Vissza a tartalomjegyzékhez

X. évfolyam 4. szám. 1999. április


 

Nyíri Tamás

 

Proletárok ünnepe

 

Húsvét a proletárok ünnepe. A test összes nyomorult szolgájának, az anyag minden kisemmizettjének ünnepe, azoké, akik tudják, hogy csak ezen a földön keresztül érhetik el üdvösségüket. És éppen ezért sóvárogva várják testük megváltását, ami elindult és most már visszavonhatatlanul útban van Jézus Krisztus feltámadása által.

A feltámadt Üvdözítő másként él, mint azelőtt. Egykor: jött és ment. Közeledett, mint a többi ember. Most: hirtelen “megjelenik", egyszerre “mellette van" az emmauszi vándoroknak, ott “áll" a tó partján, majd ismét eltűnik. Számunkra elképzelhetetlen szabadsággal mozog. Mint aki nincs alávetve térnek és időnek. Az “itt és most" nem jelent neki semmit, mert egyformán közel van minden helyhez és időhöz. Egy pillanatra fölbukkan teste a világ fölszínén, aztán újból eltűnik a föld mélységeiben. Mintha titokzatos hullámverés sodorná partra ismeretlen tengerek mélységéből, hogy újra visszahúzza a következő pillanatban.

De a názáreti Jézus jelenik meg előttünk. Egész emberi mivoltában. Nem merő jelenség. Teljes testi valóságában mutatja meg magát. Az Evangélium legelső híradása érzékelteti már a feltámadás testi valóságát. Összehajtogatva fekszik a szemfedő az üres sírkamrában, ott hevernek azok a vékony vászoncsíkok is, amelyekkel bepólyálták testét. Mint aki most kelt ki az ágyból és a párnán még ott van fejének helye. Annyira érzékletesen írja le a Szentírás a Feltámadott testi valóságát, hogy a tanítványokkal együtt hallani véljük hangját, látjuk testén a sebeket. A Szentírás annyira súrú lesz a Feltámadott teste körül, hogy ujjunk helyében érezzük teste közelségét, mint sötét szobában a bútorokat.

Mit jelentenek ezek az ellentétes kijelentések?

Az egész világ az övé, egyformán közel van minden pontjához - másrészt mégis annyira testi, anyagi? Mit jelent ez? Hogy a názáreti Jézus akkor lett egészen földi, amikor megdicsőült. Semmi nem törekedik többrre, semmi sem indul azért, hogy utána visszahulljon a kezdet nulla pontjára. Ha pedig Isten kezd el valamit, akkor egészen biztos, hogy ez a kezdet magában hordja a boldog véget. Jézus megdicsőülése végérvényessé teszi megtestesülését. Most testesül bele egészen az egész világba. Amikor feltámad. nem rázza le magáról a földet, mint fáradt vándorok hosszú gyaloglás után lerázzák lábukról a port és sietnek megszabadolni cipőjüktől.

Jézus nem ezt teszi. Újra magára veszi testét. Azt a testet, amelyik egy darabja ennek az anyagnak, azt a testi életet, amelyik egy része ennek a földi életnek. “Alászáll a poklokra", hogy ő legyen az anyag szíve - vajon lehetne-e különben oly közel az egész világhoz feltámadása után? - egészen a földnek ajándékozza magát, hogy a föld meg az ő teste legyen! “A valóság Krisztusáé". Ő gondoskodik erről az egész testről, hogy gyarapodjék az Isten akarata szerint való növekedés által (Kol 2,19). A valóság Krisztusé, ez qaz egész földi valóság Krisztus teste. Szent Pál mondja ezt és nem valami modern misztikus, akit meg lehetne vádolni azzal, hogy megigézte az anyag. Hogyan is alkothatnánk egy testet, akik hiszünk Krisztusban, ha már ez a világ, amiből kinő a mi testünk, nem lenne Krisztus teste?!

A jámbor keresztények mindig tudták, hogy Krisztus teste életadó. Különösebb teológiai vagy filozófiai műveltség nélkül is megérti minden igazi keresztény, hogy Jézus testén fordul meg üdvösségünk. Jézus testében képesek vagyunk elviselni Isten megközelíthetetlen szentségét. Ha Jézus arcán ragyog föl Isten dicsősége, nem vakítja el földi homályhoz szokott szemünket. Isten közvetlenség nem emésztő tűz Jézus Krisztusban, hanem kimondhatatlan gyöngédség, kedvesség, ami folyul ejti szívünket. És éltet. Amitől rögtön meggyógyulunk, ha csak a ruhája szegélyét is érintjük, mint a kafarnaumi asszony.

Jézus feltámadása lehetővé teszi, hogy mindenki elérje testét. Legalább annyira megközelítheti ezen a földön, hogy ruhája szegélyét érinti. Még az anonim keresztények is, még azok is, akik nem is tudnak róla, hogy Isten szólította őket, hogy találkozzanak vele, mert őket is meg akarja ajándékozni saját végtelenségével. Amikor Jézus meghalt, kettészakadt a kárpit, amely eltakarja szemünk elől a Szentek Szentjét, a föld nem választja el többé az embert Teremtőjétől. Krisztus halála felszakította a világ sötét ölét, amely elnyeléssel fenyegette az életet. Amikor feltámadt, lehullottak a csészelevelek a rügyről, fakadó bimbó ez a föld, amely Isten felé nyitogatja szirmait. Évmilliárdok gigantikus erőfeszítéseinek egyetlen méltó értelme, hogy a világ hazataláljon Istenéhez, hogy a földi Jézus teste és ez az egész anyagi valóság az Istennel való találkozás eszköze.

Ebben a földi valóságban Istennel találkozunk. Születés és halál, megragadás és elengedés az anyag sorsa és az élet üteme. Munka és alkotás, áldozat és beteljesülés közelebb visz Istenhez. Azért kell szebbé tenni ezt a földet, azért kell előbbre vinni az életet, mert a világ Krisztus teste és Krisztusban Isten adja magát a világnak. Ezért mondhatja Pál oly természetes egyszerűséggel: asszonyok azáltal üdvözülnek, ha gyermekeket szülnek. Nem a tapasztalás, hanem a hit mondja ezt nekünk. Hit nélkül senki nem látja meg, hogy a világ Krisztust hordozza méhében, hogy minden szomorúsága és ideiglenessége hitünk növelésére való. Hogy ebben erősödjék a hitünk, növekedjék reményünk és táguljon szeretetünk. Nem a tapasztalás, hanem a hit mondja, hogy a föld minden kilátástalanságának Krisztus az értelme. Az a boldog hit, amelyik képes dacolni köznapi tapasztalásunkkal, az a győzelmes hit, amelyik tudja, hogy Krisztussal találkozunk az elengedésben éppúgy, mint amegragadásban, az a nagyszerű hit, amelyik képes igazán szeretni ezt a földet, mert a Föltámadott testét látja benne. Hűség a földhöz, mert hiszünk a Feltámadottban, aki velünk együtt ápolja és gondozza testét. Húsvét nagyszerű üzenete, hogy a testen fordul meg üdvösségünk. Az Isten-ember testén, a világ testén, amibe most testesül bele testünk megváltója.

De akkor minek az Eukarisztia? Nem kenyér és bor a Krisztus teste és vére? - Mindez nem teszi fölöslegessé az Oltáriszentséget. Ellenkezőleg. Csak így jövünk rá értékére. Vagy nem botránkoztunk már titokban a kafarnaumi zúgolódókkal: “Hogyan adhatja ez nekünk enni az ő testét?" Miért Krisztus teste és vére? Miért nem igazsága és szeretete? Minek ez a sok foghatóság, amikor úgyis csalódnak az érzékek? Az Úr emlékezetére? Igen. De miért kell enni az ő testét, miért kell inni az ő vérét? Miért ne emlékezhetnénk rá lélekben és a szellem méltóságában?

Mert az Úr teste a mi megváltásunk. Mert ez a világ az ő teste és mi tagjai vagyunk. Ezt a hitet hajtja végre az Eukarisztia. Mert a hétköznapok forgatagában naponta érintjük testét, azért kell időről időre megünnepelni ezt a találkozást az Oltáriszentség vételével.