Tisztelt Közgyűlés!
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület száznegyven évvel ezelőtt kapott jóváhagyást Bécsből tevékenysége megkezdéséhez, Egyesületünk mostani, új életciklusában pedig a mai közgyűlés a kilencedik évet zárja, a tizediket kezdi. Beszámolómat ebbe az időbeli perspektívába állítom, mert helyzetünk értékeléséhez csak ekképpen tudok megfelelő hátteret teremteni. Mondanivalóm ugyanis nem szorítkozik bizonyos tények adatszerű felsorolására, hanem kísérletet tesz tevékenységünk jellemzésére is, Egyesületünk jelen állapotának bemutatására és a jobbítás lehetőségeinek a felvillantására.
Távolról szemlélve úgy tűnhet, hogy a múlt évi közgyűlés óta Egyesületünk teljesítette valamennyi fontosabb célkitűzését, és – számos nehézség ellenére – megállta a helyét ebben a zavarosan változó, gazdasági, politikai és erkölcsi nehézségekkel küszködő világban. Felolvasóüléseink, vándorgyűléseink, más rendezvényeink sikeresek voltak, folyóirataink megjelentek, értékes könyveket adtunk ki, meglehetős rendben kiosztottuk a ránk bízott ösztöndíjakat stb.
Közelebbről is szemügyre véve a tevékenységünket, minden eredmény mellett azt is észre lehet azonban venni, hogy a megoldhatónak tűnő feladatok egy részét nem ragadjuk meg, vagy halogatjuk, mert szervezési kapacitásunk elégtelen, mert nincs elég pénzünk, mert elégtelen a felszereltségünk, a távközlő kapacitásunk. Azt is észre lehetett venni, hogy kisebb-nagyobb belső nézeteltéréseinket nehezen kezeljük, némelyik döntésünk meghozását halogatjuk, röviden: az ún. szervezetmenedzselésben még sok a tanulnivalónk.
Mindezeknek a sikereknek, részleges sikereknek és mulasztásoknak a mélyebben fekvő okairól, arról, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület hogyan tudna jobban alkalmazkodni a világ (és szűkebb környezetünk) mai állapotához, valamint más, hasonló kérdésekről a március 27-i tanácskozásunkon beszéltem részletesebben, és azt a konklúziót próbáltam elfogadtatni, hogy Egyesületünk egy növekedési válság küszöbére érkezett, és hogy ezen a helyzeten fölül kell kerekednünk.
A növekedési válság mára kialakult formájában nem egy beteg állapot, hanem egy természetes és szükséges feszültség; olyan működési zavar, amely egy megújulási folyamat szükségességét jelzi; olyan folyamatét, amely nélkül aligha várható jelentős előrelépés, és amely – remélhetőleg – elvezet a világ változásaiból óhatatlanul következő új feladataink felvállalásához, valamint a régi és új feladataink megoldásához vezető utak és módszerek felfrissítéséhez.
Itt kell megemlítenem azt is, hogy feladataink és anyagi lehetőségeink egyáltalán nem állnak arányban egymással. A helyzet csupán azért nem reménytelen, mert az Elnökség és a Választmány szintjén kezd körvonalazódni egy lehetségesnek tűnő megoldás: a tudományos tevékenység szervezéséről vallott felfogásunk korszerűsítése, tudománymenedzselői tevékenységünk fokozatos bővítése, különös tekintettel a nemzetközi pénzforrások felderítésére és a támogatások elnyerésére. Az elmúlt évek folyamán már gyűlt ezen a téren annyi tapasztalatunk, hogy meg merjük kezdeni az ilyen irányú kibontakozást.
Anyagi nehézségeink és a többi, kisebb-nagyobb bajunk és kudarcunk alapján, ismétlem, nem kell és nem is lehet egyszerűen csak válságról beszélni. Már azért sem, mert – amint az beszámolóm végére ki fog derülni – a most záruló munkaév meglehetősen eredményes volt: a kétségtelen kifogásolnivalók ellenére is hozott annyi eredményt, mint az előző két-három év bármelyike. Mielőtt azonban e megnyugtatóbb, kézzelfoghatóbb eredményeket ismertetném, kissé még elidőzöm a növekedési válság témájánál, mert ezt igen fontosnak tartom, sőt azt hiszem, hogy később – ha szerencsésen túljutunk a ránk váró átalakuláson – elmondhatjuk, hogy a most záruló év legnagyobb eredménye éppen az volt, hogy felismertük nehézségeink természetét, és elindítottuk a meghaladásukhoz szükséges sokoldalú munkát.
Nem úgynevezett forradalmi átalakításról beszélek; magyarán mondva, nem holmi elsietett felforgatást szeretnék a figyelmükbe ajánlani. Hagyományos értékeink és hagyományos célkitűzéseink kétségbevonásáról nincs szó, de szükségesnek látszik, hogy a munkánk stílusát és szervezési formáit korszerűsítsük és úgy alakítsuk, hogy meg tudjuk állni a helyünket ebben a társadalomban, amelyik bizony nem úgy fejlődött, ahogyan azt Egyesületünk újraszervezésekor remélni lehetett. A ránk váró önfejlesztési munka nem tartozik a hirtelen elvégezhető feladatok közé. Inkább egy hosszasnak mutatkozó erőfeszítés módszeres előkészítéséről és óvatos, de határozott véghezviteléről lenne szó; meggondolt cselekvésről, fiatalításról, hatékonyságunk növeléséről. Nem a becsben tartott értékek feláldozásáról, hanem néhány új érték elfogadásáról; nem a bevált módszerek elvetéséről, hanem újak bevezetéséről.
Mindez, még ha netán meggyőzően hangzik is, mégis nagyon általános, messze áll a mindennapok megtervezhető, elvégezhető, számon kérhető aprómunkáinak a felvázolásától; de ez – ma, itt – nem is lehet a feladatom. Egyrészt már csak azért sem lehetne feladatom, mert egy beszámoló nem akcióterv. Másrészt azért nem, mert ezt a kétfelé tekintő, hátra és előre egyaránt figyelő vizsgálódást a Választmány és az Elnökség éppen csak elkezdte, éppen csak néhány aspektusát vitatta meg. Tehát csupán azt jelenthetem, hogy az Elnökség és a Választmány felfigyelt erre a kérdésegyüttesre, és hozzáfogott tanulmányozásához, a megoldások kereséséhez.
Most tehát, mielőtt jelentésem második részére térnék, legfennebb csak azt kérhetem, hogy az elmondottak megvitatása után Közgyűlésünk - ha helyesnek látja - bízza meg a Választmányt és az Elnökséget a frissüléshez szükséges elméleti és gyakorlati munka módszeres előkészítésével és óvatos, fokozatos véghezvitelével. Méghozzá a Választmány által következetesen ellenőrzött véghezvitelével, vigyázva arra, hogy a mai feltételekhez való alkalmazkodásunk mindenképpen eredeti, alapvető céljaink érdekében történjék, vagyis a modernizálódó EME továbbra is Egyesületünk hagyományos értékeit szolgálja – lehetőleg egyre jobban.
A konkrétumokra térve, Kiss András, volt főtitkárunk múlt évi jelentésének első mondatait szinte szóról szóra megismételhetném. Jelenleg is igaz az, hogy csak óhajtjuk a jogállamiság irányában történő országos előrehaladást, miközben a tapasztalataink lehangolóak maradnak. Az is inkább a jogállamiság hiányát jelzi, mint a helyzet javulását, hogy a bel- és külföldi sajtó már nemegyszer hírül adta elkobzott épületünknek, a Főtér 11. szám alatti, Wass Otília által adományozott háznak a visszaadását, de a valóságban csupán ennyi történt: a kormány kiadta a néhány ingatlanra vonatkozó 13/1998. sz. sürgősségi rendeletet, amelyben a mi házunk is szerepelt, majd - néhány hónapos késéssel, amit a minisztériumok közötti huzavonának lehet tulajdonítani - kaptunk egy kissé homályosan fogalmazott iratot tulajdonosi minőségünk elismeréséről és egy másik, még kevésbé egyértelmű írást azon teendőink vázlatával, amelyek tulajdonosi jogaink gyakorlását végül majd lehetővé teszik. Minthogy ezekben az előírt teendőkben a partnerünk a DAFIS nevű igazgatóság lenne, amely a polgármester felügyelete alatt működik, azóta „levelezünk” a DAFIS-szal, és időnként tájékoztatjuk a bukaresti illetékeseket rendelkezéseik semmibevevéséről.
Ha már ingatlanokról esett szó, meg kell említenem, hogy a Szentegyház utcai bérpalota tulajdonosa kilátásba helyezte: irodáinkat előbb-utóbb el kell költöztetnünk jelenlegi helyükről, mert ott a bővülő katolikus felsőoktatási intézményeknek akarnak terjeszkedési lehetőséget biztosítani. Ezért tárgyalásokat kezdtünk egy másik, a jelenleginél előnyösebb, szintén belvárosi épületrész bérbevételéről, de végleges eredményről még nem számolhatok be. Nemrég, Benkő Samu és Tonk Sándor fáradozásának köszönhetően, elég biztató előrehaladás történt ebben az ügyben. Az új bérleményben nemcsak központi irodáinknak jutna hely, hanem az eddiginél alkalmasabb teret biztosíthatnánk a fiatal kutatók csoportos és egyéni tevékenységéhez is, valamint az általuk igényelt (vagy már be is szerzett) felszerelés tárolásához és működtetéséhez. Arra is van némi új keletű reményünk, hogy az új helyen majd egy igen korszerű számítógép-hálózatot működtethetünk.
A három könyvtárrészlegnek helyet adó három kisebb ingatlanunkkal kapcsolatban nincs különösebb jelenteni valónk. A Moll házban lévő könyvtárrészleg még mindig gyengébben működik, mint a másik kettő, de az ugyanott berendezett előadóterem kihasználtsága fokozódott, és az ugyancsak ott lévő, kutatómunkát szolgáló két számítógép szinte naphosszat üzemel.
Tagságunk létszámának alakulása továbbra is dinamikusnak mondható. Nagy a belépések száma is (az egyetemi ifjúság köréből) és nagy a lemorzsolódás is, vagyis sokan „feledkeznek meg” tagdíjuk befizetéséről. Évi átlagban a friss beiratkozások száma 300 fölött van, a lemorzsolódás ennél kevesebb. Az 1990-es újrakezdéstől a folyó év áprilisának közepéig beiratkozott Egyesületünkbe 3649 tag. Közülük – beiratkozásuk évében – 1667-en egyetemisták voltak. Valamennyi beiratkozott közül azonban az 1998. évre csak 1416-on fizették be a tagdíjukat, mégpedig 630-an az I. Szakosztályból, 171-en a II. Szakosztályból és 435-en, 107-en, illetve 40-en a további három szakosztályból. Tehát a múlt évi befizetések alapján megállapítható, hogy a legnépesebb I. Szakosztályt az orvosok és gyógyszerészek szakosztálya követi. A három további szakosztály együttvéve sem éri el az orvosok és gyógyszerészek létszámát. A beiratkozottak között volt eddig összesen 102 alapító tag, de az alapító tagi minőséget régebben elnyert tagjaink közül a múlt évben csupán 75-en fizették ki az esedékes rendes évi tagdíjukat. Újabb alapító tagjaink: Balássy András, Farkas László, Pálfalvi Attila, Vincze Mária Magdolna és Wabrosch Géza. Külön köszönetet mondunk alapító tagunknak, Vargháné Airízer Júliának évenkénti jelentős adományáért. Pártoló tagjaink száma 33.
A fiatal tagságból a tevékenyebb, kutatásra hajló réteg különböző státusú csoportosulásokban tanulja a „mesterséget”, miközben kutatásaik elismert eredményekben, bel- és külföldi közleményekben összegeződnek. Az évek során a fiatal filozófusok csoportosulása szervezetileg teljesen önállósult, a történészeké, a KOMATE a beszámolóm tágyát képező időszakban lépett a viszonylagos önállósulás útjára, az Öko-Studium nevű biológus-csoport és a GEKKO nevű geológus csoport egészében az EME keretében fejti ki tevékenységét. A földrajzos, a közgazdász, a pszichológus meg a jogász diákokcsoportjai szintén az Öko-Studium és a GEKKO mintáját követik, de teljesítményük még nem olyan mutatós, mint ezeké.
Történész és filológus kutatók számára Lakatos utcai könyvtárrészlegünk értékes gyűjteményt mondhat magáénak. Más szakterületeken gyengébben állunk. Fiataljaink tankönyvellátása sem üti még meg azt a színvonalat, amelyet kielégítőnek tekinthetnénk. Egyes szakterületeken könyvállományunk egy részét csak nehezen hozzáférhető raktárban tudtuk tárolni, ezeket a könyveket csupán különös esetekben tudjuk az olvasónak kiszolgálni. Nemrég értesültünk, hogy egy pályázatunkat részlegesen elfogadták, és könyvállományunk (elsősorban tankönyvállományunk) bővítésére negyedmillió forintot bocsátottak rendelkezésünkre. Ez az összeg jelentős ugyan, de a szükségletet távolról sem fedezi. Ezen a tavaszon, végre, konkrét lépések történtek a könyvállományunk számítógépes feldolgozásához szükséges adatbázis kiképzése érdekében, de az előrehaladás nem kielégítő.
Szakosztályaink működését nehéz lenne egységes kritériumok szerint jellemezni. Tevékenységüket más-más formában szervezik, a szakma igényei és a pillanatnyi lehetőségek függvényében és a szakosztály választott vezetőinek az elképzelései szerint is. Külön említést érdemel néhány sikeresebb tudományos ülésszak, mint az Orvosi és Gyógyszerészeti Szakosztály brassói vándorgyűlése 1998-ban és idei vándorgyűlése Gyergyószentmiklóson, az I. Szakosztály 1998-as vándorgyűlése Sepsiszentgyörgyön, a Szilágysomlyói Fiókegyesület által rendezett, 1848–49-nek szentelt megemlékezés és tudományos ülésszak, a II. Szakosztály több szekcióban zajló, minden évben megrendezett tudományos ülésszaka az Apáczai Líceumban, továbbá a Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka, amelyet V. Szakosztályunk az idén már negyedik alkalommal rendezett meg. Megemlítendő még az is, hogy egy hosszabb csendes időszak után a IV. Szakosztály tevékenysége élénkülőben van; regionális fejlesztési kérdésekben továbbképzést és csoportos kutatást kezdeményeztek, három ifjúsági csoportot alakítottak: egyet-egyet a közgazdászok, a jogászok és a pszichológusok.
A tavalyi közgyűlésen elhangzott főtitkári jelentés megemlített néhány - akkor - megjelenés előtt álló EME-kiadványt. Ezek mind meg is jelentek:
– megjelent Egyed Emesétől a Levevék fejemről Múzsák sisakomat című és Barcsay Ábrahám költészete alcímű kötet.
– Kovács András kiadta - bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel - Gyulafehérvár várostörvénykezési jegyzőkönyveinek az első kötetét.
– Demény Lajos szerkesztésében megjelent a Székely Oklevéltár IV.kötete.
Megjelentek hagyományos folyóirataink is:
– az Erdélyi Múzeum LX. kötete két füzetben jelent meg, az Antal Árpád vezette, felfrissített szerkesztőbizottság munkájának köszönhetően; az 1999-es kötet első füzete a napokban kerül nyomdába.
– a Múzeumi Füzetek új sorozatának 7. kötete is megjelent, a Kékedy László által vezetett szerkesztőbizottságnak köszönhetően.
– az Orvostudományi Értesítő tavaly megjelent 70. kötetén egy nagy szerkesztőbizottság dolgozott Pap Zoltán vezetésével; a 71. kötet szerkesztését, amely az orvosok és gyógyszerészek brassói vándorgyűlésének az anyagát tartalmazza, Ábrám Zoltán vezette.
Két újabb folyóiratot indítottak a II. Szakosztály mellett működő ifjúsági csoportok. Az egyik már meg is jelent, a Collegium biologicum, a másiknak, a Collegium geologicumnak most van nyomdában az első száma.
Megjelentek továbbá a tavaly ilyenkor még be nem fejezett kéziratok:
– Nagy Tóth Ferenctől a Régi erdélyi almák,
– Kékedy Lászlótól és Kékedy Nagy Lászlótól a Műszeres analitikai kémia II. kötete,
– Antalné Tankó Máriától a Gyimesi írott tojások című illusztrált kiadvány.
az Erdélyi Tudományos Füzetek sorában jelent meg Coroi Artúrtól az Adalékok Háromszék iskolatörténetéhez.
A napokban jelent meg – nagy késéssel – az I. Szakosztály 1997-es csíkszeredai vándorgyűlésének az egybegyűjtött anyaga, és közelebbről várjuk a sepsiszentgyörgyi vándorgyűlés kötetének a megjelenését is.
Ugyancsak a napokban jelent meg Bocskai István és Matekovics György könyve Fog- és szájbetegségek címmel.
Az EME kiadásában jelent meg továbbá Demeter László fiatal történész Erdővidék a szabadságharcban 1848–1849 című könyve is.
Jólesik megemlíteni itt egyrészt azt, hogy a tavalyi közgyűlés óta Egyesületünk több prominens tagjának jelent meg könyve különböző kiadóknál, másrészt azt, hogy az idén Bukarestben és Budapesten benyújtott pályázataink nyomán, ez év vége felé remélhetőleg, a szokásosnál gazdagabb könyvtermést mutathatunk be. A már munkába vett kéziratok mellett több beérkezett kézirat várja még az elbírálást, a kiadásra vonatkozó döntést.
Említést érdemel az is, hogy újra felélénkült a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztési munkája és hogy ez a sokat vitatott, de kétségkívül hiánypótló mű – belátható időn belül – kiegészül. Folytatódtak, természetesen, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár munkálatai is. A tizedik köteten már a nyomdászok dolgoznak, a Vámszer Márta vezette szerkesztőkollektíva a további kötetekkel foglalkozik.
Múlt évi közgyűlésünk után az EME lebonyolította azoknak az ösztöndíjkéréseknek a begyűjtését és elbírálását, amelyek az Erdélyi Magyar Ösztöndíjtanács rendelkezésére álló magyarországi ösztöndíjakat pályázták meg, és az egyetem utáni képzés támogatását szolgálták. A munka közben előállott procedurális nehézségek meglehetősen kellemetlen helyzetet teremtettek. Azóta az EME és az Ösztöndíjtanács pontosította az eljárás szabályozását, és remélhetjük, hogy az idén sikerül mindent zökkenőmentesen lebonyolítani.
A múlt évi közgyűlés után kiosztottunk – erdélyi egyetemeken doktoráló fiataloknak – öt, magyarországi továbbképzést szolgáló akadémiai ösztöndíjat.
Ugyanebben az időszakban a budapesti Europa Institut több tagunkat részesítette kutatási ösztöndíjban; nagy többségük két-két hetet kért, illetve kapott. A folyó évre kaptunk ismét 30 kiosztható hetet, amelyet már oda is ítéltünk.
Tisztelettel kérem a fentiek tudomásulvételét, jelentésem megvitatását és elfogadását.