az
ismeretlen tettes(ek) felderítésére az alábbi feladatok végrehajtását
tervezzük:
1. Javaslatot teszünk újabb
nyomozás elrendelésére a BRFK III/1. Önálló Alosztály felé. (A legutolsó 1987.
június 23-án lett elrendelve.)
2. Folyamatban van a grafikai
portré alapján, bűnügyi legenda alkalmazásával a Barcsay utcai házak
végigjárása az ismeretlen beszolgáltató azonosítása céljából.
3. Az újonnan terjesztett
röpcédulákat a BM III/V. Csoportfőnökség szakértői csoportjaival
véleményeztetjük a felderítést segítő esetleges további támpontok beszerzése
céljából.
4. A BRFK III/III-A Alosztály
segítségével ellenőrizni fogjuk, hogy a Barcsay u. 5. szám alatti Madách
Gimnáziumban tartanak-e gyermek guminyomdát; 1988. december 29-én délután 15.00
óráig bezárólag tartottak-e valamilyen foglalkozást; az oktatási intézmény
nevelői karából, tanulóiból elkövetőként számításba vehető-e valaki.
5. A BRFK III/III-B. Alosztály
segítségével ellenőrizni fogjuk, hogy a VII. kerület Almássy téri Szabadidő
Központban tartanak-e gyermek guminyomdát; 1988. december 29-én délután 15.00
óráig bezárólag tartottak-e valamilyen foglalkozást.
Megítélésünk szerint az ott működő
„Interdiszciplináris Tudományos Diákkör”[74]
és annak vezetője, Maurer György […] eszmevilága rokonítható a guminyomdás
röpcédulák gondolatvilágával. Maurer szoros ellenőrzésének megszervezését
kérjük a társalosztálytól.
Megjegyzés: A Barcsay utca
övezetében felmérésünk szerint más vállalati, ifjúsági klub és együttes nem
működik, illetve helyiséget nem tart fenn.
6. Ellenőrizni fogjuk, hogy az
Akácfa u. 15. szám alatti BKV Központi Épületben működtetnek-e vállalati
klubot, annak milyen a személyi összetétele; e vonatkozásban a hírszerző lehetőségeket
felmérjük, illetve szükség szerint kialakítjuk. Ezirányban segítséget kérünk a
BRFK III/II-1. Osztálytól.
7. A BRFK III/II-2. Osztály
jogellenesen külföldre távozottak és hazatértek nyilvántartásában szereplő
személyek közül azok adatait megkérjük, akik 1987. július 17-e utáni hetekben
disszidáltak, 1988. december hónapban hazatértek és életkoruk, lakcímük,
emberi, politikai arculatuk alapján számításba vehetők mint elkövetők.
8. Beszereztük az Országos BV
nyilvántartásból a 16-17 hónap börtönbüntetést kitöltő budapesti és Pest megyei
lakcímmel rendelkező személyek adatait. A 24 fő adatait pontosítjuk, elemezzük;
az EGPR rendszeren túl tisztázzuk, hogy a daktiloszkópiai nyilvántartásban
szerepelnek-e. Nyilvántartásban szereplő személyek ujjnyomait saját magunk
fogjuk ellenőrizni, illetve a nyilvántartásból esetlegesen hiányzó személyek
ujjnyomait bűnügyi fedéssel folyamatosan beszerezzük.
9. Ismételten ellenőrizzük az
1986. év folyamán már ellenőrzött, de ujjnyomaik alapján nem kontrollált, a
korábbi években, évtizedekben guminyomdás röpcédulázást elkövetett személyeket.
(Az akkori 9 fő személy közül 12 személy meghalt, 1 személy disszidált.)
10. Tekintettel arra, hogy 1986.
március 15-én Sz. M. önkéntes rendőr […] alatti lakos levelesszekrényében, és
1986. március 17-én K. L. vállalati osztályvezető, […] alatti lakos
levelesszekrényében elhelyezett egy-egy db. röpcédula valószínűleg célzatos
elkövetés volt, a Nagyvázsony u. övezetében behatárolt 25 fő fiatal férfit és a
Harmat u. […] sz. alatti – az elkövetés időpontjában ott lakó, behatárolandó –
fiatal férfiakat bűnügyi legenda alkalmazásával folyamatosan be fogjuk idézni,
ujjnyomaikat konspiráltan beszerezzük.
Ugyancsak idézni szándékozzuk:
S. G. […] alatti lakost, aki azzal
gyanúsítható, hogy 1986. március 15-én délelőtt a Múzeum kertben az abban az
évben lezárt „Unió” fn. ügy ellenzéki tartalmú gépírásos röpcéduláit
terjesztette. Mivel ugyanaznap este hasonló személyleírású fiatal nőt is láttak
a Rákóczi úton a „Lila” fn. ügy röpcéduláit terjeszteni, teljesen nem zárható
ki a két elkövetés személyi azonossága.
A tervezett és folyamatban lévő
feladatok ütemes és maradéktalan végrehajtása továbbra is a vonal teljes
személyi állományának összmunkáját igényli.
Határidő: 1989. július 18.
Somlai Ferenc r. százados
Fekete
László r. őrnagy
alosztályvezető
vonalvezető
Egyetértek:
Cirkos Tibor r. alezredes
osztályvezető
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/3. 91–100. Gépelt eredeti Somlai Ferenc, Fekete László, Cirkos Tibor,
Varga Pál, Kurta István és Récsey Róbert aláírásával.]
28. Jelentés, 1989.
február 22.
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Szigorúan titkos!
III/III-d. alosztály
(selejtezésig)
Tárgy: „Lila” fn. ügyben
JELENTÉS
Budapest, 1989. február 22.
A feladattervben foglaltaknak megfelelően lakóhelyi,
munkahelyi operatív ellenőrzésüket követően bűnügyi fedéssel konspiráltan
beszereztük K. S., V. J. és SZ. A. budapesti lakosok ujjnyomatát, akik az 1988.
június 16-ai tüntetéssel kapcsolatos rendőri jelentés útján kerültek
látókörünkbe.
Nevezettek a beszerzett ujjnyomok
alapján kizárhatók a „Lila” fn. ügy röpcédulaterjesztői sorából.
Megjegyzés: V. J. […] alatti lakos a konspirált kikérdezés
során elmondta, hogy 1980-tól kezdve vesz részt az ellenzék munkájában. Először
a Szabad Kezdeményezések Hálózatának tagja volt, majd a FIDESZ megalakulása óta
ennek az ifjúsági szervezetnek a tagja. Elmondta, hogy rendszeresen részt vesz
az alternatív szervezetek által rendezett megmozdulásokban.
Először 1986-ban került a rendőri
szervek látókörébe, amikor a Lánchídon a március 15-i tüntetőket a rendőrség
szétoszlatta. Jelenleg a FIDESZ-en kívül az SZDSZ-nek is tagja. Kérdésemre
elmondta, hogy az idei március 15-ei ünnepségen is részt fog venni.
A FIDESZ szándéka a TV
„elfoglalásával” kapcsolatban az, hogy „jelképesen, kézrátétellel foglalják el
a TV-t, mint Petőfiék 1848-ban a nyomdát.”
Javaslat:
Tekintettel arra, hogy V. J. személye a munkahelye és a
FIDESZ tagsága miatt a BRFK III/III-A. Alosztály elhárítási területéhez
tartozik, a jelentés egy példányát a társalosztály részére átadjuk.
Mihály Tibor fhdgy.
Láttam: Fekete László örgy.
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/3. 107. Gépelt eredeti Mihály Tibor és Fekete László aláírásával ]
29. Összefoglaló
jelentés, 1989. július 25.
BUDAPESTI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG SZIGORÚAN
TITKOS!
III/III-D. ALOSZTÁLY
Jóváhagyom:
Dr. Stefán Géza r. ezredes
Főkapitány-helyettes
Tárgy: „Lila” fn RED ügyben
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS
Budapest, 1989. július 25.
1985. október 25-étől 1989. március 12-éig ismeretlen
tettesek a főváros II., III., V., VI., VII., VIII., IX., X., XI., XII., XIII.,
XIV., XVI. kerületei területén – zömmel a Nagykörút és a Kiskörút
telefonfülkéiben – 12 alkalommal, közel 4. 000 db A/5-ös nagyságú papírlapokra,
gyermek guminyomdával nyomott, emelkedő sorszámozású, „ellenzék”, majd „rdp”
aláírású, kommunistaellenes röpcédulákat terjesztettek
A röpcédulák tartalmát az
ismeretlen tettesek a bel- és külpolitika eseményeivel, az ellenzéki aktuális
követelésekkel összhangban állították össze; népi, nemzeti, valláserkölcsi
retorikával fogalmazva, uszítva a szocialista rendszer, az MSZMP, a „párt és
szakszervezeti büro” ellen.
Vezetői megítélés szerint a
röpcédula terjesztés az utóbbi évtizedek legnagyobb sorozata volt, mind a
terjesztett inkriminációk mennyisége, mind a helyszínek számát illetően.
Az ügyben négy esetben történt
nyomozás elrendelése, majd megszüntetése.
A felderítés feladatainak
meghatározására nyolc intézkedési tervet készítettünk.
Az operatív feldolgozó munkát a
rendkívüli esemény vonal teljes személyi állománya, egyes időszakokban a BRFK
ÁB Szerv más területeinek beosztottaival megerősítve végezte.
A feldolgozó munka menetében –
ismételt alkalmakkor – közvetett vagy közvetlen segítséget kértünk a BM
III/II., III/III., III/IV, III/V. Csoportfőnökség valamennyi osztályától, hét
megyei állambiztonsági szervtől, a BRFK I-XXII. Kerületi Rendőrkapitányságoktól
és a BRFK II/I-1, 2, 3, 5, 6 Osztályoktól célirányos információs igényeink
kielégítésére, illetve egyes operatív szakterületektől hálózati személyeik eligazítását
kérve.
A szűrő-kutató munka érdekében
közvetlen, folyamatos kapcsolatban álltunk a BM III/3. és III/4. Osztállyal.
A frekventált terjesztési
övezetekben 13 rejtett figyelőhely létesítésével és felhasználásával, 53
alkalommal hajtottunk végre az esti-éjszakai órákban figyelést és operatív
portyát. E feladatokat zömmel saját erőből (BRFK ÁB Szerv személyi állománya,
ÁB önkéntes rendőrök bevonásával is), valamint jelentősebb időszakokban a BM
III/2. és a BRFK II/I-6. Osztály külső figyelőivel együttesen végeztük. Egy-egy
esetben 30–60 munkatárs bevonására került sor.
A három és fél éves feldolgozó
munka során tárgyi-technikai vonatkozásban beszereztük:
- írás, nyelvész,
pszichológiai, vegyész, nyomda- és papíripari szakvéleményeket;
- négy alkalommal
személyleírások alapján mozaikképet készíttettünk;
- tíz elkövetés
alkalmával helyszíni szagnyomokat konzerváltunk, számos esetben
személykiválasztásra fel is használtuk;
- a röpcédulákról
ujjnyomokat és ujjnyom-töredékeket rögzítettünk, daktiloszkópiai
nyilvántartásban prioráltuk, majd elhelyeztük azokat.
Személyi vonatkozásban:
- 127 fő szoros operatív ellenőrzését hajtottuk végre,
illetve szerveztük meg, ebből 120 személyt (köztük az igazoltatottakat is)
nyílt, vagy konspirált úton beszerzett ujjnyomaik alapján, a többi személyt
egyéb ellenőrzött adatok alapján zártuk ki;
- 16 esetben hajtottunk végre titkos kutatást munkahelyen
és lakáson;
- 46 esetben hajtottunk végre konspirált meghallgatást,
melyek során konspiráltan ujjnyomaikat beszereztük az érintettektől
- 3/a rendszabályt alkalmaztunk 5 esetben;
- „K” ellenőrzést vezettünk be 15 esetben;
- az ügy során 31 állampolgári bejelentés történt,
amelyeket kivizsgáltunk, de érdemleges adatok nem kerültek felszínre.
A társszervekkel történt
együttműködés során az ÁB szervektől 16, a bűnügyi szervektől 4 olyan
információt kaptunk, amelyek a röpcédula terjesztéssel összefüggésben
részinformációkat tartalmaztak, de a további ellenőrzés során egyik esetben sem
került felszínre az elkövetők kilétére utaló adat, konkrét körülmény.
A feldolgozás időszaka alatt
felmerült valamennyi guminyomdás jelzést a „Lila” fn. üggyel összefüggésben
vizsgáltuk ki és dolgoztuk fel, de nem találtunk kapcsolatot közöttük.
A terjesztések alkalmával 9
esetben jutottunk olyan adatok birtokába, amelyek fiatal elkövetőkre utalnak. A
16–25 év közötti fiúk és lányok röpke pillanat alatt hajtották végre a
röpcédulák elhelyezését a telefonfülkékben, majd a késő esti sétálói
forgatagban elvegyültek, cselekményük dokumentálása nem járt sikerrel.
Dekonspirációra utaló adatok a
feldolgozó munka során nem jutottak a birtokunkba. Valószínűsíthető azonban,
hogy a felderítő munka a kívánatosnál nagyobb körben vált ismertté, pld. nyílt
rendőri állomány és kapcsolataik révén.
Noha a fő cél – az ismeretlen
röpcédulakészítők-, terjesztők felderítése – nem járt eredménnyel, az
ellenőrző-felderítő munka menetében számos esetben jutottunk különböző
személyekkel kapcsolatos operatív vagy nyílt felhasználhatóságú információk
birtokába, amelyeket az illetékes szakterületeknek további feldolgozás céljából
eljuttattunk.
19 személy adatait a Helyi
Kémelhárító Adattárban elhelyeztük, akik részéről a továbbiakban állam, illetve
alkotmányellenes cselekmények elkövetése várható.
[…][75]
Tekintettel arra, hogy az ügyben
folytatott széleskörű feldolgozó munka az elkövetők felderítését nem
eredményezte és ez a további operatív munkától sem várható, valamint figyelembe
véve, hogy a hazánkban zajló társadalmi, politikai változások következtében a
cselekmény társadalmi veszélyessége csekély fokú, javasoljuk a feldolgozó munka
megszüntetését és az ügydosszié irattárba helyezését.
A fentiekkel a központi
szakalosztály egyetért.
Kérjük az összefoglaló jelentés
jóváhagyását, és az ügydosszié irattárba helyezését engedélyezni.
Javaslom:
Somlai Ferenc r. őrnagy Fekete László r. őrnagy
alosztályvezető
vonalvezető
Egyetértek:
Cirkos Tibor
osztályvezető-helyettes
[ÁBTL 3.1.5.
O-19848/3. 130–133. Gépelt eredeti Somlai Ferenc, Fekete László, Cirkos Tibor és
Stefán Géza aláírásával]
Képek
1. A tett helyszíne:
telefonfülke a Lenin körúton, 1986. november 1.

2. Ugyanez
közelebbről, 1986. november 1.

3. A Lenin körúti
telefonfülkében talált röpcédula, 1986. július 18.

4. Néhány röplap



[1] ÁBTL 4.1. A-2026. Az ellenséges röpcédulaterjesztés,
falraírás és zászlótépés megelőzésének és felderítésének tapasztalatai, a
vezető feladatai a megelőzés és felderítés érdekében. Szakdolgozat. Készítette:
Sóty Tibor r. őrgy. 1986. BM III/III-3-b. alosztály.
[2] IRM Archív Irattár Parancsgyűjtemény. 0018/1965. 04. 12. BM parancs.
[3] ÁBTL
3.1.9. V-144760 és V-144760/a. Lásd még Révész Béla: Szerkesztőség a Gát utcában. Nemzeti Híradó 1957–1958. Budapest,
Ráday Könyvesház, 2006.
[4] ÁBTL
3.1.5. O-10256 „Emlékezz” és ÁBTL 3.1.9. V-144827 és V-144827/1 Kuklis Iván és
társai. Lásd erről Kenedi János: Kis
Állambiztonsági Olvasókönyv. Október 23. – március 15. – június 16. a
Kádár-korszakban. Magvető Kiadó, Budapest, 1996. 139–248.
[5] Az említett szakdolgozat adatai szerint 1980 és 1984 között 598 esetben 7000 db röpcédula jutott az állambiztonsági szervek birtokába, míg 1985 őszéig több, mint az előző négy évben összesen. Ld. ÁBTL 4.1. A-2026. 11.
[6] Mindezt az alább bemutatott nyomozás is alátámasztja: 1988 tavaszától-nyarától kezdve jelennek meg olyan röpcédulák, mint pl. a „Ki a szakszervezetből”, a „Tüntess a rendszer ellen”, vagy a nagy tüntetésekre (Bős-Nagymaros, Erdély) hívó röplapok, amelyek esetében szintén vizsgálódtak az állambiztonsági szervek – többek között kapcsolatot keresve a „Lila” fedőnevű üggyel. Lásd pl. ÁBTL 3.1.5. O-19848/3 20–21.
[7] Határozat, 1985. október 31. ÁBTL 3.1.5. O-19848/1. 8.
[8] Lásd
a 29. számú dokumentumot.
[9] Lásd a 29. számú dokumentumot.
[10] 1978 óta 80.000 darabot hoztak forgalomba 93 Ft-os egységáron a TRIÁL-on keresztül. ÁBTL 3.1.5. O-19848/1 33. Jelentés, 1985. november 5.
[11] Lásd a 29. számú dokumentumot.
[12] Lásd a 3. lábjegyzetet.
[13] A dokumentum elején felsorolják, hogy mikor, hol, milyen röpcédulákat találtak.
[14] A BM III/III-4. Osztály kulturális területen, a BM III/III-2. Osztály az ifjúság körében (egyetemek, főiskolák, klubok stb.) „hárított el”.
[15] A BM III/4. osztály foglakozott a telefon- és lakáslehallgatások során szerzett anyagok feldolgozásával, az így szerzett adatok társszervekhez juttatásával, a különböző osztályok kérése alapján telefon- és lakáslehallgatási vonalak figyelésével.
[16] A BM III/3. (az ún. „K” Ellenőrzési) Osztály a postai küldeményeket ellenőrizte.
[17] A BM III/III-3. Osztály foglalkozott a figyelő-dossziés személyek, volt politikai foglyok, röpcédulázók, falfirkálók ellenőrzésével.
[18] Vö. Európai Kulturális Fórum és ellenfórum Budapest, 1985. Vál. és bev. Müller Rolf. Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2005.
[19] Ugyanilyen adatgyűjtést végeztek más, a telefonfülkék közelében álló házak esetében is. ÁBTL 3.1.5. O-19848/1. 32–33., 35–36., 39–42.
[20] Népgazdasági és Társadalmi tulajdon Védelmi Alosztály.
[21] Ezt megelőzően 1986. március 15-én több helyen találtak röpcédulákat. Egy állampolgári bejelentés szerint a Moszkva téren tizenéves fiatalok 8-10 fős csoportja szórta szét azokat. ÁBTL 3.1.5. O-19848/1. 63. Ugyanilyen tartalmú röpcédulákat terjesztettek 1986. július 18-án is Budapest belső kerületeiben. ÁBTL 3.1.5. O-19848/1. 101–102.
[22] „Az állam nem hal el soha, így kommunizmus se lesz soha” kezdetű röpcéduláról van szó, ahol a lesz szót dupla sz-szel írták.
[23] A röpcédulákat a már ismert különféle vizsgálatokra – daktiloszkópia, ESDA (írásbenyomódás-vizsgálat) stb. – küldték el.
[24] A szintén új rendet, új hatalmat követelő felirat azonban Kitartás, Hungarista Mozgalom aláírással zárul, nyilaskereszttel kiegészítve. ÁBTL 3.1.5. O-19848/1. 51–52.
[25] Nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal és államtitok-védelemmel foglalkozó osztály.
[26] A „Lila” fn. ügy röplapjait más bizalmas nyomozások során begyűjtött röplapokkal is összehasonlították.
[27] Turucz István r. főhadnagy 1986-ban a BRFK III/III-d.
aloszályán főoperatív tiszti beosztásban dolgozott. 1986 szeptemberében
fegyelmi fenyítésként alacsonyabb beosztásba helyezték, majd 1987-ben saját
kérelmére elbocsátották. Lásd ÁBTL 2.8.1. 301/2432/1985. 09. 04. BRFK Áb. Hely.;
301/3453/1986. 09. 12. BRFK vez. és 301/2431/1987. 07. 27. BRFK vez. parancsok.
[28] Az
1986. szeptember 9-i keltezésű, a megtett intézkedésekről szóló összefoglaló
jelentés szerint az első két röpcédula-terjesztés alkalmával rögzített
szagnyomok megegyeztek a belső ellenzék által terjesztett röpcédulákon
rögzített szagnyomokkal. Ellenőrizték a budapesti nyomdaipari vállalatokat,
valamint két újságárust is, mert egy alkalommal egy röpcédula az Esti Hírlapba
csomagolva került valakihez. Az ellenőrzés során az egyik újságárus munkahelyén
átkutatták szobáját, valamint jártak lakóhelyén is, felírták és ellenőrizték a
család és a szomszédok adatait és részletesen leírták a lakásba való
konspiratív bejutás érdekében annak elhelyezkedését, alaprajzát, az ajtó
zárját, s hogy mikor tartózkodnak otthon a szomszédok. De hasonlóan jártak el a
többi operatív ellenőrzés alá vont embernél is. ÁBTL 3.1.5. O-19848/1. 131–137.
és O-19848/1. 130–132.
[29] Az ügynök hosszú oldalakon keresztül sorolja, hogy mi lehet jellemző, illetve nem jellemző a terjesztőre. Például jellemző az „elkövetőre” a tudatosság, határozottság, a keménység, becsületesség, a bátorság, az ösztönösség, a sértettség, a vallásosság, a demagógia, sőt, nem kizárt szerinte, hogy (politikai ügy miatt) már börtönviselt, többször kórházi kezelés alatt állt, esetleg autista emberről van szó. Ezzel szembeállítja az ügynök a harmonikus, szeretetteljes, elégedett, félénk, óvatos, depressziós, szégyenlős tulajdonságokat.
[30] A 4-es jelzésű röpcédula többek között ezt tartalmazza: „El kell fordulnunk Európától és a marxizmustól, új eszme kell, a marxizmus a bürokrácia.”
[31] „Vitéz” fn. ügynök jelentéseit lásd ÁBTL 3.1.2. M-39112, M-39112/1–8. Emellett két másik ügynök is adott formai-tartalmi elemzést a röpcédulákról. Az egyik szerint a röpcédulák szerzőjéhez a magyar ’56 és a lengyel szolidaritás állnak közel, aki nem kívánja a nyugati minta másolását, és aki burkoltan antiszemita. Szerinte a röpiratok megfogalmazója részt vehetett valamiféle filozófiai képzésen, és ateista éppúgy lehet, mint vallásos; megfogalmazásai pedig fiatalosak, de akár lehet már 40 éves is. Ld. ÁBTL 3.1.5. O-19848/1. 204–206. A másik, „Kovács Jenő” fn. tmb. jelentésében kitér a röpcédulák formai jellemzőire is, nevezetesen, hogy a készítője mérnök vagy esztergályos nem lehet - hacsak nem trehány az illető -, mert nagyon durván vannak a cédulák elvágva, a tartalmukat tekintve pedig szerinte egyszerű zagyvaságok, amelyekkel a szerzőjük a nyugati hírközlő szervek, valamint Tirana és ázsiai munkáspártok révén találkozott. Ld. ÁBTL 3.1.5. O-19848/1. 268–272.
[32] A
két görkorcsolyás mellet három másik embert állítottak elő akkor, akiktől, noha
náluk semmit nem találtak, ujj- és szagnyomot vettek. Az újabb röpcédulázás
miatt ismét figyelő- és portyaszolgálatot szerveztek, sőt ekkor már nemcsak
„portyáztak”, hanem figyelőpontokat is létesítettek. A célnak éppen megfelelt a
Bánki Donát Műszaki Főiskola MSZMP-irodája, de később ilyen pont volt az Új
Tükör [Művész] Moziban, a Zrínyi Moziban, a Hírlapkiadó Vállalat irodájában és
egy pékségben is. Lásd erről pl. a 9., 10. sz. dokumentumot.
[33] Később, 1988 nyarán egy újonnan készített fantomképhez való hasonlatosság elegendő volt ahhoz, hogy valakit szoros operatív ellenőrzés (adatgyűjtés a munkahelyen és lakóhelyén, „K”-ellenőrzés, ujjnyom-ellenőrzés stb.) alá vonjanak. ÁBTL 3.1.5. O-19848/3. 59–60. Feladatterv, 1988. augusztus 29.
[34] Ma: Erzsébet körút.
[35] A 3/R rendszabály rejtett fotó, optika illetve televízió, videó felszerelését jelentette.
[36] A dokumentum elején ismertetik, hogy az adott időpontig hol, mikor és mely telefonfülkékben találtak többször röpcédulákat.
[37] A későbbiekben használták is.
[38] A már korábban is alkalmazott „rejtett álló-figyelő szolgálatra” két-két fő operatív tisztet vezényeltek négy telefonfülke ellenőrzésére, tettenérés esetére „rejtett készenléti” és „otthonülő készenléti” szolgálatot is szerveztek. A valóban minden hétvégén megtartott ellenőrzések dacára június 19-én újra röpcédulákat helyeztek el néhány nagykörúti telefonfülkében.
[39] Az 1987. június 19-i röpcédulázásról szóló összefoglaló jelentés szerint, ahogy a figyelőhelyekről leadták a jelzést, hogy röpcédulázás történt, beindult a gépezet: nemcsak a figyelők, de az önkéntes rendőrök és a BRFK Akciócsoportja is megkezdte az üldözést. A figyelők személyleírása alapján igazoltatták a fehér dzsekit viselő férfiakat, nyomozókutyákat alkalmaztak. Rögtön értesítették Fekete László vonalvezetőt és Agócs István osztályvezetőt, akik azon nyomban szolgálati helyükre vonultak. ÁBTL 3.1.5. O-19848/2. 50–54.
[40] A Nagykörút más telefonfülkéiben is találtak begyűjtendő röpcédulákat.
[41] Ma: Erzsébet tér.
[42] Az állambiztonsági szervek a szemtanúk segítségével azonosították az illetőt, aki természetesen szoros ellenőrzés alá vontak. F. J. „K”-ellenőrzése során kiderült, hogy ötször operálták gerincproblémái miatt, emiatt a furcsa mozgás.
[43] A dosszié nincs a Történeti Levéltár birtokában.
[44] A budapesti röpcédulázások ideje alatt a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola igazgatójának valaki szintén guminyomdás levelet küldött. Emiatt ellenőrizték a főiskola hallgatóit, valamint az előző években magyar-történelem szakra fel nem vettek felvételi anyagát írásszakértővel vizsgáltatták meg. Ennek keretében történt az alábbi akció is. A Somogyi Könyvtárban dolgozott ugyanis a 40. lábjegyzetben szereplő F. J. is. A leplezett kutatás – amelyet a III/V-1-a. alosztály műszaki tisztje „Szöcske operatív fotókészülékkel és íróasztal, szekrény és lakat kinyitására is alkalmas kulcskészlettel hajtott végre – nem járt semmilyen eredménnyel. ÁBTL 3.1.5. O-19848/2. 166.
[45] Lippai Jánosné 1980. december 1-én a Somogyi Könyvtár fiókhálózati osztályvezetője és szb-titkár volt.
[46] Egy másik kérést is megfogalmaztak: egy telefonszerelő 1987. július 5-én röpcédulákat talált egy V. kerületi telefonfülkében. Róla kérnek konspiráltan beszerzendő információkat, amelyet azonban – lehetőség hiányában elutasított a III/II-7. Osztály vezetője.
[47] Lásd az előző lábjegyzetet.
[48] A dokumentum az alközpont, a lekérdező központ és személy kódja, a lekérdezés céljának kódjával végződik. Ugyanezt több kerületben is megtették. ÁBTL 3.1.5. O-19848/2. 262–266. és 284.
[49] Néhányan – jellemzően BM-dolgozók – találtak a postaládájukban egy-egy röpcédulát.
[50] Itt a már ismert mozzanatok bemutatása következik: mikor, hol látták a röpcédulák terjesztőit.
[51] 18 ún. „találási pontot” soroltak fel.
[52] Az 1988. január 18-án született összefoglaló jelentés szerint a „találási pontok” szűkebb övezetében 419 fő 16–25 év közötti fiatal lakott. ÁBTL 3.1.5. O-19848/3. 14.
[53] A Központi Lakcímnyilvántartó Hivatalból 1988 januárjáig összesen 437 fiatal anyagát szerezték be és priorálták le őket. ÁBTL 3.1.5. O-19848/3. 9.
[54] Itt arról van szó, hogy a III/III-1–6. osztályoknak, valamint a III/II-1–4. és 8. osztályoknak milyen feladataik vannak az ügyben.
[55] Az előzetes felmérés alapján 17 intézményt, gimnáziumokat és kollégiumokat vettek az ellenőrzendők körébe.
[56] Kilenc ellenőrzendő klub szerepel a felsorolásban.
[57] Az
ELTE tanfolyamaira jelentkező, illetve azokon részt vevő 900 főből 9 olyat
választottak ki, akik a ”találási pontok” közelében laktak. ÁBTL 3.1.5.
O-19848/3. 14.
[58] Kilenc olyan 1986. március 15-én igazoltatott fiatalt találtak, akik szintén a meghatározott pontok környékén laktak. ÁBTL 3.1.5. O-19848/3. 14.
[59] Összesen 21 szórakozóhelyet soroltak az elsődlegesen ellenőrzendők körébe: a Ma-cherie-től a Mackó Büfén át a Véndiákig és a Petőfi Csarnokig, külön-külön megjelölve, hogy hol van gépzene illetve diszkó.
[60] A fiatalok ellenőrzésekor az elsődleges szempontok között szerepelt, hogy az adott „találási pont” közelében lakó fiatal esetleg egy másik találási pont közelében tanul/dolgozik-e, vagy vannak-e ott baráti, rokoni kapcsolatai. A megadott pontok övezetében ellenőrizték a hálózati személyeket is: 69 fő kizárt, 6 fő aktív hálózati személyt találtak. ÁBTL 3.1.5. O-19848/3. 6–16. De ellenőrizték pl. egy budapesti nővér- és munkásszálló 370 lakóját is. Uo. 17. A lehetséges elkövetők kiválasztása után őket operatív ellenőrzés alá vonták („K”-ellenőrzést vezettek be, konspirált úton beszerzett ujjnyomaikat összehasonlító vizsgálatnak vetették alá), de semmiféle eredményre nem jutottak. ÁBTL 3.1.5. O-19848/3. 28–34.
[61] A dokumentum elején ismét összefoglalták az eddigi röpcédulázások kapcsán megtett intézkedéseket.
[62] Helyi Kémelhárító Adattár
[63] helyesen: Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság.
[64] Ma: Etele út.
[65] 1987. július 27-én egy állampolgár szolgáltatott be a néhány darab ott talált röpcédulát. ÁBTL 3.1.5. O-19848/3. 47.
[66] A felderítő munka további irányai között szerepelt egy vendéglő látogatóinak ellenőrzése, valamint egy „K”-ellenőrzés során az állambiztonsági szervek birtokába került szocialistaellenesnek minősített levél kapcsán a címzett ellenőrzése.
[67] Ma: Ferenciek tere.
[68] A fent említett három szkinhed életkörülményeit írják le.
[69] Ma: Lukács Cukrászda.
[70] Felsorolják, hogy milyen nyelvész-, írás- stb. szakértői vizsgálatokat hajtottak végre a röpcédulákon, amelyek nem vezettek eredményre.
[71] Az éppen aktuálisan „látókörbe került” emberek operatív ellenőrzéséről és a lehetséges elkövetők sorából való kizárásukról van szó.
[72] Az állambiztonsági szervek hét olyan embert találtak az ellenőrzésük során, akiket ugyan a „Lila” fedőnevű ügy kapcsán kizártak a lehetséges tettesek köréből, de egyéb, bűncselekményekre utaló adatokat szereztek róluk.
[73] Egy VII. kerületi Akácfa utcai és Barcsay utcai telefonfülkében találtak – 17 hónap elteltével ismét – újabb szövegű röpcédulákat.
[74] Az Interdiszciplináris Tudományos Diákkört 1981-ben alapították tíz egyetem és főiskola hallgatói, tanárai és más szakemberek. Működéséről lásd: Maurer György: Átkelés a harmadik part felé. Mozgó Világ, 1993/12. és http://bocs.hu/3part/lev-lap-tort.htm
[75] Az 1989. január 26-ai összefoglaló jelentés és intézkedési terv alapján végrehajtott – már ismertetett – feladatokról van szó.