Mózes Huba

Szecessziós sajátságok Ady Endre verselésében?

Korántsem biztos, hogy a szecesszió fogalmának irodalomtudományi vizsgálata a legközelebbi jövőben mentesül az ellentmondásoktól. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a kutatóknak kerülniük kellene a szecessziót érintő kérdéseket. Úgy vélem, hogy a vizsgálódások – legalábbis a magyar irodalom összefüggésében – egyaránt vonatkozhatnak az 1890 utáni két-három évtized irodalmi törekvéseire, egy műnemre, egy életműre vagy akár a művek egy kisebb csoportjára, esetleg bizonyos eljárásokra, sőt bizonyos eszközök használatának sajátságaira is.

Magam az alábbiakban Ady Endre verselésével kívánok foglalkozni, pontosabban e verselésnek a szecesszióval összefüggésbe hozható bizonyos jellemzőivel, anélkül azonban, hogy akár a jellemzők, akár az ide vonatkozó alkotások tekintetében bármiféle teljességre törekednék.

Elméleti szempontokkal szolgáló kiindulásul Szabó Zoltán stílustörténetének[1] szecesszióval foglalkozó fejezetét, Király István monográfiáinak[2] Ady Endre egyes verseivel kapcsolatos fejtegetéseit, Szilágyi Péter verstani monográfiáját,[3] Szegedy-Maszák Mihálynak a művészi ismétlődés kérdéseivel foglalkozó tanulmányát,[4] valamint Kenyeres Zoltán irodalomtörténeti kismonográfiáját[5] választottam.

A vizsgálódás módszerét a verstani tényezőknek a közlésben betöltött szerepére is figyelő leíró verstan kínálja, a közlésbeli szerep szem elől tévesztése ugyanis megfosztaná érvényétől a verstani szempontú megközelítést.

A vizsgálódás során érveket próbálok keresni annak eldöntésére, hogy Ady Endre verselésének formai sajátságai valóban összefüggésbe hozhatók-e a szecesszióval.

A formai sajátságok közül a költő legkedveltebb sorfajának, a költészetében sűrűn alkalmazott sorismétléseknek és néhány különleges rímszerkezetnek a strófa- és versépítő változatosságát igyekszem felmérni.

I. A kritikusok már egészen korán felismerték, hogy Ady Endre különösen kedveli a kilenc szótagú jambikus sorokat, amelyeket a lehető legszabadabban kezel. Költői életművének több mint egyharmadát sajátosan tagolt, a jambusi mellett más mértékeket is megtűrő, merev képletbe nehezen foglalható kilencesekben írta. Az ilyen sorok részaránya Az Illés szekerén című kötetében a legmagasabb (43,6%).[6] Kilenc szótagú sorokat sorjáztató strófikus alkotásai közül 51 költemény 4 soros, 27 költemény 3 soros, 10 költemény 5 soros, 7 költemény 2 soros, 6 költemény 6 soros szakaszokból épül. Ide vonható még 5 költemény, amely 8 soros, és 1 költemény, amely 11 soros szakaszokból áll. Ide vonható továbbá egy szonett, több egyenetlen strófatagolású, illetve szakozatlan vers, valamint azoknak az Ady-költeményeknek a sokasága, amelyekben a kilenc szótagú sorokhoz más szótagszámú sorok kapcsolódnak.

Íme, néhány példa zömmel a strófák növekedésének a rendjében:

2 soros szakaszok           Sötét vizek partján

3 soros szakaszok           Add nekem a szemeidet

4 soros szakaszok           Akik mindig elkésnek

5 soros szakaszok           Krisztus-kereszt az erdőn

6 soros szakaszok           Mert másokért csatáztam

8 soros szakaszok           A rémület imája

11 soros szakaszok         Este a Bois-ban

szonett                            Strófák I.

egyenetlen strófatagolásúA „Dies irae”

szakozatlan                     Felelet az Életnek

A ritmikai szempontból sokféleképpen értelmezhető kilenc szótagos sorok kedvelésében a legnagyobb fokú változatosságra való törekvést ismerhetjük fel. Ez a törekvés érvényesül egyébként a kilenc szótagú sorokból épülő négysoros strófák rímképletváltozataiban is:

aabb              A kék tenger partján

abab              Az elátkozott vitorla

abba              Jóság síró vágya

axaa               Akik mindig elkésnek

axxa               Léda ajkai között

xaax               A szűz Pilátus

xaxa               Az idegen arcok

xxaa               Itthon az úrfi

Az változatok sorát ezzel természetesen nem merítettük ki, már csak azért sem, mert az egyes strófákat az adott versegész összefüggésében kellene leírnunk.

A sokféleségben, az igen nagy fokú változatosságban nehéz volna fel nem ismernünk a régitől való elhatárolódásnak, a mindenáron újat akarásnak az igényét.

II. A kortársakban Karinthy Frigyes paródiája tudatosította, hogy Ady Endre mindenkinél gyakrabban él az ismétlés különféle változataival. Ezek közül magam verstani szempontból elsősorban a sorismétlések áttekintésére törekszem (természetesen a teljesség igénye nélkül). Egyrészt azért, mert a sor a versépítés egyik legfontosabb egysége, másrészt pedig azért, mert a sorismétlések rendje a verses közlés szerkezetét messzemenően meghatározza.

A halogatást egyre kevésbé tűrő rendszerezésnek elébe vágva az áttekintést a szakaszok, illetve a versek sorszámnövekedésének a rendjében kísérelem meg.[7]

A) Háromsoros szakaszok

1. Szakaszon belüli ismétlések

a) Szakaszonkénti közönséges sorismétlés (a második és a harmadik sor szakaszonkénti azonossága):[8]

Tengerpart, alkony, kis hotel-szoba.

Elment, nem látom többé már soha,

Elment, nem látom többé már soha.

[...]

 

Itt pihent, csókolt, az ölembe hullt,

Dalol a tenger és dalol a múlt,

Dalol a tenger és dalol a múlt.

(Egyedül a tengerrel)

b) Szakaszonkénti sorismétlés az első és a variációsan ismétlődő utolsó versszak keretébe foglalva (az első és a harmadik sor szakaszonkénti azonossága):

Akarom, hogy szeressetek,

Az érdemem talán kevés:

Akarom, hogy szeressetek.

[...]

Holnapután: más jön talán,

Ma: én vagyok a legkülönb,

Holnapután: más jön talán.

[...]

Akarom, hogy szeressetek,

Akarom, tisztán lássatok,

Akarom, hogy szeressetek.

(Akarom: tisztán lássatok)

2. Verset átszövő ismétlések

a) Variációs refrén (a szakaszok második sorának és harmadik sorának is csak a második fele ismétlődik):

Minden vihar, úri vihar,

Áldott átok:

Közelebb hoz tihozzátok.

[...]

Óh, én rab atyámfiai,

Nem fog átok:

Elmegyek én tihozzátok.

(Menekülés úri viharból)

b) Közönséges refrén (a szakaszok első sorának ismétlődése):

Eladó a hajó

Szakadt kötelekkel, tört árboccal

És minden-minden jófajta rosszal.

[...]

Eladó a hajó,

Elég drága, jöjjön, aki kéri:

Szép pokol-útja lesz, de megéri.

(Eladó a hajó)

c) Refrén az első és az ismétlődő utolsó versszak keretébe foglalva (a szakaszok harmadik sorának az ismétlődése):

Száz alakban, százképpen látlak,

Látlak Ruthnak és Delilának,

Látlak mindenkinek.

[...]

Látlak darabosnak, egésznek,

Csóknak, savónak, sónak, méznek,

Látlak mindenkinek.

[...]

Száz alakban, százképpen látlak,

Látlak Ruthnak és Delilának,

Látlak mindenkinek.

(Ruth és Delila)

B) Négysoros szakaszok

1. Szakaszon belüli ismétlések

a) Szakaszonkénti variációs sorismétlés (a második sor és a negyedik sok második felének a szakaszonkénti azonossága):

Riadt madár felhőkben vész el

S ő forog, a kis szél-vitorla.

Öreg tornyon vén szepegéssel

Forog, forog a szél-vitorla.

[...]

Madár volt, egyszer nagyon fázott

S elgubbasztott a templomtornyon.

Megláncolta a madár-átok

S ott forog most a templomtornyon.

(Az elátkozott vitorla)

b) Szakaszonkénti közönséges sorismétlés

– az első és a negyedik sor szakaszonkénti azonossága:

Milyen csonka ma a Hold,

Az éj milyen sivatag, néma,

Milyen szomorú vagyok én ma,

Milyen csonka ma a Hold.

[...]

Fut velem egy rossz szekér,

Utána mintha jajszó szállna,

Félig mély csönd és félig lárma,

Fut velem egy rossz szekér.

(Kocsi-út az éjszakában)

– a második és a harmadik sor szakaszonkénti azonossága:

Mert voltam búsult, csüggeteg, árva:

Így adtam magam paráznaságra,

Így adtam magam paráznaságra,

Bűnre, világra.

[...]

Így lesz majd rólam dala csodáknak,

Fejemre újak majd ígyen hágnak,

Fejemre újak majd ígyen hágnak,

De megcsodálnak.

(Utálnak, de csodálnak)

 

 

– a harmadik és a negyedik sor szakaszonkénti azonossága:

Isten, küldjön te szent kegyelmed

Szivemre halálom előtt

Valami különös szerelmet,

Valami különös szerelmet.

[...]

Az élet: elvesztett csók-holmi

S én szeretném az életet

Egy csók-ötlettel megcsúfolni,

Egy csók-ötlettel megcsúfolni.

(Gonosz csókok tudománya)

c) Szakaszonkénti kétszeres sorismétlés (az első és a második, valamint a harmadik és a negyedik sor szakaszonkénti azonossága):

Óh, nagyon csúnyán éltem,

Óh, nagyon csúnyán éltem:

Milyen szép halott leszek,

Milyen szép halott leszek.

[...]

Mosolyos, hideg ajkam,

Mosolyos, hideg ajkam:

Köszöni a csókodat,

Köszöni a csókodat.

(Az utolsó mosoly)

d) Szakaszonkénti sorismétlés az első és a variációsan ismétlődő utolsó versszak keretébe zárva (az első és a negyedik sor szakaszonkénti azonossága):

Mi mindig mindenről elkésünk,

Mi biztosan messziről jövünk,

Fáradt, szomoru a lépésünk.

Mi mindig mindenről elkésünk.

 

Meghalni se tudunk nyugodtan.

Amikor már megjön a Halál,

Lelkünk vörösen lángra lobban.

Meghalni se tudunk nyugodtan.

 

Mi mindig mindenről elkésünk,

Késő az álmunk, a sikerünk,

Révünk, nyugalmunk, ölelésünk.

Mi mindig mindenről elkésünk.

(Akik mindig elkésnek)

2. Verset átszövő ismétlések

a) Szakaszpáronkénti közönséges sorismétlés (a második és negyedik, azaz utolsó versszak második, harmadik és negyedik sorának az ismétlődése):

E föld a lelkek temetője,

Ciprusos, árva temetője,

Sok vér ömlött itt valaha

S maggyilkos méreg lett belőle.

 

Itt azok éltek, kik nem éltek,

A legkülönbek sohse éltek,

Itt meddő a nagy gerjedés

S százszor boldogak a vetéltek.

 

Ez a szomorú magyar róna,

Halálszagú, bús, magyar róna,

Hány megölt lélek sikoltott

Bús átkot az egekig róla.

 

Óh, boldogak itt, kik nem éltek,

A legkülönbek sohse éltek,

Itt meddő a nagy gerjedés

S százszor boldogak a vetéltek.

(A lelkek temetője)

b) Szakaszpáronkénti keresztezett sorismétlés (az első és a harmadik versszak utolsó sorának, valamint a második és a negyedik, azaz utolsó versszak záró sorának az ismétlődése):

Most dobtak el: zuhantott fáklya,

Alvandó, vén fejem,

Most már elhagyom az Istent is,

Mert elhagyott a félelem.

 

Rettegő szemeim ragyogtak,

Mint téli csillagok,

Most elhagyott engem már minden,

Mert a félelem elhagyott.

 

Nyitott sírokat léptem által

Halálos éjjelen

S fogaim sem vacognak többé,

Mert elhagyott a félelem.

 

Most már rosszabb vagyok, veszendőbb,

Mint elcipelt halott.

Jaj, jaj, nem érzem, hogy élek már,

Mert a félelem elhagyott.

(Elhagyott a félelem)

Ezzel a költeménnyel kapcsolatban megjegyezném, hogy szakaszait a szórendi változatként ismétlődő sorok különösen erős kötelékként fogják egybe.

c) Közönséges refrén

– a szakaszok első sora ismétlődik:

 

Merre jár most a fogyó Hold

S boldog töltjén hogyha nézte,

Megállott a szívverése

Valakinek egy pillanatra?

[...]

Merre jár most a fogyó Hold,

Meredt szemmel most is nézték

Az Ég e rokkant vitézét,

Kit olyan ó s jó ketten nézni?

(A fogyó Hold)

– a szakaszok harmadik és negyedik sora ismétlődik (a szakaszokon belül az előbbi felelő rímként, az utóbbi rímtelenül):

Szájon, mellen, karban, kézben,

Csókban tapadva, átkosan

Elfogyni az ölelésben:

Ezt akarom.

[...]

Ilyen nagy, halk, lelki vészben

Legyek majd csontváz, víg halott.

Elfogyni az ölelésben:

Ezt akarom.

(Elfogyni az ölelésben)

d) Refrén a szakaszonként egyező első és negyedik sor keretébe foglalva (a szakaszok harmadik, közbevetett sorának az ismétlődése):

Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse,

Röhögjenek a részeg evezősre.

Röpülj, hajóm,

Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse.

[...]

Én nem leszek a szürkék hegedőse,

Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze:

Röpülj, hajóm,

Én nem leszek a szürkék hegedőse.

(Új vizeken járok)

e) Refrén a részben egyező első és utolsó versszak keretébe foglalva (a szakaszok közbevetett harmadik sorának az ismétlődése):

Tünődés, bú-berzsenyes csolnak,

Halál-kikötőmből eloldlak:

Megyünk

S lobogtatom kék lobogómat.

[...]

Ez a legszebb csodálatosság,

Lelkünket fölravatalozzák,

Megyünk,

Éltünk és minden: istenhozzád.

[...]

Tünődés, bú-berzsenyes csolnak,

Halál-kikötőmből eloldlak:

Megyünk

Nap-halálig, hol nem lesz Holnap.

(A tünődés csolnakján)

f) Refrén az első és a variációsan ismétlődő utolsó versszak, szakaszonként pedig az egyező első és utolsó sor keretébe foglalva (a szakaszok második sorának az ismétlődése):

Fekete ördög,

(Gyí, gyí, csoda-ló)

Kerget a Gond, a

Fekete ördög.

[...]

Aranyak intnek,

(Gyí, gyí, csoda-ló)

Turánra gondolj:

Aranyak intnek.

[...]

Fekete ördög,

(Gyí, gyí, csoda-ló)

Nyomunkban van a

Fekete ördög.

(Futás a Gond elől)

g) Mozgó refrén (az első szakasz első sora a következő szakaszokban rendre második, harmadik és negyedik sorként tér vissza):

Állt a parton ezer asszony

Keszkenővel és virággal,

Kik zokogtak, integettek

S én ujjongtam a hajón.

 

Jött az alkony s ködbe vontan

Állt a parton ezer asszony.

De még láttam a zsebkendőt,

De még hullott a virág.

 

Jött az éj és úgy sötétlett,

Mint a multunk, mint a bosszú,

Állt a parton ezer asszony

És én sírtam a hajón.

 

 

Mert nem láttam már egyet sem,

Sem keszkenőt, sem virágot

S úgy hangzott, mint egy mese:

„Állt a parton ezer asszony.”

(Asszonyok a parton)

C) Ötsoros szakaszok

1. Szakaszon belüli ismétlések

– szakaszonkénti közönséges sorismétlés (a második és az ötödik sor szakaszonkénti azonossága):

Havas Krisztus-kereszt az erdőn,

Holdas, nagy, téli éjszakában:

Régi emlék. Csörgős szánkóval

Valamikor én arra jártam

Holdas, nagy, téli éjszakában.

[...]

Húsz éve elmult s gondolatban

Ott röpül a szánom az éjben

S amit akkor elmulasztottam,

Megemelem kalapom mélyen.

Ott röpül a szánom az éjben.

(Krisztus-kereszt az erdőn)

2. Verset átszövő ismétlések

a) Szakaszpáronkénti keresztezett sorismétlés (az első és a harmadik versszak, valamint a második és a negyedik, azaz utolsó versszak egymással egyező első és negyedik sorának az ismétlődése):

Zengett az Avar-domb

Őszi, csöndes éjeken

Apám kis földjén.

Zengett az Avar-domb,

Nekem zengett, csak nekem.

 

Vad népe Bajánnak,

Véres fejű avarok

Nekem üzentek:

„Vad népe Bajánnak

Neked kincseket hagyott.”

 

Zengett az Avar-domb,

Kiszöktem egy hajnalon

Az ősi kincsért.

Zengett az Avar-domb,

Mélyedt, mélyedt a halom.

 

Vad népe Bajánnak,

Béna lesz már a kezem:

Ások, csak ások.

Vad népe Bajánnak:

Azt a kincset keresem.

(Az Avar-domb kincse)

b) Variációs refrén (az ötödik sor ismétlődése, kevés módosulással):

Ki egyetlen, bús, vaksi szemmé

Teszed a testünk,

Szent festék, mellyel az egekre

Lázadó, nagy képeket festünk:

Áldassál, emberi Verejték.

 

Ez a teremtés s Isten-erőnek

Emberi mása.

Minden izzadt ember egy könnycsepp,

A Végzet könnyítő sirása:

Áldassál, alkotó Verejték.

(Áldassál, emberi Verejték)

c) Közönséges refrén (a szakaszok záró sorának az ismétlődése):

Hetedhét országban

Nem találtam mását,

Szeretem szép, beteg,

Csengő kacagását,

De nagyon szeretem.

[...]

Szeretem fölséges

Voltomat e nászban

S fényes biztonságom

Valakiben, másban,

De nagyon szeretem.

(Vallomás a szerelemről)

d) Kétszeres közönséges refrén (a szakaszonként egyező első és negyedik sor ismétlődése):

Csak egyszer, csak egyszer

Rakhatnék elébük rakás aranyat,

A rosszak, a szépek, a csodásak elé.

Csak egyszer, csak egyszer

Lakhatnék dúsan szerelemmel.

 

Csak egyszer, csak egyszer

Csapna a szivemre szent, lanyha csömör,

Az az áldott, az a híres, az a nagy,

Csak egyszer, csak egyszer

Búcsúzkodnék a szerelemmel.

 

Csak egyszer, csak egyszer

Jóllaktam és hullna a büszke arany

Formás, csaló, pipogya lábuk elé.

Csak egyszer, csak egyszer

Számolnék el a szerelemmel.

(Az áhított csömör)

A költeménynek mindhárom szakaszát idéztem, annak érzékeltetése végett, hogy a strófavégeken felelő rímként ismétlődő szó (szerelemmel) milyen jelentős mértékben erősíti a sorok összetartozását.

e) Refrén a szakaszonként egyező első és ötödik sor keretébe foglalva (a szakaszok második sorának az ismétlődése):

Akár erre, akár arra,

(Be gyönyörű tavasz-éjjel)

Csak szivünkben fölkavarva

Mehetünk,

Akár erre, akár arra.

[...]

Talán igen, vagy talán nem.

(Be gyönyörű tavasz-éjjel)

Reszketve szólok, hogy: ámen,

Legyen úgy,

Talán igen, vagy talán nem.

(Be gyönyörű tavasz-éjjel)

D) Hatsoros szakaszok

1. Szakaszon belüli ismétlések

a) Szakaszonkénti közönséges sorismétlés

– az első és a hatodik sor szakaszonkénti azonossága:

Ott kinn a fegyver pusztít s dúlva dúl,

Süketült szívvel meglesem,

Hova szaladjak szemet behunyva,

Halálról más halálra borulva

Gonoszul és fegyveresen:

Ott kinn a fegyver pusztít s dúlva dúl.

[...]

Tekints meg engem, tekints meg, Uram,

Ejtesd el bolond fegyverem

S ha mindenek ellen vad düh kinoz,

Fektess le szépen halottaimhoz

S arcomat hozzád emelem,

Tekints meg engem, tekints meg, Uram.

(Dühödt, halálos harcban)

– a második és a hatodik sor szakaszonkénti azonossága (a harmadik sor második felének szakaszonkénti egybecsengésével):

Rossz éjszakák járnak erre,

Sietek a vallomással,

Tán utolsó vallomással.

Mit tudom én: tudom-é azt

Holnap is, amit tudok?

Sietek a vallomással.

[...]

Ezer éve vagy több éve,

Valamikor lányom voltál,

Az én biztos lányom voltál.

Lányom avagy feleségem?

Egyek vagyunk mi nagyon:

Valamikor lányom voltál.

(Valamikor lányom voltál)

– az ötödik és a hatodik sor szakaszonkénti azonossága:

Nagymessziről ködölt a Bükk,

Gőzölt a sík, áradt az Ér

S fáradt testemben hirtelen,

Ott, a záporverte mezőn,

Piros dalra gyujtott a vér,

Piros dalra gyujtott a vér.

[...]

Itt is, ott is asszony-csapat

Kapál, hol majd élet terem.

(Óh, mégis-mégis élni jó.)

Erősek és fiatalok

S a lábuk térdig meztelen

S a lábuk térdig meztelen.

(Májusi zápor után)

2. Verset átszövő ismétlések

– az első versszak egymással egyező első és ötödik sorának visszatérése refrénként a második (és egyben utolsó) versszakban:

Öreg legény, boldog legény, hajh,

Nem sújtja soha Tűzhely-bánat:

Egyedül él és sorra lakja

Olcsón a kis hotel-szobákat.

Öreg legény, boldog legény, hajh,

Magtalanul, bölcsen, keserüen.

 

Öreg legény, boldog legény, hajh,

Egy szép napon ha összeestem,

Nem lesz kázus. Pincér jelenti

Itt, vagy Svájcban, vagy Budapesten:

Öreg legény, boldog legény, hajh,

Harminchat szám, harmadik emelet.

(A hotel-szobák lakója)

E) Hétsoros szakaszok

1. Szakaszon belüli ismétlések

– szakaszonkénti variációs és változatlan sorismétlés az egymással egyező első és negyedik versszak keretébe foglalva (az első és a hetedik sor variációs, valamint a harmadik és a hatodik sor változatlan ismétlődése):

Ma találkoztam veletek,

Kiket ma is siratva bánok,

Őszi vasárnap-délutánok,

Hideg ajkú, halott mátkáim,

Kisvárosok bús leányzói:

Őszi vasárnap-délutánok,

Ma megint találkoztam veletek.

 

Mennyi szép, fiatal erőt

Unt álmodozással, titokba

Hordtam meredt karjaitokba.

Ködben harangoztak a tornyok

S én a fényes Bábelek vágyát

Hordtam meredt karjaitokba,

Mennyi szép, kár-volt, fiatal erőt.

[...]

Ma találkoztam veletek,

Kiket ma is siratva bánok,

Őszi vasárnap-délutánok,

Hideg ajkú, halott mátkáim,

Kisvárosok bús leányzói:

Őszi vasárnap-délutánok,

Ma megint találkoztam veletek.

(Kisvárosok őszi vasárnapjai)

2. Verset átszövő ismétlések

– az első versszak egymással egyező első és harmadik sorának visszatérése refrénként a következő versszakokban, variációs strófaismétlés keretébe foglalva:

Hajh, Élet, hajh,

Kinek a köntösöd éget,

Hajh, Élet, hajh,

Te, aki ismersz, rázol is,

Kacagj most egyszer egy nagyot:

Nekem kivánnak

Csunya véget.

Hajh, Élet, hajh,

Te tudod nálamnál jobban,

Hajh, Élet, hajh,

Hogy összeszűrtük a levet

S fogtam legvadabb paripád

S nyargalásztunk

S ma is dobban.

[...]

Hajh, Élet, hajh,

Kinek a köntösöd éget,

Hajh, Élet, hajh,

Ki szereted vak hivedet,

Kacagj most egyszer egy nagyot:

Nekem jósolnak

Csunya véget.

(Hajh, Élet, hajh)

F) Szakozatlan költemény

– az első sor háromszori ismétlődése egymástól nagyjából egyenlő távolságra, az egybecsengő első négy és utolsó négy sor keretébe foglalva:

Valaki, valaki most emleget,

Mert nagyon könnyező vagyok

S előttem párisi utca-ormok

Hasogatják az eget,

Szelid kárpitját a nagy égnek.

[...]

Gondolkozom: kiről, miről,

Mikor, mindegy.

Valaki, valaki most emleget.

Merre megyek,

Van-e út az utca-mélytől

Föl a hasogatott égnek?

[...]

Keresem lelkemben azt,

Akiért érdemes volna

Így élni búsan és loholva

Sötét utcákról nézve az eget.

Valaki, valaki most emleget,

Valaki szán,

Valaki szánja

Azt, ki Páris sötét utcáira

Dobva nézi, kivánja

Az eget

S akit megríkat az az ének

[...]

 

Valaki, valaki most emleget,

Mert nagyon könnyező vagyok

S előttem párisi utca-ormok

Hasogatják az eget.

(Valaki, valaki emleget)

A fenti példákat szemügyre véve könnyen megállapítható, hogy Ady Endrének nemcsak a sorépítésére, sorhasználatára, hanem az ismétléstechnikájára is a vitathatatlan változatosság a jellemző. A sorismétlések szerepét mégsem a változatosság tényéből, inkább a megismételt soroknak a versben elfoglalt helyéből ítélhetjük meg. Nagy általánosságban úgy vélekedhetünk, hogy az ismétlések egyrészt a formai-időbeli kiteljesítést, a szimmetria egyensúlyi állapotának a megvalósítását, másrészt pedig a korántsem feltétlenül pozitív érzelmi felfokozottságnak, a nyugtalanságnak, a disszonanciának a kifejezését szolgálják. A kétféle tendencia, persze, keresztezheti, sőt keresztezi is egymást. Így például a Kocsi-út az éjszakában, avagy a Dühödt, halálos harcban című költemény a szimmetriaigényt a nyugtalanság érzékeltetésével társítja. Más megközelítésben Az áhított csömör című költeményről például azt állíthatjuk, hogy benne az ismétlés szakaszról szakaszra tovább fűzi, míg a Valamikor lányom voltál című költeményben az ismétlés szakaszonként is mintegy lezárja a költői gondolatot. Megint más megközelítésben megfogalmazhatjuk, hogy A tűnődés csolnakján című költemény közbevetett refrénje inkább a disszonanciának, a nyugtalanságnak, az Új Vizeken járok című költemény közbeékelt refrénje pedig inkább a nyomatékos megerősítésnek a kifejezője. Felsorakoztatom itt az idézett költemények strófáinak szerkezetet érzékeltető rímképletet is: RaaR (Kocsi-út az éjszakában), RabbaR (Dühödt, halálos harcban), AxxAa (Az áhított csömör), xAaxxA (Valamikor lányom voltál), aaRa (A tűnődés csolnakján), AaRA (Új Vizeken járok).

A sorismétlések, a rímszerkezetek szerepéről érvényes következtetések természetesen csak több versépítő tényező együttes mérlegeléséből adódnak. Azt azonban a sorismétlések és a rímszerkezetek önmagukban véve is jelzik, hogy Ady Endre költészetében a szimmetria igénye és a nyugtalanság, a disszonancia feszültsége szorosan összefügg egymással.[9]

III. Ady Endre nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy költeményei jól szerkesztett kötetekbe illesztve jussanak el az olvasókhoz. Ugyanakkor a költemények szerkezetéből nemegyszer a kötetek egészének szerkezetére is következtethetünk. Nem túlzás talán azt állítani, hogy a strófaközi rímekkel szorosra vont versszerkezetek a kötetszerkezetek átgondoltságát előlegezik.

Strófaközi rímnek tekinthetjük a refrénsorok összecsengését is. Van azonban a strófaközi rímeknek egy sajátos alfaja, az átfonódó rím[10] vagy strófaközi kapcsolórím,[11] amelynek példáit számba véve a verstani eszközökkel megvalósítható szoros kötés viszonylag ritkán emlegetett fajtájára irányítható a figyelem.

A példák felsorakoztatásában fokozatosságra törekszem, szigorú rendszerezésre azonban nem vállalkozhatom. Az alábbi sorszámok tehát valójában csak a példák egymástól való elhatárolását szolgálják.

1. Több négysoros szakaszt összekötő rímek:

Ki akarta, hogy megtagadjam,

Örök Sionát messzehagyjam

S visszakolduljam öregen

Magamat ismét únt kegyébe?

 

lelkes képem kinek a képe,

Kinek roskadok én elébe,

Amikor minden elhagyott

S nem tudom, ő van-e valóban?

 

Ki füröszt engem rosszban, jóban,

Kibe olvadok elmulóban,

Kitől kérdem meg egy napon,

Vajon kínomban kedve telt-e?

 

 

Ki akarta, ki istenelte,

Bús lényemet így ki nevelte,

Ilyen gyávának, kicsinek,

Hogy makacsul még meg se haljak?

 

Ki akarta, hogy ne akarjak

S mint csenevész, őszi fű-sarjak

Feküdjek kaszája elé

S így szóljak: rendben van, Úristen?

(Rendben van, Úristen)

2. Egyenetlen tagolású szakaszokat összekötő rímek:

Csókok, akiket, csókok,

Mindhalálig, akárhogyan megtartok,

Sohse tenném le miattatok, soha

Azt a gyönyörünél szebb kardot,

Mely csókok előtt jár s csókokat szerezhet.

 

Szeretlek,

Másokat szabadító küzdés,

Szeretlek, igazitott, szent pózom

S ha kinyújtózom,

Szerelemmel egykorra jut eszembe

Mindenkinek letiport szabadsága,

Szerelme.

 

Mert ott van benne

Nagy hitem és nagy hitetlenségem,

Sorsom és végem

És végig az Életen,

Még a szerelmen is, ha a szerelem

Minden lenne,

Ha mindent tudna adni.

 

Csak szerelemben vigadni

Nem fogok, míg más gondom is jön:

Csókokkal haljon meg a szivem,

De az elnyomottaknak sirva köszönjön.

(Csókok és szabadítások)

3. A szakaszok harmadik, refrénként ismétlődő sorával a szakaszok első sorát is összekötő rímek:

Szép nyár van ott?

Itt nyara van minden pimasznak:

Én meghalok.

 

 

Nem akarod?

Te vagy az én szent bolondságom

S én meghalok.

 

Dalok, dalok,

Mások mehetnek, törnek, élnek

S én meghalok.

 

Fehér karok,

Tán nem is vártok. Nem öleltek:

Én meghalok.

 

Bús és balog

Mindenem: csókom, utam, sorsom

S én meghalok.

(Nem mehetek hozzád)

4. Szakaszokat egybekötő rímek, variációs sorismétlés keretébe foglalva:

Úgy bujkálok a Szánalomtúl,

Találkozástúl és beszédtűl,

Mint aki nagyon-nagyon szédűl,

De kell, hogy lenézzen a Mélybe.

 

Bús, rozzant konflisnak ölébe

Dobom magam és gyávaságom

S kullogok a pesti utcákon

Űzött kutyaként, félve-félve.

 

S én lennék a Hírnek kevélye?

Ki, mint ingét féltő senki,

Nem ér rá gyűlölni, szeretni

S csupán bujkál a Szánalomtúl?

(Bujkálás a Szánalomtúl)

5. A szakaszokat összekapcsoló strófa végi, strófa eleji sorokat és a verset keretező megismételt sort a szakaszok harmadik sorával is egybecsendítő rímek:

Élet, élet, élet,

Mindig növekvő menedékek,

Tudom én jól, hogy vétek,

Mégis olyan jó

Szárnyalni felétek.

 

Szárnyalni felétek,

Óh, sokféle, gyönyörű étek,

Kis, gyarló üdvösségek,

Taposhatatlan

Kigyói az éjnek.

Kigyói az éjnek,

Gyümölcsei bűnbe-esésnek,

Óh, vétek, vétek, vétek,

Óh, istenes Jó,

Élet, élet, élet.

(Élet, élet, élet)

6. A szakaszokat keretező és az egész verset átszövő refrénsort a szakaszok harmadik sorával is összekötő rímek:

Öreg öcsém mondja,

Hogy azt mondtuk valamikor,

Ha tévedt kártya vagy kocka:

Tévesztés: nagy vesztés:

Öreg öcsém mondja.

 

Öreg öcsém mondja:

Vígabb voltam valamikor

S ma búsabb az ember dolga.

Tévesztés: nagy vesztés:

Öreg öcsém mondja.

 

Öreg öcsém mondja,

Hogy lelkeltünk valamikor,

Mint a falu bús bolondja.

Tévesztés: nagy vesztés:

Öreg öcsém mondja.

(Öreg öcsém mondja)[12]

A versszerkezetek szorosra vonását szolgálják a magyar szakirodalomban pontosan még nem definiált fonatos rímek (láncrímek, füzérrímek stb.)[13] változatai is, amelyekre további három példát idézek.

a) A sorok második felét a következő sor első felével egybecsendítő ismétlődések (az első szakaszt záró és a második szakaszt nyitó két félsor kivételével), az egymással egyező első és utolsó félsor keretébe foglalva:

Lefekszem. Óh, ágyam,

Óh, ágyam, tavaly még,

Tavaly még más voltál.

Más voltál: álom-hely,

Álom-hely, erő-kút,

Erő-kút, csók-csárda,

Csók-csárda, vidámság,

Vidámság. Mi lettél?

Mi lettél? Koporsó,

Koporsó. Naponként,

Naponként jobban zársz,

Jobban zársz. Ledőlni,

Ledőlni rettegve,

Rettegve fölkelni,

Fölkelni rettegve,

Rettegve kelek fel.

 

Fölkelni, szétnézni,

Szétnézni, érezni,

Érezni, eszmélni,

Eszmélni, meglátni,

Meglátni, megbujni,

Megbujni, kinézni,

Kinézni, kikelni,

Kikelni, akarni,

Akarni, búsulni,

Búsulni, elszánni,

Elszánni, letörni,

Letörni, szégyellni,

Szégyellni. Óh, ágyam,

Óh, ágyam, koporsóm,

Koporsóm, be hívsz már,

Be hívsz már. Lefekszem.

(Az ágyam hívogat)

b) Szakaszonként az első sor végének és a második sor elejének az egybecsengése a szakaszvégi két szó refrénszerű ismétlődésének a kíséretében, az egymással egyező első és utolsó szakasz keretébe foglalva:

Az Istenhez gyönge szódat emeled:

Teveled lesz akkor az Isten.

 

Elvesztetted szegény, kóbor magadat:

Ha szabad: segítsen az Isten.

 

Perc-barátok kedve már elköltözött:

Búk között itt lesz tán az Isten.

 

E szép élet nem sok örömet hozott:

Gondozott azonban az Isten.

 

Az Istenhez gyönge szódat emeled:

Teveled lesz akkor az Isten.

(Teveled az Isten)

c) Szakaszonként a második és a hatodik sorvég, valamint a negyedik sorközép egybecsengése a negyedik sorvég refrénszerű ismétlődésének a kíséretében:

Kik most büszkén és bizonyosra

Mentek,

Öreg legények s drága fiúk,

Szentek, be kár,

Hogy balgaságra avagy halálra

Titeket el nem készitettek.

 

Mi, néhányan, szépen vergődtünk

Rosszban,

Mielőtt eljött mindaz, ami

Most van. Be kár,

Hogy a halálra-menendők

Sohse fogják tudni, hogy hogy van.

 

Valami mégis megmarad tán:

Élet,

Megmaradtak termő élete

S félek, be kár,

Hogy ezután rosszabb lesz élni

S ezután jön még csak Ítélet.

(Az Ítélet előtt)

A strófaközi kapcsolórímek és a fonatos rímek alkalmazásának példái nemcsak a szoros versszerkezetek kialakításának változataira, hanem e változatokon belül a rímszavakat összekötő képzeletbeli vonal artisztikus, esetenként díszített indázására is ráirányítják a figyelmet.

*

A megszokottal szakítani kívánó, több országban is szecessziósnak nevezett művészeti-irodalmi mozgalom jellemző jegyeit a szakirodalomnak a szecesszióval számoló része a díszítettségben, a stilizációban és az indázó szerkesztésben látja.[14] Ennek a felfogásnak a jegyében állapítja meg a szecessziós stílus sajátságait vizsgáló Szabó Zoltán, hogy „Adynál a dekorativitás eszköze motívumként és stilizációként is egyaránt a szó”. De – teszi hozzá – van ugyanakkor Adynál „mondatszerkezeti dekorativitás is: az indázó vonalú mondatforma (és tágabb körben a szövegszerkezet is)”.[15] Úgyszintén Szabó Zoltán fogalmazza meg, hogy a stilizáció a szecessziónak „legjellegzetesebb stílustechnikája”, amelynek „lényege az, hogy bizonyos szavakat két funkcionális többletsajátosság kialakítása érdekében gyakrabban ismételtetnek”. A két sajátosság közül az egyik – folytatja Szabó Zoltán – „strukturális jellegű”. Vagyis: „Az ismétlődő szók a jelentés szerkezeti vázát alkotják, és általában kohéziós értékük is van, mert gyakran épp ők tartják össze a szöveg alkotóelemeit.”[16]

Nos, ha a század eleji művészeti-irodalmi mozgalmak sorában a magyar irodalmi szecessziót többé-kevésbé megalapozottan tarthatjuk számon, akkor aligha kétséges, hogy ennek a mozgalomnak Ady Endre az egyik leghatározottabb képviselője. A szecesszió jegyeit ismerhetjük fel Ady verselésének fent vizsgált sajátságaiban is, a sorfajhasználatot és a versépítést egyaránt jellemző változatosságban éppúgy, mint az ismétléstechnika és a szerkezetindáztatás lehetőségeit kamatoztató, új törvényű versalkotásban.

Meggondolkoztató, hogy Kenyeres Zoltán újonnan megjelent kismonográfiája Ady Endrét „modern romantikus”-ként definiálja.[17] Joggal tehetjük fel azonban a kérdést, hogy romantika és modernség között nem pontosító-e mégis a szecesszió jegyeinek a figyelembevétele.