Értelmezés és alkalmazás.Hermeneutikai és alkalmazott filozófiai
vizsgálódások.
Szerk. Tonk Márton és Veress Károly.
Kolozsvár 2002. 261 lap
A Sapientia Alapítvány ötös tematikájú könyvsorozatának
első darabjáról szóló jelentésnek a lehető leginformatívabbnak kell lennie.
Vagyis vigyázni kell, nehogy túltelítődjék elmélettel. Mivel ez a sorozat az
erdélyi tudományos élet elmúlt években felgyűlt anyagainak (kísérletek,
gyűjtések, felmérések, szövegek) első átfogó rendszerezése, a tett
jelentőségét a legszükségesebb ki-
emelni. De talán mégsem tűnik badarságnak, hogy ha a társadalomtudomány, a
természettudomány, a jog- és államtudomány, a műszaki tudományok, az orvos- és
a bölcsészettudomány tárgyai köré csoportosuló sorozat első darabja épp a
legutóbb említett szakból kerül ki, mégiscsak érintsük az elméletet mint annak
centrális problémáját.
Ha tényleg hihetünk Odo Marquardnak, és valóban: „a hermeneutika tachogén szükségszerűség”, akkor nem meglepő olyan kutatási eredményekre számítani, melyek ezt az elvárást visszaigazolják, sőt amelyek az értelmezésnek sokkal bővebb keretet kívánnak nyújtani, mint ami egyébként diszciplinarizációként megjelenhet ideáltipikus értelmezési elméletekként. Az értelmezést diszciplinarizálni mindig nagyon kockázatos dolog. De akkor kell diszciplinarizálni, amikor még kockázatosabb esettel kerülünk szembe. És ezt elég nehéz megcáfolni, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az értelmezést mikor kellett szakszerűvé tenni, mikortól kellett úgy értelmezni, hogy tudjuk is, hogy értelmezünk. Erre két eset van. Vagy azt kellett mondani, hogy az értelmező munkája azt mutatja, valamit hogyan kell érteni, amikor máshogyan is lehet, mint ahogyan kell, vagy azt, hogy az értelmező munkája azt mutatja, valamit hogyan érdemes érteni, amikor máshogy is lehet, mint ahogy kell. A kettő nemcsak hogy nem cáfolata egymásnak, de sok helyen nem is egészíti ki egymást. És ami nagyon fontos, nem is mond ellent egymásnak. S ennek bizonyítéka is van: egyazon tárgyat lehet olyan elméleti keretben értelmezni, melynek kialakulása nem fejlődés, hanem forradalom útján ment végbe. Egy középkori szerzetes lehet, hogy eretneknek tartja a „Biblia mint irodalmi szöveg” című tanulmány szerzőjét, de nem is tudja feltétlenül megcáfolni, mert nem képes rálátni önmagára. Paradox állapot. Amit tenni lehet, mint minden paradoxonnal általában, megpróbálkozni a feloldásával. Tételezhetünk olyan diszciplínát, amelyben az értelmezés önmagával foglalkozik, de – és ez roppant fontos – elhelyez egy-két problémát, ismételten megoldáshoz folyamodik (s ezt meg is kell tennie, ha még szóba kíván állni azokkal, akikhez egyáltalán címezi elméletét), másodsorban pedig szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy vigyázzunk: „az elméletek ideáltipikusak, minden értelmezési elmélet, ezt mondhatom én, maga az értelmezés elméletének képviselője”. Ezt feltárni, jellemezni, elhelyezni nem kis munka, és egyetlen kötet nem is elég rá, ezzel pedig meg sem próbálok versengeni, egyszerűen elfogadom.
Az Értelmezés és alkalmazás szerzőinek sem volt más szándéka, egyszerűen a határokra szerettek volna rámutatni, melyeknek helye csak azért fontos, hogy tudjuk, mikor és hol lépjük át őket. Szerkesztésmódjában is ezt mutatja kötetük, sőt nem is kíván átfogó hermeneutikai elmélettár lenni, de ha már nem a filozófiai hermeneutika elméleti problémáit tárgyalja, nem is lesz egy tárgykör értelmezéseinek tanulmánygyűjteménye. Elemzéseiben tartalmilag pluralizáló, témái tekintetében sokban marad az ideáltipikus kezelésmódon belül, de éppen ebben szeretne a határokra mutatni. Utalva ezzel arra, „nem arról van szó, hogy az egyetemen folyó filozófiai kutatások vagy tágabban az erdélyi magyar filozófiai törekvések csakis ebben a kutatási tervben jelzett témakörre korlátozódnak, vagy hogy ez megpróbálna kiszorítani más próbálkozást”. Ugyanakkor mindezeket kiegészítendő: „Az viszont a jövőre nézve nem kizárt, hogy az összmagyar kultúrában zajló filozófiai kutatásokon belül a kolozsvári, illetve kolozsvári egyetemi törekvéseknek ez adja meg a sajátos színezetét, esetleg egyik alapvető orientációját” (Veress Károly: Előszó).
A kötet kilenc tanulmánya így a legváltozatosabb tárgyköröket vonja be az értelmezés témájába, melyből négy az egyetem harmad- és negyedéves hallgatóinak munkája, míg a többi az egyetemi oktatóké. Rövid leltár: három tanulmány foglalkozik a szöveggel mint a hermeneutika alapproblémájával, érintve a kép–képiség tárgykörét, a szöveg–kép dichotómiát, ennek lehetséges kibékítéséről is szólva. A műelemzésekkel tarkított szövegproblémára összpontosító tanulmányok készítik elő a terepet a dialógus buberi és a kép–reflexió nietzschei elméleteivel a későbbi etikai tárgyaláshoz is. Az értelmezés logikai megvilágítása, a megértés kalkulatorikus modellálása és lebontása vagy az értelmezés problémája a kijelentéskalkulusban adja meg egy analitikus nyitás első pontját (Gál László: Logikai szimbolizálás és értelmezés). A tanulmány végén vázolódnak a szimbolikus logika és az értelmezéselmélet értelmezéskoncepcióinak különbségei. Majd egy filozófiatörténeti munka következik az agy-probléma exploratív elemzésével az arisztotelészi lélekfilozófiától a karteziánus és kognitív vonalig (Egyed Péter: Az agy problémája a filozófia történetében). A tanulmány fontos eredménye, hogy összebékíti az individuális szellemet képviselő elméleteket az agykutatás következményeivel, és megmutatja a kapcsolódási pontokat a jelenkori szubjektivitás-felfogásokkal. Ezt követi a dialógus megértésbeli helye etikai összefüggésekben kifejtve, a társadalmi interakció elemzése, ami magában foglalja az egyébként a hermeneutikában is kardinális dialogicitásprobléma vetületeinek bemutatását az etikai tárgyalásmódban, egyben rátérés a megtett cselekedetre, a gyakorlat véghezvitelére (Ungvári-Zrínyi Imre). Ezután a politikai filozófia érvrendszereinek a bemutatása következik liberális és kommunitárius nézőpontból, tekintettel az etnikailag nem semleges politikai közösség gondolatára (Demeter Márton Attila), valamint két kisebbségtanulmány: az idő problémájának kisebbségfilozófai tárgyalása és egy esettanulmány a két világháború közötti Makkai Sándor-féle Nem lehet-koncepcióról (Veress Károly). Ez utóbbi vonalon (a politikai közösség fogalmától a Nem lehet cikk tárgyalásáig) domborodnak ki a kisebbségi létforma kezelési lehetőségei. Így ez nemcsak a végességprobléma korrelatívuma lesz, hanem a szerző ismerteti azokat a politikai-demográfiai eszközöket is, melyeknek épp a kisebbség a célterülete, valamint azokat a szövegszerű összefüggéseket, amelyek megteremtik a lehetséges beszédmódokat erről a tárgyról.
Az elemzésgyűjtemény hermeneutikai-filozófiai vizsgálódások kollekciója, mint ilyen hermeneutikai eszmetár, valamint ezek bemutatása (nem feledjük persze azt, hogy az értelmezési cselekvés itt sokkal lényegesebb, mint annak monodiszciplináris filozófiai leírása). Erdélyi körben az értelmezési elméletek első szakkönyve, mely rendezőelvvé választja a történeti olvasat szükségességét, valamint egy történeti olvasat filozófiai elemzésbeni alkalmazásának szempontjait. Mert tegyük fel, így nemcsak abban rejlenek lehetőségek, hogy ki mikor és mit elemez, hanem abban is, hogy az elemzés a feltárás mellett kompenzatorikus funkciókat is visel. Ha már előbb egy tachogén szükségszerűség utánigazolását említettük, lehet, hogy nem is állunk olyan távol ennek folytonos beteljesítésétől, egyfajta humán érdektől, mely akár plurális, akár monolitikus értelmezési tartományból szűrődik le, mindig feltétlen marad, legalábbis ameddig nem kapunk megfelelő alternatívát az isteni és emberi transzcenzus egységének újrakreálására.
Az értelmezés csak annyiban lehet a kompenzáció hatalmának eredményes szolgája, ha kitapasztalható és művelhető, ha valóban tud és képes paradoxonok feloldására, és ha nemcsak megoldásaiban, de eljárásmódjában is vonzóvá tud válni. Ennek eldöntése most már a feladat.
Zuh Deodath