Európai gondolatok erdélyi magvetői

Csetri Elek: Együtt Európában. Válogatott tanulmányok. I. Debrecen 2000. 291 lap

 A kötetbe fűzött tanulmányok olyan jelenségeket és életműveket sorakoztatnak fel, amelyek példázzák, hogy a Magyarország szétesése (1541) és a népek tavasza (1848) közt eltelt három évszázadban a magyar s főképp az erdélyi magyar fejlődést „ezer szál fűzte a kontinenshez, különösen annak nyugati feléhez”. A jeles szerző, az MTA külső tagja, Gazdaság, technika, népesség, illetve Modern eszmék sodrában címmel jelzett fejezetekben rendszerezte a kiválogatott gazdasági, politikai, művelődési témájú írásokat.

Csetri Elek kutatásainak visszatérő tárgya Frid­vald­sz­ky János munkássága. Itt közölt dolgozatában (Frid­valdszky János, az agrártudós) a trágyázásról és a szántásról írt értekezésének elemzése rendjén országrészünk első agrártudósaként méltatja. Korszerű talajtani megfigyelései alapján, a legújabb nyugati technika s az erdélyi hagyományok ismeretében Fridvaldszky javaslatokat tett a belterjes gazdálkodás térhódítása érdekében (saját tervezésű szántó-vető-boronáló szerkezet, egyidejű hosszanti és keresztbe szántás) s egyéb találmányokkal is jelentkezett (gyékénypapír, csicsókakenyér). Újításainak elhallgatása jól példázza a felvilágosult abszolutizmus népboldogító terveinek korlátait s a nemesség nagy részének érdektelenségét.

A Nyugattal való lépéstartás különleges példája Gyar­mathi Sámuel „repülő golyóbisá”-nak a története. Az ennek szentelt dolgozat a finnugrisztika egyik alapvetőjeként számon tartott tudós kollégiumi professzor kevésbé ismert természettudományos munkásságát villantja fel. Ilyen irányú érdeklődésének különleges mozzanata, hogy a Montgolfier testvérek első léggömb-kísérlete után egy évvel, 1784-ben Pozsonyban felbocsátotta az első magyar léggömböt. Félméternyi átmérőjű, száz méter magasságba emelkedő „repülő golyóbisá”-val végzett kísérlete a magyar technikatörténet úttörői között jelöli ki a helyét.

Asztalfiókban lapuló kézirat részlete az Erdély méhészete az önálló erdélyi fejedelemség megalakulásától 1848-ig című tanulmány. Különösen értékesek azok a fe­jezetei, amelyek a központi hatalomnak az ágazat iránti érdeklődését tükrözik. Merkantilista politikájának keretében Bethlen Gábor bevezette a méz és viasz forgalmazásának fejedelmi monopóliumát. Mária Terézia felvilágosult abszolutista kormányzata adókedvezményekkel, főiskola szervezésével ösztönözte a méhészkedést.

Tárgyválasztását tekintve a Kolozsvár népessége a középkorban és az újkorban című dolgozat társtalan. Adóösszeírások s az első népszámlálás adatai alapján követi a város lakosságának számszerű alakulását s a társadalmi szerkezet változását. A középkorban s a korai újkorban növekvő tendencia s a kézműves-kereskedő réteg erősödése mutatható ki. A 18. században a fejlődés torzulást szenvedett: a gyarapodás az agrárfoglalkozásúak javára történt, sok kézműves kénytelen volt a mezőgazdaság felé tájékozódni, és nemescsaládok költöztek a városba. A megkétszereződött népesség szerkezete a fejletlenebb délkelet-európai modell szerint alakult.

A nyugati haladó eszmék iránti erdélyi fogékonyságunk példái közt a szerző elsőként Bethlen Gábor sokat emlegetett, ám érdemben kevéssé taglalt vallási türelmét elemzi (Bethlen Gábor toleranciája). Leszögezi, hogy a 16. századi Európában teológusok és politikusok „nem fogadták el a türelem gondolatát”. A bethleni türelmi politika a kevés pozitív példa vonalába illeszkedik. A főpásztor nélkül maradt katolikus hívek élére vikáriust, az ortodox román egyház kormányzására püspököt állított. Az intézményes keretek megteremtése nem tekinthető csupán gesztusnak, az önálló egyházi élet garanciája volt. Bethlen toleranciája „az egyetemes vallásszabadság akkori európai felfogásának felső határát érte el” – szögezi le a szerző.

Körmöczi János az unitáriusok kolozsvári kollégiumának volt tanára, igazgatója, majd egyházuk püspöke, aki a felvilágosodás szellemében belső megújulást hozott a gondjaira bízott intézmények életébe. A felvilágosodás és a szabadkőművesség eszméi, a francia forradalom példája hatják át főművét (Jus publicum universale), amely Csetri Elek véleménye szerint „a természetjogon alapuló államelmélet legjobb és legteljesebb erdélyi kifejtése”. E dolgozattal a szerző bevallott célja, hogy fel­hívja a kutatás figyelmét a kéziratos Körmöczi-hagya­ték lappangó értékeire.

Az ifjú Széchenyi István szabadságfelfogása című tanulmány a forrásokig, a naplókig nyúl vissza, ezért tud újat mondani ebben a sokak által feldolgozott témában. A napóleoni háborúk tapasztalatai, a nyugati úti élmények indították el a fiatal gróf származásából fakadó politikai eszmevilágának revízióját, s olvasmányélményei, a felvilágosítók formálták ki új világképét. Lelkesedett Montesquieu, Voltaire, Rousseau eszméiért, ám gyakorlati politikus alkatára vall, hogy az előremutató gondolatokat nem vette át kritikátlanul. A rousseau-i esz­mék eltorzulása a jakobinus terror idején legalábbis erre intette. Ami nem akadályozta meg abban, hogy lé­nye­gében elfogadja a francia forradalom hármas jelszavát. Ideális államrendszerének alapját az emberi szabadságeszmény képezte, s felfogásában a szabadság a közérdekkel azonosult. Az európai szabadságmozgalmak példája elvezette a magyar önállóság gondolatához. Ke­serűen tapasztalta, hogy kiváltságos osztályostársai nem illeszkednek a maga szabadságképébe. Életpályája felén túljutva a Habsburg-hű ifjú gróf ellenzékivé, liberális hazafivá vált.

Régibb kutatásai fonalát követve a szerző újabb ered­ményekkel gazdagítja a Kőrösi Csoma indulásával kapcsolatos ismereteinket (Kőrösi Csoma Sándor Göttingá­ban). Hőse szaktanulmányai után nyomozva azt a következtetést szűri le, hogy Göttingában „Kőrösi számára az igazi műhely maga a könyvtár olvasóterme volt”, 200 000 kötetével, köztük gazdag keleti könyv- és kéziratos anyaggal. Az azonosított tanárok közül említsük meg Dissent, akitől megtanulta a szövegértelmezés módszereit; Blumenbachtól, a modern antropológia megteremtőjétől hallhatta a magyarok ujgur származásának elméletét. A Göttingában megismert nyelvek, információk megerősítették régebbi keletű elhatározásában: a magyar őshaza felkutatásában.

Az európai nemzetek együtthaladásának beszédes pél­dája a kötet egyedüli nem magyar hősének, A carbonaro Silvio Pellicónak az életműve. Indulása egybeesik a magyar reformkor párhuzamának tekinthető Risorgimento kibontakozásával. A karbonari mozgalom egyik vezéreként került a Spielberg kazamatáiba, akárcsak negyedszázaddal előbb Kazinczy. A tízéves rabság élményeit sűrítő Börtöneim, akárcsak Kazinczy Fogságom naplója, a Habsburg abszolutizmus elleni megrázó vádirat, bár hiányzik belőle Kazinczy töretlen harcos szelleme.

A Gyulai Lajosról írt tanulmány a figyelemfelkeltés céljával született. Csetri Elek írásainak jegyzetei között gyakran szerepel a 140 kötetes napló, amely a műfaj élvonalában helyezkedik el nemcsak magyar, hanem világviszonylatban is. Legértékesebb részeiben a naplóíró gróf felidézi a társadalmi élet számos személyiségével történt találkozását, ezért kivételes forrásként forgatható. A helyenként irodalmi értékeket megcsillogtató sorok mögött egy művelt ember húzódik meg, aki azonosult kora haladó nézeteivel: a diétai végzés előtt felszabadította jobbágyait, részt vett a forradalom és a szabadságharc küzdelmeiben.

A két fejezetet mintegy összefogja a Wesselényi Miklósnak szentelt három tanulmány (Gépek és korszerű mezőgazdasági eszközök meghonosítása a zsibói Wesselényi uradalomban; Kelemen Benjámin, a haladó gazda; Wesselényi Miklós, a politikai és gazdasági reformer). Wesselényi fejlődésében „a fordulatot Széchenyi István megismerése hozta meg” – állítja a történész. Tör­vényszerű hát a két barát pályájában felfedezhető egyezések jelentkezése, ami nem feledtetheti az eltérő társadalmi közegből való indulással magyarázható különbségeket. A tudós szerző figyelmeztet a reformer politikus nézeteiben kimutatható módosulásokra (önkéntes, majd kötelező örökváltság stb.), amelyeket az útkeresés velejáróiként, illetve a kiváltságosok ellenállásával szembeni fokozatosság taktikájaként értékel.

Csetri Elek elsőként végezte el Wesselényi elméleti munkásságának gazdasági szempontú elemzését, s neki köszönhetjük a zsibói uradalom korszerűsítésének leírását. A családi levéltár gazdasági iratanyaga jórészt megsemmisült, s türelmes aprómunkával összegyűjtött adatokból tudhatjuk meg, hogyan született meg Erdély legmodernebb mezőgazdasági nagyüzeme. Az állatállomány feljavítása, a nyomásos rendszerről a jövedelmezőbb váltógazdaságra való áttérés, a földművelés gépesítése tette lehetővé az önellátó uradalom elindulását a specializálódást feltételező árutermelés útján. A szerző emlékeztet, hogy a korszerű nagyüzem a széles látókörű báró és a kivételes gyakorlati érzékkel megáldott, hűséges jószágigazgató, Kelemen Benjámin közös életműve.

A kötetbe felvetteken kívül ismeretesek a szerzőnek más Wesselényi-publikációi is. S most egy jegyzetben újabb kéziratról tudósít. Készülőben egy Wesselényi-monográfia? Könyvsiker volna.

A kötet tudatos építkezésének tetőpontján a három évszázadot átívelő korszak csúcsteljesítménye, az 1848-as forradalom áll (Erdély uniója 1848-ban). A pesti tizenkettedik pont erdélyi fogadtatásának tárgyalásánál a szerzőnek sikerül kikerülnie a sémákat, s az álláspontokat árnyaltan, társadalmi csoportokra, személyekre lebontva, fejlődésükben ismerteti. Áll ez a magyar haladó körökre és konzervatívokra, az unió román és szász barátaira, ellenségeire, a megegyezés híveire. Taglalja a Magyarország és Erdély egyesülésével szemben álló alternatívákat: önálló Erdély a Habsburg Birodalom keretében, Havasalföldet, Moldvát és Erdélyt magában foglaló Román Ausztria stb. A tanulmány legjelentősebb eredeti hozadéka a törvénybe iktatott unió gyakorlatba ültetésével kapcsolatos lépések számbavétele. Méltó teret kap az uniós bizottságban született „XXI. törvénycikk a román nemzet polgári jogainak egyenlőség alapjáni biztosításáról”. A polgárháború kitörése miatt sajnos csak javaslat maradt, ám olyan jogelveket és gyakorlatot rögzített, amelyek alapját képezték az 1849. júliusi Projet de pacificationnak és a nemzetiségi törvénynek. Ez utóbbi a közvélemény előtt igazolta, hogy „a magyar forradalmi vezetés hajlik a demokratikus megoldásokra az együtt élő népek irányában”. A szerző kihangsúlyozza, hogy ezt egyes román vezetők is felismerték, s a fegyveres szembenállás idején a magyar országgyűlés román képviselői végig a helyükön maradtak.

A kötet nemzeti-nemzetiségi tudatunk értékes, hasznos építőköve. Reméljük, a könyvterjesztők becsülettel elvégzik itthoni, erdélyi népszerűsítését. Várjuk a folytatást, a második kötetet.

Vincze Zoltán