Mezei Elemér

Észrevételek Tóth Pál Péter Szórványban című könyve kapcsán

Érdeklődéssel vettem kézbe Tóth Pál Péter Szórványban[i] című könyvét, amelyről hallottam már, hogy egy több évtizeddel ezelőtti kutatás – akkor feldolgozatlanul maradt – kérdőíves anyagát tárja fel. A felmérés közvetlenül az 1941-es észak-erdélyi népszámlálás után kezdődött el, ezért – természetesen – ennek az összeírásnak az adatai fontos szerepet kaptak a tanulmányban. Ez a tény tovább növelte érdeklődésemet a könyv iránt, tudniillik a Studia Censualia Transsilvanica[ii] sorozat keretében éppen az 1941-es népszámlálás községsoros adatainak román nyelvre történő fordításán és a mai közigazgatási beosztás szerinti elrendezésén dolgozunk. Ennek tudható be, hogy sok táblás anyag – ami a népszámlálás közzétett adataira épül – számomra igen ismerős, sőt annyira, hogy mindegyikben találtam kisebb-nagyobb hibát. Ebben a tanulmányban ezeket fogom sorra elemezni.

Az elemzésről

Nemrég fejeztem be az 1941-es dél-erdélyi, illetve észak-erdélyi népszámlálás általam létrehozott adatállományainak tüzetes ellenőrzését és hoztam létre az Studia Censualia Transsilvanica sorozat következő köteteinek munkapéldányait, így rendelkezésemre állt a népesség felekezeti, anyanyelvi és nemzetiségi eloszlása 1941-ben községenként (az észak-erdélyi részben, a dél-erdélyi anyag kevesebb mutatót tartalmaz). Ezt az adatállományt kiegészítettem egy új változóval, amelyben utaltam arra, hogy az illető helység szerepel-e a könyv 1. mellékletében (194–210.). Így ellenőrizni tudtam a 6. és 7. mellékletlap, valamint a 2. tábla (40. oldal), 3. tábla (43. oldal) és a 4. tábla (44. oldal) adatait. Az ebből az adatállományból létrehozott statisztikára az SCT rövidítéssel utalok. A 3. és 4. tábla csak százalékos eloszlásokat tartalmaz, az abszolút gyakoriságok visszaállítására TurboPascal programot használtam (ezt erre a célra írtam).

Az összes település száma

Az 1941-es népszámlálás közzétett községsoros adatai között 1760 olyan település van, amelyik ma Romániához tartozik, ezekben a jelen levő össznépesség száma 2 587 296, ebből 1 348 989 (52,14%) magyar anyanyelvű, 1 069 774 (41,35%) román anyanyelvű, 47 433 (1,83%) német anyanyelvű. A zárójelekben feltüntetett százalékok némileg eltérnek a könyv 8. oldalán (a harmadik bekezdés 8. sorában) közöltektől – 52,1%, 41,6%, illetve 1,8% –, és eltérnek még akkor is, ha Ugocsa vármegye (14 település található ebből a vármegyéből ma Romániában) nélkül számítjuk ki ezeket. A 9. oldalon, a második bekezdés 15. sorában szereplő 2 577 260 lakos (a 43 492 km² területen) arra utal, hogy vagy bizonyos települések – melyek a bécsi döntés után újra eggyé váltak (ilyen lehet például a Tisza elválasztotta Técső) – népessége másként van figyelembe véve, vagy esetleg a 2 577 260 lakos a honos népesség (jogi népesség) száma. Ezek az eltérések csekélyek, nem is érdemes nekik nagyobb teret szentelni.

A 40. oldalon a második bekezdés első mondatában már súlyosabb hiba az, hogy a „bécsi döntés értelmében 1751 észak-erdélyi település került vissza Magyarországhoz”, mert az ugyanazon az oldalon levő 2. táblából kiderül, hogy az 1751 település 11 vármegyéből adódik. Ugocsa vármegye nem szerepel a kimutatásokban, mivel innen egy település sem került be a vizsgálatba, tehát az 1751 település a vizsgálatba vett 11 észak-erdélyi vármegye jelenleg Romániához tartozó településeinek a száma(ezt a 11 vármegyét lehetne vizsgált régiónak is nevezni).

Az SCT adatállománya szerint a ma Romániához tartozó észak-erdélyi települések eloszlását az akkori vármegyék szerint az 1. táblázat tartalmazza (a saját táblás anyagomat táblázat megnevezéssel látom el, megkülönböztetésül a könyvben használt tábla kifejezéstől).

1. táblázat

Az összes település száma a vizsgált térségben

 

Látható, hogy eltérés csak két határmenti vármegye esetében van. Az 1941-es népszámlálás közzétett községsoros adatai Máramaros vármegyénél az alábbiakat tartalmazzák:

1. Aknasugatagi járás, 20 településsel;

2. Dragomérfalvi járás, 13 településsel;

3. Felsővisói járás, 10 településsel;

4. Máramarosszigeti járás, 13 településsel;

5. Técsői járás, 4 településsel;

6. Máramarossziget mv.[iii]

Tehát a vármegyében 61 helység adata szerepel, de ezekből 4 teljes egészében a Tisza jobb partján fekszik (Aknaszlatina, Alsóapsa és Középapsa a máramarosszigeti járásból, Visk a técsői járásból), és ma Ukrajnához tartozik, de 1930-ban sem tartozott Romániához, így nem lehetnek a bécsi döntés értelmében visszakerült települések. Valószínűnek látszik, hogy a könyvben a fent említett négy helység is szerepel Máramaros vármegyénél, de az is elképzelhető, hogy néhány, a népszámlálás kimutatásaiban összevont település nem összevontan szerepel a könyv szerzőjénél (elég kicsi az esély erre, mert akkor majd minden vármegyénél mutatkoznának eltérések).

A Szatmár vármegyénél adódó eltérés esetleges okáról nem tudok nyilatkozni, tudniillik itt az összes 306 településből szinte száz ma Magyarországhoz tartozik, és valamivel több mint kétharmada van Románia területén.

A vizsgálatba vett 11 észak-erdélyi vármegye ma Romániához tartozó településeinek száma szerepel még egy helyen a könyvben, éspedig a 3. táblában (43. oldal) az a)-val jelölt rovatokban, igaz, felbontva és csak százalékos eloszlásban. Ezt a táblát összehasonlítva az SCT adatállományából létrehozottal, igen eltérő értékeket találunk, ami arra enged következtetni, hogy a nemzetiség helyett anyanyelvi statisztikát tartalmaz. Az összehasonlító adatokat a 2. táblázat tartalmazza.

2. táblázat

A magyar nemzetiségűek és anyanyelvűek aránya Észak-Erdély összes (11 vármegye)
településén, az SCT adatállományából, illetve a könyv 3. táblájából

^* Itt az Összesen rovatban a megadott százalékok összege szerepel, a könyv 3 táblája végig 100,0-t tartalmaz.

Észrevehető, hogy a könyvben szereplő mennyiségek igencsak eltérnek a nemzetiségi eloszlástól és ugyanakkor nagyon hasonlítanak az anyanyelvi statisztikához, így levonható az a következtetés, hogy a könyvben a 41–44. oldalakon használt nemzetiség terminológia helyett az anyanyelv értendő. Előfordulhat az is, hogy a szerző szándéka a nemzetiség figyelembevétele és ennek elemzése volt, azonban a táblázatok tévedés következtében anyanyelvi statisztikát tartalmaznak.

Észrevehető továbbá az is, hogy a könyvben két vármegyénél biztosan szerepel hibás arány. Máramaros esetében a belső rekeszek összege 103,6%, másrészt a második és harmadik rovatban ugyanaz a 3,6-os arány található, így nagyon valószínű, hogy egyik helyen hibás az érték, 3,6 helyett 0-t kell venni. Ezt csak a 10–14%-os magyar anyanyelvűeknek megfelelő rovatban tehetjük meg, ugyanis a 15–29%-os rovatban még az is olvasható, hogy van ilyen típusú település a vizsgálatban. A Szatmár vármegye sorában található hiba eredete nem ilyen egyértelmű.

Az anyanyelvi eloszlások és a könyv adatai közti kevés eltérés – azon vármegyék esetében is, amelyeknél az SCT szerint is ugyanannyi a településszám, mint a könyvben (lásd az 1. táblázatot) – magyarázható a kódolással is. A lélekszámokból létrehozott százalékos arányok általában sok tizedesjegyű számok, ezek elhelyezhetők azonnal a [0, 5], [5, 10], [10, 15], [15, 30], [30, 50], [50, 100] intervallumokba (elméletileg), de gyakorlatilag úgy szokták alkalmazni a kódolást, hogy a tizedestört arányokat egész számra vagy egy-két tizedesjegyűre kerekítik, és majd ezeket helyezik el a csupa zárt intervallumokkal kifejezhető tartományokba. Például az 1 tizedesjegyre kerekített százalékok a [0,0, 4,9], [5,0, 9,9], [10,0, 14,9], [15,0, 29,9], [30,0, 49,9], [50,0, 100,0] intervallumokba egyértelműen elhelyezhetők. De amennyiben a több tizedesjeggyel tárolt értékeket próbáljuk elhelyezni a fenti intervallumokba, adódhatnak olyan esetek is, amikor ezek közül lesz olyan, amelyik kívül reked. Például a Szatmár vármegyei Alsófernezelyen a magyar anyanyelvűek aránya 49,96902...%, ezt az értéket egészre kerekítve 50% adódik, de 1 tizedesjegyűre kerekítve is 50,0%-ot kapunk és csak több tizedesjegyre kerekítés ad 50% alatti értéket (49,97 vagy 49,969). Szatmár vármegye esetében a könyvben csupán 99,1% a sorösszeg, a hiányzó 0,9% 213 település esetén pontosan 2 helységet jelent,[iv] így a 3. táblában e megyénél található hiba eredete lehet az, hogy a számítógépes program (spss/pc) zárt intervallumokat használó átkódolási utasítása 2 települést nem helyezett el a megadott rovatokba, és 100%-nak mégis a 213 település lett tekintetbe véve.

A következő lépésben a 3. tábla alapján 9 vármegye itt szereplő összes településének számára tettem becslést számítógépes program (TurboPascal) segítségével (Háromszék és Udvarhely annyira egyszerű eset, hogy ezeket nem vontam be ebbe a becslésbe). A program első alkalmazásra csak Máramaros vármegyére adott elfogadható megoldást (55, 110, 165 stb.), a többi 8-ra igen nagy számokat talált jónak, ezért azzal a feltevéssel éltem, hogy a 3. tábla összeállítói, annak érdekében, hogy a sorösszegek minden vármegye esetében 100,0%-ot adjanak, ott, ahol több vagy kevesebb volt az összeg, egy rovatban kiigazították 1–2 tizeddel a megfelelő arányt. Így újabb elfogadható eredményeket kaptam, de csak Beszterce-Naszód és Szilágy vármegyék esetében. Ha két rekeszben eszközölt módosítást feltételezek, még 3 vármegye esete oldódik meg, a rekeszek felében feltételezett módosítások után még két megyére tehető elfogadható becslés. Maros-Torda vármegye esetében a csupán két hibátlan és négy módosított százalék feltételével kapható jó megoldás. A rekonstruálás eredményét a 3. táblázat tartalmazza, egymás mellé helyezve az SCT adatállományából származó eloszlásokkal. Ugyanitt kövér számjegyekkel szedve és * jellel ellátva találjuk azokat a visszaállított gyakoriságokat, amelyekre a számított százalék egy tizedesjegyre kerekített értéke nem azonos a 3. táblában megfelelő helyen szereplővel.

3. táblázat

A magyar  anyanyelvűek aránya Észak-Erdély összes (11 vármegye) településén,
az SCT adatállományából, illetve a könyv 3. táblája alapján számítva

E rekonstruálás alapján 1734 települést kapunk a vizsgált régióban, ami eléggé eltér az 1746-tól (és még jobban 1751-től), tehát ezzel nem tisztázható egyértelműen az összes település száma. Csupán annak a valószínűségét emeli, hogy a 3. tábla összeállítása után számos rovat időben sorozatos kiigazítást szenvedhetett, és így halmozódhatott fel benne ilyen sok hiba. Ellentétben a 3. táblával, a 4. tábla (44. oldal) alapján tökéletesen visszaállíthatók az abszolút gyakoriságok, vagyis ez a tábla előállítása után nem szenvedett olyan kiigazítást – esetleg egyetlenegy módosítást sem –, amelyet hibásan ejtettek volna meg.

Így tehát a könyvből nem állapítható meg pontosan a 11 vármegye azon összes településének száma, amely ma Romániához tartozik.

A mintába került települések száma

A 2. tábla (40. oldal) 709 mintába vett településről számol be, vármegyékre leosztva, más táblázatban viszont csak százalékos felbontásban találunk településekre vonatkozó adatot. Ahogy már említettem, a 4. tábla százalékos eloszlásai alapján teljesen rekonstruálhatók a rovatok abszolút eloszlásai. Ezt elősegíti az a tény, hogy az oszlopösszegek ugyan 100,0%-nak vannak feltüntetve, de valójában a kerekített értékek összegezéséből 100,1%, 100,0%, 99,9%, 100,1%, 100,0%, illetve 100,1% adódik. A megfelelő TurboPascal program segítségével egyértelmű megoldás birtokába jutottam, ezt tartalmazza a 4. táblázat, melyben természetesnek vettem, hogy a nemzetiség helyett anyanyelv használandó.

4. táblázat

A magyar anyanyelvűek aránya a települések lélekszáma szerint

Forrás: Tóth Pál Péter: Szórványban. 44. oldal, 4. tábla nyomán.

Ez a pontosan meghatározott összes településszám (697) jóval kevesebb a könyvben használt 709 helységnél (12-vel, 1,7%-kal).

A 3. tábla a) részéhez hasonlóan a b) részben is sok módosított (kiigazított) rovat található, így az abszolút gyakoriságoknak ebből való rekonstruálása bizonytalan eredményre vezethet csupán. Az előző pontban részletesebben bemutatott visszavezetést a tábla b) részére alkalmazva az 5. táblázatot adja jutalmul.

Meglepő, hogy a vizsgálatba vett településszám összesen 709-nek adódik, de ezen érték bizonytalanságát növeli az is, hogy például Szolnok-Doboka vármegyénél 153 a sorösszeg, 2-vel több, mint a 2. táblában, pedig egy mélyebb elemzés (kereszt)táblázatában a peremeloszlások kisebbek vagy egyenlőek az illető változónak a sokaságban tapasztalható eloszlásánál.

5. táblázat

A magyar anyanyelvűek aránya a mintába vett településeken,
 az SCT adatállományából, illetve a könyv 3. táblája alapján számítva

Igen jó támpontot nyújthat az elemzés további menetére az 1. melléklet (194–210. oldal), amely a vizsgált települések népességének néhány adatát tartalmazza az 1910-es, 1930-as és az 1941-es népszámlálások alapján. Itt külön oszlopban található megnevezve az a vármegye, amelyhez az illető helység tartozott 1941-ben, így egyszerű számlálással ellenőrizhető lenne a települések száma vármegyénként. A számlálás során felfedezhető, hogy Bárdfalva (Máramaros) sora kétszer szerepel, hasonlóan kétszer szerepel Alsóhomoród (Szatmár) is. Ugyanakkor megfigyelhető 6 olyan sor, amelyek települései (Oroszkő [Máramaros], Szelestyehuta [Szatmár], Désakna, Keménye, Sajgó és Zápróc – ez utóbbiak mind Szolnok-Doboka vármegyéből) nem rendelkeznek anyanyelvi adatokkal 1941-ben, az ezekhez fűzött jegyzetek (210. oldal) szerint más településekhez tartoztak 1941-ben. Mindezt figyelembe véve a 6. táblázathoz juthatunk.

6. táblázat

A vizsgált települések száma a 3. tábla és az 1. melléklet alapján

 

Feltűnik a kis eltérés az 1. melléklet 700-as és a 4. táblázat 697-es településszáma között, de felvetődhet az a kérdés is, hogy miért nem 700 az összes települések száma a 4. táblából rekonstruált 4. táblázatban.

Az 1. melléklet alapján az SCT adatállományában eszközölt új változó segítségével további összehasonlításokra adódik alkalom. A könyv 220. oldalán található 6. melléklet a vizsgált települések népességének anyanyelv szerinti megoszlását adja meg eggyel több ismérv szerint, mint amennyi szerepel az 1. mellékletben. Az SCT állománya szerinti eloszlást a 7. táblázat tartalmazza.

7. táblázat

A vizsgált települések népességének anyanyelv szerinti megoszlása

Forrás: SCT.

A fenti táblázatban kövér számjegyekkel vannak szedve azok az összegek, melyek eltérnek a könyv 6. mellékletében találhatóktól. A Szolnok-Doboka vármegye esete egyszerűbb, mivel keresni kell egy települést (esetleg többet), amelynek adatsora megfelelően megnöveli a sorösszeget ennél a vármegyénél. A lakónépesség (pontosabban: jelen levő népesség) 2241-gyel több itt, mint a mellékletben, ennyi éppen Kaján népessége. Levonva ennek a településnek a megfelelő adatait a Szolnok-Doboka összesítő sorából, pontosan kiadódik a könyvben levő sor:

Így a 6. melléklet statisztikája nem 700, hanem 699 településből adódik, és két eset lehetséges: Kaján nincs a vizsgált települések sorában, és ekkor a 6. mellékletben helyes Szolnok-Doboka vármegyének az adatsora, ugyanakkor a község tévesen szerepel az 1. mellékletben, a másik esetben pedig történt felmérés ebben a helységben is, és téves a 6. mellékletben a megyei összesítés. Mivel az 1. melléklet ehhez a településhez megjegyzést is tesz – Kiskaján (Căianu Mic) ide tartozott 1941-ben, új név Kaján (210. oldal, 41. jegyzet) –, valószínűbb az, hogy a feldolgozás elején tévedésből kimaradt e község a számítógépes adatállományból, és nélküle számítódott ki a vármegyei összesítés, később pedig, a hiány észlelése után, az adatállományba fel lett véve és szerepel az ezután létrehozott 1. mellékletben (erre utalhat az is, hogy itt a listában más néven (Nagykaján) és máshol (az N betűsöknél) szerepel, mint a népszámlálás kötetében (Kaján és a K betűsöknél), de a vármegyei összesítés kijavítása elmaradt.

A Beszterce-Naszód vármegyénél található eltérés valószínű magyarázata az, hogy egy (vagy több) településnél a román és a cigány anyanyelvű népesség száma fel van cserélve a melléklet tartalmának kiszámítására szolgáló adatállomány és az SCT adatállománya valamelyikében. A 7. táblázat 63 565 és a melléklet 62 612 száma köztikülönbség 953, amely éppen egy helységnél a román és cigány anyanyelvűek számának különbsége. Ez a település Oláhnémeti, de az 1. mellékletben is és az SCT adatállományában is megegyezik a román és a cigány anyanyelvűek száma: 953, illetve 0. Ez is megerősíti az előbb valószínűbbnek tartott változatot, éspedig azt, hogy a szerző rendelkezésére állt a feldolgozás valamely fázisában egy adatállomány, ebből létrehozódott a 6. melléklet (más melléklet is, például a 8.), majd a későbbi munkafázisokban az adatállomány módosult a közben észlelt hibák korrigálása révén, de a mellékletek tartalma maradt a régi, tehát ezek hibásak.

A Bihar megyénél észlelhető eltérések is nagy valószínűséggel ilyen jellegűek: Almaszeghuta 664, illetve Forduló 322 szlovák (tót) anyanyelvű lakosa tévedésből a román anyanyelvűek között szerepelt, így ezek száma 664+322=986-tal megnövekedett, és lett 79 403 (a 6. mellékletben) 78 417 helyett. Az ezután még fennálló cigány, illetve egyéb anyanyelvűek száma közti 199-es különbség oka nem magyarázható ilyen egyértelműen, valószínűleg több elírás okozta. Az 1. mellékletben helyesen szerepelnek Almaszeghuta és Forduló adatsorai is.

Ha az 1. mellékletben található 1941-es anyanyelvi adatokat összegezzük, újra eltérést fedezhetünk fel, a lakónépesség száma nagyobb a 770 178-nál még akkor is, ha az ismétlődő két sort kihagyjuk, és kihagyjuk Kaján adatsorát is. Az eltérés oka elég meglepő: három település is több lakossal szerepel, mint a hivatalos népszámlálási kiadványban. Az egyik ilyen település Jádremete (Bihar vármegye), a hozzáfűzött jegyzet szerint Remetelórévből(Lorăuból) vált ki 1924-ben, de a nagyobb népességszámra nincs utalás. Ennek a településnek az 1941-es adatai a következőt mutatják:

Ezt az különbséget mint adatsort nem lehet megtalálni az észak-erdélyi részben, ellenben a Romániához tartozó Dél-Erdélyben van ilyen: Remeţi-Poiană. Ez a település előzőleg is, jelenleg is Jádremete része, az 1940-es határ választotta el Jádremetétől. Megjegyzendő azonban, hogy az 1. mellékletben Jádremete és Remeţi-Poiană adatai hibásan vannak összegezve, ugyanis az elsőnek anyanyelvi eloszlását a második nemzetiségi[v] adataival adták össze.

A többi település helyzete egyszerűbb: Felsőzsuk (Kolozs) és Csizér (Szilágy) eredetileg csak saját népességükkel szerepeltek, és így adták ki a 6. melléklet adatait, az 1. mellékletben már Alsózsuk, illetve Boján népességét is magukban foglalják. Erre utalnak a jegyzetek, de ezen települések adatai 1966-ig külön nyomon követhetők. Alsózsuk (Kolozs) és Boján (Szilágy) települések bevonásával újra módosulnak a 6. mellékletnek megfelelő 7. táblázat adatai (Remeţi-Poiană-t idevágó adatok híján nem vehetjük figyelembe). E módosított változatot mutatja be a 8. táblázat.

8. táblázat

A vizsgált települések népességének anyanyelv szerinti megoszlása (javított változat)

Forrás: SCT.

A fenti táblázatban külön településként tüntettem fel Alsózsukot és Bojánt azért is, mert a szerző is több helységet említ (709-et). Az 1. mellékletben további 6 név szerepel 1941-es adat nélkül, ezek 1930 és 1941 között egyesültek (beolvadtak) más településekkel (településekbe), így valamelyes információ rendelkezésre áll ezekről is, korábbi népszámlálások adatainak formájában. Ha a Jádremeténél szereplő Remeţi-Poiană is külön helységtitulust kap, akkor kijön a 709-es településszám. Azt, hogy a szerző így juthatott a 709 településszám birtokába, alátámasztja a 2. tábla (40. oldal): Bihar vármegyénél 1-gyel több településszám szerepel a mintában (127), ami Remeţi-Poiană itteni külön településként való szerepeltetésére utal. Az adat nélküli 6 település is többletet jelent az SCT statisztikájához képest (lásd a 6. táblázatot).

Végül a következő megjegyzéseket tehetjük a vizsgálatba vett települések számáról. Ha külön településként kezeljük az 1. mellékletben külön sorban nem szereplő, de 1941-es adatokkal rendelkező három települést (Remeţi-Poiană [Bihar], Alsózsuk [Kolozs] és Boján [Szilágy]), valamint a külön sorral, de 1941-es adattal nem rendelkező hat települést (Oroszkő [Máramaros], Szelestyehuta [Szatmár], Désakna, Keménye, Sajgó és Zápróc [mind a négy Szolnok-Doboka vármegyéből]), akkor a vizsgálatba vett települések száma 709. Ekkor hibás a 2. tábla összehasonlító statisztikája: például Remeţi-Poiană nincs benne a Bihar megyei összes településszámban (197-ben), de benne van a mintába került települések számában (127), így a 64,5% mintába vett településarány téves (127100 / 198 = 64,1...%).

Hasonlóan tévedés Szolnok-Doboka vármegye esetében olyan négy településsel együtt számítani százalékos arányt, amely települések hiányoznak az összest adó 262 helységszámból. De nem lenne ajánlatos a 4-gyel megnövelt 262-höz viszonyítani a 147+4=151-t, mert a vármegye vizsgálatba nem vett települései közt is előfordulhatnak olyan státusúak, mint a fent említett négy helység. Kolozs és Szilágy vármegyéknél pedig az a helyzet adódna, hogy Alsózsuk és Felsőzsuk, illetve Csizér és Boján külön szerepel a 2. tábla első számoszlopában, de már összevontan a második számoszlopban.

A vizsgált települések számát inkább 702-nek kellene venni, így lehetne csak egy hibátlan összehasonlító táblázatot összeállítani (erre teszek próbálkozást a 9. táblázatban).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9. táblázat

A vizsgált települések száma és százalékos megoszlása az összes településekhez viszonyítva
(2. tábla helyett, 40. oldal)

Forrás: SCT.

A felekezetek

A könyv 221. oldalán található 8. melléklet olyan hibát tartalmaz, amely nem a településszámmal függ össze. Az SCT statisztikája szerint arra lehet következtetni, hogy a felekezetek megnevezésébe is hibák csúsztak be, így a római katolikusok közt szerepelnek a görög katolikusok, és görög katolikusként vannak feltüntetve a görögkeleti (ortodox) vallásúak. Ezt a mellékletet helyesen (702 település figyelembevételével) a 10. táblázat mutatja be.

10. táblázat

A vizsgált települések népességének vallás szerinti megoszlása (javított változat)

Forrás: SCT.

Ebben a táblázatban sem tüntettem fel a százalékos eloszlást, ezek innen egyszerűen kiszámíthatók, a melléklettel való összehasonlítás így is elvégezhető.

A hibásan értelmezett felekezetek nyoma megtalálható a könyvben máshol is, például a XI. részben, melynek címe Vallásosság. Itt olvasható az, hogy „az erdélyi területeken a vallási hovatartozás lényegében a nemzetiségi hovatartozást is meghatározta. Ugyanis nagy valószínűséggel azt lehet mondani, hogy a magyar származásúak többsége római katolikus, református és unitárius vallású volt.”(95. oldal, 11–14. sor). Az idézet első részében „vallás ® nemzetiség” determináltság olvasható ki, a második rész „nemzetiség ® vallás” esetet hoz fel az előző szemléltetésére. Külön-külön mindkét kijelentés igaz, csak ilyenforma egybeláncolása ezeknek nem helyénvaló. Ezt meg sem emítettem volna, de pár sorral lennebb a szerző éppen arról győz meg, hogy ő ezt az összefüggést nem alkalmazza. Alulról az 5–7. sorban ez olvasható: „a 709 település adatai a római katolikus vallásúak egyértelmű túlsúlyát mutatják, hiszen ők teszik ki a vizsgálat körébe került települések lakosságának közel 66,6 százalékát”. Fel kellett volna tűnnie annak, hogy szórványban nem lehet ilyen nagy a római katolikus vallásúak aránya (a könyvbeli anyanyelvi statisztikák 16 százaléknyira teszik a magyar anyanyelvűek arányát, 6. melléklet). Továbbá a görög katolikus vallásúak aránya 17,1%-ként jelenik meg (a 8. mellékletben 17,4%), és nagyon meglepő az a megállapítás is, miszerint „az 1941-es népszámlálás alkalmával a vizsgált települések összlakosságához viszonyítva elenyésző számú görögkeleti vallású személyt regisztráltak”(95–96. oldal).

Mindezt azért hangsúlyoztam ki ennyire, mert ezek alapján megkérdőjelezhető a kérdőívek feldolgozásában a személyek vallásának helyes értelmezése is. A kérdőív adataival nem rendelkezvén, erről többet nem mondhatok.

Összefoglaló

     1.  A fennmaradt és megtalált kérdőívek Észak-Erdély 11 vármegyéjéből származnak. Ebben a 11 vármegyében 1746 olyan település van, amely szerepel az 1941-es népszámlás községsoros kiadványában, és ma Romániához tartozik.

     2.A fenti 1746 településből 702 azoknak a száma, ahonnan kitöltött kérdőív maradt fenn.

     3.Az összes és a vizsgált települések megoszlását a 11 vármegye szerint a 9. táblázat adja, a könyvbeli 2. tábla helyett.

     4.A vizsgálatba került 702 településen 774 578 a jelen levő összes népesség száma.

     5.A 702 település népességének anyanyelv szerinti megoszlását a 8. táblázat tartalmazza, a könyvbeli 6. melléklet helyett.

     6.A 702 település népességének felekezet szerinti megoszlását a 10. táblázat tartalmazza a könyvbeli 8. melléklet helyett.

           7.    A könyvbeli 3. és 4. tábla nem a nemzetiségek, hanem az anyanyelvek szerinti eloszláshoz közelebbi helyzetet tükröz.

           8.    A 3. és 4. tábla adatai hiányos adatállományból származnak.

           9.    A 3. tábla több belső jellegű hibát is tartalmaz.

   10.A vallások használata hibásan történik a 8. mellékletben is és a szövegben is.

 11.Az 1. mellékletben Jádremete (Bihar vármegye) népessége 1941-ben összevontan jelenik meg egy településrésszel, de az összevonás amiatt is hibás, mert anyanyelvűeket ad össze nemzetiségűekkel.

   12.  Az 1. melléklet Felsőzsuk (Kolozs) és Csizér (Szilágy) népességét más településekkel összevontan adja meg (az első esetben Alsózsuk, a másodikban Boján gyarapítja a népességet), holott 1941-ben még különálló településekként szerepelnek, egyesítésük (beolvadásuk) jóval később történik meg.

         13.    Az 1. mellékletben Bárdfalva (Máramaros) és Alsóhomoród (Szatmár) sorai kétszer is szerepelnek.

   14.  A fenti kiigazítások – a vallásoknál jelzett hibákon kívül – nem befolyásolják számottevően a következtetések alapját képező táblázatok tartalmát, vagyis az itt jelzett módosítások után is ugyanaz a konklúzió vonható le, sőt még az anyanyelvnek a nemzetiséggel való kicserélése után is.

A könyv táblás anyagának elemzése

A következő néhány oldalon vázolni szeretném az 1941-es népszámlálási adatok alapján Észak-Erdély település-típusait. Nyilvánvalóan az anyanyelvi és nemzetiségi eloszlásokat veszem figyelembe, ezen belül is kitüntetett szerepet kap a magyar anyanyelv és a magyar nemzetiség. A vizsgálat kiterjed mind az egész régióra (11 vármegye – Ugocsa nélkül – 1746 olyan települése, melyek ma Romániához tartoznak), mind a szórványvizsgálat által felölelt 702 településre.

A települések eloszlása a magyar anyanyelvűek aránya szerint

A települések száma kellőképpen nagy ahhoz, hogy egészen részletes statisztikát állítsunk össze. Meghatározható, hogy hány olyan helység van, ahol a magyar anyanyelvűek százalékos aránya kevesebb, mint 1%, hány olyan helység van, ahol a magyarok aránya legalább 1%, de kevesebb, mint 2% és így tovább. Az ezekből a gyakoriságokból összeállítható táblázat túl hosszú ahhoz, hogy itt teljes egészében közöljem, csupán részleteket mutatok be ebből
(11. táblázat).

11. táblázat

A települések száma, százalékos és kumulált gyakorisága a magyar anyanyelvűek
százalékos aránya szerint Észak-Erdélyben az 1941-es népszámlálás adatai alapján

Forrás: SCT.

A teljes táblázat és ennek adatai alapján összeállított grafikus ábra beszédesebb ugyan, mint a könyv 3. táblája (43. oldal), de ezek megértése nehezebb, egy kis magyarázatra szorul. Ehhez a táblázat egyik sorát vegyük alapul:

Az első szám (10) a magyar anyanyelvűek arányának egész része: 10%. A következő, 15-ös településszám azt jelenti, hogy az 1746 helység között pontosan 15 olyan van, amelyben a magyar anyanyelvűek százalékos aránya legalább 10%, de nem éri el a 11%-ot. Ez a 15 település az összes 1746 helységnek 0,9%-át teszi ki. A kumulált gyakoriságok jelentése: 824 olyan helység van az összes 1746 között (ezeknek 47,2%-a), amelyekben a magyar anyanyelvűek aránya nem éri el a 11%-ot. Ugyanezek a jelentések érvényesek a 702 település alkotta sokaságra is: pontosan 13 (1,9%) olyan település van a vizsgálatba vett helységek körében, amelyekben a magyar anyanyelvűek aránya legalább 10%, de kevesebb, mint 11%, illetve a 11%-nál kevesebb magyar anyanyelvű lakost számláló helységek száma 479, azaz a vizsgálatba vett 702 település 68,2%-a.

A táblázat (részletben is) arról győz meg, hogy a magyar anyanyelvűek aránya tekintetében a települések erősen polarizáltak, ahol kisebbségben van a magyar anyanyelvű lakosság, ott többnyire nagyon alacsony a részesedése a népességben, ahol pedig többségben vannak a magyar ajkúak, ott inkább a túlnyomó többséget képezik. Az összes gyakoriságokból létrehozott grafikus ábra (1. ábra) ezt még szemléletesebben mutatja be: a két véglet – 0% és 100% – mintha vonzaná a településeket.

 

1. ábra: A települések számának eloszlása a magyar anyanyelvűek aránya szerint, a 11 észak-erdélyi vármegye
összes településén: a) a magyar anyanyelvűek aránya: 0–25%

b) a magyar anyanyelvűek aránya: 25–75%

c) a magyar anyanyelvűek aránya: 75–100%

Ha a kumulált százalékos gyakoriságot ábrázoljuk grafikusan (2. ábra), arról azt olvashatjuk le, hogy a települések egynegyedében a magyar anyanyelvűek aránya nem éri el a 2%-ot, további egynegyedében is csak 2–15% között van, és hogy a 96–100%-os magyar ajkú lakossággal rendelkező települések is kitesznek egynegyedet.

2. ábra: A 11 észak-erdélyi vármegye összes településének eloszlása a magyar anyanyelvűek
aránya szerint (kumulált gyakoriságok)

A következő két ábra a vizsgálatba vett 702 település eloszlásait mutatja be:

3. ábra: A települések számának eloszlása a magyar anyanyelvűek aránya szerint, a vizsgálatba vett településeken
a) a magyar anyanyelvűek aránya: 0–25%

b) a magyar anyanyelvűek aránya: 25–75%

 c) a magyar anyanyelvűek aránya: 75–100%

Ez utóbbi rész arról győz meg, hogy a mintának tekintett 702 település nem követi az összes helységre vonatkozó eloszlások görbéit, a nagy többségben magyar ajkúak lakta települések gyengén reprezentáltak a vizsgálatba vett települések körében.

A kumulált gyakoriságok még inkább kihangsúlyozzák az eltérést, a két görbe nagyon jól összehasonlítható egyazon grafikonban ábrázolva.

4. ábra: A 11 észak-erdélyi vármegye összes és a vizsgálatba vett településeinek eloszlása
a magyar anyanyelvűek aránya szerint (kumulált gyakoriságok)

Felvetődik természetesen az a kérdés, hogy a meglévő (fennmaradt és megtalált) kérdőívek alapján képzett településminta mit reprezentál. A fenti ábrák alapján elképzelhető olyan leszűkítése egy (vagy akár több is) az összesnek tekintett 11 vármegye 1746 településének, amelyeken belül már teljes a hasonlóság a sokaságbeli és a mintabeli eloszlások tekintetében. Például: ha a 90% fölötti magyar anyanyelvű aránnyal rendelkező településeket kihagyjuk mind a teljes sokaságból, mind a mintából, az alábbi eloszlásokat kapjuk:

 

 

5. ábra A települések számának eloszlása a magyar anyanyelvűek aránya szerint,
azokon a településeken, ahol a magyar ajkúak aránya kevesebb 90%-nál
a) a 11 észak-erdélyi vármegye (N=1259)

b) a minta (N=667)

A fenti két eloszlás jól hasonlít egymásra, de a kumulált gyakoriságok ábrája arról győz meg, hogy a mintának tekintett 667 település még mindig nagyobb arányban képviseli a magyar ajkúak által kevésbé lakott helységeket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6. ábra: A 11 észak-erdélyi vármegye összes és a vizsgálatba vett azon településeinek az eloszlása, ahol a magyar ajkúak aránya kevesebb 90%-nál,  a magyar anyanyelvűek aránya szerint (kumulált gyakoriságok)

Az újabb próbálkozások helyett legyen itt a következő: a magyar anyanyelvűek aránya kevesebb, mint 50%, vagyis a településen belül kisebbségben van a magyar nyelvűség. A 7. ábra jól szemlélteti azt, hogy a vizsgált összes 702 település közül az a 640, amelyben a magyar anyanyelvűek aránya kevesebb 50%-nál, a magyar ajkúak százalékos összetétele tekintetében nagyon jól visszaadja azt az eloszlást, amely a 11 észak-erdélyi vármegye összes olyan települése esetében fennáll, amelyben a magyar nyelvűség kisebbségben van.

7. ábra: A 11 észak-erdélyi vármegye összes és a vizsgálatba vett azon településeinek az eloszlása, ahol a magyar ajkúak aránya kevesebb 50%-nál,  a magyar anyanyelvűek aránya szerint (kumulált gyakoriságok)

Ám amennyiben figyelembe vesszük, hogy a megkérdezettek túlnyomórészt magyar családból kerülnek ki (19 985), szemben a vegyes családokból kérdezettek számával (2638), nem sok értelme van reprezentativitást követelni a településekre vonatkozóan.

 

 

 

 

A településtípusok a jelen levő népesség száma szerint

Mivel nem rendelkezem a kérdőívek adataival, visszatérek a településstatisztikára. További szempont lehet a helységek csoportosítására az anyanyelvi összetétel magyar–román–német viszonylatban, a felekezetek szerinti eloszlás, de a település mérete is. A települések nagyságára vonatkozik a könyvbeli 4. tábla, de ebben a népességszám stabil intervallumokra van osztva:

300 alatt; 301–500; 501–1000; 1001–1500; 1501–2000; 2001–3000; 3000 felett.

A fenti felosztás intervallumainak határai kerek százasok, ötszázasok, ezresek, a települések számát a táblázat már nem adja meg. A százalékos eloszlás alapján visszaállított abszolút gyakoriságok a következőképpen mutatnak (a vizsgált településekre csupán):

A legtipikusabb (legnagyobb gyakoriságú, módusz) település a fenti eloszlás alapján az 501–1000 lakosságú.

Az összes 1746 település esetére egy magam kidolgozta eljárás és számítógépes program segítségével azt kutattam, hogy melyik az a település (azok a települések), amelyikhez (amelyekhez) legtöbb helység leginkább hasonlít. A hasonlóságra a csoporton belüli szórásérték utal, így minden településre megvizsgáltam azt, hogyan változik a szórás, ha újabb, hozzá leginkább hasonló helységeket veszek melléje. Egy típus (csoport) kiválasztása után a megmaradt sokaságon végeztem el újra a vizsgálatot és így tovább. Az eredményekről a 12. táblázatban számolok be.

12. táblázat

Településtípusok a helységek lélekszáma szerint

A táblázat adatainak értelmezése elég egyszerű: legtipikusabb települések a 700, az 500, a 950 lakos körüliek, tehát nem szerencsés a [301, 500], [501, 1000], [1001, 1500] stb. intervallumokba való besorolás, mivel így kettéválasztódnak nagy hasonlóságot mutató települések csoportjai.

A településtípusok anyanyelv és felekezet szerint

A továbbiakban a települések száma szerint legfontosabb típusokat mutatok be, anyanyelvi és felekezeti adatok figyelembevételével.

13. táblázat

Településtípusok anyanyelv szerint

14. táblázat

Településtípusok vallás szerint

Ez a két táblázat is igazolja azt a korábban megfogalmazott állításomat, hogy anyanyelvi szempontból, és most már kiegészítve a felekezetivel is, az észak-erdélyi települések az 1941-es népszámlálás adatainak tükrében nagyon polarizáltak: ha egy településen többségben van a magyar vagy a román anyanyelvű lakosság, illetve a római katolikus, a görög katolikus, a református vagy az ortodox vallású népesség, akkor többnyire ez a többség túlnyomó többséget jelent (90–98% felett).

Érdekes vizsgálati szempont véleményem szerint az, amikor a magyar nemzetiségű és anyanyelvű lakosság különbségét vesszük alapul. Az egész vizsgált területen 648 olyan települést találunk, ahol gyakorlatilag ugyanannyi a magyar ajkúak száma, mint a magyar nemzetiségűeké (az eltérés legfeljebb 1 fő), és ugyancsak sok az olyan település, ahol az eltérés csekély: 188 esetben a magyar anyanyelvűek száma 2-től 6-ig terjedő értékkel haladja meg a magyar nemzetiségűek számát, illetve 155 településen ugyanilyen értékkel kevesebb. Elmondható, hogy a települések valamivel több mint felében alig tér el a magyar anyanyelvűek száma a magyar nemzetiségűekétől. Ha azt vizsgáljuk, hogy milyen arányban szerepelnek a vizsgálatban a fentebb megnevezett tulajdonságú települések, figyelemre méltó következtetést vonhatunk le. Az eloszlásokat az 15. táblázat tartalmazza.

15. táblázat

A települések eloszlása a magyar anyanyelvűek és nemzetiségűek különbsége szerint

A szemmel látható eltérést alátámasztja a számított Khi-négyzet értéke (53,978), ami azt jelenti, hogy egy százezrednél is kisebb a valószínűsége annak, hogy a 702 település kiválasztásakor nem figyeltek a magyar nemzetiségű és magyar anyanyelvű lakosok számának különbözőségére, de előfordulhat az is, hogy ez a szempont megnevezve nem volt ugyan, de egyenes következménye volt másképp megfogalmazottaknak, például a vegyes családok nagyobb számban való megléte azzal a következménnyel jár, hogy az illető településen eltér az anyanyelv és nemzetiség szerinti lakosságszám. A fenti táblázat többet mond ennél azért, mert szembehelyezi azokat a településeket, ahol a magyar anyanyelvűek érzékelhetően többen vannak, mint a magyar nemzetiségűek a fordított helyzetű településeken: míg az elsők közül kevesebb mint fele (22,5%) kerül be a mintába, addig azokból a településekből, ahol a magyar nemzetiségűek száma legalább 7-tel nagyobb az anyanyelvűek számánál, a helységek csaknem fele vizsgálat alá kerül (49,4%). Megállapítható, hogy nem véletlenszerűen keresték a vegyes családokra utaló jegyeket a településeken a felmérés tervezői és kivitelezői, hanem kétszer is több olyan helységet választottak ki, ahol a magyar nemzetiségűek száma érezhetően meghaladja a magyar anyanyelvűekét. Megkérdőjelezhető ezek szerint az, hogy célja lehetett a kutatásnak a magyarok (magyar anyanyelvűek) asszimilálódásának vizsgálata.