stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



1996. évi eseménynaptár

Január 10. Elnökségi ülés: Az elnökség kijelölte az évi közgyűlés időpontját és helyét, megtárgyalta az 1996. évi munka-, kiadói és naptári tervet, valamint a költségvetési előirányzatokat. Határozott a csoportok működésének szabályozása, a tiszteleti tagok felvételének módja, a vándorgyűlések előkészítése és a Bözödújfalui Alapítvány Kuratóriumának az ügyében. Befejezésül személyi ügyekkel és a tagdíjak kérdésével foglalkozott.

Január 12. Szabó T. Attila születésének 90. évfordulóján sírjára koszorút helyezett el az elnökség és az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár munkaközössége.

Január 19. Választmányi ülés. A választmány kitűzte az idei közgyűlés időpontját (május 4.), megtárgyalta és jóváhagyta a szakosztályok munkatervét és a kiadói tervet, megvitatta az idei költségvetést, meghallgatta a jogtanácsos tájékoztatóját az ingatlanunkért folyó perről és a titkár beszámolóját az ösztöndíjügyekről. Döntést hozott a szakosztályoknak épületeinkben való elhelyezéséről, jóváhagyta az alapító, rendes és pártoló tagok belépését.

Január 27. Bölönben és Sepsiszentgyörgyön a Bölöni Farkas Sándor emlékünnepségen Egyesületünket Benkő Samu elnök és Imreh István képviselte, mindketten előadást tartottak.

Február 12. Márton Áron püspökké szentelése napján és helyén, Kolozsvárt rendezett ünnepélyes megemlékezésen előadást tartott Benkő Samu elnök (A közéleti szerepvállalás felelőssége).

Április 3. Elnökségi ülés. Az elnökség megtárgyalta a május 4-i ünnepi közgyűlés napirendjét és elhatározta, hogy külföldi meghívott támogatóink tiszteletére fogadást rendez az EME házban. Elfogadta a szakosztályok javaslatait Nagy Jenő, Csűrös István és Jenei Dezső tiszteleti taggá választására, véglegesítette az ösztöndíjpályázat űrlapjait, megtárgyalta a vidéki fiókegyesületek/csoportok létesítését. Tudomásul vette a szilágysomlyói vándorgyűlés tervét.

Április 13. Választmányi ülés. A választmány meghallgatta a főtitkári jelentést, a jogtanácsos, a gazdasági tanácsos és az ellenőr jelentését, megvitatta az évi munkatervet s a közgyűlés elé terjesztésüket jóváhagyta. Megtárgyalta a kiadványi terveket, véleményezte a fiókegyesületek megalakulását.

Május 4. Ünnepi közgyűlés a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében (iratait lásd e szám előző lapjain). A közgyűlés utáni fogadáson részt vettek az Erdélyi Múzeum-Egyesület támogatására alakult Gróf Mikó Imre Alapítvány Kuratóriumának tagjai és Egyesületünk más pártolói.

Július 25. Elnökségi ülés. Az elnökség a bírálóbizottságokká kibővített szakosztályi választmányok javaslatai alapján odaítélte az akadémiai ösztöndíjakat, és javaslatot tett a posztgraduális, a másoddiplomás és a doktorandusi ösztöndíjpályázatokat illetőleg.

Július 28. Fehéregyházán a református templomban Egyesületünk ünnepélyesen elhelyezte Szabó T. Attila emléktábláját, melyet Kós András tervezett. Csiha Kálmán püspök igehirdetése után Benkő Samu elnök, Benkő Loránd a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke és Ritoók Zsigmond, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának elnöke méltatta a nyelvtudós életművét.

Szeptember 2. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában megjelent Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára című kötet ünnepélyes átadása Jakó Zsigmondnak, Egyesületünk tiszteleti tagjának és a kiadvány bemutatása az EME házban.

Szeptember 14. A szeptember 12-én elhunyt Nagy Jenőt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egykori titkárát és tiszteleti tagját temetésén Egyesületünk nevében Benkő Samu búcsúztatta.

Október 26. Egyesületünk idei vándorgyűlése Szilágysomlyón. A plenáris ülésen a házigazdák: Joikits Attila és Széman Péter üdvözlése után a Tonk Sándor alelnök megnyitó előadásával kezdődött ülésszakon Tövissi József: A Szilágysomlyói-medence domborzatáról, valamint Vida Gyula: Az alakuló piacgazdaság és a törvényhozás címmel tartott előadást. Ezt követően osztályüléseken folytatódtak a vándorgyűlés munkálatai. A bölcsészet-, nyelv- és történettudományi szekció keretében Boér Klára, Ferenczi István, Fejér László, Joikits Attila, Faragó József, Major Miklós, Kui János, Lakó Éva, Elekes Tibor és Murádin László, a természettudományi szekció keretében Erdei János, Tivadar Csaba, Sallay Károly, Boér Károly és Nagy-Tóth Ferenc, az orvostudományi szekció keretében pedig Seress Klára, Bíró P. Ildikó, Garlati B. Mária, Papp Zoltán és Hajdu Attila tartott előadást. A vándorgyűlést a Gáspár Attila által vezényelt Zilahi Tanítóképző Wesselényi leánykarának kórushangversenye zárta.

November 15. Választmányi ülés. A választmány megtárgyalta az EME ház gyakorlati használati módját, kiadványaink szerkesztési és terjesztési ügyeit, meghallgatta az ösztöndíjakról szóló titkári beszámolót. A fiókegyesületek alapszabálytervezete jóváhagyását, annak kiküldött bizottság által behatóbb tanulmányozását kérve, a következő ülésre halasztotta. Örömmel vette tudomásul a budapesti Domus Hungarica létesítését. Kutatóintézetünk és könyvtárunk működési szabálytervezetét egy-egy hármas bizottságnak adta ki véleményezésre. Jóváhagyta az új alapító és rendes tagok belépését.

December 6–7. Egyesületünk elnöksége az I. szakosztállyal karöltve részt vett a Hadadon, Zilahon és Zsibón tartott Wesselényi Miklós emlékünnepségen. Előadást tartott Benkő Samu, Csetri Elek és Egyed Ákos.

December 12. a Magyar Tudományos Akadémia CLIX. közgyűlését Egyesületünk nevében Benkő Samu elnök köszöntötte.

December 14. a marosvásárhelyi fiókegyesület megalakulása

Szakosztályi munka

I. Bölcsészet-, Nyelv és Történettudományi Szakosztály

Április 13. Szakosztályi évi közgyűlés.

Május 18., Székelyudvarhely.Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi szakosztályának vándorgyűlése a városháza nagytermében a Haáz Rezső Kulturális Egyesülettel közös rendezésben. A történelem szekció keretében Vekov Károly, Pap Ferenc, Albert Dávid, Szőcs János, Hermann Gusztáv Mihály, Pál-Antal Sándor, Szabó Miklós, Cserey Zoltán, Zepeczáner Jenő, Sebestyén József, Róth András Lajos, Kardalus János, Bárdi Nándor, Vincze Gábor és Vofkori László tartott előadást, a néprajzi-irodalomtörténeti-nyelvészeti szekcióban pedig Gaal György, Pataky Tünde, Farkas Irén, Balázsi Dénes, Gub Jenő és Demeter István előadása hangzott el.

A vándorgyűlés munkálatait követően a résztvevők Az erdélyi historiográfia vitás kérdései címmel szervezett kerekasztal-megbeszélésen vettek részt. Vitaindító előadást tartott Egyed Ákos Történetírás, történelmi tudat címmel.

Május 19. A Romániai Magyar Közgyűjteményi Dolgozók III. találkozója a Haáz Rezső Múzeum képtárában. Az Egyesületünk közreműködésével szervezett rendezvényen a közgyűjteményi szakemberek kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg az erdélyi magyar vonatkozású közgyűjtemények történetét bemutató kiadványtervet.

A találkozón előadást tartott: Miklósik Ilona, Kónya Ádám, Incze László, Lukács Mária és Sándor Lehel.

Augusztus 24., Budapest. A Szakosztály tagjai részt vettek a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Történészek Világszövetsége és a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottsága szervezésében a honfoglalás 1100. évfordulójának alkalmából rendezett emlékkonferencián.

Október 21. Emlékülés az 1956-os forradalom 40. évfordulóján. Előadást tartott Fülöp G. Dénes és Milotay József.

Felolvasóülések

Február 23. Murádin László: Egyházi eredetű erdélyi településnevek típusai

Március 22. Bura László: Székely határőrtelepek Szatmárban – név és etnikum

Május 14. Cs. Gyímesi Éva: Az erdélyi irodalom mai helyzete

Július 3. Kiss András: A kolozsvári önkormányzat múltjából

Szeptember 27. Antal Árpád: Márton Áron élő öröksége

II. Természettudományi és Matematikai Szakosztály

Április 26., Kolozsvár: A Szakosztály évi rendes közgyűlése

Május 31. Kerekasztal-megbeszélés 10 évvel Csernobil után címmel.

Október 26. A szakosztály évi tudományos ülésszaka. (Az értekezések szövege a Múzeumi Füzetekben jelenik meg.)

November 15–17. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társasággal közösen szervezett vegyészkonferencia.

A plenáris ülésszak előadói: Pungor Ernő, Budapest, Sohár Pál, Budapest, Bazsa György, Debrecen, Heltai György, Gödöllő, Kőrös Endre, Budapest, Billes Ferenc, Budapest és Zsakó János, Kolozsvár.

Felolvasóülések

Január 26. Müller Ádám: Elkerülhető bonyodalmak a kvantumfizika tanításában

Február 23. Csűrös István: A magyarszováti rezervátum növényvilágának ökológiai jellemzése

Március 29.  Szabó Árpád: A radioaktív izotópok alkalmazása az ipari termelésben

Április 26. Sebők Péter: Biotechnológia – remény és valóság

Június 28. Farkas György: Adszorbció és gyakorlati alkalmazása

Szeptember 27. Szilágyi Pál: Nemlineáris sajátérték feladatok

November 29. Molnár Jenő: A Szörénység földrajza

December 13. Vallasek István: Nukleáris anyagvizsgálati módszerek alkalmazásai a szilárdtestfizikai kutatásban

III. Orvostudományi Szakosztály

Március 24., Marosvásárhely. A Szakosztály évi rendes közgyűlése

Június 6–8. A Szakosztály 6. tudományos ülésszaka Sepsiszentgyörgyön. 11 szekcióban 115 előadás hangzott el. (Az értekezések szövege az Orvostudományi Értesítőben jelenik meg.)

Május 6–9., Budapest. A kardiológiai szakcsoport 40 tagja továbbképző tanfolyamon vett részt.

Június 5–7., Szováta. A laboratóriumi szakcsoport továbbképző tanfolyama.

Szeptember 15–19., Marosvásárhely. Tudományos továbbképző tanfolyam Haladás a belgyógyászati és sebészeti diagnosztikában és terápiában címmel, az EME Orvostudományi Szakosztálya és a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem szervezésében.

IV. Műszaki Tudományi Szakosztály

Április 25., Kolozsvár. A Szakosztály évi rendes közgyűlése

Március 22–23. Fiatal Műszakiak Tudományos ülésszaka a KMDSZ-szel közös szervezésben, ahol 24 előadás hangzott el.

Előadások

Február 27–29., Miskolc. Micro'CAD 96. Gyenge Csaba, Klementisz Ottó, Kismihály János és Bitay Enikő tartott előadást.

Február 29–30., Bukarest. Limbaj şi tehnologie. Jodál Endre tartott előadást.

Április 12., Szováta. Gépészeti Találkozó. Csibi Vencel, Gergely István, Gyenge Csaba, Klementisz Ottó tartott előadást.

Április 23–24., Szováta.  „Tornyot raktam” Ifjúsági Konferencia

Június 8–9., Budapest. Nemzetközi Robot Konferencia. Előadást tartott Gyenge Csaba.

Július 4–7. Nemzetközi Porkohászati Konferencia. Előadást tartott Jenei Elemér, Klementisz Ottó, Pálfalvi Attila és Prezenszky István.

Szeptember 2–3., Miskolc. Nemzetközi Szerszámkonferencia. Előadók: Gyenge Csaba, Kismihály János, Klementisz Ottó.

Október 17–18., Bécs. VII. DAAM Konferencia. Gyenge Csaba és Kerekes László tartott előadást.

November 4–5., Poznan. GEARSG '96. Előadók: Gyenge Csaba, Kismihály János.

November 18–19., Marosvásárhely. Országos Szakmai Napok. Előadók: Csibi Vencel, Magyarosi János.

Felolvasóülések

Január 22. Kerekes László: Minőségi követelmények a minőségbiztosításban

Április 25. Balogh Ferenc: A legfontosabb erdélyi műemlékek

Szeptember 19. Klementisz Ottó: Beszámoló akadémiai ösztöndíjasként végzett munkássága eredményeiről.

November 22. Gergely István: Beszámoló akadémiai ösztöndíjasként végzett munkássága eredményeiről.

December 13. Bitay Enikő: Palackozó-gépsorok tervezése számítógéppel.

Nagyváradi fiókegyesület

Január 19. Egészségügyi ellátás Nagy-Britanniában. Felolvasóülés és kerekasztal-megbeszélés az Orvostudományi Szakosztály tagjainak szervezésében.

Február 19. Benkő Samu elnök találkozott nagyváradi fiókegyesületünk tagjaival és Erdély művelődéstörténete címmel előadást tartott.

Március 22. Bioetikai kutatások a helyi környezetből kiindulva, megbeszélés az Orvostudományi Szakosztály tagjainak szervezésében.

Május 8. Város, kinek nem látni mását, helytörténeti megbeszélés Fleisz János Nagyvárad a dualizmus korában. 1867–1918 című kötete alapján.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret