Vincze Mária
1999. október 8–10. között Régió- és vidékfejlesztés témakörben nemzetközi fórum zajlott Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban. A rendezvény előtörténetéhez tartozik, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jogi, Közgazdasági és Társadalomtudományi Szakosztálya 1997 októberében létrehozta a régiófejlesztési diákklubot, amelynek tagjai elsősorban egyetemisták voltak a közgazdasági karról, de részt vettek szociológus, politológus, jogász, földrajz szakos diákok is, és hozzájuk csatlakoztak a kevésbé ifjú résztvevők. Ennek keretében havi két alkalommal az Európai Unió regionális és vidékfejlesztési elveit és megvalósításait ismertették, de arról is hallhattak a résztvevők, hogy mivel foglalkozik a településföldrajz, vagy honnan gyűjthetők össze azok a statisztikai adatok, amelyek egy térség gazdasági-társadalmi potenciálját jellemzik. A klub tagjai több pályázatot is elkészítettek és leadtak, amelyekben egy nemzetközi tanácskozás megszervezéséhez kértek anyagi támogatást a jelzett témakörben, és természetesen kellő időben meghívták az előadókat is. Miután augusztus végén megtudtuk, hogy kéréseinket elutasították, úgy gondoltuk, nincs más hátra, mint erről értesíteni a meghívottainkat is. Ekkor kaptuk azt a kedvező ajánlatot, hogy a Rajka Péter Vállalkozók Szövetségével együtt szervezzünk vállalkozói fórumot, amit az Illyés és az Új Kézfogás Közalapítvány támogat. Ez az összefogás a két civil szervezet között példaértékű lehet, mert ily módon lehetőség nyílt a rendezvény megszervezésére, de azért is, mert az elméleti szakemberek tudásukat azoknak a vállalkozóknak és politikusoknak adhatták tovább, akik leginkább érdekeltek ennek felhasználásában, továbbgondolásában. Hasznos volt a magyar–román párbeszéd az előadók számára is, főleg az információcserét és a kapcsolatépítést tekintve.
A fórumon tíz előadás hangzott el, ezekből idézünk néhány gondolatot. Hunya Gábor, a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet főmunkatársa, a kiváló Románia-szakértő A román gazdaság helyzete és kilátásai címmel tartott megnyitóelőadást. A globalizáció, a regionalizáció és a lokális gazdaság elvi összefüggéseit taglalta, majd a román gazdaság fejlődési tendenciáit elemezte. A lokális gazdasági rendszerek fejlődésének, a helyi specifikus termékek előállításának fontosságát és ezeknek a nemzetközi termelési és marketing hálózatokba való fokozatos beágyazódása szükségességét hangsúlyozta. A külső behatároltság és a belső szabadság kapcsolatát, az ország kockázatának és a vállalat kockázatának az összefüggéseit ismertette, majd felhívta a figyelmet azokra a voluntarista megnyilvánulásokra, amelyek hátráltatják a gazdaság fejlődését: a nemzeti valuta reál felértékelődése 1998-ban, a fizetéseknek a munkatermelékenységnél gyorsabb növekedése stb. A romániai gazdaság gyenge pontjaként a gyors és viszonylag nagyfokú eladósodottságot, a külföldi tőkebeáramlás alacsony szintjét és a privatizáció lassúságát, valamint annak elégtelen mértékét jelölte meg. Románia rendelkezik azzal a potenciállal, amely a működőképes piacgazdaság létrehozását és a demokrácia megszilárdítását biztosíthatná az elkövetkező években. Az ország nagysága, földrajzi helyzete, emberi és természeti erőforrásai beruházási alkalmat jelenthetnek a külföldi vállalatoknak, ha az állami vállalatok privatizációja valóban felgyorsul. Románia hosszú távú fejlődésének optimista és pesszimista forgatókönyvét is vázolta. Ha sikerül az országnak 2003-ig a gazdasági átalakulás nehéz problémáit megoldania, akkor az évi átlagos növekedés 2–4%-os lehet, majd a gazdasági hatékonyság fokozatos növekedése nyomán 2010-ig 3–5%-ra gyorsulhat fel a növekedés üteme. Igaz, hogy az egy főre jutó GDP (bruttó hazai termék) vásárlóerő-paritáson 2010-ben is még mindig csak az EU átlagának 30%-át teszi majd ki, de akkorra már egy működő piacgazdasággal és az integrációt megkönnyítő intézményi és jogi rendszerrel rendelkezhet Románia. Pesszimista megközelítésben, ha nem áll majd rendelkezésre az átalakításhoz szükséges beruházás, akkor az elkövetkező 5–10 évben csak 0–2%-os növekedési ütem érhető el. Ez is csak akkor, ha a magas inflációt és a fizetési mérleg hiányának növekedését elkerüli az ország, és ha az intézményi korrupció csökkenni fog.
Franz Greif, a bécsi Szövetségi Agrárkutató Intézet osztályvezetője A különböző földtulajdon-jog rendszerek és azok hatása a farmgazdálkodásra Kelet-Ausztriában és a szomszédos országokban címmel tartott nagy vitát kiváltó előadást. Kiindulópontként a Világbanknál dolgozó Csáki Csaba pontozási rendszere szolgált, amellyel a kelet-közép-európai agrárátalakulást jellemzi. A földreform kiteljesedését jelző mérőszám, ami Romániában 7, Magyarországon 9, Ukrajnában 5 stb., szoros pozitív összefüggésben van az illető ország gazdasági fejlettségével. Ezért tartotta fontosnak a szakember a földtulajdon-viszonyok behatóbb vizsgálatát. Több esettanulmányt ismertetett az osztrák földtulajdonosok és főleg földbérlők magyarországi földhasználatával kapcsolatban. A kompenzációs törvény alkalmazása kapcsán kb. 7000 ha került osztrák tulajdonba 1994 előtt, amikor az 1947-ben kisajátított földeket kaphatták vissza az egykori tulajdonosok, illetve azok örökösei. Becslések szerint a külföldi földtulajdonosok száma 600–1000, ezek átlagosan 5–30 hektáron gazdálkodnak. Jelentősebb a földbérlet mértéke, vegyes vállalatok nevén kb. 50 000 ha mezőgazdasági terület van Nyugat-Magyarországon, ami országos viszonylatban kevés. Az EU-szabályozás szerint 5 km-es sávból importvám nélkül szállítható be a termék az EU-ba, ami kedvező az osztrák termelők számára, még ha a növény- és állategészségügyi ellenőrzés bonyolult is. Magyarországon, a határ mentén földet bérlő külföldi agrártermelők nemcsak az osztrák piac magasabb árait, de az olcsóbb magyar input-árak előnyeit, sőt a magyar állami támogatásokat is élvezik. Az osztrák szakember minőségi bortermeléssel foglalkozó vegyes osztrák–magyar vállalkozásokat is bemutatott, amelyek a termék jelentős részét magyar piacokon értékesítik. Következtetésként fogalmazta meg azt, hogy a földpiac fokozódó liberalizálása a kelet-közép-európai országokban jelentős változásokat idéz majd elő, különösen a határ menti területeken: a beruházások növekedése, a föld értékének növekedése előnyként tekinthető, de a magasabb árak, a fokozódó verseny előnytelen lesz a hazai termelők és a fiatal gazdálkodni kezdők számára.
Dumitriu Irina, a bukaresti Kereskedelmi és Iparkamara munkatársa a Kis és közepes vállalkozások finanszírozása Romániában címmel tartott előadást. A jelen lévő kisvállalkozók, egyetemi hallgatók érdeklődéssel hallgatták a beruházási projektek finanszírozásának elméleti megalapozását és azokat a gyakorlati információkat, amelyeket az előadó ismertetett. Kitűnt, hogy nem elsősorban a hitelhez jutás nehéz Romániában, hanem az életképes projektek hiányoznak, amelyek biztosítékot jelenthetnének a hitelek visszafizetéséhez. Gond viszont, hogy a kedvezményes hitelhez jutás lehetőségeiről szóló információk nem mindig jutnak el időben azokhoz a kisvállalkozókhoz, akik a leginkább érdekeltek. Ez a tanácskozás alkalmat jelentett a vállalkozók számára, hogy első kézből nyerjenek információkat és biztatást arra is, hogy keressék fel az előadót Bukarestben is felmerülő problémáikkal.
Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgatója a Magyarország EU-csatlakozásának regionális politikai kihívásai témáról tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a kelet-közép-európai országok közül a magyarországi regionális politika és a területfejlesztési gyakorlat az, amely modellérték lehet a térség országai számára, mivel leginkább kompatibilis az EU elvárásaival, tehát zökkenőmentessé teheti az EU-hoz való csatlakozást. Lényegében két különböző regionális politikai stratégia alkalmazható: egyik a domináns állami szerepvállaláson és dekoncentrált intézményrendszeren nyugszik, a másik pedig a regionális kezdeményezésekből kiinduló és az állami kötelezettségvállalás decentralizált eszközeinek alkalmazásán alapuló politika. Egyelőre a regionális politika kialakulását a legtöbb kelet-közép-európai országban több tényező is akadályozza, így a kormányzati körök nyílt vagy kendőzött ellenállása, a területi fejlesztési intézményrendszer gyengeségei és a területi közigazgatás megoldatlansága. Nincs egyértelmű válasz arra sem, hogy a regionális politika hatékony eszköz-e az átmenet feladatainak megoldására, vagy pedig a szűkös erőforrásokat központilag, esetleg ágazatok és nem régiók között célszerű továbbra is szétosztani. Hiányoznak a regionális politika jogi keretei, alkotmányos alapjai. Sem központi, sem pedig a régiók szintjén nincsenek intézmények a fejlesztés tervezésének és végrehajtásának szervezésére és ellenőrzésére, az állami, a civil és a magánszektor együttműködésének az ösztönzésére. Magyarországon már csak a meglévő intézmények közötti koordináció erősítése, a területfejlesztés pénzügyi eszközeinek megteremtése és a forráskoordináció jelent gondot. Románia számára az Európai Bizottság regionális politikai ajánlásai sokkal összetettebbek, így a fentiek mellett a jogszabályok kidolgozása, az intézmények kiépítése, az ellenőrzés és a regionális statisztikai adatbázis biztosítása is elvégzendő feladat.
Magyarországon az egyes térségek közti jelentős fejlettségi különbségek mérséklése, az állami pénzalapok számának csökkentése és koordinációjuk erősítése, a területfejlesztési alap összegének bővítése, a megyék területfejlesztési szerepének erősítése, az érdekegyeztetés területi-regionális mechanizmusainak kialakítása jelenti a fő feladatot.
Szaló Péter, a magyarországi Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára A területfejlesztés intézményrendszere és az az Eu-csatlakozással kapcsolatos feladatok címmel tartott érdekes, tartalmas előadást. Kifejtette, hogy a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi törvény olyan jogi dokumentum, amely céljait tekintve megfelel a társadalmi igazságosság és méltányosság elvének, a területi kohézió erősítését szolgálja, és alapvetően gazdaságfejlesztési orientációjú. A törvény a partnerség elvén alapszik, az autonóm intézmények kooperációjára épít és a decentralizációt fokozza. Lényeges eleme, hogy piackonform eszközökkel operál, így lehetőséget teremt a regionális gazdasági szabályozók alkalmazására, a gazdasági hatékonyság mérésére, és ugyanakkor áttekinthetővé, ellenőrizhetővé teszi a szervezeti felelősséget. Az előadó ismertette továbbá a magyar országgyűlés 35/1998-as határozatát az országos területfejlesztési koncepcióról. A területfejlesztés intézmény- és eszközrendszerének bemutatása és elemzése, valamint a nemzetközi interregionális kapcsolatok fejlesztési lehetőségeinek felvázolása is hasznos információt jelentett a hallgatóság számára, a feltett kérdések is elsősorban ezekre a témákra koncentráltak. A kormányzati nézőpontból való megközelítés, a nemzeti fejlesztési terv ismertetése a téma gyakorlatiasabb tárgyalását jelentette, jó kiegészítést nyújtott az előző, elvi, elméleti, akadémiai jellegű előadáshoz.
Dorgai László, a budapesti Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet tudományos osztályvezetője Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája magyar szemmel témakörben tartott előadást. Bevezetőjében arra figyelmeztetett, hogy most, az európai uniós tagsághoz közeledve, akárcsak a rendszerváltás elején, sokan túl nagy reményt fűznek ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű régiók fejlődése jelentősen felgyorsul, nagymértékben csökken a lemaradásuk. Az előadó saját számításai is alátámasztják, hogy az Európai Unió regionális és vidékpolitikájából minden tagország profitál, és tény, hogy a csatlakozni kívánó országok már a csatlakozást megelőző időszakban is hozzájutnak vidékfejlesztési támogatáshoz. Mégis ajánlatos a tárgyilagos megítélés, mert egyébként újabb csalódás érheti az embereket az eredmények láttán. Utalásszerűen említi, hogy a vidék alapvető gondjai, problémái az Európai Unióban és országainkban is rendkívül hasonlóak, de a hasonló gondokat a különböző gazdasági fejlettségi szinteken másként élik meg az érintettek.
A vidékfejlesztéssel kapcsolatos európai uniós szakértői anyagok hangsúlyozzák az integrált, multiszektoriális megközelítés szükségességét, a környezet és a kultúrtáj védelmének fontosságát, a közös agrárpolitika és a vidékfejlesztési politika kapcsolatának szorosabbra fűzését.
Az előadó az új regionális és vidékpolitikát úgy értékelte, hogy elveiben inkább a folytonosság érvényesül, az újdonság jórészt technikai kérdésekben, illetve a dolgok hangsúlyosabb megjelenítésében mutatkozik, és ezt az állítását részletesen is taglalta. A három fő terület, amelyre a közös agrár- és vidékpolitika koncentrál ma: az erősebb mezőgazdasági és erdészeti szektor létrehozása, a vidéki területek versenyképességének fejlesztése, valamint a környezet fenntartása és a páratlan európai vidéki örökség megőrzése. Az európai uniós pénzügyi források bővültek, de az, hogy az elmaradt régiók fejlesztését szolgáló strukturális alapokból mennyi jut majd a vidékre, ma még teljes biztonsággal nem állapítható meg. Magyarország, ha 2006-ig tagja lesz az Uniónak, évente 145–235 millió euró támogatásra számíthatna, ami a jelenlegi agrártámogatások harmadát, kedvező esetben felét érné el. Újdonságnak számít, hogy a tagjelölt országok számára létrehozták az előcsatlakozási alapot, melyből a SAPARD (a mezőgazdaság korszerűsítésére és vidékfejlesztésre) 500 millió euró, az ISPA (alapvetően infrastruktúra-fejlesztés) 1000 millió euró, a PHARE 2000 (döntően területfejlesztés) ugyancsak 1000 millió euró összeggel részesedik. Magyarország a SAPARD program céljaira évente mintegy 9,5 milliárd forintot kap. Az előcsatlakozási alapok célja az, hogy a tagjelölt országokat pénzügyileg támogassák gazdaságuk fejlesztésében és ugyanakkor megismertessék velük az Unió támogatási rendszerét. A nehézséget az jelentheti, hogy egyrészt az uniós források csak kiegészítik a nemzeti forrásokat, másrészt csak konkrét programok, projektek alapján hozzáférhetők. Biztosra vehető, hogy az EU vidékfejlesztési politikájának alkalmazása nem csodaszer, nem fogja a vidék elmaradottságát jelentősen mérsékelni, de beindít egy érzékelhető, kedvező irányú folyamatot.
Előadásával Dorgai László a tisztánlátást, a jövő józan megítélését segítette elő.
Faragó László, az MTA Regionális Kutatások Központjának főmunkatársa A regionális programozás átfogó problémakörét vázolta fel az érdeklődő hallgatóságnak. Szintetikusan fogalmazva, a programozást olyan jól strukturált gondolkodásmódnak és eljárási rendnek nevezte, amely segíti a tudást tetté alakítani oly módon, hogy a közpénzek hatékonyan és átláthatóan legyenek felhasználva. Hangsúlyozta, hogy az Európai Uniótól kapható területfejlesztési támogatások igénybevételének feltétele az uniós alapelvek elfogadása, amelyek a programozás szempontjából a következők: 1) szubszidiaritás és decentralizáció; 2) koncentráció, azaz a támogatások oda irányuljanak, ahol ezekkel a legnagyobb fejlesztő hatás érhető el; 3) az addicionalitás, vagyis társfinanszírozás; 4) partnerségi kapcsolatok szélesítése és mélyítése; 5) a végrehajtás egyszerűsítése; 6) a hatékonysági kritérium érvényesítése a tervezéstől az ellenőrzésig. Az előadó a programozást a támogatások megtervezésének és felhasználásának eljárási rendjeként is értelmezte, és ismertette a területi programok kidolgozásának, elfogadásának, megvalósításának és ellenőrzésének legfontosabb mozzanatait is. Ezek: 1) a támogatások igénybevétele általános feltételeinek megismerése; 2) a kedvezményezett területek lehatárolása; 3) a tagállam meghatározza a közreműködőket; 4) a nemzeti fejlesztési terv és az operatív regionális programok elkészítése és elfogadása; 5) a közösségi támogatási keret elfogadása; 6) végrehajtás; 7) folyamatos értékelés. Ma Magyarországon regionális szinten három dokumentum készül: területfejlesztési koncepció, stratégiai program és operatív program. A stratégiai program nem mondhat ellent az elfogadott fejlesztési koncepciónak, az operatív programoknak pedig bele kell illeszkedniük a stratégiai programba. Az előadás nemcsak elvi, elméleti, módszertani fogalmakat tisztázott, hanem számos példát is adott a regionális tervek tartalmát illetően, valamint a kedvező és a hátrányos tényezők bemutatására.
Stauder Márta, a budapesti Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet tudományos főmunkatársa A magyarországi kistérségek néhány jellegzetessége, kistérségi fejlesztés című előadását mutatta be. Gesztus értékű, hogy az anyagot román nyelvre lefordítva is biztosította a hallgatóságnak. Az előadó a fogalmak tisztázására és esettanulmányok ismertetésére helyezte a hangsúlyt. Az 1996-os területfejlesztési és területrendezési törvényt és a végrehajtási jogszabályokat pozitívan értékelte, kiemelve a szereplők viszonylag nagy mozgásterét. Ismertette a területfejlesztés lehetséges beavatkozási szintjeit és a megfelelő intézményrendszert. Az előadó a kistérség fogalmának tisztázása után a kistérségi koncepció, valamint a stratégia elkészítését taglalta. Átfogó képet kaphattunk a magyarországi kistérségekről a beavatkozási térségtípusok szerint. Ezek elmaradott térségek, tartós munkanélküliségű térségek, ipari szerkezetátalakítás térségei, a mezőgazdaság vidékfejlesztési térségei és kedvezményezett térségek. A hallgatóság számára modellértékű volt a SWOT analízis konkrét példán keresztül való ismertetése a kistérségfejlesztés területén.
Hertelendy Zsófia, a Világbank magyarországi regionális képviseletének főmunkatársa A területi és települési önkormányzati rendszer modernizációja Magyarországon témakörben tartott előadást. Bevezetésként elmondta, hogy Magyarország már 1990-ben elindította az önkormányzati rendszer reformját: decentralizálta a közigazgatást, létrehozta a települési önkormányzatokat, és helyreállította a helyi közösségek teljes autonómiáját, átruházta a helyi önkormányzatokra a helyi közszolgáltatások ellátásával járó kötelezettségeket, elősegítette az önkormányzatok pénzügyi önállóságának megteremtését a vagyoni transzferrel, a saját bevételek növelésének ösztönzésével, a magántőke bevonásával a helyi infrastruktúra és közszolgáltatások fejlesztésébe. Ugyanakkor a csődtörvénnyel és az adósságállomány korlátozásával megszigorították az önkormányzatok gazdálkodását. Mára már jellemzővé vált a köz- és magánszféra összekapcsolódása és a nonprofit szervezetek részvétele a humán szolgáltatásokban. magyarországon támogatják a települési önkormányzatok társulásait, és létrehozták a területfejlesztési tanácsokat a kormányzás közbenső szintjeként.
Bár az önkormányzatok törvényileg nagyfokú politikai és gazdasági önállóságra tettek szert, az utóbbit korlátozzák az ágazati szabályozások és főleg a csökkenő rendelkezésre álló jövedelem, ami az önkormányzati csődök számának növekedését vagy a költségvetési transzferekhez való visszatérést vetíti előre. Magyarország válaszúthoz érkezett: vagy továbbhalad a részterületeket érintő kisebb módosítások útján, vagy olyan modernizációs programot indít, ami a helyi önállóságra helyezi a hangsúlyt. Ennek a modernizációs csomagnak az elemeit vázolta az előadó: intézményi, jogi szabályozási keretrendszer; feladatmegosztás, helyi bevételek, állami támogatások. A modernizáció egyik döntő láncszemét a továbbképzés és a technikai segítségnyújtás képezi. Ide tartozó feladatokként sorolta fel a következőket: a korszerű költségvetési rendszer kifejlesztése, a koncessziós szerződések kidolgozása, adatbázisok kifejlesztése, beruházási programok kidolgozása, hitelképesség felmérése, önkormányzati hitelpiacok feltárása, szerződéses szolgáltatások versenyeztetése. A konkrét javaslatok között szerepel az állam és azon belül az önkormányzatok feladatának újragondolása, a funkcionális regionalizmus elvének alkalmazása, ami azt jelenti, hogy a feladatokat arra a kormányzati szintre kell telepíteni, ahol a leghatékonyabb forrásfelhasználás érhető el. Fontos az önkormányzati autonómia támogatása, a helyi hatáskörben lévő források mértékének növelése. A kiegyensúlyozott és egyenlő fejlődés csak úgy érhető el, ha a támogatások mértéke és viszonylagos állandósága biztosított, ha csökkenthető a régiók és az önkormányzatok közötti jövedelemegyenlőtlenség, ha a szolgáltatásokat egységes alapszinten lehet ellátni. Ezeknek a feladatoknak a teljesítése az EU-csatlakozást is elősegíti, mert az EU-s források befogadását teszi lehetővé.
Borbély László, a bukaresti Közmunkaügyi és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára Vidéki infrastrukturális fejlesztési lehetőségek Romániában címmel tartott előadást. Ismertette azokat a hitelhez, támogatáshoz jutási lehetőségeket, amelyeket a kormány jelenleg nyújt, főleg EU-s pénzalapokból. A jelen lévő vállalkozók, önkormányzatoknál dolgozó szakemberek jelezték a felmerülő nehézségeket, azt, hogy felül-, illetve alulnézetből nem azonos a kép. Problémát jelent az információhiány, a rendkívül bürokratikus ügyintézés, az, hogy az önkormányzatok jelentős időeltolódással kapják meg a költségvetési támogatásokat stb.
Vincze Mária, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karának tanára A romániai vidékfejlesztés problémáiról tartott előadást. Bevezetőjében a környezet, a valós helyzet ismeretének fontosságát hangsúlyozta, ehhez kell alkalmazkodni a jelenben, illetve ezt kell megváltoztatni a jövőben. Romániában a vidékfejlesztésnek kiemelt szerep jut, itt él a lakosság több mint 45%-a, és a falusi települések az ország területének 89%-át teszik ki. Az OECD kritériumai szerint jórészt az egész ország vidéki térségnek tekinthető, bár jelentős térségi eltérések vannak. Előadásának első részében a régiók közötti, a falu és a város, az egyes agrárrégiók közötti különbségeket illusztrálta gazdag adatbázis felhasználásával. Ezeknek a jelentős eltéréseknek, lemaradásoknak a kezelése is nehéz feladat, hiszen komoly gazdasági-társadalmi-politikai feszültségforrást jelentenek. Előadásának második részében a mezőgazdaság helyzetét vázolta, ahol még nincs működő földpiac, a piacra termelő mezőgazdaság aránya alacsony az önellátásra berendezkedetthez képest, ahol alacsony a képzettségi szint, nagyfokú az elöregedés, gyenge a műszaki ellátottság stb. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a falun élő kb. 6 millió aktív korú lakosságnak a foglalkoztatása döntő mértékben a mezőgazdaságra hárul, ami alacsony munkatermelékenységet jelent. A mezőgazdasági termelés jelenlegi állapota a vidéki fejlődés kerékkötője, de a helyzet megoldását csakis a nemzetgazdaság egészének fellendülése hozhatja meg, amely a felesleges munkaerőt felszívhatja.
Végül a tennivalókat vázolta: fő feladat a mezőgazdasági kistermelés hatékonyságának a fokozása a földpiac ösztönzésével, az életképes birtokstruktúrák kialakításával, a kistermelők beszerzési és értékesítési egyesületeinek létrehozásával. Fontos a vidéki munkahelyteremtés a gazdasági tevékenységek diverzifikálásával, a nem mezőgazdasági tevékenységek fejlesztésének elősegítésével és nem utolsósorban az emberi erőforrások fejlesztésével.
Az előadókon kívül aktív szerepet vállalt hozzászólásaival, kérdéseivel Fritz Rembold, aki a FAO (Food and Agriculture Organization of the United Nation) kelet-közép-európai irodáját képviselte.
Jelen voltak a rendezvényen parlamenti képviselők, központi, megyei és helyi kormányzati tisztségviselők, civil szervezetek vezetői, vállalkozók, egyetemi oktatók és diákok.
Vasárnap a külföldi vendégek a helyi vezetőkkel találkoztak Kalotaszentkirályon, ahol a falusi turizmus fellendítéséről folytattak tapasztalatcserét. A résztvevők visszajelzéseiből kitűnik, nem volt hiábavaló a szervezők erőfeszítése, hogy ezt a rendezvényt megtarthassák.
Marad a kérdés: hogyan tovább?