Egy írástudó elkötelezettsége

Nagy György: Eszmék, intézmények, ideológiák Erdélyben. Kolozsvár 1999. 420 lap

A Komp-Press és a Polis könyvkiadó gondozásában megjelent kötet Nagy György negyedszázadnyi (1973–1998) munkásságát felölelő tanulmányait tartalmazza. Ezek az írások egy hosszú készülődés dokumentumainak tekinthetők, olyan előmunkálatoknak, amelyek egy az erdélyi magyar kisebbségi élet és kultúra alapvető problémáit átfogó, összegző és rendszerező módon tárgyaló nagyméretű tanulmány konturjait vetítik előre. Ezek az írások elszórtan, nagy időközökkel jelentek meg különböző folyóiratokban, vagy hangzottak el előadás formájában. Így, kötetbe összegyűjtve és együtt olvasva őket lehet igazán megsejteni, hogy milyen átfogó és ugyanakkor részletekbe menő, elemző-értékelő szintézise készülhetett volna el a romániai magyar kisebbségi gondolkodásmód és társadalmi-politikai cselekvés nyolc évtizednyi történetét meghatározó eseményeknek, hogyha a váratlanul érkező halál nem szakítja félbe ezt a kiteljesedő alkotótevékenységet.

Nagy Györgynek e kötetben szereplő tanulmányai az erdélyi magyar kisebbségi értelmiségi tudat formálódási folyamatát, reményeit és csalódásait, útvesztőit és útkereséseit, kudarcait és lehetőségeit veszik számba; egyrészt azokat a sokszor ellentmondásos ideológiai ráhatásokat, amelyeknek ki volt téve különböző időszakokban, másrészt azokat a szellemi hozadékokat, amelyeket kiter­melt magából. A mélyen átélt értelmiségi felelősségérzettel elvégzett és a szókimondó állásfoglalásoknak is helyet adó elemzésekben rendre feltárulnak a különböző fogantatású filozófiai elméletek és a cselekvő gyakorlat, a szemlélet és a megvalósulás, az elvek és a normák ütközési felületei, konfliktusos viszonyai.

A kötet öt témakörre tagolódik, amelyek közös gondolati szálon, a kisebbségi sors múltbeli és jelenbeli problémáinak elméleti igényű, szakszerű és módszeres számbavétele révén kapcsolódnak egymáshoz. Ezek a témakörök a transzszilvanizmus problematikájának, Kós Károly élete és műve szellemi kisugárzásának, az erdélyi eszmetörténet koordinátáinak, a kisebbségi kérdés elméleti és gyakorlati vonatkozásainak, valamint a magyar egyetemi oktatás múltjának és jelenének vizsgálatát ölelik fel. Az értelmiségi tudat odüsszeáján túlmenően ezekben az írásokban megelevenednek a kisebbségi jog- és intézményrendszer, a szellemi és erkölcsi hagyományokhoz való viszony vélt és valós problémái, s olyan személyiségek portréival találkozunk, akik tevékenységükkel meghatározó módon alakították a kisebbségi létfolyamatokat és kultúrát. A kötet kiemelkedő írásai közé tartoznak A kisebbségi helytállástól a közösségi desirabilitásig és vissza, A Kiáltó Szó és előzményei, A kisebbségi kérdés a nemzetközi jogban a második világháború utáni évtizedekben, Egyetemi gondolat és történelmi sors című szövegek, amelyek a felvetett problémák alapos, körültekintő és elmélyült elemzését, értelmezését nyújtják.

Érdemes külön is odafigyelni a szerző kiegyensúlyozott transzszilvanizmus-értékelésére, amely egyaránt szám­ba veszi az erdélyiség elméleti, érzelmi-hangulati és tapasztalati összetevőit. A dolog természetének megfelelően a szerző a komplex elemzés útját választja. Úgy, ahogy a transzszilvanizmus jelenségvilágában egymással szinte szétválaszthatatlanul elkeverednek és mindig mozgásban, alakulásban levő egésszé szerveződnek egy­be a különböző történelmi, politikai, kulturális, pszichológiai, irodalmi-művészeti elemek, az elemzés szálai is minduntalan összefonódnak, s kölcsönös egymásra vetítettségükben sokszor az egészen finom árnyalatok is ész­lelhetőkké válnak. A szerző intellektuális és morális szem­pontból egyaránt fontos feladatának tekinti a transz­szilvanizmussal kapcsolatos félreértési-félreértel­mezési lehetőségek számbavételét, felmutatását, és számos eset­ben sikerrel valósítja meg egyes tévedések, rossz beidegződések kritikai helyreállítását. Az átfogó elméleti felkészültségen túlmenően ebben nyilván szerepet játszik a transzszilvanizmus kérdéskörével való évtizedekre visszanyúló következetes, kitartó foglalatoskodás is, aminek eredményeként a szerző a probléma egyik legkiválóbb szakértőjévé vált.

A transzszilvanizmussal kapcsolatos tanulmányai kiválóan példázzák Nagy György intellektuális beállítódását, értelmiségi attitűdjét, amelynek a lényeges vonásai kivétel nélkül minden írásában fellelhetők. Az írásaiból kirajzolódó szellemi-erkölcsi profiljára mindenekelőtt a tisztánlátásra-tisztánláttatásra irányuló törekvés és a józan értékelés jellemző, ami a legtöbb esetben kritikai hangvétellel társul. A Nagy György által művelt kritika azonban sohasem személyeskedő, hanem megpróbál min­denkor az objektivitás és tudományosság mércéjéhez igazodni. A kritikai viszonyulásnak azt a felvilágosodásban gyökerező értelmét érvényesíti, amely szerint elsődleges feladata a határok megvonásában és a valós lehetőségek felmutatásában rejlik. Ebből fakad a szerző céltudatossága és tárgyilagossága, amelynek jegyében igyekszik a felszínre hozni a lehetséges félreértéseket, olykor élénken vitatkozva magukkal a félreértelmezőkkel, s folytonos erőfeszítéseket tesz a kisebbségi problémákkal kapcsolatos ideológiai torzítások kiigazítására. A konstruktív kritikai hozzáállást Nagy György a kisebbségi kultúrában megvalósuló értelmiségi szerepvállalás intellektuális és egyszersmind morális tartozékának tekintette. Az ő esetében ezt az értelmiségi követelményt egy szembetűnően széles körű tudományos megalapozottság, valamint a sokoldalú, történelmi, politikai, jogi, szociológiai, pszichológiai, demográfiai és filozófiai olvasottságra támaszkodó interdiszciplináris szemléletmód hordozza.

A kisebbségi létkörülmények közepette az értelmiségi szerep- és feladatvállalást Nagy György is – akárcsak számos elődje a kisebbségi gondolkodás terén – kulcskérdésnek tekintette. E téren elsősorban a literátus értelmiség kitüntetett szerepkörét hangsúlyozta. Ezt az értelmiségi elkötelezettséget nemcsak a saját írásaival, egyetemi előadásaival, magatartásával példázta, hanem számos esetben a kortársaival szembeni elvárásként is megfogalmazta. Melyek ennek az értelmiségi attitűdnek a Nagy György írásaiban szembetűnő lényeges jegyei? Számára a személyes elkötelezettség és felelősségérzet a józan észhasználattal, a racionalitás elveinek érvényesítésével, valamint a tudományos ismeretszerzéssel és mód­szerességgel társult. Szerinte csakis ezekre támaszkodva lehet feltárni s ugyanakkor másokkal is megláttatni a kisebbségi sors lényegét. Ennek érdekében a maga sajátos módján arra törekedett, hogy a kisebbségi értelmiségi tudat előítéleteit, illúzióit, utópikus elemeit az ésszerűség határai közé helyezze. Hozzáállásának sajátossága éppen abban mutatkozott meg, hogy sohasem törekedett ezek egyoldalú és egyértelmű, könyörtelen felszámolására. Ellenkezőleg, igyekezett elismerni és elismertetni megjelenésük és fennállásuk szükségességét bizonyos körülmények között, ami már önmagában is ezekre a körülményekre irányítja a vizsgálódás figyelmét. De a velük való mindenkori szembesülésben a jó­zan realizmus elveit tartotta szem előtt, ami sohasem engedhet indokolatlanul szabad teret az előítéletek és illúziók játékának. Ez a szemléletmód a folytonosan éltetett reflexió és önreflexió révén érvényesülhet a leginkább.

Nagy György az értelmiségi feladatvállalásról vallott felfogásával és értelmiségi magatartásával voltaképpen az erdélyi kisebbségi magyar kultúrának egy olyan hagyományát igyekezett életre kelteni, amelyet meggyőződése szerint ma is vállalhatunk, sőt vállalnunk kell: a cselekvő értelmiségi létforma iránti elkötelezettség hagyományát. Belátása szerint kisebbségi (itt)létünk jövőbeli perspektívái nagymértékben azon múlnak, hogy megnyílik-e felénk ez a hagyomány, feltárul-e számunkra is a benne rejlő értelem, s meg tudjuk-e nyitni magunkat is erre az értelemre, be tudjuk-e fogadni az életünkbe, tudunk-e termékeny párbeszédet folytatni vele. Az utóbbi évtizedek történéseiben a szerző éppen azt látta aggasztónak, nyugtalanítónak, hogy értelmiségi nemzedékek sora olyan helyzetbe került, amelyben nem alakíthatott ki hatékony befogadói viszonyt ezzel a hagyománnyal. Ha létrejött is valamiféle viszonyulás, az sokkal inkább az ösztönök és az indulatok szintjén épült ki, mintsem a tárgyilagos tudás és a kiegyensúlyozott értékelés alapján. Sok esetben ebben lelhetők fel az idősebb és fiatalabb értelmiségi nemzedékek közötti konfliktusok forrásai is, mivel a hagyományhoz való inautentikus viszonyulás talaján mindkét oldalon lábra kaptak az értelmezésbeli és értékelésbeli túlzások, a sértődöttség és az agresszivitás.

Nagy György írásaira – akárcsak az életében gyakorolt magatartására – a kisebbségi értelmiségi sorskérdésekkel szembeni nyíltság és őszinteség jellemző. Egy olyan, a szó legszorosabb értelmében vett írástudónak állít emléket ez a kötet, aki az erdélyi írástudók sorsproblémáját annak a sorstársnak a mély empátiájával vizsgálja, aki maga is végigjárta, lelkileg-szellemileg megélte és morálisan is megküzdötte az értelmiségi hivatástudat buktatóit.

 

Veress Károly