Johannes Duft – Sipos-Missura
Tibor: Die Ungarn in Sankt Gallen. Mittelalterliche Quellen zur Geschichte
des ungarischen Volkes in der Stiftsbibliothek St. Gallen / Magyarok Szent
Gallenben. Középkori források
a magyar nép történetéhez a Szt. Gallen-i Alapítványi Könyvtárban. Sankt Gallen
1992. 86 lap
Korai történelmünk egyik legismertebb, Nyugat-Európában talán leggyakrabban felelevenített mozzanata a kalandozó magyarok 926. május 1–2-i Sankt Gallen-i táborozása. Kevésbé ismert, hogy az említett eseményt megörökítő, Ekkehard tollából származó kolostorkrónika mellett a 9–10. századi magyar történelem más, igen értékes forrásait is őrzik Sankt Gallenben. A most recenzálásra kerülő könyv szerzői ezen források kétnyelvű közlésére vállalkoztak.
A szerzőpáros neve ismeretlen a magyar historikusok előtt. Johannes Duft a Sankt Gallen-i Stiftsbibliothek (a kolostor Alapítványi Könyvtára) igazgatója volt 1948–1981 között. Ez idő alatt több, az itt őrzött forrásokon alapuló, ezeket bemutató munkát tett közzé, így az előttünk fekvő könyv első, német nyelvű kiadását is (Duft, Johannes: Die Ungarn in Sankt Gallen. Mittelalterliche Quellen zur Geschichte des ungarischen Volkes in der Sanktgaller Stiftsbibliothek. Zürich, Lindau, Konstanz1957). Szerzőtársa, Sipos-Missura Tibor orvos az 1956-os forradalom leverése után menekült Svájcba, s telepedett le Sankt Gallenben.
A könyv előszavában Johannes Duft a kolostor történetének felvázolása után a Sankt Gallenben található magyar vonatkozású forrásokat veszi számba: a Stiftsarchivban (Sankt Gallen-i Alapítványi Levéltár) őrzött, 708–926 közötti feljegyzéseket tartalmazó Annales Alamannici, a Stiftsbibliothek állományában lévő, 709-től 1056-ig vezetett Annales Sangallenses Maiores (Nagyobb Sankt Gallen-i Évkönyvek), a kolostor történetét tárgyaló, (IV.) Ekkehard által 1040 körül írt Casus Sancti Galli (I.), Ekkehard 960–970 között írt, Szent Viborada életét és mártírhalálát (ő volt a magyar betörés egyetlen áldozata) bemutató munkája, a Vita Sanctae Wiboradae virginis et martyris s ennek 1075 körül Herimannus által átdolgozott változata, amelyet a szakirodalom Vita II.-ként tart számon. A felsorolt forrásokat a nagy német forráskiadvány, a Monumenta Germaniae Historica Scriptores sorozata már korábban közzétette. Természetesen a magyar történetírás is ismerte és használta ezeket, ám magyar nyelvű kiadásukra eddig nem került sor. Egyetlen kivétel a Casus Sancti Galli, amelynek a magyarok betörésére vonatkozó része a Szilágyi Sándor szerkesztette Magyar nemzet története millenniumi kiadásának első kötetében (Budapest 1895. I. 155–158) magyar fordításban megjelent és latin eredetije helyet kapott a Pauler Gyula és Szilágyi Sándor szerkesztette A magyar honfoglalás kútfői (Budapest 1900, reprint uo. 1995) című forrásgyűjteményben (335–342). A nagyobb érdeklődést egy szemtanú beszámolóján alapuló, a kalandozó magyarok harcmodoráról, szokásairól nyújtott értékes információknak köszönhette.
A bemutatott kiadvány – az évkönyvek kivételével – minden forrásnak egy-egy fejezetet szentel, ezeket azonban nem teljes terjedelmükben találjuk meg, hanem „csupán” a magyar vonatkozású részek kerültek közlésre.
Az évkönyvek esetében párhuzamosan közlésre kerül az eredeti, latin nyelvű szöveg – még akkor is, ha ezek a feljegyzések szóról szóra megegyeznek – és ezek német, illetve magyar fordítása. A legszembetűnőbb különbség a két közölt évkönyv szövegében a magyarok elnevezése: az Annales Alamannici-ban az „ungri/ungares” név található, míg az Annales Sangallenses Maiores következetesen az „agareni” terminust használja.
Ekkehard kolostortörténetéből a magyarok betörésére, Sankt Gallen-i táborozására vonatkozó rész értelemszerű fordítása került a kötetbe. A forrás rendkívüli értékét az adja, hogy – mint már említettük – ez az első eset, amikor egy szemtanú elbeszélése bepillantást enged a kalandozó magyarok magatartásába, hadszervezetébe, a nyugati krónikák megszokott szörnyképe helyett életközelségbe hozva őket. Az itt közölt részlet bővebb a Magyar nemzet történetében közzétettnél, sőt kivonatosan megtalálható még mindaz, amit ekkehard a magyarok további útjáról, harcairól, vereségeiről feljegyzett.
Szent Viborada életútjának felvázolása után a Vita I. a magyarok támadását és Viborada halálát megörökítő szövegét találjuk, pontosítva, kiegészítve néhol a Vita II. adataival.
A könyv második felében kapott helyet a Viborada lelki tanítványát és a Lech-mezei csata résztvevőjét, Ulrik augsburgi püspököt bemutató fejezet, majd az ezután következő kettő a magyar támadások következményeit, a kolostor könyvtárának menekítését, a város megerősítését tárja az olvasó elé. A Hunok vagy magyarok? című fejezet a magyarok elnevezéseit, ezek eredetét tisztázza, ugyanakkor a magyar történelemben jártasok számára feleslegesnek tűnhet a kérdés felvetése, a szerzők azonban rámutatnak arra, hogy a svájci tankönyvek milyen gyakran cserélik fel, keverik össze a két nevet és népet.
A témakörök szerint csoportosított bibliográfia a német nyelvű szakirodalomba nyújt betekintést, és az ebben való tájékozódást segíti elő.
A kötetben található, a közölt forrásokból és két 15. századi kódexből származó képek kiváló minőségűek.
Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül a fordítás bizonyos hibáit, fogyatékosságait, amelyek különösen szembetűnőek az évkönyvek esetében, hisz mód van az eredeti szöveggel való összevetésre. Így például a 9. oldalon a 791-es feljegyzés szerint (Nagy) Károly király megsemmisíti a hunok birodalmát. A német szövegben zárójelben helyesen megjegyzik, hogy hunok helyett avarok értendők, a magyar szövegben viszont „A hunok helyett magyarokat kell érteni” megjegyzés szerepel. Hasonlóan zavaró és hibás a 11. oldalon a latin nonae (azaz a hónap idusa előtti kilencedik nap) „nonjai” fordítása. Kifogásolható, hogy a fordítók pontosító kiegészítéseiket, megjegyzéseiket, az általános gyakorlattal ellentétben, semmiféleképpen nem jelölték meg, így az eredeti latin szöveg részének tűnhetnek. Úgy véljük, a kiadás előtt ajánlatos lett volna történész szakember segítségét igénybe venni.
A fentebb elmondottak nem csökkentik a kötet (és a szerzők) azon érdemét, hogy magyar nyelven először adja közre – a Casus Sancti Galli esetében száz év elteltével újra – történelmünk minden Sankt Gallen-i forrását, a német nyelvű fordítás révén pedig hozzájárul korai történelmünk alaposabb megismeréséhez német nyelvterületen. haszonnal forgatható, szép kiadvánnyal gazdagodott történeti irodalmunk.
Dáné Veronka