Könyv
tHOMAS GORDON: A TANÁRI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE – A T.E.T. MÓDSZER

 

Thomas Gordon (1918-2002) gyermekek és fiatalok körében kifejtett munkájának tapasztalatai alapján felismerte a kommunikáció és az erőszakmentes konfliktusmegoldás jelentőségét az emberi kapcsolatokban. Tudományos alapokon és Carl Rogers humanisztikus pszichológiájának mentén haladva kidolgozott egy konkrét, a mindennapokban is alkalmazható modellt. Ő is a humanisztikus pszichológia egyik úttörője volt, azzal a meggyőződéssel, hogy a gondoskodó és szabad környezetben felnövő emberek képességeik magas fokára jutnak el, képesek felelősséget vállalni és önálló, teljes életet élni.

Gordon több kommunikációval, neveléssel és emberi kapcsolatokkal foglalkozó könyv szerzője. Módszerének alapvető célja az emberi kapcsolatok javítása és a konfliktusok erőszakmentes, veszteség nélküli feloldása. Legismertebb könyve, a P.E.T. - A szülői eredményesség tanulása világszerte milliós példányban jelent meg. Módszere alkalmazásának megkönnyítése érdekében speciális tréningeket fejlesztett ki szülők, nevelők, menedzserek és mások számára. A P.E.T. tanfolyam szülők ezreinek nyújtott segítséget. Néhány szülő, akinek - a tanfolyamnak köszönhetően - javult gyermekeivel való kapcsolata, rá akarta venni az iskola vezetőit, hogy a tanfolyam legyen elérhető gyermekeik „második szülei", a tanárok számára is. Így született meg A tanári hatékonyság fejlesztése, a T.E.T. módszer, amely a tanár-diák kapcsolatra összpontosító speciális tanfolyam. A P.E.T. tanfolyamhoz hasonlóan a T.E.T. tanfolyam is rövid időn belül rendkívül sikeresnek bizonyult. A tanári hatékonyság fejlesztése szakembereknek összeállított egységes program, melynek módszerei útmutatást adnak a tanulás eredményesebbé tételéhez és a konfliktusok kezeléséhez.

Gordon elképzelése szerint a tanítás és a tanulás „két független és eltérő folyamat". Ahhoz, hogy ez a két folyamat megvalósuljon, jó kapcsolatnak kell fennállni tanár és diák között. Ezért a könyv - egyrészt - azokkal a kommunikációs készségekkel foglalkozik, amelyekre a tanárnak szüksége van, hogy eredményessé váljon ezen kapcsolatok kialakítása. Szerinte a tanári munka eredményességének alapja a beszélgetés és a meghallgatás. A diákok fejlődése érdekében - a tanároktól való függés helyett - fontos a felelősség kifejlesztése. A könyvben bemutatott módszerek és gyakorlati fogások egyformán hasznosak és alkalmazhatóak minden életkorban levő dákok esetében.

A könyv első része tehát a tanárdiák kapcsolat eredményességét vizsgálja. A diákok tanárral szembeni összes lehetséges viselkedését egy téglalappal szemlélteti Gordon, vonallal elválasztva az elfogadható és a nem elfogadható viselkedésmódokat. Ennek alapján a tanárokat is két csoportba sorolja: az elutasítók és elfogadók csoportjába. Az elutasító tanárok hajlamosabbak a kritizálásra, és magas elvárásaik vannak diákjaikkal szemben, míg az elfogadó tanárok sokkal rugalmasabbak és kevésbé ítélkezők. Az elfogadható és elfogadhatatlan viselkedéseket elválasztó vonal folyamatosan változik a téglalap területén belül. Ennek alapján ugyanaz a tanár egy bizonyos dologgal szemben egyszer elfogadó, máskor pedig elutasító. A vonal mozgását három tényező határozhatja meg: a tanárban, a diákban vagy a környezetben történő változás. A diákok elfogadható és elfogathatatlan viselkedése közötti különbséget bemutató téglalap segítségére lehet a tanároknak abban is, hogy leküzdjék a tanár-diák kapcsolatban felmerülő szokásos problémákat. A problémák beazonosítása során a tanárok világosan el kell tudják határolni saját problémáikat a diákokétól. Ezáltal az is nyilvánvalóvá válik, hogy kinek a feladata a felmerülő kérdések megoldása. A kétféle probléma közötti rész a tanítás és tanulás területe a téglalapban.

A diákok problémájának orvoslását segítő néhány módszer részletes leírása is olvasható. Ezek közül a legfontosabbak a megerősítő reagálások, az ún. „ajtónyitások", melyek bátorítják a diákokat annak érdekében, hogy többet beszéljenek problémájukról. A tanárnak meg kell tanulnia az aktív hallgatást, ami abban áll, hogy odafigyel, de nemcsak hallja, hanem meg is érti az elmondottakat. Ilyen módon nemcsak bensőségesebbé válik kapcsolatuk, de lehetőség nyílik a diák problémájának megoldására is. Gordon vallja, hogy az aktív hallgatást sokoldalúan fel lehet használni: elősegíti az őszinte beszélgetést, megkönnyíti a vitákat, segít az ellenállás leszerelésében.

Ha a diákok viselkedése elfogadhatatlan a tanár számára vagy gondot okoz neki, több lehetősége van reagálni. A T.E.T. tanfolyamon részt vevő pedagógusok különböző megoldásokat mutattak be, melyek Gordon szerint eredménytelenek. Ezek közé sorolandó a konfrontáció (ami csak újabb ellenállást szül a diákban), a megoldást ajánló közlés (ami azt az érzést kelti a diákban, hogy a tanár rá akarja erőltetni saját nézeteit), valamint a rendre utasító közlés (ami megingathatja a diák énképét). Gordon az ilyen jellegű problémák megoldására az énközlést javasolja. Ez arra helyezi a felelősséget, akire a probléma tartozik, míg a te-közlés során az egész probléma csak a diákra hárul. Az énközlés során a tanár saját érzéseit mondja el diákjai számára, őszintén felvállalva ezeket. Az énközlések megadják a diáknak a cselekedetéért érzett felelősséget. Másik előnyük, hogy a te-közléssel ellentétben nem járnak negatív hatással és lehetővé teszik a diák számára, hogy figyelmes és segítőkész legyen. Az énközlés során az érzéseit nyíltan vállaló tanár sebezhetővé válik a diákok szemében, ám ez segíti kapcsolatuk bensőségessé válását. Az énközlés közben kinyilvánított elsődleges érzés a másodlagos érzés (például a harag) eltompítására is lehetőséget ad. Az énközlés eredményessége annak is köszönhető, hogy az emberek hajlandóak változtatni viselkedésükön, ha tudomást szereznek arról, hogy ez társukat zavarja.

Gordon szerint a tanulás hatékonyságában nagy szerepet játszik a környezet kialakítása. Ezért a környezet megfelelő átrendezésével kapcsolatos módszereket is ajánl olvasóinak. A nem megfelelő környezet is konfliktusok forrása lehet.

A konfliktusok megoldására három módszert vázol. Az első módszerrel, melyet a tanárok leggyakrabban alkalmaznak, a tanár győz, és a diák veszít a konfliktusban. Ennek a módszernek -annak ellenére, hogy eredményre vezethet gyors beavatkozást igénylő helyzetekben - számtalan negatív hatása lehet. Ilyen például a felelősségvállalás és az önfegyelem kialakulásának fékezése, az, hogy nem motivál a cselekvésre, gyakran indulatokat vált ki a vesztesből, alacsony produktivitást eredményez.

A másodikként ismertetett módszer esetében a diák győz, és a tanár veszít. Ez az el ő bbinél jobban el ő segíti a kreativitás fejlődését a diákokban, azonban ez is neheztelést, ellenségeskedést vált ki a vesztesből. Mindkét módszernél a tanárok húzzák a rövidebbet, igényeik nem érvényesülnek, munkájukat nem tudják teljesíteni.

A konfliktusok igazi megoldására Gordon egy harmadik módszert ajánl, melyet a „konfliktusmegoldás vereségmentes módszerének" nevez. Azt vallja, hogy a harmadik módszer „úgy közelíti meg a konfliktushelyzetet, hogy a konfliktus szereplői együttes erővel keresik a mindkettőjük számára elfogadható megoldást". Ez pozitív érzéseket kelt, elősegíti a kölcsönös tiszteletet, mozgósítja a résztvevők készségeit azáltal, hogy közösen próbálnak megoldásokat keresni a problémákra. Ahhoz, hogy ez a módszer működhessen, a következő lépésekre van szükség: a probléma meghatározására, a lehetséges megoldások keresésére, a megoldások értékelésére, a döntéshozatalra, a megoldás végrehajtási módjának kiválasztására, a megoldás értékelésére. A harmadik módszer nemcsak a tanár és a diák közötti konfliktusok megoldására alkalmas, de a diákok közötti problémák megoldására is lehetőséget nyújt. Ennek a módszernek az lehet a gyengéje, hogy a diákok mégsem ismerik fel viselkedésükben a problémát, így változtatni sem akarnak rajta.

A szerző aktuális problémaként ír arról, hogy a legtöbb mai iskola nem alkalmas a tanulásra. Ez az egységes értékrendnek és a változtatásokkal szembeni merevségnek és ellenállásnak is betudható. Gordon javaslatokat tesz az eredményesebb együttműködés elérése érdekében. Fontosnak tartja, hogy a tanárok aktívan részt vegyenek a döntések meghozatalában, énközléssel fejezzék ki vágyaikat feletteseiknek, legyenek eredményes tanácsadók és pártfogolják diákjaikat.

A könyv egy, a szülő-tanár-diák kapcsolatot vázoló kiegészítő fejezettel zárul, és a tanulási problémák otthoni megoldására keresi a választ. A szülőt a gyerek első és legfontosabb tanítójának tartja, akinek fontos feladata a gyerek tanítása és a tanuláshoz szükséges kellékek rendelkezésre bocsátása. Fontos, hogy ők ne felejtsék: a gyerekek szívesebben tanulnak saját tevékenységeikből, mint szüleik oktatásából. Az alapelv egyszerű: „Nyaggatás, szekálás helyett rendezzük át az otthoni környezetet úgy, hogy a gyerek saját maga tanulhasson". A szülőknek meg kell érteniük, hogy a gyerek tanulási, illetve házi feladattal kapcsolatos problémáira saját maga próbáljon megoldást találni. A szülő csak akkor szóljon ebbe bele, ha őt erre kérik. Segítsége csak ekkor lesz hatékony.

Thomas Gordon új kiadásban megjelent könyve nem merev szabálygyűjtemény. Egyetemes érvényű: bármilyen életkorú és élethelyzetű fiatal tanításakor, minden tanulási vagy fegyelmezési problémánál, a bölcsődétől az egyetemig bármely iskolatípusban használható.

Gordon Kiadó, Budapest 2010

Szász Ildikó Edina