Tánczos Vilmos
Mélyen tisztelt Tanár Úr!
Tisztelt ünneplő Egybegyűltek!
A kultúra fogalmának számos meghatározása létezik. Egyik értelmezés a kultúrát közlésfolyamatként határozza meg, vagyis egy olyan élő, működő, állandóan átalakuló szerkezetként, amit alapvetően a történelmi korok kihívásai hívnak életre és irányítanak. A kulturális folyamatokban kétsíkú változás figyelhető meg: bizonyos kulturális elemek funkciójukat elveszítve lebomlanak, nem játszanak már szerepet az emberek közötti kapcsolattartásban, miközben nap mint nap új elemek is keletkeznek és épülnek be ebbe az élő szerkezetbe.
Az állandó lebomlásnak és az állandó beépülésnek ez a természetes folyamata a tudományos és a művészeti-irodalmi élet eredményeire is érvényes: lexikonokat, kézikönyveket lapozva óhatatlanul az az érzésünk támad, hogy a kultúrtörténet nem egyéb, mint időből kiesett kulturális javak hatalmas temetője. A múlt csak a funkcióval rendelkező értékeket adja át a jelennek: ami kiesik az idő rostáján, azt könyörtelenül elfelejtjük.
Úgy gondolom, hogy akik ma Lükő Gábor születésének 90. évfordulóját megünnepelni ide összegyűltünk, sokszor megkérdeztük már önmagunktól, és kérdezzük ma is: lehet-e mesterséges módon, politikai-hatalmi szóval, ideológiai jelszavak jegyében feledésre ítélni, a kultúra élő folyamatából kiiktatni olyan hiteles tudományos vagy művészi értékeket, amelyek iránt a társadalom, a nemzet részéről állandó igény mutatkozik? Nemcsak ez a mai ünnepség, hanem az egyik legnagyobb magyar néprajzkutató egész életművének eddigi és jövőbeni sorsa is bizonyság arra, hogy az effajta végleges elhallgattatások nem lehetségesek. A búvópatakként jelen lévő valódi értékeket, amelyekre a mindenkori jelennek szüksége van, a kultúrközösség tagjai újra és újra feltámasztják.
Az értékek természetes továbbadásának folyamata azonban kétségkívül megzavarható. A kultúrát ugyanis nem lehet biológiailag örökölni, birtoklásáért minden megszülető embernek, minden nemzedéknek meg kell küzdenie. Ha a kultúra átörökítésének feltételei az oktatásban, a tömegtájékoztatásban, a mindennapok világában nem biztosítottak – például mesterségesen megszüntetik az átörökítő intézményeket, elveszik a társadalmi nyilvánosságot az értékeket képviselő személyektől –, akkor a kultúra átörökítésében törés következik be.
Természetes, hogy Lükő Gábor módszertanilag és tematikájában is sokszínű, impozáns életművének lényegét ki-ki másban látja. A magam részéről – néprajzkutatóként és tanárként – azt tartom a legfontosabbnak, hogy ez az életmű ráirányította a figyelmet a teljes magyar kultúra szellemi egységére, és kutatásmódszertanilag is megmutatta ezen egység tanulmányozásának lehetőségeit. Lükő Gábor felfogásában a kultúra minden megnyilvánulása – a népművészet és a folklór, a nyelv és a költészet – egyazon magasabb szellemi valóság megnyilvánulása, szimbolikus üzenete, és mint ilyen, jelentést hordoz, sőt egyetlen összefüggő rendszeren belül vizsgálható.
A nagy igazságok mindig egyszerűek. Számomra ennyi, ilyen egyszerű Lükő Gábor igazsága, amit a legmagasabb szakmai színvonalon igazolt. Ennek az igazságnak a következetes vállalásáért egy nehéz történelmi korban, alkotóereje teljében félreállították, és megfosztották tanítványaitól is, akiket pedig megtaníthatott volna erre az igazságra és ennek az igazságnak minden következményére.
A magyar lélek formái című főművében a magyar nép szimbólumrendszerét tárta fel a népköltészet, a hitvilág, a díszítőművészet, a népi tér- és időszemlélet, sőt a magyar költészet (Ady) alapján. Az 1948-ban történt kommunista hatalomátvétel után azonban az egyetlen egységként bemutatott nemzeti kultúra gondolata nem tartozott a kor „haladó” eszméi közé. A proletár internacionalizmus jegyében gondolkodó tudománypolitika Lükő Gábornak sem bocsátotta meg azt, hogy könyvének már a címe is „polgári irracionalizmusra”, „miszticizmusra” és egy keleti (urál-altaji) gyökerű nemzeti kultúra létezésébe vetett hitre utalt. Ekkortájt a szellemi életnek azokat a képviselőit, akik ilyesfajta tudományos módszertan és eszmei elkötelezettség jegyében végezték kutatói vagy oktatói munkájukat, veszélyeseknek minősítették és elhallgattatták. Lükő Gábornak is ezért kellett a debreceni egyetemi ifjúság köréből távoznia, és nyugdíjazásáig különböző kisvárosok (Gyula, Baja, Kiskunfélegyháza) múzeumaiban dolgoznia.
Lükő Gábor életpályájának első szakasza elválaszthatatlan a Karácsony Sándor személye körül szerveződő tudományos műhely, a Debreceni Társaslélektani Intézet eszméitől. Tanítómesterének és szellemi atyjának 1950-ben történt kényszernyugdíjazása, majd halála után végleg megszűnt az a tudományos műhely, amelynek tudományelméleti és módszertani irányultsága szinkronban volt a korabeli Európa tudományos érdeklődésével. A magyar nyelv-, irodalom- és néprajztudomány roppant sajnálatos, szerencsétlen eseménye volt, hogy ennek a szellemi körnek az eszméi épp akkor – az ötvenes-hatvanas években – estek ki a magyar kultúra vérkeringéséből, amikor Nyugat-Európában és Amerikában felvirágzott a hagyományos világ szimbolikus látásmódjának kutatása. A szimbólumkutatás mint tudományos irányzat a racionalizmus, a pozitivizmus, a szcientizmus ellenében jött létre, és az ötvenes és hatvanas években a megfelelő pszichológiai és kulturális antropológiai alapozás után fénykorát élte az etnológiában és az irodalomelméletben. Nagyjából ekkor jelentek meg René Guénon, Gaston Bachelard, René Alleau, Georges Dumézil, Mircea Eliade, Erich Fromm, George W. Ferguson, Roland Barthes, Gilbert Durand, Claude Lévi-Strauss munkái, de ezzel a felsorolással a névsor korántsem teljes. Nos, amikor Nyugaton reneszánszukat élték azok a tudományos módszerek, melyek az etnológiai és nyelvi tények jelentését, a szimbólumok rendszerének törvényszerűségeit keresték, és amelyeknek egyikéhez vagy másikához a fent említett világnagyságok neve is kapcsolható (mindenekelőtt a különféle jungiánus pszichoanalitikus irányzatokra, az archetipikus szimbolizáció kutatására, az amerikai mítoszkritikára, a kognitív nyelvészetre stb. gondolhatunk), Kelet-Európában egyedüli hivatalos ideológia rangjára emelkedett az a pozitivista-materialista gondolat, hogy a kultúra empirikus tényei mögött nem áll semmiféle magasabb eszmeiség, és hogy minden ilyesfajta jelentéstulajdonítás irracionális, misztikus, vallásos és nacionalista, tehát üldözendő. Ezen a szemléleti alapon az összegyűjtött néprajzi tények is értelmezhetetlenekké váltak, és a kultúrát hordozó nyelv sem lehetett több egyszerű, konvencionális jelkapcsolatnál.
Be kell vallanunk, hogy a rendszerváltás utáni mai kor sem kedvez a kultúra transzcendens megalapozottságát valló tudományos elméleteknek. A modern jóléti társadalom mindent megfosztott szellemi jelentésétől, úgy tűnik, nem hiszünk már a szent szimbólumokban. De mert az ember Isten képére teremtetett, miközben profán módon, önmagunk lényegét megtagadva élünk, ellenállhatatlan elemi vágy él bennünk, hogy újra meg újra megéljük a nap mint nap megtagadott jelképeket, és ezáltal az igazi, végleges, valóságos értékekkel azonosuljunk.
Mivel ez a bennünk élő vágy örök, mindörökre hitelesek maradnak, sőt egyre időszerűbbé válnak az olyan elméletek is, amelyek az azonosulás lehetőségeit keresik.
Lükő Gábor egész életműve egyetlen kérdés körül forog: kik vagyunk mi, és hogyan lehetnénk valóban azokká, akik vagyunk? A kérdést nem délibábokat kergetve, hanem mindig a legszigorúbb tudósi következetességgel próbálta megválaszolni, még akkor is, ha hosszú évtizedeken át jobbára csak az íróasztalfióknak dolgozhatott, és nyilvános megmérettetésre nem számíthatott. Úgy vélem, ez eggyel több ok arra, hogy az általa teremtett egyedi szellemi értéket mi magyarok megbecsüljük, helyet biztosítva számára az egyetemi oktatásban és a tudományos élet információáramlásában.
Hát ezért nem lehetett és ezért nem lehet a jövőben sem elnémítani, a kultúra folyamatos megújulásának folyamatából kiiktatni Lükő tanár úr életművének mindörökre korszerű igazságát, akinek ezen a mai ünnepélyen is sok-sok tisztelgő tanítványa kívánja őszinte szívvel, hogy erőben, egészségben sokáig éltesse őt az Isten.
* Elhangzott 1999. december 12-én Budapesten, a Magyarok Házában a kilencvenéves Lükő Gábor ünnepi köszöntésére és a Tűzcsiholó című emlékkötet átadására rendezett ünnepségen.