Könyv a filozófia aktualizálásáról

Király V. István: Filozófia és Itt-lét.
Tanulmányok. Kvár 1999. 151 lap

 Király V. István könyve – a szerző bevallása szerint – „folytatás”. Erről az olvasó is nyomban meggyőződhet, mihelyt összeveti e kötet írásait a szerző előző, 1996-ban megjelent Határ – hallgatás – titok című könyvével. Folytatás nemcsak abban a külsődleges értelemben, hogy a titok sokrétűen elemzett filozófiai témája itt újból visszatér, hanem abban a szervesebb értelemben is, hogy e kötet mindenik írása – ugyancsak a szerző szavaival – az előző kötet írásaiban, tanulmányaiban gyökerezik.

Ugyanakkor ezt az újabb kötetet az előzőhöz képest bizonyos fokú tematikai átrendeződés és hangsúlyeltolódás jellemzi. Addig, amíg az előzőben a titok kategoriális szerkezetének, megjelenési formáinak, a titokfenomén különböző változatainak az elemzése állt a középpontban, ebben a kötetben a vizsgálódás köre kiszélesedik azoknak a témaperifériáknak, tematikai következményeknek az elmélyítése és kidolgozása irányában, amelyekhez a titokról való szisztematikus gondolkodás szükségképpen elvezet. Ilyenek a múlt és a voltság kérdése, illetve a magyar filozófia létének és lehetőségének a problémája. Ezek az előző kötetben csak érintett témák itt a gondolkodói figyelem fókuszába kerülnek, és részletes kidolgozást nyernek.

E tematikai kapcsolódáson túlmenően azonban a voltaképpeni, lényegi, a szerző gondolkodásmódjának valós folytonosságát és hitelességét szavatoló kapcsolat elsősorban módszertani jellegű. Az, ami az első kötet írásaiban inkább csak benne levő módszertani beállítódásként, bizonyos felvállalt módszertani elveknek és alapoknak az elemzés útján való közvetlen felmutatásaként van jelen, itt most az alkalmazott filozófia és a kategoriális elemzés letisztult módszertani elveiként – egy-egy önálló tanulmány erejéig – kifejtett formában jelenik meg. A tematikai kiszélesítés és módszertani elmélyítés az egész gondolkodói teljesítményt mozgásba hozó eredeti és központi témára – a titok kérdéskörének vizsgálatára – is jótékonyan hat vissza azáltal, hogy e kibontakoztatott módszertani-tematikai beágyazódásban a kérdés számos aspektusa új megvilágításba kerül, és tulajdonképpeni értelméhez jut el. Így lesz a két könyv összefüggésében az „újra-vétel” egyúttal „tovább-vitel” is.

Király Istvánt e kötet írásaiban mindvégig egy alapvető kérdés foglalkoztatja: lehet-e a mi kultúránkban hiteles módon „itt és ma” filozófiailag kérdezni, filozófiát művelni? Miképpen érinti a filozófiával való foglalkozásunk az itt-létünket, illetve az itt-létünk miképpen érinti a filozófiával való foglalkozásunkat? A „mi kultúránkat”, az „itt-létet” nem feltétlenül a kisebbségi magyar kultúrára és létszférára leszűkítve érti, hisz belefér ebbe a magyar kultúra egésze, sőt az egész kelet-közép-európai régió a maga kulturális sokszínűségével egyetemben, az egyetemes emberi tapasztalatnak mindazok a területei, amelyek valamilyen oknál fogva ez idáig kimaradtak a filozófiai kérdezés fő áramából. A kérdést kitágítva – s egyúttal a népnemzeti konnotációit tompítva – tehát így lehetne megfogalmazni: mi lehet az értelme a filozófiával való „foglalkozásnak” egy olyan környezetben, amelyben mind ez idáig a filozófiának nem sikerült igazán otthonossá válnia? Ez egy olyan kérdés, amely magának a filozófiának a lényegét érinti, „önnön aktualizálásának” a problémakörét, ezért nem lehet egy, a filozófia „hasznáról és káráról” szóló felületes elmélkedéssel elintézni, sem pedig az önhitt és önironikusnak megjátszott filozofikus tudatlanság magabiztosságával félreseperni.

Ez a kérdés, amelyet a szerző a jaspersi „filozofálás” lényege felől és a heideggeri lételemzés szellemében igyekszik elgondolni, az ő számára szükségképpen a filozófia alkalmazásához, azaz az alkalmazott filozófia instrumentális szemléleti és módszertani beidegződésekkel terhelt problematikájához vezet. Király viszont, visszanyúlva a filozófia eredeti önszemléletéhez és szerepvállalásához, kritikailag túllép azon a bevett elgondolássá szervesült tévhiten, amely alkalmazott filozófián kész filozófiai sémáknak a konkrét élethelyzetek(ben)re való alkalmazását érti. Szerinte az alkalmazás szervesen hozzátartozik az élő filozofálás lényegéhez, s a filozófia természetes módon alkalmazottként működik abban az „aktualizálási” törekvésében, „orientált állapotában”, amelyben megnyílik a kérdező ember „lét-kérdései”, a történelmi emberiség sorskérdései irányába, és a maga számára „aktus-ra hozza”, azaz tematizálja azokat.

A szerző az effajta tematizálásban a hiteles filozófia lehetőségét látja. A filozófiai tematizálás lényege abban áll, hogy kimozdítja a problémát a maga rögzítettségéből, és a kérdést a kérdezés számára felszabadítja. Ezzel az alkalmazott filozófiában a filozófia visszatér a maga eredetéhez mint olyan belső felhíváshoz és mozgatóerőhöz, amely az emberi létezésben és az emberek közötti kommunikációban rejlő valós lehetőségek feltárására és kiaknázására ösztönöz. Király itt arra is rámutat, hogy minden hiteles filozófia „hatni akar” a világra. De ezzel kapcsolatban szeretne egy újabb tévhitet is eloszlatni. Ugyanis hosszú ideig a filozófiának a világra való hatását a filozófiai eszmék ideológiává, azaz tömegeket megmozgató anyagi erővé való válásában látták. S ezt manapság is hajlamosak sokan így (félre)érteni. Király valójában a filozófiának nem ilyen normatív jellegű hatni akarására gondol. Manapság a hiteles filozófia világmegváltó elvek és receptek előírása helyett egyszerűen a kultúrában való jelenlétével hathat, azzal, ahogyan az „elterebélyesedett hazugság” alap-tapasztalatát felnyitja a kérdezés számára, ahogyan az „itt-létünk színvonalas problematizálásában rejlő filozófiai lehetőségeket” kiaknázza. A filozófia tényleges hatását leginkább azon lehet lemérni, ahogyan visszahat magára a kérdezőre. A hiteles kérdezés – hangsúlyozza a szerző – mindig is emancipálja a kérdezőt, szabadságának lényegi lehetőségeire nyit horizontot.

Módszertani síkon az alkalmazott filozófia Király István megközelítésében a kategoriális elemzés és az egzisztenciális analízis összekapcsolásaként valósul meg. A kategoriális elemzés kérdéseinek egy merész hangvételű tanulmányt szentel a szerző, amelyben módszeresen lebontja azokat az idők során az arisztotelészi kategóriatanra ráépült beidegződéseket, amelyek a kategóriákat csupán általános fogalmakként láttatják. Eközben – mintegy hermeneutikai bravúrként – annak a lehetőségét is felmutatja, hogyan lehet manapság Arisztotelésszel és az arisztotelészi hagyománnyal élő párbeszédet folytatni oly módon, hogy abban szóra lehessen bírni Arisztotelész eredeti és igazi szándékát a kategóriákkal mint a filozófiai gondolkodást meghatározott irányokban szervező „szerkezeti erővektorokkal” kapcsolatban. A kategóriák – hangsúlyozza a szerző – Arisztotelésznél, Kantnál, Husserlnél egyaránt a filozófia igazi értelmét hordozzák, mivel a „lét felmutatását a felmutatott tapasztalathoz” kötik, s ebben „a lét igazságát, az igazság létét és a létezés hitelességét” láttatják. Ily módon a kategóriák nem űzhetők ki az egzisztenciális analízisből, s a kategóriáktól való eltávolodás a filozófia lényegétől való eltávolodást jelentené.

A kategoriális elemzés kiváló módszertani alapvetést nyújt a filozófiai tematizáláshoz. Az alkalmazott filozófia horizontjában történő tematizálás ebben a kötetben arra irányul, hogy az eleven filozófiai gondolkodást a tapasztalat olyan területeihez és a nyelv olyan jelentésrétegeihez juttassa el, amelyek ez idáig még nem voltak kellőképpen tematizálva. Király István különleges érzékkel tapint rá azokra a tapasztalati-nyelvi zónákra, amelyek egzisztenciálisan érintenek, s ezért analízisük révén a filozófiának „itt és ma”, a mi körünkben és a mi nyelvünkön is lehet (és van) mondanivalója. A kötet törzsanyagát kitevő három terjedelmesebb tanulmányban – Titok és szocializmus, Múlt és VOLTság, A magyar filozófia léte és lehetősége – a szerző a tapasztalatnak ilyen „kitüntetett megmutatkozással” bíró területeire irányítja a figyelmet, amelyeket, belátása szerint, az alkalmazott filozófia tematizálhat a maga számára, s ily módon hiteles filozófiai vizsgálódásra tarthatnak számot. Ilyenek a régiónk történeti sorsába beleíródó életkörülményeinkből kiemelhető témák, mint amilyen a titok tapasztalata és sajátos viszonya az időhöz, a jelenre rátelepedő és nem múló múlt tapasztalata, valamint az az átfogó, sem részleteiben, sem mélységében még kellőképpen filozófiailag ki nem aknázott tapasztalati mező, amelyet a magyar nyelv kínál fel a filozófiai vizsgálódás számára. Ezek filozófiai tematizálása a mélyebb belegondolás irányába nyitja meg az utat.

A nyelv kérdését – a magyar nyelvben rejlő filozófiai lehetőségekre s ennek kapcsán a magyar nyelven gyakorolt filozófia lehetőségére vonatkozó kérdést – Király, az utóbbi időben a magyar filozófia mibenléte, létjogosultsága körül felizzó viták szellemétől eltérően, nem a nemzeti oldaláról, hanem a nyelv és a hiteles filozofálás lehetőségei felől vizsgálja. Úgy véli – s ezzel megint csak egy régóta működő beidegződést próbál szétfeszíteni –, hogy a magyar filozófia létére vonatkozó kérdés voltaképpen az önmagára magyarul kérdező filozófia kérdése. Ugyanis bármilyen filozófiáról is legyen szó, az mindig egy bizonyos nyelven valósul meg, s ezen a nyelven kérdez rá a filozófia létére és lehetőségére. Ezért e nyelvhez való viszonya nem lehet csupán külsődleges, instrumentális jellegű, hanem olyan szerves, lényegi viszonyulás, amelyben éppen az illető nyelvben rejlő filozófiai lehetőségek bomlanak ki. A mi elszigeteltnek és „kicsinek” tekintett magyar nyelvünkben is rejlenek ilyen hiteles filozófiai lehetőségek. A szerzőt – bevallása szerint – mind tematikailag, mind módszertanilag a saját kutatásai vezették „a legszervesebb és a legtermészetesebb úton a magyar nyelv filozófiai lehetőségeiben való elmélyedés felé”. A magyar filozófiára vonatkozó kérdés tehát nem a filozófia valamiféle eredendően magyar nemzeti tartalmára kérdez, hanem a filozófia egy létmódjára, a filozófia magyar nyelven való létezésére és művelésére. A magyar nyelv az a közeg, amelyben a magyarság a létet kimondja, úgy is mint a sajátját s úgy is mint az egyetemes létben való részesülés tapasztalatát. A magyar nyelvben tehát lehetőség kínálkozik arra, hogy a filozófia hitelesen kérdezhessen rá saját lényegére és értelmére, s ahol ez történik, ott lehetségessé válik a magyar filozófia, akár a szónak a nemzeti értelmében is.

A szerző állásfoglalása e tekintetben pozitív tartalmú és határozott. Messzemenően igyekszik mindazoktól elhatárolódni, akik a divatos oldaláról próbálják megközelíteni ezt a kérdést. Velük szemben hangsúlyozza, hogy a filozófia számunkra nem egy olyan „kellék”, amelyet a Nyugattal való lépéstartás végett illik beszerezni, hanem olyasmi, amelynek a lehetősége szervesen beleépül a történelmi sorsunkba, nyelvünkbe, kultúránkba, s onnan lehet kibontakoztatni. Kérdés, hogy milyen mértékben és színvonalon használjuk ki ezt a lehetőséget. A filozófiával való foglalkozás értelme „itt és ma” kizárólag rajtunk múlik, azon, hogy mennyire van bátorságunk a kérdező beállítódás felvállalására, és azon, hogy rendelkezünk-e a szükséges műveltséggel, felkészültséggel ahhoz, hogy rátaláljunk a hiteles kérdésekre, valamint kellő kitartással ahhoz, hogy végig is haladjunk az általuk megnyitott úton. A mérték ugyanis – figyelmeztet a szerző – ma már nemzetközi.

Király István könyve a maga nemében merész vállalkozás, abban az értelemben, ahogyan az elevenné varázsolt filozófia a maga csendes módján tud provokatív is lenni. Olyan kihívó problémákat vizsgál meg – a titok, a múlt, a nyelv kérdéseit –, amelyekről naponta beszélünk, de a lényegükről nem mondunk semmit. Minduntalan ismételgetett dogmákat kérdőjelez meg, szemérmesen elkerült, elhallgatott beidegződéseket billent ki a maguk problematizálatlan nyugalmából. És ami a legfontosabb: felvállalja s ezáltal aktuálissá teszi a kérdezés és a belegondolás fáradságos módján felnyíló problémát, nem úgy, hogy beszél róla, hanem úgy, hogy a lényegét vizsgálja meg. Ebben érhető tetten leginkább Király István személyes kiállása a hiteles filozófiai kérdezés és gondolkodás mellett, mint a filozofikus magatartás egyetlen autentikus mércéje mellett. Ha ez a kiállás egyszersmind ki-hatás is, akkor az általa művelt filozófia ténylegesen, a szó valódi értelmében, hatni akar.

Veress Károly